20/11/2025
Túl sok időt töltünk a múltban, és még többet a jövőn rágódva, közben pedig elszalad mellettünk az egyetlen pillanat, amiben tényleg élni lehet: a most.
Tele vagyunk régi félelmekkel, félbehagyott álmokkal, el nem engedett csalódásokkal.
És tele vagyunk olyan jövőbe vetett reményekkel is, amik mindig „majd egyszer” történnek meg.
Csakhogy a múlt már lezárult.
A jövő pedig kiszámíthatatlan.
A most az egyetlen hely, ahol tényleg tehetsz valamit magadért.
És talán ezért kellene többször hálával néznünk arra, ami éppen van.
A nehézségekre is, mert változhatnak.
A könnyű napokra is, mert ritkábbak, mint hinnénk.
A csendekre, a káoszra, a rendetlenségre, az apró örömökre, mert mindegyik formál, mindegyik tanít, mindegyik ad.
A jelen nem tökéletes.
Nem is azért fontos, mert hibátlan.
Sokkal inkább azért, mert ez az egyetlen pont, ahol képes vagy változtatni, dönteni, előrelépni, vagy csak lélegezni egyet úgy igazán.
Mindegy, hány éves vagy.
Mindegy, honnan jössz vagy mit cipelsz.
Mindegy, mi maradt el, és mi nem sikerült.
A most a tiéd.
Az egyetlen pillanat, amihez vissza tudsz nyúlni.
Ahol újrakezdhetsz.
Ahol lazíthatsz a szíveden.
Ahol kimondhatod:
„Most itt vagyok — és ez épp elég.” (Todorovits Rea)
