Póth Attila pszichológus

20/04/2026

Irigylem a problémáid! – Amikor minden rendben, de belül mégsem

Van, amikor kívülről nézve minden rendben van. Jó állás, szép otthon, új autó, párkapcsolat, működő mindennapok. És mégis… Belül ott van valami nehéz. Valami nem jó, valami nem kerek. Feszültség, nyugtalanság, üresség vagy egy megfoghatatlan rossz érzés jelenik meg.

Ilyenkor könnyen megjelenik a gondolat:
„Nem kellene így éreznem magam.”
„Másoknak sokkal nehezebb.”
„Mi problémám lehet egyáltalán?”

És gyakran még egy réteg kerül minderre: a bűntudat. Hogy „mindenem megvan”, de mégis „sír a szám”.

Az érzések nem mindig „logikusak”. Nem csak akkor jelennek meg, amikor kívülről is látható ok van rájuk. A negatív érzéseket sokan igyekszünk elhessegetni, pedig azok fontosak. Megmutatják, mivel van dolgunk, hol érdemes mélyebbre néznünk.

A kellemetlen érzések mögött ilyenkor több minden is megbújhat. Lehet, hogy hosszabb ideje túl sok a terhelés rajtunk, ami fel sem tűnt. Lehet, hogy sok mindenhez alkalmazkodnunk kellett. Lehet, hogy valami fontos szükségletünk háttérbe szorult.

És az is lehet, hogy egyszerűen nem volt tér megállni és észrevenni, mi zajlik belül.

Az ilyen állapotok nem a gyengeség jelei. Inkább jelzések arról, hogy valami figyelmet kér. Hogy valamin javítanunk kéne.

Nem mindig kell rögtön „megoldani” ezt. Néha az első lépés az, hogy komolyan vesszük, elismerjük a jelzés jogosságát. Hogy nem söpörjük félre azzal, hogy „nincs rá okom, hisz mindenem megvan”. És ha ez az érzés visszatérő, vagy egyre nehezebb egyedül elvinni, akkor érdemes lehet segítséget kérni.

Nem azért, mert „nagy a baj”. Hanem mert nem kell egyedül maradni vele.



www.pothattilapszichologus.hu

14/04/2026

Pihenés közben is készenlétben

Nem minden pihenés pihentet. Van, amikor a leállás inkább feszültséget hoz, mintsem megkönnyebbülést.

Ennek egyik oka, hogy az idegrendszer tartósan magas aktivációs szinten működik. Ha valaki hosszabb ideje túlterhelt, sok feladat között egyensúlyoz, nyomás nehezedik rá, a „készenléti állapot” válik megszokottá. Ilyenkor a leállás nem megnyugtató, hanem szokatlan – sőt, olykor kellemetlen.

Ehhez gyakran társul a folyamatos mentális pörgés is. A fejben futó listák, „mi van még hátra” típusú gondolatok azt az érzetet keltik, hogy a pihenés nem indokolt, vagy nem biztonságos. Mintha a leállás egyet jelentene azzal, hogy kicsúszik a kontroll a kezünkből.

Sokszor tanult minta is áll mögötte. Ha korábban a teljesítményhez, hasznossághoz kapcsolódott az értékesség érzése, akkor a pihenés könnyen bűntudattal társulhat. Ilyenkor nemcsak a test nem tud ellazulni, hanem belül is megjelenik egyfajta feszültség: „ezt most nem kellene”.

Mit lehet tenni?

Első lépés lehet a felismerés, hogy a nehézség nem a pihenéssel van, hanem azzal, hogy az idegrendszer még nincs készen a lelassulásra. Nem kell erőből „jól pihenni”.

Segíthet, ha nem hirtelen próbálunk meg teljesen leállni. Egy rövid séta, könnyű mozgás, vagy akár egy tudatosan lassabb tempójú tevékenység segíthet lelassítani.

A pörgő gondolatok sokszor nem azért maradnak velünk, mert „nem csináljuk jól”, hanem mert még van bennük valami, amit az agyunk fontosnak tart. Ilyenkor nem mindig a leállítás segít, hanem az, ha egy kicsit „kivesszük őket a körforgásból”. Például azzal, hogy leírjuk, ami ismétlődik, vagy kimondjuk magunknak: „ezzel majd később foglalkozom”.

Az is segíthet, ha nem rögtön a teljes nyugalmat várjuk el magunktól. A lelassulás gyakran nem egy lépésben történik. Inkább fokozatosan: először csak egy kicsit csökken a tempó, majd idővel megérkezik a valódi pihenés is.

Sokszor már az is változást hoz, ha nem akarjuk mindenáron „jól csinálni” a pihenést.
Ha megengedjük, hogy eleinte kicsit nyugtalan, töredezett legyen. Bele fogunk majd jönni.



www.pothattilapszichologus.hu

07/04/2026

Választás nyomás alatt

Nem könnyű döntést hozni. Nagyon sok mindent szoktunk ilyenkor mérlegelni. Nem csak a saját értékrendünk, meggyőződésünk hat ilyenkor ránk, hanem a környezetünk is. Vélemények, hírek, erős állítások, félelmek és meggyőződések vesznek körül bennünket. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy már nehéz megkülönböztetni: mi az, ami valóban belőlünk jön, és mi az, ami inkább a külső hatások eredménye.

A pszichológiai kutatások szerint, ha erős érzelmi hatások érnek bennünket – például félelem, düh vagy bizonytalanság van bennünk –, hajlamosabbá válunk gyorsabban, kevésbé átgondoltan dönteni. Ilyenkor az idegrendszerünk a biztonságot keresi, és könnyebben igazodunk külső kapaszkodókhoz: hangosabb véleményekhez, határozott kijelentésekhez, csoportokhoz. Ahol úgy tűnik: biztonságot lelünk.

Ez önmagában nem hiba, hanem természetes működés. Ugyanakkor fontos lehet felismerni, amikor a döntésünket inkább a nyomás, mintsem a saját meggyőződésünk formálja.

Segíthet, ha egy pillanatra megállunk, és teret adunk a tudatosabb mérlegelésnek. Például ilyen kérdésekkel:
– Mit érzek most? Félelmet, bizonytalanságot, dühöt?
– Mi az, ami számomra hosszú távon fontos?
– Ha kevesebb lenne körülöttem a zaj, hogyan gondolkodnék erről?

A „belső hang” nem mindig egyértelmű vagy azonnal elérhető. Gyakran csak akkor válik hallhatóvá, ha sikerül egy kicsit csökkenteni a külső zajt és az érzelmi feszültséget.

A tudatos döntés nem azt jelenti, hogy minden információt tökéletesen átlátunk. Inkább azt, hogy igyekszünk kapcsolatban maradni a saját értékeinkkel, és nem kizárólag külső nyomás hatására választunk. Jó, ha több, hiteles, megbízható forrásból tájékozódunk, hogy a félelmeink mennyire megalapozottak.

Fontos emlékeztetni magunkat: a döntés végső soron a saját életünkről szól. Érdemes ezért olyan módon meghozni, amelyben – a bizonytalanságok mellett is – jelen van egyfajta belső egyensúly.

Nem biztos, hogy lesz „tökéletes” döntés. De lehet olyan, amely közelebb áll ahhoz, akik lenni szeretnénk. A döntés nem csak arról szól, hogy mit választunk – hanem arról is, hogy közben mennyire maradunk kapcsolatban önmagunkkal.



www.pothattilapszichologus.hu

30/03/2026

Én ezt meg sem érdemlem
Amikor a bűntudat kísér minket

Végre pihenhetnénk, szükségünk is lenne rá, de megjelenik egy belső hang: „Hasznosabb dolgot is csinálhatnék.” Vagy ha meglepnénk magunkat valamivel, amire régóta vágyunk, rögtön ott a gondolat: „Megérdemlem ezt egyáltalán?”

Sokak számára az önmagukra fordított idő vagy figyelem nem természetes, nem elfogadható, hanem bűntudattal kísért.

Ennek hátterében gyakran az áll, hogy az értékesség érzése összekapcsolódik a teljesítménnyel és a másokról való gondoskodással. Ha hasznosak vagyunk, ha adunk, akkor érezzük magunkat elfogadhatónak. Amikor viszont magunk felé fordulunk, könnyen aktiválódik a belső kritikus hang: talán még nem tettünk eleget, nem érdemeljük meg.

Gyerekkori tapasztalatok is hozzájárulhatnak ehhez. Ha a pihenés, az énidő nem kapott teret, vagy ha azt tanultuk meg, hogy előbb teljesíteni kell, és csak utána lehet jutalmazni magunkat, akkor felnőttként is feltételhez kötődhet az önmagunkról való gondoskodás.

A bűntudat gyakran arról szól, hogy azt tanultuk: mások szükségletei előrébb valók, mint a sajátjaink. Hogy ki kell érdemelni.

Mit lehet tenni?

Első lépésként segíthet észrevenni és megnevezni a belső hangot: „Megjelent a ‘nem érdemlem meg’ gondolat.” Már ez távolságot adhat a negatív érzéstől. Nem kell vele vitatkoznunk, győzködni. Csak tisztában lenni azzal, hogy van egy ilyen hang, amelyet nem kötelességünk követni. Fontos, hogy tudatosítsuk: semmi rosszat nem teszünk, csak valami újat próbálunk ki.

A változás gyakran úgy kezdődik, hogy a bűntudat jelen van – és közben mégis másképp cselekszünk.

Segíthet az is, ha egészen apró lépésekben indulunk el. Nem hosszú pihenésre van szükség, hanem például néhány perc tudatos megállásra, egy rövid sétára, vagy egy olyan dologra, ami egy kicsit örömet ad. Az időkeret kijelölése biztonságot adhat: „Most 10 percig ezzel foglalkozom.”

És ami talán a legfontosabb: minden ilyen apró lépés új tapasztalatot ad. Azt, hogy nem történik baj attól, ha magunkra is figyelünk. Ez nem önzés. Ez öngondoskodás, hogy jól legyünk mi is.



www.pothattilapszichologus.hu

23/03/2026

Amikor egy egyszerű feladat is megugorhatatlannak tűnik

Sokunknak ismerős lehet a helyzet: van időnk, kimerültek sem vagyunk, a teendő sem tűnik megoldhatatlannak, mégis nehéz belekezdenünk. Akár több apró dolgot is elvégzünk, de a dologba mégsem tudunk belefogni.

A halogatás sokszor nem lustaság, hanem érzelemszabályozási nehézség. Egy feladat nemcsak feladat: érzéseket is kivált. Lehet benne bizonytalanság („elég jól fog sikerülni?”), nyomás („meg kell csinálni”), vagy akár unalom is. Ha ezek az érzések kellemetlenek a számunkra, az agy rövid távú megkönnyebbülést keres – például azzal, hogy elhalasztja a kezdést.

Gyakran megjelenik a perfekcionizmus is. Ha valamit csak „jól” vagy „tökéletesen” lenne szabad csinálni, a kezdés kockázatossá válik. Hiszen amíg nem fogunk bele, addig nem is lehet azt elrontani. Ilyenkor gyakran belső feszültség jelenik meg: egyszerre van jelen a „meg kellene csinálnom” és a „nem tudok nekiállni” élménye. Ez a belső ellentmondás kimerítő tud lenni, és könnyen önvádat is hoz magával: „miért nem megy már?”

Az is nehezítheti az indulást, ha a feladat túl nagynak vagy átláthatatlannak tűnik. Ilyenkor olyan, mintha egy egész „hegy” tornyosulna fölénk, ez pedig könnyen túlterhelővé válik.

Mit lehet tenni?

Az egyik leghatékonyabb eszköz, ha részekre bontjuk a teendőket. Nem a nagy, teljes feladatot kell elkezdeni, hanem annak egy nagyon apró részét. Nem „megírom a beszámolót”, hanem: „megnyitom a dokumentumot és leírom az első mondatot”.

Segíthet az is, ha időkeretet adunk a kezdésnek, nem az eredménynek. Például: „5 percet foglalkozom vele.” Ez csökkenti a nyomást, és gyakran ennyi is elég ahhoz, hogy beinduljon a folyamat.

Hasznos lehet egy rövid tudatosítás is: „Nem a feladat nehéz most, hanem az érzés, ami hozzá kapcsolódik.”

Ez az apró különbségtétel sokszor már önmagában segít elmozdulni.

A kezdés nehézsége nem a gyengeség jele. Inkább annak a jele, hogy valami belső ellenállás vagy túlterheltség van jelen. És ez nem erőből, hanem apró, reális lépésekkel oldható. Fontos, hogy meg tudjuk magunknak engedni egy kis lazítást, pihenést is, amely után újult erővel vághatunk bele a teendőkbe.



www.pothattilapszichologus.hu

18/03/2026

Felnőtt fejjel tanulni? Mi segíthet belevágni valami újba? Ezekről is szóvolt a MOME OPEN - tanfolyamok / továbbképzések új podcast sorozatában. A második rész, amelyben én is szerepelek, itt nézhető meg:

Újságíróból pszichológus, diplomatából formatervező? Egyáltalán nem lehetetlen felnőttként új szakmát elsajátítani. Mégis makacsul él az a tévhit, hogy több ...

16/03/2026

Szerdán jön a MOME OPEN - tanfolyamok / továbbképzések új podcastjének első három epizódja. A második rész egyik meghívottja voltam.

Szerdán érkezünk a felnőttkori tanulás témáját körbejáró podcastünk rögtön első három epizódjával!

Gosztonyi Csaba, a MOME OPEN vezetője szerint fontos, hogy „támogató hangon beszéljünk a témáról annak a pár (tíz)ezer embernek, akik már majdnem belefogtak az egészséges étkezésbe, majdnem a napi rutinjuk lett a mozgás, de kell még néhány pozitív minta, pár jókor jövő jó szó, egy vállveregetés, ölelés, egy megerősítés.”

Ezért ültünk le 32 vendéggel, hogy 18 epizódon keresztül fedezzük fel a felnőttkori tanulás nehézségeit, előnyeit, lehetőségeit!

Az első három epizódban vendégeinkkel a következő témákat fogjuk boncolgatni: az podcast nyitányaként a két műsorvezető, Gosztonyi Csaba, a MOME OPEN vezetője és Barna Máté service designer, oktató mondja el, miért fogtunk bele a podcast műfajába, és hogy mi a célunk a beszélgetésekkel.

A második epizódban Póth Attila pszichológussal és Kovács-Sárközi Helga diplomatával, formatervezővel a felnőttkori tanulással kapcsolatos tévhitekről beszélgetünk. A harmadik epizódban pedig Balla Györgyi pszichológussal és Takács Dalma újságíróval, a SafeSpace megálmodójával fedezzük fel az imposztor-szindrómát és annak lehetséges okait.

A nyárig futó podcast hetente egy résszel fog ezután jelentkezni, az epizódokat majd videóként a YouTube-on, hang formájában pedig a Spotify-on, illetve az Apple Podcasts felületein követhetitek majd!

16/03/2026

Amikor rossz, de mégis maradunk

Kívülről sokszor egyértelműnek látszik egy helyzet. Egy kapcsolat, egy munkahely vagy egy élethelyzet kimerítő, egyoldalú vagy bántó. A környezet ilyenkor értetlenül kérdezheti: miért marad benne valaki?

Belülről azonban egészen másképp fest ez.

Több oka is lehet annak, hogy valaki nem lép ki egy helyzetből. A nehézségek ritkán egyik napról a másikra jelennek meg. Inkább lassan, apró lépésekben változik meg a helyzet. Ami eleinte csak kellemetlen volt, idővel megszokottá válhat.

De gyakran jelen van a remény is. Az ember nemcsak azt látja, ami most történik, ami most rossz, hanem azt is, ami lehetne. A korábbi jó élmények, ígéretek vagy ritka pozitív pillanatok könnyen életben tartják a hitet, hogy a helyzet még változhat. Hogy jó lesz minden.

Nehezítheti a döntést az is, hogy már sok időt, energiát vagy érzelmet fektettünk bele. Ilyenkor a kilépés veszteségnek tűnhet.

Sokszor félelmek is megjelennek: mi lesz utána? Mi történik a megszokott életemmel, a biztonsággal? Még egy nehéz helyzet is kiszámíthatóbbnak tűnhet, mint az ismeretlen. Hisz hozzászoktunk, legalább biztosan tudjuk, mi vár ránk. És vannak eszközeink a túlélésre.

Ezért történik meg gyakran, hogy ami kívülről egyszerű döntésnek látszik, az belülről összetett, érzelmekkel és dilemmákkal teli folyamat.

Mi segíthet ilyenkor?

A legfontosabb a felismerés: annak kimondása magunknak, hogy valami már nem esik jól, vagy nem szolgál bennünket.

Segíthet néhány kérdés végiggondolása:
– Hogyan érzem magam ebben a helyzetben a legtöbbször?
– Több energiát ad, vagy inkább elvesz?
– Ha egy közeli barátom lenne ebben a helyzetben, mit mondanék neki?

A változás ritkán egyik napról a másikra történik. Gyakran apró lépésekkel indul el: határok kijelölésével, egy beszélgetéssel, információgyűjtéssel vagy azzal, hogy valaki támogatást keres. Fontos feltérképeznünk, hogy milyen erőforrásaink vannak: kire és miben számíthatunk, van-e miből fedezni, ha költségek merülnek föl.

És ha segíteni szeretnénk valakinek, a legfontosabb a jelenlét. A másik meghallgatása: az ítélkezés nélküli figyelem sokszor többet segít, mint a sürgetés vagy a kéretlen jótanácsok.



www.pothattilapszichologus.hu

14/03/2026

Hamarosan indul a MOME OPEN - tanfolyamok / továbbképzések podcastja, amelynek vendége voltam. Milyen felnőttként tanulni? Mi az ami könnyebb vagy nehezebb érett fejjel?

10/03/2026

Attila a Szívügy Rendelő önismereti útitársa

Vannak élethelyzetek, amikor jó, ha valaki segít kívülről ránézni arra, ami belül történik. Attila ebben támogat: abban, hogy jobban értsük magunkat, a kapcsolatainkat, az érzéseinket és a reakcióinkat.

Hozzá bizalommal fordulhatsz, ha
– párkapcsolati vagy kommunikációs nehézségeid vannak,
– önismereti munkába kezdenél,
– visszatérő konfliktusok vagy belső feszültségek terhelnek,
– szeretnéd jobban érteni a működésedet és változtatni azon, ami már nem szolgál.

Okleveles pszichológusként arra törekszik, hogy biztonságos, elfogadó térben együtt fedezzétek fel a belső motivációkat, elakadásokat és megoldási lehetőségeket a mindennapokban.

Időpontfoglalás: https://szivugyesek.hu/poth-attila/
További kérdés esetén írj nekünk: hello@szivugyesek.hu

Sevcsik M Anna

09/03/2026

Miért olyan nehéz egyszerűen csak pihenni?

Amikor végre lenne idő megállni egy kicsit, pihenni, leereszteni, töldődni, gyakran megjelennek olyan gondolatok, hogy „Hasznosabb dolgot is csinálhatnék.” Vagy:
„Ennyi pihenés már túl sok.” Esetleg olyasmi is, hogy „Előbb ezt még mindenképp be kell fejeznem!”

A pihenés ilyenkor nem feltölt, hanem belső feszültséget kelt, bűntudatot. Ennek egyik oka lehet, hogy teljesítményhez kapcsoljuk az értékesség érzését. Ha haladunk, dolgozunk, produktívak vagyunk, akkor tudjuk „rendben” érezni magunkat. Amikor viszont megállunk, könnyen megjelenhet a belső kritikus hang: talán még nem tettünk le eleget az asztalra, hogy pihenhessünk.

Már gyerekkorban megtapasztalhattuk, hogy a pihenést ki kell érdemelni. Hogy a játék csak azután következhetett, ha valamit már megcsináltunk, teljesítettünk. Az vált természetessé, hogy akkor vagyunk jók és elfogadhatóak, ha tevékenykedünk, teljesítünk. A folyamatos elfoglaltság így idővel nemcsak szokássá, hanem működési mintává vált. A lényünk része lett.

Ugyanakkor az idegrendszer megfelelő működéséhez valódi regenerációra is szükség van. Ha a pihenés hiányzik, a feszültség fokozódik, a koncentráció romlik, és hosszabb távon egyre nehezebb fenntartani a hatékony működést. Ahogyan a telefonunkat is töltőre kell tennünk, hogy működjön, a szervezetünknek is szüksége van rendszeres feltöltődésre.

A pihenés nem jutalom a munka után.

A pihenés a működésünk része.

Egy félórás alvás, meditálás után újult erővel tudunk belevágni a dolgokba, folytatni, amit megkezdtünk. Fontos tehát, hogy bűntudat nélkül tudjunk pihenőidőt adni magunknak.

Egy apró segítő gyakorlat

Amikor pihenés közben megjelenik a gondolat, hogy „most hasznosabb dolgot is csinálhatnék”, érdemes egy pillanatra megállni és egyszerűen észrevenni ezt a gondolatot. Nem szükséges elnyomni vagy vitatkozni vele. Elég lehet megnevezni:
„Megjelent a ‘hasznosnak kell lennem’ gondolat.” Ez a kis távolság gyakran segít abban, hogy a figyelmünk visszatérjen a pihenéshez.

A pihenés képessége sokszor nem az időn múlik, hanem azon, hogy mennyire sikerül megengedni magunknak a leállást. És ezt is tanulni kell. Néha könnyebben megy majd, máskor nehezebben.



www.pothattilapszichologus.hu