01/12/2024
🌿 KORAI HALÁL ÉS A MEGMARADT ERŐK
S még ha egy olyan jelenséggel állunk is szemben, mely először nyomasztóan kell, hogy hasson ránk, mégis, ha a lét összefüggésének teljességében szemléljük ezt, fölé tudunk emelkedni. Ha az olyan emberekre tekintünk, akik baleset vagy betegség következtében életük teljében hagyták el a fizikai síkot, akkor azt látjuk, hogy az ilyen lelkek fizikai testüket mint burkot úgy vetik le, hogy az még rendelkezett azokkal az erőkkel, amelyekkel tovább élhettek volna, fizikai testük áthatására szolgálhatott volna. Ezeket az erőket a halál kapuján át a magasabb szellemi világba viszik át. Ezek a lelkek más módon érkeznek meg az érzékfeletti világba, mint azok, melyek a földön mintegy kiélték életüket.
Különlegesen jelentős, hogy ezeket a lelkeket, akik életük teljében, szerencsétlenség következtében meghaltak, s testi burkukat elveszítették, a haláluk után kövessük és ottani létükben megtaláljuk. Olyan erőket visznek fel, amelyeknek normális körülmények között tulajdonképpen a fizikai földi életet kellett volna szolgálniuk. Mi történik ezekkel az erőkkel?
Ezek az erők az érzékfeletti világokban a legszebb módon használódnak fel. Ha ugyanis azokat a magasabb hierarchikus lényeket követjük, akik a fejlődés menetét vezetik és irányítják, akkor azt látjuk, hogy ezek a magas hierarchikus lények olyan erőkkel rendelkeznek, amelyekre az előrehaladó fejlődés érdekében szükségük van. De – és ez nem a világ tökéletlenségét jelenti, hanem más jellegű tökéletességgel függ össze, - valamennyi erő, így a magas hierarchiák erői sem határtalanok. És azt látjuk, hogy ma már igen sok olyan földi ember van, akikkel mint lelkekkel, mikor a halál kapuján átlépve a szellemi világba megérkeznek, a magas hierarchikus szellemek – akik az általános előrehaladást segítik, (tehát a halál és újraszületés köztit is) – nem tudnak mit kezdeni. Teljességgel igaz az, amit gyakran hangsúlyoztam, hogy ma még nem kell kétségbe esnünk, ha olyan lelkekkel találkozunk, akik nem akarnak megértést tanusítani azokkal a gondolatokkal szemben, melyeket az embernek ma az érzékfeletti világról tudnia kell. Olyan lelkek ezek, akik teljesen materialisták és elzárkóznak a szellemi világgal szemben. De ha ezek a lelkek a halál kapuján átlépve megérkeznek, a magasabb hierarchikus lényeknek bizonyos módon nehéz ezekkel valamit kezdeni. Mert ezeknek a magasabb hierarchikus lényeknek vannak erőik az emberiség fejlődésének előrehaladó menetéhez, - de ezek az erők éppen az előrehaladó menet számára vannak. Ha a lelkek teljes mértékben elzárkóznak az előrehaladó menettel szemben, akkor túl súlyossá válnak ahhoz, hogy ezt a súlyt a magasabb hierarchikus szellemek le tudják győzni. Mint mondottuk, helyes, hogy az ilyen lelkek miatt nem kell kétségbe esnünk, mert először a 6. Atlantisz utáni periódusban válik ezeknek a lelkeknek a helyzete veszélyessé és majdan a Vénusz időben fognak teljesen kizáródni az előrehaladó fejlődésből. De ha semmi más nem történne az evolúcióban, mint az, hogy a fejlődést elősegítő hierarchiák csak saját erőiket tudják felhasználni, akkor ezeknek a lelkeknek sokkal előbb ki kellene esniük az evolúcióból, akkor a magasabb hierarchiák lényei semmit sem tudnának velük kezdeni. (…..)
Csak azáltal tudnak a magasabb hierarchikus lények ezekkel a lelkekkel valamit kezdeni, ha erőikhez csatlakoznak azok az erők, amelyek az előbb leírt módon az idő előtt levetett fizikai testekből származnak. Ezáltal olyan felhasználatlan erők kerülnek fel az érzékfeletti világba, amelyek még itt a Földön felhasználhatók lettek volna, de azáltal, hogy a testek idő előtt elhaltak, nem használták fel őket. Gondoljuk csak meg, milyen sok lélek került fel az érzékfeletti világba pl. a Titanic katasztrófája vagy a messinai földrengés következtében, vagy hogy az utóbbi időben a földkerekségen milyen sok ember vesztette el az életét idő előtt. Gondoljuk csak meg, hogy milyen sok erő hatolt fel a magasabb világokba, mely különben a földi továbbélésre használódott volna fel. Ezek az erők behatolnak a magasabb hierarchiák erőibe és megerősítik az ő saját erőiket, melyek önmagukban nem volnának elégségesek ahhoz, hogy visszavezessék az előrehaladó evolúcióban azokat a lelkeket, akik magukat abból kizárják.
Nekünk természetesen ki kell élnünk a karmánkat, és ha egy ilyen dologról, mint a most jellemzettről beszélünk, nem szabad elmulasztanunk azt, hogy felhívjuk a figyelmet a karma kiélésének a fontosságára. Borzalmas bűn lenne a világban uralkodó bölcs törvények ellen, ha az ember valamit maga tenne azért, hogy a felhasználatlan erők által a kizárás veszélyébe került lelkek érdekében szolgálja a jellemzett emberiség haladást, - az embernek semmit sem szabad tennie. De ha karmája beteljesedik és korai életkorban meghal, akkor a legszebb, legboldogítóbb módon segítővé válik, amennyiben az itt fel nem használt erők felszállnak a magasabb világokba és hozzátevődnek a magasabb hierarchiák erőihez, akik ezáltal megmenthetnek lelkeket, akik különben elvesznének. Ez a szép hivatása azoknak a lelkeknek, akik korán meghalnak. Ez az, ami vigasztalhat azokban az órákban, amikor egy korán elhalt emberért bánkódunk, ezek azok az órák, amikor a világ bölcsességgel teli vezetésébe bepillantást nyerhetünk. (….)
Szellemi tekintetünket rájuk irányítva látjuk, hogy a magasabb hierarchikus lények miként vannak rájuk utalva azért, hogy olyan erőket nyerjenek az emberek javára és megváltására, melyek egyébként egyáltalán nem léteznének. Ez a megbékítő, csodálatos érzés, mely eltölt bennünket, mikor tekintetünket egyoldalról a borzalmakon erősítjük, majd látjuk a világ bölcsességteli vezetését, melynek szüksége van a borzalmakra, éppen azért, hogy a magasabb bölcsességet megvalósíthassa.
✍🏼Rudolf Steiner (fordítás)
