31/10/2023
❓Hogyan ront a krónikus és a magas intenzitású stressz az inzulinrezisztencián és mivel tudod befolyásolni a stressz érzékenységed, hogy javíts az állapotodon❓
Nemrég feltettem a zárt csoportban (INZULINREZISZTENCIÁBÓL KIGYÓGYULNI VÁGYÓ NŐK) azt a kérdést, hogy mennyire van jelenleg tele a stresszpoharad? A válaszok alapján van, akinek még van hely a poharában, és van, akinek már alig, vagy nincs. A többség azonban úgy ítéli meg, hogy nem áll jól üres hellyel, szóval van miről beszélni…
Fontos a témához való helyes hozzáállás. A fenti pohár analógia azt tudja megmutatni, hogy te, a belső érzékelésed alapján, mennyire érzed magad stresszesnek, vagyis mennyire nehéz számodra a mindennapokhoz való alkalmazkodás, és eszerint milyen szintű romboló erőnek vagy most kitéve, mind általánosságban, mind a betegséged szempontjából.
A nagy intenzitású és krónikus stressz összefüggésbe hozható számos betegséggel, és felelős egy sor betegség és kóros állapot súlyosbodásáért, melyek között az IR és a cukorbetegség az élvonalban szerepel.
Ha tehát most úgy érzed tele van a poharad, mindenképpen kezdened kell ezzel valamit. Hogy mit, arról annak függvényében fogok beszélni, hogy milyen fiziológiai reakciók indulnak be a testben, hiszen kizárólag ezek befolyásolásával tudsz majd javítani a “stressz érzeteiden”.
🔰 A stresszpohár telítettsége ugyanis a körülményektől függetlenül egy szubjektív érzés, ha maradunk a pohár analógiánál, akkor azt mondanám, hogy férőhely függvénye, mikor lesz valóban tele a poharad.
Egy feles méretű pohár hamarabb tele lesz. És hidd el, van aki fél deciset, van aki fél litereset fog a kezében. Ennélfogva az, aki úgy érzi, hogy félig van a pohara, egyáltalán nem biztos, hogy kevesebb stressznek van kitéve, mint az, akinek az érzete, hogy tele van. Lehet, hogy csak a pohár mérete más. Ezekszerint azon kell gondolkodni, mitől lesz neked 5 literes a poharad!
Nem a stresszel van itt a baj. Maga a stressz, megkerülhetetlen, a mindennapi élet része, folyamatosan, amióta csak megszülettél ki vagy és ki is leszel téve olyan ingereknek, melyekre valami válaszreakciót fogsz adni és melyekkel minden nap meg kell birkóznod. Ez alól lehetetlen teljesen kibújni.
Nem a stressz a rossz. Természetesen lehet különbséget tenni magas és alacsony intenzitású ingerek, felesleges és szükséges között, de ami ezen felül fontos, hogy mennyi ideig terhel téged az adott stressz/inger és milyen gyakran.
Alapesetben ezek az ingerek csak rövid ideig tartanak, ha megtörténik a válasz megnyugodhatsz, jön a regenerációs fázis. Ha viszont te konstans úgy érzed, hogy tele a pohár, az azt jelenti, hogy krónikus stressznek vagy kitéve, ami hosszú távon nem úszható meg komolyabb egészségkárosodás nélkül.
🔰 Stressz tehát az összes inger, ami ér téged a napjaidban, és valójában nem oké, ha te úgy érzed ez extrém megterhelő, vagyis, hogy tele a poharad. Pláne, ha hosszabb ideje érzed így!
És úristen hányan vannak ebben az állapotban! Ha nem lennének, te sem találkoznál oly gyakran közlekedési helyzetben autóból kiüvöltő, öklüket rázó “őrültekkel”. És nem lenne mindennapos, hogy valaki ok nélkül ráordít egy barátjára vagy családtagjára. Köztük sokan úgy vélekednek, hogy ez ellen csak egy gyógymód van, ha valahogy csökkene az őket érő stressz mértéke. De őszintén, ez mennyire reális elgondolás? És még egy kérdés: mennyire helyezi az embert áldozati szerepbe, aki tehetetlen elszenvedője a történéseknek, végső soron az egész életének?
Ha krónikus stresszben éled az életed, megértem, hogy szidod a stresszt, az életet, amiért olyan stresszes, és azt is látom, hogy szenvedsz tőle. Hogy úgy érzed “ki vagy hegyezve”, minden apróságtól bepöccensz. Gyakran hallom az ügyfeleimtől, hogy egész nap feszültek, sokszor nem tudnak egy adott feladatra koncentrálni pár percnél tovább, erős éhség, erős nyugtalanság gyötri őket napközben, éjjel pedig képtelenek eleget és elég jól aludni.
Igaz, hogy a mai világban egyre több az olyan stresszor, amin akarattal lehet lejjebb csavarni, ha törekszel rá pl. egy goromba főnök vagy állandó fényszennyezettségnek való kitettség, pihenési idő lecsökkenése vagy gyorskaják, feldolgozott élelmiszerek szervezetre gyakorolt káros hatásai.
❗De, ha minden felesleges, folyamatosan terhelő ingert is ki tudnál iktatni az életedből, akkor sem oldódna meg tökéletesen a helyzeted❗
❗Miért? Mert bármilyen stresszre adott válaszod csak a stressztűrő képességed fejlesztésével, vagy visszatérve az analógiához a stresszpohár nagyságának a növelésével tudod befolyásolni.❗
Ha azt tapasztalod, hogy a legkisebb bosszantó dolog is elég ahhoz, hogy elguruljon nálad a gyógyszer, dolgozni kell az ingerek csökkentése mellett a stressztűrő képességed fejlesztésén is. Sőt, elsősorban ezen kellene dolgozni, hosszútávon csak ez a megoldás, hisz a körülmények gyakran változhatnak, minden igyekezet ellenére is. Ha pl. egy nyugodt kisvárosba költözöl, ott is előfordulhat, hogy odaköltözik melléd egy bosszantó szomszéd, vagy ha munkahelyet váltasz, akkor sem tudod kizárni az összes olyan kollégát, akivel nem szívesen dolgozol együtt.
🔰 Hogyan lehetséges akkor dolgozni a stresszpohár méretének a növelésén? Ahogy korábban mondtam a fiziológiai reakcióid tudatos befolyásolásával, edzésével, ha úgy tetszik.
🔰 Stressz hatására minden embernél ugyanazok a válaszreakciók indulnak el a szervezetben. Szimpatikus fázisba kapcsol a vegetatív -vagyis akarattól függetlenül működő- idegrendszer és termelődnek az ún. stresszhormonok, melyek bizonyos hatásokat váltanak ki: emelkedik a vércukorszint, hogy legyen energiád megküzdeni a fenyegetéssel, emelkedik a pulzus és a vérnyomás, növekszik az izmokba áramló vér mennyisége, hogy szükség esetén el tudj menekülni, szapora lesz a légzésed és hiperéber állapotba kerülsz, ami segít felkészülni a “küzdelemre”. De mi van akkor, ha nincs is igazán “küzdelem”, ha a veszély nem reális, ha a legkisebb ingert is fenyegetésként éled meg?
🔰 Nos, akkor az történik, hogy a stressz-fenyegetés rendszered túlórázik, a stressz hormonok folyamatosan termelődnek, aminek kitalálod, hogy mik a tünetei? A folyamat csúnya következménye, hogy egy idő után ki leszel élezve minden apróságra. A kellemetlen feszültségen, éberségen, izgatottságon, dührohamokon vagy érzelemkitöréseken, később szorongáson, vagy akár depresszión túl romlani fog az anyagcsere, súlyosbodik az IR, mivel a stressz hormonok hatására a májban tárolt glükóz a véráramba kerül. Ha el kell rohannod az oroszlán elől, akkor ez kifejezetten jó, de ha nem…akkor egyenesen katasztrófa.
🔰 Oké, de végül is mi kapcsolja be vagy ki a stressz-fenyegetés rendszert? Ez a millió dolláros kérdés. És a válasz erre az, hogy az agyunk különböző részei és az azokban található idegsejt hálózatok képesek aktiválni vagy megállítani a stresszreakciót. És ezek a hálózatok érzékenyek a viselkedésre, vagyis annál erősebbek, minél több alkalommal vannak használatban.
🔰 Ezek a részek (prefrontális kéreg, amigdala, hippokampusz) ugyanis képesek áthuzalozódni, vagyis leépülni vagy éppen megerősödni, annak hatására, ami történik a stressz-fenyegetés áramkörben. Vagyis a HPA-tengely néven ismert stresszreakcióért felelős rendszer, maga a stressz-fenyegetés rendszer visszahat az agyra. Hogy képes erre?
🔰 Ez a kutatási terület viszonylag új. A változó agy elmélet szerint gondolataink, észleléseink és attitűdjeink áthuzalozzák az agyat. A technikai fejlődés lehetővé teszi ennek megfigyelését, hogy az agy ténylegesen képes az átalakulásra/plaszticitásra a külső és belső környezeti ingerek hatása vagy nyomása alatt. Ezt hívjuk neuroplaszticitásnak.
❗A stressz a neuroplaszticitás által ténylegesen megváltoztatja az agy szerkezetét és működését. Erre a hatásra azok a területek sorvadnak el, melyek felelősek a rövid távú memória tartalmainak áthelyezéséért a hosszú távú memóriába, a mérlegelésért, az odafigyelésért, az összetett problémák megoldásáért. Ami pedig megerősödik az a terület felelős az agresszív viselkedés és érzelmi reakciókért. Ez rossz hír.
❗A jó hír viszont, hogy ugyanez az agy képes visszaalakulni az olyan tevékenységek, gondolatok, attitűdök rendszeres ismétlésének hatására, ami az elsorvasztott területek kapcsolatait, vagyis idegsejt hálózatait erősíti.
🔰🔰 Összefoglalva: stressz hatására a stressz-fenyegetés rendszer kapcsolatai erősödnek, aminek az a következménye, hogy gyakrabban, minden apróságra bekapcsolnak. Ettől érzed magad állandóan feszültnek, ettől érzed úgy, hogy telis-tele a poharad, amikor krónikus stressz állapotban vagy. Egyszerűen érzékenyebb leszel. Ez az állapot súlyosbítja az inzulinrezisztenciát -mivel hatással van a cukoranyagcserére és fokozza a gyulladást-, rombolja az egészséged, ront az életminőségeden, hosszú távon olyan súlyos kórképek kialakulásához vezet, mint cukorbetegség, rák, szívbetegségek.
❗A krónikus stressz lehet gátja az IR-ből való gyógyulásnak❗
🔰🔰 A megoldás, hogy a stresszpohár méretét növeled, vagyis erősíted azokat az agyi kapcsolatokat, melyek kívánatosak számodra és gyengíted azokat, melyek rontanak az állapotodon. Ezt hívom én mentális fejlesztésnek és ez az egyetlen hatékony módja a stressz menedzsmentnek.
Mit jelent ez konkrétan? Olyan technikák elsajátítását és mindennapos gyakorlását,
👉 melyek a jelenbe hoznak pl. légzésfigyelés, tudatos jelenlét gyakorlása, testérzet figyelése séta közben, testszkennelés, légzőgyakorlatok stb.,
👉 melyek az idegrendszer paraszimpatikus fázisában tartanak pl. relaxáció, meditáció, jóga, természetjárás, imagináció, apró mentális gyakorlatok stb.,
👉és melyek növelik a mentális és pszichikai állóképességet pl. edzés, szabadban edzés, dinamikus séta, dinamikus séta légzőgyakorlattal kombinálva stb.
🔰 Ezek mind tanulhatóak és korhoz, állapothoz, egyéni beállítottsághoz igazíthatóak, a lényeg, hogy minden ember dolgozhat velük! A hatékonyság függ azonban a gyakorlás és a gyakorlatok minőségétől!
✅ Szupergyorsan úgy tudsz haladni, ha rám bízod magad, jelenlegi állapotod alapján választom ki, hogy pontosan melyik gyakorlatokkal érhetsz el biztos eredményt és ezeket rendszerbe és sorrendbe helyezve tanítom meg, folyamatosan monitorozva és visszaigazolva a fejlődésed konkrét mérések alapján.
✅ A stressz menedzsment fontos része az inzulinrezisztenciából való kigyógyulásnak, ha ezt az aspektust nem veszed figyelembe szinte biztos a bukás. Kezdj el már ma ezzel foglalkozni, ha pedig szeretnél biztosan és gyorsan haladni, jelezd egy kézfeltartással a poszt alatt, ahogy időm engedi, váltok veled pár szót erről Messengeren és segítek elindulni!