02/02/2026
"Gondoljuk át, hogy állunk a szerekkel
Miféle szerekről van itt szó? A DSM-5 tíz szerosztályt különböztet meg: alkohol, koffein, kannabisz, hallucinogének (külön a fenciklidin és egyéb hallucinogének), inhalánsok, opioidok, szedatívumok/altatók/szorongásoldók, dohány, stimulánsok, valamint egyéb vagy ismeretlen szerek
A DSM-5-TR szemlélete szerint a „szerfüggés” (pontosabban: szerhasználati zavar) nem egy igen–nem kategória, hanem folytonosság: vannak enyhébb és súlyosabb állapotok, és ugyanazon ember életében is hullámozhat. Ez a megközelítés számomra pszichoterapeutaként azért fontos, mert leveszi a „címkézés” és a szégyen terhét, és inkább arra kérdez rá: mennyire szűkült be az életed a szer köré, és mennyire romlott a működésed, a kapcsolataid, az önbecsülésed és a biztonságod.
A diagnosztikus rendszer 11 tünetet (kritériumot) ír le, és ezek közül legalább kettő fennállása jelzi, hogy szerhasználati zavarról beszélünk. A kritériumok lényege nem az, hogy valaki „jó” vagy „rossz”, hanem hogy a szerhasználat átveszi az irányít
ást ott, ahol te szeretnéd tartani. Az egyik jellegzetes minta, amikor valaki többet használ, mint tervezte, vagy hosszabb ideig csúszik bele, mint eredetileg akarta. Ugyanennek a kontrollvesztésnek a másik arca, amikor újra és újra megjelenik a belső döntés, hogy „most elég”, mégis ismétlődően sikertelenek a leszokási vagy kontrollálási kísérletek. Sok ember itt érzi a legerősebb önvádat; terápiában ilyenkor gyakran mondjuk ki először együttérzően: a visszaesés vagy a kontrollvesztés nem jellemhiba, hanem annak a jele, hogy a rendszer már rákapcsolt valamire, ami rövid távon megkönnyebbülést ad.
A következő kör a mindennapi élet beszűküléséről szól: amikor a szer körül egyre több idő szerveződik – a beszerzés, a használat, a „kiheverés”, a másnap, a következmények rendezése –, és közben észrevétlenül kiszorulnak fontos tevékenységek: hobbi, sport, tanulás, munka, barátok, kapcsolódás. Gyakori, hogy ezzel párhuzamosan megjelenik a sóvárgás, az a kínzó, tolakodó késztetés, ami nem egyszerűen „vágy”, hanem sokszor egy belső nyugtalanság, amit a szer ígér gyorsan elcsendesíteni.
Pszichoterapeutaként a sóvárgást nem szeretem „gyengeségnek” hívni: inkább egy jelzésnek tekintem, hogy az idegrendszer megtanulta, mi az a legrövidebb út, ami átmenetileg csökkenti a feszültséget – és aztán ezt az utat automatikusan felkínálja.
A DSM-5-TR kritériumai között hangsúlyos, amikor a szerhasználat következmények ellenére is folytatódik. Ide tartozik, hogy a használat miatt szociális és kapcsolati problémák alakulnak ki, vagy régiek éleződnek: veszekedések, bizalomvesztés, titkolózás, eltávolodás. Ide tartozik az is, amikor valaki a szerhasználat miatt nem tudja betölteni a fontos szerepeit: munka, iskola, családi feladatok, szülői felelősség, önellátás. És ide tartozik az a nagyon emberi paradoxon, amikor a szer már láthatóan ront fizikai vagy lelki állapotokon – szorongás, depresszív hullámok, alvászavar, pánik, testi romlás –, mégis újra és újra visszanyúlunk hozzá, mert a rövid távú enyhülés erősebbnek tűnik, mint a hosszú távú kár.
Ilyenkor az önegyüttérzés nem azt jelenti, hogy „minden rendben”, hanem azt, hogy nem bántom magam tovább azért, mert bajban vagyok – inkább komolyan veszem, hogy segítségre van szükség.
Külön kritérium a veszélyes helyzetekben való használat (például vezetés, gépek, kockázatos döntések), mert itt a szer nemcsak a kapcsolatokat és a hangulatot, hanem a biztonságot is közvetlenül érinti. Terapeutaként ezt a részt általában nagyon óvatosan, de nagyon egyértelműen szoktam kimondani: ha a szerhasználat veszélyes helyzeteket hoz létre, akkor a kérdés nem az, hogy „mennyire szégyellem magam”, hanem hogy „hogyan védem meg magam ma”.
A biológiai–testi dimenzió két klasszikus kritériuma a tolerancia és a megvonás. Tolerancia esetén ugyanahhoz a hatáshoz idővel több szer kell, vagy a korábbi mennyiség már kevesebbet ad, megvonásnál pedig a szer elhagyásakor kellemetlen, akár ijesztő tünetek jelenhetnek meg, amelyeket a használat átmenetileg enyhít. Pszichoterapeutaként itt mindig hozzáteszem: a megvonás bizonyos szereknél orvosilag is kockázatos lehet, ezért nem „akaraterő kérdése”, hogy valaki egyedül, titokban próbálja megoldani; sok esetben a biztonság része a jó segítség.
A DSM-5-TR súlyossági fokozatai egyszerű számlálási elven alapulnak: enyhe szerhasználati zavarról beszélünk, ha a 11 tünetből 2–3 áll fenn; közepesről, ha 4–5; és súlyosról, ha 6 vagy több kritérium teljesül. Terapeutaként én ezt úgy fordítom le a mindennapok nyelvére, hogy enyhe szinten gyakran még van több választási pont, több mozgástér, és a szer nem foglalta el teljesen a teret; közepes szinten már markáns a beszűkülés, a következmények és a kontrollvesztés; súlyos szinten pedig a szerhasználat sokszor az élet szervezőelvévé válik, és a változáshoz rendszerint többszintű támogatás kell (orvosi, pszichológiai, kapcsolati, szociális).
A legfontosabb együttérző üzenet, amit erről adni szoktam, az az, hogy ezek a kritériumok nem „vádiratként”, hanem térképként használhatóak: segítenek megnevezni, mi történik, és hol lehet belépni a változásba. És az is része a valóságnak, hogy a felépülés ritkán lineáris: sok embernél hullámzó, kísérletező, tanulási folyamat. Az önegyüttérzés itt nem engedékenység, hanem egyfajta belső stabilitás: ha elcsúsztam, nem ütöm tovább magam, hanem felteszem a kérdést, ami tényleg előrevisz: mi előzte meg, mire volt szükségem, és hogyan lehet ezt legközelebb biztonságosabban, emberibben megoldani?
A DSM-5-Tr 11 kritériuma:
1. Veszélyes használat (pl. vezetés szer hatása alatt, túladagolás).
2. Szociális vagy interperszonális problémák a szerhasználat miatt.
3. Fontos szerepek elhanyagolása a szerhasználat miatt (munka, iskola, család).
4. Elvonási tünetek jelentkezése.
5. Tolerancia kialakulása.
6. Nagyobb mennyiség vagy hosszabb ideig történő használat a tervezettnél.
7. Sikertelen leszokási kísérletek.
8. Sok időt tölt a szer beszerzésével, használatával vagy a felépüléssel.
9. Fizikai vagy pszichés problémák a szerhasználat következtében.
10. Fontos tevékenységek feladása vagy csökkentése a szerhasználat miatt.
11. Sóvárgás (craving) a szer iránt."
Forrás: Dr. Unoka Zsolt szakmai oldala
➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️➖️
🌐 www.civismind.hu
📧 info@civismind.hu
