08/06/2025
„A szavak, véleményem szerint, kifogyhatatlan varázsforrások. Képesek ártani és gyógyítani is.”
- Albus Dumbledore -
„Nem hiszem el, hogy ennyire béna vagy.”
Ott álltam a közért önkiszolgáló kasszájánál, miközben fizettem. Semmi különös, csak egy sima hétköznap. Mellettem egy anyuka és a kb. 5-6 éves kisfia pakolták a pultra a vásárolt dolgokat. A kisfiú lelkesen csipogtatta le a termékeket, látszott, hogy mennyire élvezi, hogy „segíthet”. Aztán jöttek a szavak.
„Nem így kell. Béna vagy. Ne csináld már, nem hiszem el.”
Megállt bennem az ütő. A saját édesanyja beszélt így vele. Jelzőkkel illette. Letörte a lelkesedését. És sajnos… ez egy teljesen átlagos szituáció volt.
Nap mint nap látok ilyet. A játszótéren, boltban, iskola előtt, nyaraláskor. És be kell vallanom: én is csináltam ilyet régen. Nem leszek álszent. Feszült voltam, fáradt, és kiakadtam olyan dolgokon, amin ma már nem akadnék ki.
De valami akkor elkezdett motoszkálni bennem.
Aztán belefogtam az önismeretbe, olvastam, tanultam, figyeltem – leginkább magamra. És ma már pontosan tudom: a szavak, amiket kimondunk, nyomot hagynak. Mélyebbet, mint gondolnánk.
🧠 A szavak, amiket hallanak, a belső hangjukká válnak
A gyerekeink szó szerint „letöltik” tőlünk, hogyan kell gondolkodniuk önmagukról. Ha azt hallják, hogy „béna vagy”, „mindig elrontod”, „nem vagy normális”, akkor ez lesz a belső monológjuk is.
És mi történik ezután?
Az önbizalom megkopik. A kíváncsiság visszahúzódik. A kezdeményezőkészség eltűnik. Helyette jön a megfelelni akarás, a szorongás, az örök kételkedés önmagukban.
Nem kell ordítani, ütni vagy megalázni.
Egy-egy lesújtó mondat is épp elég ahhoz, hogy a gyerek belső képe önmagáról torzuljon.
🤍 De mit lehet tenni? Mit csináljak, ha néha kiborulok?
Minden szülő kiborul. Nem attól leszünk jó szülők, hogy soha nem hibázunk – hanem attól, hogy észrevesszük a hibát, és változtatunk.
Ha te is észrevetted, hogy néha csípős vagy, türelmetlen, kritikus… már megtetted az első lépést.
1. Figyeld meg magad!
Mikor vagy hajlamos csúnyábban beszélni vele? Este? Reggel? Ha rohanásban vagytok? Tudatosítsd ezeket a helyzeteket.
2. Cseréld le a szavakat!
Mondd ki, amit mondanál, csak másképp.
„Ne bénázz már!” → „Látom, próbálkozol, gyere, mutatom, hogy működik!”
„Már megint elrontottad!” → „Semmi baj, együtt kijavítjuk!”
3. Kérj bocsánatot!
Ha kicsúszik valami, mondj utána valami ilyesmit:
„Ne haragudj, túl fáradt vagyok. Nem volt szép, ahogy beszéltem.”
Ezzel azt tanítod meg, hogy hibázni lehet – és helyre is lehet hozni.
4. Ne a gyereket minősítsd, hanem a helyzetet!
Kerüld a címkézést (béna, lusta, rendetlen). Inkább a viselkedésről beszélj:
„Most nem pakoltad el a játékaidat.”
Ez nem rombolja az önképet – viszont visszajelzést ad.
5. Adj megerősítést, ha valamit jól csinál!
Nem kell túldicsérni, de érezze, hogy észrevetted.
„Látom, milyen ügyesen beolvastad azt a tejet!”
Ez építi a bátorságát, kezdeményezőkészségét.
A gyerekeink minket figyelnek. De nem csak akkor, amikor beszélünk.
Hanem akkor is, amikor magunkról beszélünk, a saját hibáinkról, önmagunkkal való viszonyunkról.
A szavaink nyomot hagynak.
Legyenek inkább hidak, ne sebek!
