16/08/2025
Senki sem készít fel igazán arra, mit érez az ember, amikor a gyerekek felnőnek, és már nem ülnek mindig ott melletted.
Nem csak a csend tölti meg a házat. Hanem az, ami a lelkedbe kúszik.
Amikor már nem kérdezik meg, mit tegyenek, amikor már nem keresik a tanácsaidat, amikor elkezdenek nélküled élni.
És te mosolyogsz, persze.
Mert mindig is ezt kívántad: látni, ahogy szárnyra kelnek.
De belül… valami eltörik.
Felnőtt gyerekek édesanyjának lenni egészen más.
Csendben maradni, amikor látod, hogy hibáznak.
Visszatartani a kezed, amikor hívnád őket, de nem válaszolnak.
Tovább szeretni őket diszkréten, anélkül, hogy túl sok lennél.
Távolról figyelni őket, szorongó szívvel és mozdulatlan kézzel.
Néha elmesélnek valamit… de sokszor nem.
És te úgy teszel, mintha nem fájna.
Pedig igen, fáj.
Fáj, hogy már nem vagy mindenhol jelen, mint régen.
Fáj tudni, hogy már nincs rád úgy szükségük, mint korábban.
És mégis mindig ott vagy.
Elkészíted a kedvenc ételüket, amikor hazajönnek.
Gondosan rendezgeted a régi fényképeket.
Minden este imádkozol értük, abban a reményben, hogy jól vannak.
Mert egy anya soha nem hagyja abba az őrködést.
Csak megtanulja csendben tenni.
Egy sarokból.
Egy imából.
Ez egy olyan szeretet, amit senki sem lát…
Mégis ez tartja össze az egészet.
Felnőtt gyerek édesanyjának lenni azt jelenti, elfogadni, hogy már nem te vagy a legfontosabb személy az életében…
De tovább szeretni úgy, mintha még mindig te lennél.
Mert vannak szerelmek, amelyek soha nem hunynak ki.
Csak megtanulnak csendben várni.
Forrása: https://www.facebook.com/photo/?fbid=1310918327260294&set=a.717373466614786
