Zengőtál

Zengőtál Relaxáció és munka Tibeti Hangtálakkal a Változásért Sziasztok, pár szóban magamról és a zengőtálazásról:
Kubicsek Károlynak hívnak.

Eleinte kísérőként voltam jelen egy hangtálazás kezeléssorozaton, majd kezeltek egyszer engem is. Ez egymaga olyan változásokat hozott, ami arra a döntésre vitt, hogy a hangtálazást meg kell tanulni és alkalmazni. 2019. márciusában végeztem Balla Tibor tanfolyamán, azóta végzek hangtál terápiát. 2020. óta tartok hetente ingyenes online, felolvasással egybekötött hangfürdőt a facebook-on keresztül.

Szeretettel várlak Téged is! A tradícionális zengőtálak rezgéseinek jótékony hatásairól pár szó:
Ősidők óta használják a hangokat különböző hatások kiváltására a lélekben, dobolnak, énekelnek, harangoznak. A zengőtálak is jelen vannak évezredek óta, több régi írás említi azokat. A hang füllel való érzékelésén túl a sejtjeinkkel is hallgatjuk a zengőtálak kibocsátotta rezgéseket.
„A szép hang hat a lélekre, ami gyógyítja a testet. A fizikai testen át pedig hat a lélekre, így ez egy öngerjesztő öngyógyító folyamat.”
Szervezetünk nagy része víz, ami jól vezeti a hangot, ami így eljut az üreges szervekbe, csontokhoz, lágy részekhez, minden sejthez. Az ütés és dörzsölés energiáját a zengőtál különböző rezgések formájában adja le, hosszan kitartva azt. Minden, ami él és mozog, energiát ad le és vesz fel, energiával működik. Az egész-ségtől eltérő állapotot energiatöbblet vagy –hiány jellemzi, amit a tálak hangja meg is mutat. A sejtekhez eljutott rezgések, energia által megemelkedik a vibráció. Ebben a relaxáltabb, nyitott állapotban meg tudnak történni a jófajta változások. A magasabb vibrációhoz nem érnek fel az alacsonyabb rezgéssel bíró problémák, így ebben az állapotban azokra dolgokként lehet tekinteni, amik könnyebben elengedhetők. Tekintsd meg a zengotal.hu webldalon, mit kínálok számodra! Köszönet Tanítóimnak, akik elhivatottságukkal, támogatásukkal lehetővé tették, hogy a professzionális hangtálazás elérhetővé vált!

Sziasztok!   Várlak Benneteket szeretettel Most szombaton (2026-04-25) csoportos Hangfürdőre Óbudára. Ajánlok a hangfürd...
21/04/2026

Sziasztok!
Várlak Benneteket szeretettel Most szombaton (2026-04-25) csoportos Hangfürdőre Óbudára. Ajánlok a hangfürdő előttre egy Shiatsu és Cranió kezelést Andinál. Jelentkezés telefonon vagy üzenetben.
Szép napokat kívánok addig is! Károly

18/04/2026

Ismét ingyenes online hangfürdő lesz szombaton, 21:00-kor.
A zengőtálak, koshik, tingshák hangja tökéletesek meditációhoz, relaxációhoz, ellazuláshoz, feltöltekezéshez.
Alkalmanként fél óra.
Várlak Szeretettel!

Köszönöm a megosztásokat.

11/04/2026

Ismét ingyenes online hangfürdő lesz szombaton, 21:00-kor.
A zengőtálak, koshik, tingshák hangja tökéletesek meditációhoz, relaxációhoz, ellazuláshoz, feltöltekezéshez.
Alkalmanként fél óra.
Várlak Szeretettel!

Köszönöm a megosztásokat.

Sziasztok!   Ma este ismét várlak Benneteket egy (ingyenes) online hangfürdőre. (2026-04-11, 21:00).  Csatlakozás az 'es...
11/04/2026

Sziasztok!
Ma este ismét várlak Benneteket egy (ingyenes) online hangfürdőre. (2026-04-11, 21:00).

Csatlakozás az 'események', vagy a következő link alól:
https://www.facebook.com/events/2124641488269729/

Várlak Szeretettel, Károly

Sziasztok! Újra ITT 🛎️. Megújult környezetben várlak Benneteket egyéni és kiscsoportos (max 6-7 fő) Zengőtálazásra.És in...
05/04/2026

Sziasztok! Újra ITT 🛎️. Megújult környezetben várlak Benneteket egyéni és kiscsoportos (max 6-7 fő) Zengőtálazásra.
És innen lesznek az online hangfürdők is, nagy-nagy szeretettel 📺🛎️. A cím változatlan: Dunakeszi, Pavilon u.10. 📯

Kedves Nézők, Hallgatók!Feltöltésre került a youtube.com/zengotal csatornára az utolsó 8 Lin-csi apát tanítást tartalmaz...
20/03/2026

Kedves Nézők, Hallgatók!

Feltöltésre került a youtube.com/zengotal csatornára az utolsó 8 Lin-csi apát tanítást tartalmazó hangfürdős videó is.

Élő hangfürdő az óbudai Változás stúdióban 2026. április 25-én lesz újra. Várom jelentkezésetek.

Váljék Egész-ségetekre! A mihamarabbi viszontlátásra.
Károly

Share your videos with friends, family and the world

Kedves Nézők, Hallgatók!Köszönöm, hogy velem tartottatok ezen a csodás utazáson, melyet az elmúlt több mint öt év online...
10/03/2026

Kedves Nézők, Hallgatók!

Köszönöm, hogy velem tartottatok ezen a csodás utazáson, melyet az elmúlt több mint öt év online hangfürdői adtak számunkra. Köszönet Tanítóimnak, köszönet a felolvasott Tanítások szerzőinek, köszönet a hangtálaknak és a többi eszköznek, és magamnak.
Életem most olyan változásokon megy át, hogy jelenleg nem tudom megmondani, milyen formában fognak megvalósulni a jövőbeni online zengőtálazások. Amíg erre fény derül, addig ajánlom figyelmedbe az elmúlt adásokat, melyeket megtalálod a YouTube.com/zengotal csatornán, vagy itt a Facebookon, ha lejjebb görgetsz.
Továbbá várlak szeretettel az egyéni hangtálazásokon (Dunakeszi, Nagyoroszi), és csoportos hangfürdőkön (havonta Óbudán az Egészség-napon).

Szépeket kívánva, Károly

Sziasztok 🛎️!   Még van több szabad hely a mai (2026-03-07) 16:30-as hangfürdőre.Gyertek, várlak szeretettel.Károly, 062...
07/03/2026

Sziasztok 🛎️!

Még van több szabad hely a mai (2026-03-07) 16:30-as hangfürdőre.

Gyertek, várlak szeretettel.

Károly, 06207717282

28/02/2026

Ismét ingyenes online hangfürdő lesz szombaton, 20:45-kor.
A zengőtálak, koshik, tingshák hangja tökéletesek meditációhoz, relaxációhoz, ellazuláshoz, feltöltekezéshez. A felolvasás témája pedig elgondolkodtató.
Alkalmanként 45 perc.
Várlak Szeretettel!

Köszönöm a megosztásokat.

Sziasztok!   Ma este ismét várlak Benneteket egy (ingyenes) online hangfürdőre, felolvasással. (2026-02-28, 20:45).  A m...
28/02/2026

Sziasztok!
Ma este ismét várlak Benneteket egy (ingyenes) online hangfürdőre, felolvasással. (2026-02-28, 20:45).
A mai az utolsó utáni rész, azaz a szerző záró szavai a Lin-csi apát minden szava című könyvből.
Csatlakozás az 'események', vagy a következő link alól:
https://www.facebook.com/events/2115310955981959/
Várlak Szeretettel, Károly

21/02/2026

Ismét ingyenes online hangfürdő lesz szombaton, 20:45-kor.

A zengőtálak, koshik, tingshák hangja tökéletesek meditációhoz, relaxációhoz, ellazuláshoz, hétvégi és hétkezdés feltöltekezéshez.
A felolvasás témája pedig elgondolkodtató.
Alkalmanként fél óra, negyven perc.

Várlak Szeretettel !

Sziasztok!   Ma este ismét várlak Benneteket egy (ingyenes) online hangfürdőre, felolvasással. (2026-02-21, 20:45).  A m...
21/02/2026

Sziasztok!
Ma este ismét várlak Benneteket egy (ingyenes) online hangfürdőre, felolvasással. (2026-02-21, 20:45).
A mai az utolsó rész a Lin-csi apát minden szava című könyvből.
Csatlakozás az 'események', vagy a következő link alól:
https://www.facebook.com/events/877950681919664/
Várlak Szeretettel, Károly

Cím

Dunakeszi

Nyitvatartási idő

Hétfő 16:00 - 21:00
Kedd 16:00 - 21:00
Szerda 16:00 - 21:00
Péntek 10:30 - 21:00
Szombat 10:00 - 21:00
Vasárnap 10:00 - 21:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Zengőtál új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Zengőtál számára:

Megosztás