18/08/2025
Sajnos év közben nem igen haladok a könyveimmel.. Ott állnak stócokban az ágyam mellett, az asztalon, a nappaliban, hozom viszem magammal őket, de estére annyira kipurcanok, hogy nem igazán tudok olvasni. Ezért is nagyon örülök, hogy a nyáron sikerült néhány könyvet elolvasnom.
Nagyon megérintett Lackfi János könyve, melyet most pár napos tengerpartozás alatt sikerült befalnom.
Élveztem minden fejezetét, néha hangosan felnevettem, néha majdnem elsírtam magam, néha, nem szép, de irigyeltem mély hitéért.
Logopédusként olvasva egyik kedvenc részem volt, ahol gyermekei alakuló beszédéről, nyelvi leleményeiről beszélt. Kedvcsinálóként, remélem nem teszek vele rosszat, ide teszek egy-két idézetet ebből a szakaszból.
"Minden családnak megvan a belső nyelve, melynek formálásában mindkét szülő aktívan részt vesz. Emlékszem riadalmamra, mikor huszonévesen rájöttem, hogy kicsi fiamat nekem kell megtanítanom beszélni. Mi van, ha nem sikerül?
llyet még sose csináltam!..
Szerencsére hamar belerázódtam a meredeknek tűnő feladatba, hiszen a kicsik agya szivacsként szívja be a beszéd ingereit. A kezdet kezdetén a szülő csak azt érzékeli, hogy
porontya szókincse egyre gazdagabb, mondatai egyre hibátlanabbak, mind otthonosabban közlekedik anyanyelve (és apanyelve) hangzóanyagában. Csakhogy valójában nem ez
tõrténik. Nyelvészek fedezték fel, hogy a csecsemő az összes
nyelv teljes hangzóállományát képes könnyűszerrel és tökéletesen reprodukálni. Gyermekünk készletében a legelképesztőbb afrikai torokhangok, különleges nazálisok, csattogások és kattogások is szerepelnek, igy a tanulás folyamata inkább felejtés. A teljes fonetikai paletta fokozatosan leszűkül arra a
minimális hangsorra, amelyet az adott földrajzi szélességen és hosszúságon élők használnak. Vagyis jó esetben sikerül annyira lebutítani gyermekünk képességeit, hogy egyetlen nyelvre való készlete maradjon.
Persze az úszó messzebbre jut, miközben a búvár mélyebbre merül. Összességében veszteségnek néz ki, hogy egyetlen nyelvet használunk, ám ekkor indul az igazi kaland, nyilnak ki a belső világok."
❤️ Ezért dolgozom én is, csoda mikor kinyílnak ezek a belső világok. 🙏
Ettől simán elolvadtam én is:
"Szeretetben nem ismer mértéket, és mi egyéb kell, hogy egy apa csomómentesen elolvadjon, mint málnafagyi a kánikulában:
"Én úgy szeretlek, hogy egészen kifér ebből a házból. Ki a kertre, az utcába, és egész a körforgalomig elér. Az összes körforgalomig."
Kedves János, köszönöm az élményt!