08/06/2025
Fontos összefoglaló, hogy miért is szükséges az iskolára való felkészítés..
Miért nem az iskoláskorban érdemes elkezdeni a képességfejlesztést?
Sokan tartanak attól, hogy a kisgyermekkori képességfejlesztés az iskolai követelmények előrehozását, a gyermeki fejlődés siettetését jelenti. Valójában ennek éppen az ellenkezője igaz: a korai fejlesztés nem tantárgyi előreszaladás, hanem idegrendszeri alapozás. A képességfejlesztés során nem előre tanítunk, hanem időben kapcsolunk – még mielőtt az idegrendszeri fejlődés lezárná azokat az ajtókat, amelyeket később már sokkal nehezebb kinyitni.
A gyermek agya az első hat életévben fejlődik a legnagyobb ütemben és rugalmassággal. Ez az időszak az úgynevezett szenzitív periódus, amikor az idegrendszer a legfogékonyabb a külső ingerekre, és ekkor lehet a legmélyebben befolyásolni a tanulási alapfunkciókat – például a figyelmet, a téri tájékozódást, a beszédértést, az emlékezetet vagy a mozgáskoordinációt.
A mellékelt ábra világosan megmutatja, hogyan alakulnak a szinapszisok – vagyis az idegsejtek közötti kapcsolatok – a fejlődő gyermek agyában:
Jól látható, hogy a különböző funkciók (látás/hallás, beszédprodukció, magasabb kognitív működések) esetében a kapcsolatok sűrűsége a születés után ugrásszerűen nő, majd nagyjából hatéves kor körül eléri a csúcsát – ezután fokozatos leépülés (szinaptikus ritkítás) kezdődik. Ez a természetes érési folyamat azt eredményezi, hogy amit a gyermek ebben az időszakban nem használ, nem gyakorol, az az idegrendszeri működés elgyengül vagy eltűnik. A használatban lévő kapcsolatok megerősödnek, a többi pedig lezárul.
Ezért ebben az életszakaszban a képességek még reverzibilisen fejleszthetők – vagyis lehetőség van nemcsak az elmaradások pótlására, hanem a működési minták kialakításának megalapozására is. A 6–7 éves kor után a neuroplaszticitás fokozatosan csökken, és a már automatizálódott, gyakran hibás működések megváltoztatása sokkal több energiát és időt igényel.
A leggyakoribb félreértés, hogy a kisgyermekkori képességfejlesztés „előrehozott iskolásdi”. Holott a cél nem az, hogy a gyermek korán megtanuljon olvasni vagy számolni, hanem hogy a későbbi tanuláshoz szükséges idegrendszeri feltételek – figyelemirányítás, szem-kéz koordináció, irányfelismerés, fonológiai tudatosság stb. – időben kiépüljenek.
Téves az az elképzelés is, hogy a gyermek „majd magától felfedezi a világot, ha hagyjuk kibontakozni”. A konstruktivista pedagógia valóban azt tanítja, hogy a tudás belső építkezés eredménye – csakhogy ehhez mintákra, alapszerkezetekre és fejlett kognitív alapképességekre van szükség. Ha ezek hiányoznak, a gyermek nem képes tartósan építkezni, a „felfedezés” nem öröm, hanem túlterhelés, és gyakran kudarchoz vezet.
Ugyanígy nem helytálló az az aggály, hogy a fejlesztés túlterheli a gyermeket. Egy gondosan vezetett, heti néhány alkalmas, játékos képességfejlesztés nem vesz el semmit a gyermeki világból – éppen ellenkezőleg: megvédi a gyermeket attól a kognitív túlterheléstől, amit az iskola hoz magával, ha a fejlődés nem volt időben megtámogatva.
Az iskoláskor tehát már túl késő a megelőzésre – ott már csak beavatkozni lehet. Az alapozás nem előresietés, hanem érkezés az idegrendszer saját üteméhez igazodva. Nem az a cél, hogy a gyermek versenyképes legyen, hanem hogy felkészült legyen – amikor eljön az ideje.
⸻
Felhasznált irodalom:
• Shonkoff, J. P., & Phillips, D. A. (2000). From Neurons to Neighborhoods: The Science of Early Childhood Development. National Academy Press.
• Huttenlocher, P. R. (2002). Neural Plasticity: The Effects of Environment on the Development of the Cerebral Cortex. Harvard University Press.
• Knudsen, E. I. (2004). Sensitive periods in the development of the brain and behavior. Journal of Cognitive Neuroscience, 16(8), 1412–1425.
