05/05/2025
Kell-e a múlttal foglalkozni?
Sokan gondolják úgy: a múlt már elmúlt, úgysem lehet rajta változtatni. Nem kell foglalkozni vele, előre tekintsünk, nem kell a sebeket nyalogatni. Az nem vezet sehová.
Ez utóbbival még egyet is értek: nem a sebeket kell nyalogatni. És bár magát a múltat nem tudjuk megváltoztatni, a történtekhez való hozzáállásunkat, érzelmeinket igen.
Hiába nem foglalkozol a múltaddal: a múltad kikerülhetetlenül veled, benned van. Mikor az orvosnál, vagy a főnököddel szemben visszamész félő, tehetetlen gyerekbe, mikor egy-egy ártatlannak tűnő mondattól, történéstől aránytalanul dühös leszel, vagy bármilyen helyzetben adott reakciódat utólag nem is érted: bizony a múltad jelentkezik be.
Bár nem kézzel foghatóan, de ott él mindannyiunkban a pár hónapos, pár éves, vagy akár kamaszkori önmaga. És ha ez a gyermek bármilyen okból sérült, akkor a legváratlanabb helyzetekben tudja átvenni az irányítást a mostani, felnőtt lényünktől.
Ahhoz, hogy ezeket a helyzeteket észrevedd, kell a tudatosság. Mint ha kívülről figyelnéd magadat, hogy miért is reagálsz furán bizonyos helyzetekben. Van, hogy neked fel sem tűnik, de a körülötted lévő emberek visszajelzik. (Ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor mindig igaza van annak, aki szól, de elgondolkodni azért általában érdemes rajta.)
Gyerekként a nehéz helyzetekben nem tudtuk megvédeni magunkat, kiállni az igazunkért. Különböző túlélési, megküzdési módokat alakítottunk ki, amelyek akkor életmentőnek bizonyultak, ám most, felnőttként már inkább akadályoznak, mint segítenek a hétköznapokban.
Szenvedélybetegekkel dolgozva mi leginkább a függő családban felnőtt gyerekek szerepeivel találkozunk: az üdvöske, a fekete bárány, a bohóc és az elfeledett gyermek. Az elnevezések eléggé beszédesek.
A kérdés az, hogy pl. ha gyerekként azt tanultam meg (üdvöske), hogy az egész család gondjait nekem kell megoldani, a szülőkről és a testvérekről gondoskodni, és csak a 120 % az elfogadható, akkor vajon mennyire tudok majd felnőttként saját magamról gondoskodni? Nem vállalom-e be 3 ember feladatait a munkában? Elfogadom-e majd, hogy lehetek tökéletlen, pihenhetek, és mondjuk a párom gondjait nem az én feladatom megoldani?
Ha gyerekként azzal éltem túl, hogy igyekeztem eltűnni, nem szem előtt lenni, akkor felnőttként meg tudom-e mutatni a világnak, hogy én is élek, vagyok, és esetleg még igényeim is lehetnek?
Gyerekként amíg vicceltem, bohóckodtam, a család rám figyelt, addig kevesebb volt a balhé, nem egymással foglalkoztak (marakodtak?) a szüleim. Viszont mennyire segíti a felnőtt létemet, ha minden komoly kérdést, helyzetet, döntést megpróbálok elviccelni?
Ugyanígy a gyerekkori fekete bárány a szerepébe beleragadva könnyen válik függővé, vagy kriminalizálódik.
Mondhatja bárki mondjuk egy felnőtt „bohócnak”, hogy vedd már komolyan, ez nem vicces, legyél normális: neki ez a normális. És ahhoz, hogy megértse, miért így működik, és megtanulja, hogyan is lenne felnőttként előrevivő (adaptív) a viselkedése, vissza kell néznie a gyerekkorába. Foglalkozni az akkor történtekkel.
Bár a szenvedélybeteg családon keresztül mutattam meg az előbb, de nagyon sok más módon lehet diszfunkcionális egy család, és sérülhet egy gyermek.
Ha valaki abba nőtt bele, hogy ő értéktelen, hiába mantrázza a tükörképének, hogy szereti. Ha butának titulálták, akkor bele sem mer vágni olyan kihívásokba, ahol kiderülhetne az ellenkezője. Rengeteg példát hozhatnék még, de szerintem te már meg is találtad a saját „batyud tartalmát”.
És ezek a batyuk ott vannak mindenki vállán. A különbség csupán a tartalomban van. Persze, lehet nem tudomást venni róla, cipelni, roskadozni alatta, és szidni a világot, hogy milyen nehéz az élet.
És lehet foglalkozni vele, kipakolni, megnézegetni a benne lévő emlékeket, és átgondolni, hogy milyen hatással van a jelenlegi életedre. Ami már akadályoz, azt a felismerés, megértés után át lehet alakítani, gyakran akár előnyt is lehet kovácsolni ezekből. (Pl. KAP – Kovács András Péter felvállaltan a gyermekkori bohóc szerepből indulva vált ismert humoristává.)
Van, akinek ehhez elég néhány jó pszichológiai témájú könyv, podcast, van, akinek különböző önismereti folyamatok, esetleg egy szakember segít. Szerencsére ma már a választék hatalmas. Nem igazán arról van szó, hogy valamelyik jobb vagy kevésbé jó, mint a többi, hanem hogy ugyanarra a hegyre több úton is fel lehet jutni.
Aki inkább cipeli tovább a saját batyuját anélkül, hogy megvizsgálná a tartalmát, az nem veszi észre: a múltunk határozza meg a jelenünket, és ezen keresztül a jövőnket is. De hogy milyen módon határozza meg, abba van beleszólásunk.
"Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni." C.G.Jung
Kép: Kutasi Károly
Árpás Márta
személyközpontú tanácsadó
terápiás munkatárs
