Arany Gabriella pszichológus

05/09/2025

5. nap – Az elnyomott érzés mindig visszatér.
Amit nem engedsz meg magadnak, az újra és újra felbukkan. Az érzéseknek helyük van – még akkor is, ha nehezek. Ha megengeded, hogy jelen legyenek, hamarabb tovább is mennek.

05/09/2025

A múlt és a jelen találkozása

„A múlt nem múlik el nyomtalanul – de a jelenben új jelentést kaphat.”

Sokszor azt hisszük, hogy a múlt sebeinek csak akkor van hatalma fölöttünk, ha újra és újra visszagondolunk rájuk. Pedig valójában mélyen belénk íródnak: a testünkbe, a gondolkodásunkba, a reakcióinkba. Egy-egy helyzet, egy illat, egy hang, vagy akár egy szó újra felidézheti bennünk azt, amit egyszer már átéltünk.

De a múlt nem bilincs. Nem arra van ítélve, hogy örökké rabságban tartson. Amikor szembenézel vele, amikor engeded, hogy a fájdalom feljöjjön, és megtapasztalod, amit akkor nem tudtál, valami átíródik benned. Nem a történeted változik meg, hanem a kapcsolatod hozzá.

A sebek emlékeztetőkké válhatnak: arra, hogy túlélted, hogy erősebb vagy, mint gondoltad, hogy képes vagy gyógyulni. A múlt árnyékaiban is felfedezheted a fényt – ha engeded, hogy most, a jelenben új jelentést kapjon.

Nem a fájdalmat tagadod meg, hanem új szemszögből nézed: több megértéssel, több szeretettel, több együttérzéssel önmagad felé. Így a múlt nem eltűnik, hanem beépül a történetedbe – és már nem gyengít, hanem erőt ad.

És ebben az új fényben te is más emberré válsz: szabadabbá, teljesebbé, és nyitottabbá arra, hogy a jelenben valóban önmagad lehess.

Arany Gabriella

05/09/2025

04/09/2025

A türelem ereje
✨ „Nem attól gyógyulsz, hogy sietsz – hanem attól, hogy hagysz időt magadnak.”

Amikor belső útra lépünk, sokszor szeretnénk minél hamarabb a végére érni. Úgy érezzük, ha „megoldjuk”, „letudjuk”, akkor végre könnyebb lesz. Csakhogy a lélek más ritmusban gyógyul, mint ahogy mi terveznénk. Nem igazodik naptárakhoz, határidőkhöz vagy logikus sorrendhez. Van, hogy hosszú hónapokig csendben marad, mintha nem történne semmi, majd egy váratlan pillanatban áttörés érkezik – egy felismerés, egy felszabadító érzés, vagy egyszerűen az a béke, amit régóta kerestél.

A türelem tehát nem passzivitás. Nem arról szól, hogy tétlenül várunk, hanem arról, hogy bizalmat adunk a saját folyamatunknak. Olyan ez, mint amikor egy magot elültetsz a földbe. Nem feszíted minden nap szét a talajt, hogy megnézd, növekszik-e. Tudod, hogy a mélyben dolgozik, gyökeret ereszt, és egyszer eljön az idő, amikor kibújik a fényre.

A belső gyógyulás is így működik. Amit ma megértesz, amit ma átélsz, az lassan beépül. És talán észrevétlenül, apró lépésekkel jutsz előre, míg egy napon visszanézel, és rájössz: már nem ott állsz, ahol elindultál.

A türelem ereje ebben rejlik: megtart, miközben változol, és lehetővé teszi, hogy a belső átalakulásod a saját idejében, szilárd alapokra épüljön.

Arany Gabriella

04/09/2025

4. nap – A szégyen suttogása is tanít.
A szégyen gyakran meg akar némítani, de valójában üzenete van: azt mutatja, hol vágysz elfogadásra. Ha meghallgatod és leírod, már nem tart fogva. A szavakba öntés az első gyógyító mozdulat.

03/09/2025

3. nap – Az árnyék ott van, ahol a fény is.
Amit mások kritizáltak benned, gyakran ott rejlik a valódi erőd is. Ne csak a sebet lásd, hanem azt is, hogy miért volt annyira feltűnő mások számára. Ami bántott, egyben a fényed is lehet.

03/09/2025

Egy pszichológus naplója – A bocsánatkérés terhe

Láttam embereket, akik egész életükön át bocsánatot kértek.
Bocsánatot, mert sírtak.
Bocsánatot, mert fáradtak voltak.
Bocsánatot, mert nem tudtak mindenkinek megfelelni.

Az életük szinte láthatatlan, mégis állandó kísérője lett a „sajnálom”. Mintha minden lélegzetvételükkel zavartak volna valakit, mintha a puszta létezésük is magyarázatra szorulna.

És ahogy ültek velem szemben, egyszer csak megértettük együtt: ők nem azért kértek bocsánatot, mert valóban hibáztak. Hanem mert gyerekként azt tanulták – sokszor kimondatlanul is –, hogy az ő szükségleteik túl sok másoknak. Hogy a sírás teher. A fáradtság nyűg. Az igények önzőség.

Ezek a gyökerek mélyre hatolnak. És felnőttként is ott marad az érzés: „Zavarok. Nem vagyok elég jó. Inkább elnézést kérek, még mielőtt valaki szólna.”

Pedig a létezésért senkinek sem kell bocsánatot kérnie.
Nem kell bocsánatot kérni a könnyekért, amelyek oldják a lélek terheit.
Nem kell bocsánatot kérni a fáradtságért, ami az emberi test jellemzője.
Nem kell bocsánatot kérni azért, hogy valaki nem tud mindenkit boldoggá tenni.

A valódi gyógyulás ott kezdődik, amikor lassan levesszük a vállunkról ezt a terhet. Amikor megtanuljuk kimondani: „Jogom van létezni. Jogom van fáradtnak lenni. Jogom van érezni.”

És amikor elérünk ide, a bocsánatkérés kényszere helyett megjelenik valami új: az önelfogadás. Egy békés, csendes bizonyosság, hogy emberként pont úgy vagyunk rendben, ahogy vagyunk.

Arany Gabriella