20/11/2025
A függőségek nem rossz szokások, hanem régi túlélési trükkök. Olyan mankók, amikhez akkor nyúltunk, amikor nem volt más, ami megtartson. Nem kell hozzá nagy trauma, elég a lassan ránk rakódó nyomás. A sok apró feszültség, amitől egyszer csak már nem tudunk levegőt venni. A családi hangulat, ahol soha nem volt elég csend. A munkahely, ahol minden nap görcsben indul a gyomrunk. A pénzhiány, az egészségügyi félelem, a szeretethiány, amit szégyellünk kimondani. És amikor nincs eszközünk mindehhez, akkor túltoljuk a kávét, megiszunk egy pohár bort, rágyújtunk, vagy eszünk valamit, hogy egy pillanatra történjen valami jó. Ezek apró lélegzetvételek ott, ahol már régen elfogyott az oxigén.
A megküzdés tanulható, csak erről senki nem beszélt nekünk gyerekkorban. Senki nem mutatta meg, hogyan húzzunk határt, hogyan támogassuk magunkat úgy, ahogy egy gondoskodó felnőtt tenné. Nem csoda, hogy mindannyian függünk valamitől. A kérdés nem az, hogy van-e függőségünk, hanem az, hogy mivel tartjuk fenn magunkat. Mert vannak függőségek, amelyek rombolnak, és vannak, amelyek megtartanak. Van, aki cigarettához nyúl, más futni megy. Van, aki borral tompít, más tánccal oldja a feszültséget. Mindegyik ugyanarra a belső hiányra reagál, csak az egyik épít, a másik elsorvaszt. És amikor elveszünk magunktól egy rossz mankót anélkül, hogy adnánk helyette egy jót, természetes a visszaesés. Nem gyengeség ez, csak még nem segítettük meg saját magunkat.
A függőség soha nem maga a betegség, hanem üzenet. Jelzés arról, hogy valahol elfogyott a tartalék. Hogy amikor ahhoz a mankóhoz nyúltunk, valami túl nehéz volt egyedül elbírni. Érdemes megkérdezni magunktól: mi történt akkor velünk? Mire lett volna szükségünk? Ki nem látott, ki nem tartott meg? És hogyan tudjuk most megadni magunknak azt, amit akkor senki? A gyógyulás nem a leszokással kezdődik, hanem azzal, hogy emberséggel fordulunk magunk felé. Hogy nem büntetjük a régi túlélési stratégiáinkat, hanem megértjük, miért voltak szükségesek. Onnantól lehet új mankót választani, olyat, ami nem rombol, hanem emel. Mert az egyetlen ember, aki minden helyzetben velünk van, mi magunk vagyunk. És megérdemeljük, hogy jól tartsuk magunkat.
