21/07/2022
"Önmagában az, hogy a lelkemben is kimondjam: Zsolt meghalt, két évbe telt. Furcsa módon bár képes voltam beszélni erről másoknak, belül mégsem tartottam ott, hogy saját magam el tudjam fogadni, ami történt. A menekülőút keresése valójában nemcsak a gyászra érvényes, minden krízisnek van egy olyan csapdája, hogy az ember legszívesebben elszaladna előle, amerre csak tud. Munkamániás lesz, belecsúszik valamilyen függőségbe, vagy épp azonnal átlép egy másik párkapcsolatba – számtalan módja lehet annak, hogy gyorsan akarjuk tompítani a fájdalmat. Tulajdonképpen bármi jobb lehet, mint elviselni, ami van: az űrt, ami minden nap arcul csap.
Hiszen ahogy kinyitom a szemem, már szembesülök vele, hogy nincs itt a férjem. Ugyanakkor a legapróbb dolgokban is előjöhet a hiánya, például nem tudom megkérdezni, hogy szerinte a kisebb vagy a nagyobb lábas kellene a főzelékhez, ráadásul az asztalnál sem ül ott, amikor megesszük. Nagyon rossz és nehezen elviselhető állapot, amit elmondhatatlanul jó lenne megúszni, de nem lehet. Sokszor, sok mindent meg akarunk úszni az életünk során, egy ilyen fájdalomnak az átélésével sincs másképp. Azonban a gyógyuláshoz vezető út csak az, ha szembenézünk vele – úgy, és olyan tempóban, ahogyan tudunk.
A gyász olyan, mint amikor egy házat bombatalálat ér és összedől, csak egy halom törmelék lesz a helyén. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az idő mindent meggyógyít, holott az idő önmagában csak telik, és közben ezt a halmot benövi a gaz. A törmeléket pedig előbb vagy utóbb szét kell hordani: kiválogatni azokat a darabokat, amiket szeretnék megtartani, mert kell az új házhoz, és eldobni azt, ami már nem használható.
Viszont ha még rá is nő mindenféle gyomnövény, akkor a válogatás is sokkal nehezebben fog menni. Valójában a gyász ez a válogatási folyamat: minden egyes darabot meg kell fognom, és el kell döntenem, tudom-e használni. Vagyis megnézem, hogy mit szeretnék tovább vinni, és mi az, amit pedig el szeretnék takarítani. Az alapra ugyanis egy új házat kell építeni."
Legfrissebb interjúnkban Sterczer Hildával beszélgettünk: https://pszichoforyou.hu/sterczer-hilda-interju/
Fotó: Szilas Norbert