22/12/2023
Eddigi munkánk gyakorlása során a krónikus-húgyúti-hüvelyi gyulladásos betegségekben szenvedő rendkívül speciális helyzetű betegcsoporttal foglalkozva számos alkalommal ütköztünk bele sajnos a lenti kép által említett jelenség keltette akadályokba, ezért keltette fel a csatolt poszt a figyelmemet. Sok alkalommal történt már meg, hogy tudományos területeken sokkal kevésbé jártas, tudományos gondolkodásra és eszmecserére egy beszélgetés során is látványosan képtelen, ugyanakkor empátiára is képtelen, érdektelen kollégákat próbáltunk meggyőzni arról, hogy segítsenek egy olyan szituációban, mellyel kapcsolatban már kompetenciánk határát elértük, gondolkodjunk együtt és fogadják el, hogy nem csak a rutin létezik, és ha egy olyan beteget látok, amit addig még nem láttam, vagy nem tudok megérteni, arra nem biztos, hogy az a válasz, hogy a beteg baja “pszichés”, ugyanakkor teljes joggal hordoz már az a beteg pszichés sérüléseket az előzményei okán.
A nyitottság teljes hiánya bármely rutintól eltérő, de tudományosan valószínűleg kiemelkedő, nagy populációt érintő probléma lehetséges valós okainak feltárására egy olyan környezetben, ahol emberek segítésére tettük fel az életünket, elfogadhatatlan. A rendelésen lesújtó történeteket látunk minden nap fiatal nőkről számos műtét után, különböző eltávolított szervekkel, éveken át tartó teljesen fals és eredménytelen kezelési kálváriákkal, ugyanolyan, vagy még nagyobb fájdalmakkal és szenvedéssel, mint a beavatkozások előtt; annak ellenére, hogy más szakemberek a vélt okokat elképzelésük szerint már meggyógyították a beavatkozásaikkal, és már semminek nem kellene fájnia, de ha fáj, a “hiba az Ön keszülékében van”.
Szembesíteni a kollégákat hibás elképzelésükkel, szilárd hibás meggyőződésükön változtatni lehetetlen.
Hasonló a helyzet, amikor a zajló kezelés során más szakterület tanácsára van szükség a krónikus betegség szövődményei vagy a nehéz gyógyszerelés miatt. Nagy tisztelet és köszönet azoknak a kollégáknak, akik képesek emberséggel fordulni egy ilyen helyzetben betegeink felé, és egyetlen hozzászólásuk nem az a betegek számára, hogy “bele fognak halni az antibiotikum kezelésbe” - bár más, vagy jobb javaslatuk a tőzegáfonyán kívül nincsen, a kérdésre pedig, amit valójában feltettünk, ami miatt a beteg hozzá fordult, nem kaptunk választ.
Sajnálatos, hogy eljött az az időszak az orvoslásban, amikor teljesen tudománytalan elméletek és elavult, már régen alátámaszthatatlan, a tudomány által már régen megcáfolt dogmák alapján rendelkeznek bizonyos szakterületek képviselői olyan szilárd és magabiztos meggyőződésekkel, hogy azok birtokában feljogosítva érzik magukat, hogy betegeiket és kollégáikat lekezeljék, miközben a tudomány túlhaladta tájékozódóképességüket, ami valójában szégyenletes kellene legyen számukra, ha fel tudnák fogni, hogy ez történt. Bizakodva várjuk, hogy évről évre újra találkozhatunk egy-egy orvoskollégával, akivel jó együtt gondolkodni, és aki segít, és egyszer majd többen leszünk - mert nem csak a betegnek, de az orvosnak is szüksége van a segítségre, a támaszra, egy másik szakterület tanácsára, egy jó megbeszélésre, egy jó ötletre, egy jó kiegészítő javaslatra, egy jól zajló konzíliumra. Köszönjük azoknak, akiktől ezidáig kaphattunk ilyet.