01/03/2018
Nagyon sok csecsemőnél tapasztalható, így akit érdekel olvassa el. Hosszú, de tartalmas írás, mely tele van hasznos információval. :)
Mozgásfejlődés miatti alvási nehézség?
Idegrendszer-túlterheltség okozta nyugtalanság?
Magas energiaszintű baba?
Ezek a kifejezések vajon inkább „városi legendák”, vagy van tudományos alapjuk?
A válasz egyértelműen az, hogy a jelenség igenis létezik.
Átalában az első 1,5-2 hónap nagy alvásokkal, menetrendszerinti 2,5-4 óránkénti evéssel, alvásokkal telik. Bár nyilván értelemszerűen vannak kivételek, és sokszor ők még bőven a normál ritmusú tartományon belül vannak. Az éjszakák lassan elkülönülnek a nappaloktól, éjjel egy alkalommal hosszabban alszik a baba 4-6 órát általában. Majd ahogy növekszik, a nappali alvások rövidülnek, többet van fenn, emelgeti a fejét, nézelődik, nyílik előtte a világ, egyre több ingert képes befogadni.
Majd elérkezik a 4-8. hónap körüli időszak, amikor sok baba „elromlik”. Aki addig nyugodtan hosszan aludt vagy átaludta az éjszakát, az éjjel felébred, szülői ágyba kéri magát, kézben akar lenni, nehezen alszik el. Mindenféle egyéb olyan tünetet produkál, amiről mi anyukák/apukák rendszerint arra következtetünk, hogy valahol elrontottuk. Hogy engedtünk a kicsinek, amikor felsírt, mert felvettük, ringattuk, esetleg bevettük az ágyba magunk mellé és ennek visszafordíthatatlan következménye, hogy elkényeztettük. És ez már mindig így is marad!
A jó hír, hogy nem ennyire egyszerű a dolog :)
Én személy szerint nagyon szeretem Rancshburg Jenő gondolatait, nyilván az én személyiségemhez ő közel áll, könnyen be tudom fogadni az ő szemléletét (videó lejjebb).
Neki többek között (leegyszerűsítve) az a vesszőparipája, hogy egy egyéves kor alatti gyereket nem lehet elkényeztetni azzal, hogy felvesszük, ha sír, megszoptatjuk, ha igénye van rá, mellé bújunk, ha az nyugtatja meg. Egy ennyire pici gyerek, tiszta „ösztönlény”, nem tudatosan használja ki a szüleit. Ha kér valamit, akkor arra igenis valami oknál fogva nagyon is szüksége van arra. Ahhoz, hogy egy kisbaba meg tudja tanulni jelezni, kommunikálni az érzéseit, ahhoz nekünk a jelzéseire reagálnunk kell. Így ő egy okos, magát kifejezni tudó kicsi emberré válik szépen lassan. Ha azt a stratégiát választjuk, hogy pár este alatt rászoktatjuk, hogy sírva ugyan, de elaludjon egyedül, vagy ha éjjel mellénk vágyik, akkor kicsi szomorkodás árán, de ezt nem engedjük, akkor sok esetben azt látjuk, hogy pár nap vagy hét alatt a módszer működik. De amitől működik az az, hogy megérti, megérzi, hogy hiába sír, a külvilág nem reagál rá. Nem érdemes sírni, nem érdemes kommunikálni a külvilággal, inkább bezárkózik. Félreértés ne essék! Nagyobb korban, 2-4 évesen ezek a gondolatok azért máshogy működnek, ott már sok tudatos dolog is szerepet kap. Ott már létezik a „kiharcolom magamnak akkor is” jelenség, ha kellő szituációban, jókor, kellő ideig hisztizik a kisgyerek.
Erről itt egy rövid anyag: https://www.youtube.com/watch?v=aAMis5NOdG4&t=2s
Viszont térjünk vissza az éjszakai felriadások, sírások, anyához ragaszkodásokhoz, amik az első időszakban sokszor nincsenek ennyire dinamikusan jelen. Mi az, ami ezt előhozhatja, van ennek köze a mozgásfejlődéshez?
Igen, van!!!
Mindenféle fejlődés, ami bennük végbe megy, ugrásszerű. Bármennyire is harmonikus és egyenletes átlagos esetben. Az idegrendszernek hatalmas feladat ezeket feldolgozni, eltárolni, rendszerezni, megszilárdítani. Ezek nagyon intenzív időszakok, amikor nappal szívja a kicsi az új tudományokat, minden ingerre figyelnie kell, és e mellett ki is kell ezeket gyakorolnia. Ehhez az ébren töltött idő kevés, amikor a test nyugalomba kerül, az idegrendszer nem kapcsol ki, próbál feldolgozni, de néha olyan erővel, hogy az a pihenés minőségét befolyásolja. Felriad, felébred, nehezen alszik vissza, nehezen alszik el, a szülői ágyba kéri magát, sétálgatni kell vele, ringatni kell akkor is, ha ez előtte nem volt rá jellemző. Klasszikus példa erre, amit sok szülő mesél, hogy álmába négykézlábra áll a kiságyban, akár fel is áll kapaszkodva, de nincs magánál. Ilyenkor a mozgásos emlékképek rögzülnek, újra előjönnek, álmában is gyakorol.
De ugyanilyen hatással lehet az értelmi, szociális fejlődés, ilyenkor sírnak, nevetnek álmunkban, sokszor beszélnek érthetetlenül.
Nehezítheti ezt az időszakot a hozzátáplálás is, amikor a gyomornak az új tápálék megemésztésével is meg kell küzdenie.
Ezek a történések megébresztik a jól alvó babákat és nem tudnak egyedül visszaaludni, amit teljesen normális, még egy 2-3 éves kisgyereknek se kell tudnia egyedül elaludni. Sok gyerek tud, de ne ijedjünk meg, ha a mi babánkat altatni kell. Életkorból fakadóan ez teljesen belefér.
Fontos tudni, hogy ezek átmeneti időszakok. Ha pár hétre beszokik az ágyunkba a kicsi, vagy cicin alszik el stb., ez nem marad így örökké. Pláne, ha kellően foglalkozunk ezzel. Amikor azt látjuk, hogy már kezd megszilárdulni az új fejlődési szakasz (pl. már magabiztosan mászik, kibújt a foga stb.), akkor elkezdhetjük szépen visszaterelni az éjszakáinkat és a nappali alvást a régi kerékvágásba. Bele fog valószínűleg kerülni néhány napba, de ez normális. Ezek az időszakok 3-6 hónapos kortól kezdve majd váltják egymást, lesznek kiegyensúlyozott és lesznek zaklatottabb időszakok.
Nem törvényszerű, hogy ennyire élesen lássuk ezeket az időszakokat a napi ritmusban.
Vannak normál, alacsony és magas energiaszintű babák, és ennek megfelelően lehet arra számítani arra, hogy milyenek lesznek nagyvonalakban ezek az időszakok.
Erről itt hallgathattok bővebben: https://www.youtube.com/watch?v=8-PNmIl0fdo (hosszú, de megéri meghallgatni)
Sokat segít ezekben az időszakokban, de nyilván a mindennapok során is, a napi ritmus tartása, a kiszámíthatóság, ami rendszert és ezzel biztonságot, támpontot ad a kicsiknek.
Végül pedig azt gondolom személy szerint, hogy ezeket az időszakokat kicsit „túk kell élni”, így olyan stratégiát válaszunk, amit jó szívvel tudunk betartani. Fontos, hogy mi is a lehetőségekhez képest kipihentek legyünk. Ha ehhez az kell, hogy a pici velünk aludjon, akkor ne érdekeljen, ki mit gondol. Nyilván nem így fog egyetemre menni. Ha az segít, hogy nem vagyunk otthon és sétálunk, programokat csinálunk, akkor peregjen le „te mennyit vonszolod ezt a pici gyereket ide-oda” megjegyzések. De ha otthon van nyugalom, akkor merjük kicsit otthon maradni, ha az esik jól. Az anyukák sokszor nagyon jól érzik, mire van szükség. De mikor mindenki mond mellé valami jó tanácsot, akkor elbizonytalanodunk. Merjünk hallgatni az ösztöneinkre!
Dr. Ranschburg Jenő a Nyitott Akadémia Pódiumon (2009).
