Életút - iránytű lelkünkhöz

Életút - iránytű lelkünkhöz A világ nem egy véges folyamat, amely kezdődik és egyszer befejeződik, hanem végtelen változ? Ez a módszer túlszárnyalja a legtöbb ismert alternatív gyógymódot.

Az inga segítségével kapcsolatba lépünk a Felsőbb Énünkkel, ami egyfajta katalizátor a földi világ és spirituális segítőink között. Fizikai testet öltött szellemi lények vagyunk mindannyian. Az előző és más életeinkből összegyűjtött megtapasztalások, felhalmozódott energiák befolyásolják a jelenlegi életünket. A módszer feltárja a diszharmonikus blokkokat és harmonizálja azokat. Miben tud segíteni

?
-megtudhatjuk, milyen lélekprogram-csomagokkal születtünk,
-megnézhetjük, mi húzódik meg egy egészségügyi probléma mögött,
-feltárható, mi akadályozz, hogy békességben éljünk a párunkkal,
- elakadások az életben, önértékelési zavarok,
de akár a végtelenségig sorolhatnám a listát. Nem kell hinned benne, akkor is megtörténik, ha nem hiszed! Online, skype-n is működik a tisztítás, hiszen a lélek számára nincs idő és nincs távolság sem.

Lennél önmagad házastársa?Szembejött velem ez a kérdés. Elgondolkodtam. Nem is a válaszon, hanem magán a kérdésen: vajon...
27/05/2026

Lennél önmagad házastársa?

Szembejött velem ez a kérdés. Elgondolkodtam. Nem is a válaszon, hanem magán a kérdésen: vajon milyen lehet velem az élet?

Ha őszinte akarok lenni, régebben biztosan benyújtottam volna a válókeresetet magam ellen. Volt idő, amikor hisztiztem, és a mártír szerepet is profi szinten nyomtam. De ma már látom a családi mintákat. Pontosan tudom, kitől láttam és kitől kaptam ezt a viselkedést. Figyelek és figyelmeztetem magam, mert nehéz letenni az éveken át rögzült mintákat.

A fojtogató érzés, amit egy házasságban vagy hosszú kapcsolatban megélünk, valójában egy belső vészharang. Gyakran hajlamosak vagyunk a társunkat hibáztatni a boldogtalanságunkért, de a valóságban ez az érzés nem a másik bűne. Sok éven át megtagadjuk a saját érzéseinket, elnyomjuk a bánatot és a gyászt. Ilyenkor nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, és képtelenek vagyunk értékelni az életet. Ez a sötétség néha olyan mélyre nyúlik, hogy éveken át tartó halálvágyunk is lehet.

Mielőtt azonban szembenéznénk a belső veszteségekkel, elsodor minket az élet. Tesszük, amit a társadalom elvár: férjhez megyünk, gyereket szülünk, helytállunk a szerepeinkben. Évek telnek el így. Végül elérkezik egy pont, amikor megállunk, és feltesszük a kérdést:
ki vagyok én valójában, és mit akarok az élettől, magamtól?
Ekkor megértjük, hogy nem élhetünk tovább így. Valamit tennünk kell ellene, mert a krízis valójában egy vészharang, hogy ideje változni.

A halálvágy vagy a mély fásultság gyakran nem a fizikai halálról szól, hanem arról, hogy a régi életünknek és szerepeinknek meg kell halniuk ahhoz, hogy újjászülessünk.
A fojtogató érzés nem azért jön, hogy elpusztítson, hanem azért, hogy kibillentjen a bénultságból és cselekvésre kényszerítsen.

Ha nem másokat hibáztatunk, megszűnik a tehetetlenség. Azzal a felismeréssel, hogy a saját boldogságunk, életünk rajtunk múlik, egy hatalmas és felszabadító erő költözik belénk és végre visszakapjuk az irányítást a sorsunk felett.

Engedjük meg magunknak a sírást az elszalasztott évekért és a meg nem élt vágyakért. Tanuljunk meg nemet mondani másoknak, hogy végre igent mondhassunk saját magunknak.

Én nem akarok többé szerepek mögé bújni. Elég volt az anya, a feleség, a dolgozó nő álarcából. Évek óta azon dolgozom, hogy megismerjem azt a nőt, akit eddig eldugtam a világ és saját magam elől. És nem fáj ez az ébredés, izgalmas, mert tudom, hogy ez az egyetlen út a valódi élethez. Lehet hogy néha rögös, de megéri.

Mi a válaszom a fenti kérdésre: Igen! Lennék!

Te pedig:
Légy jó magadhoz ma is!

fénykép:pintereszt

Ismerős az a típus, aki spirituális iránytűnek képzeli magát, de valójában csak egy beragadt GPS?Ők azok, akik mindenkiv...
25/05/2026

Ismerős az a típus, aki spirituális iránytűnek képzeli magát, de valójában csak egy beragadt GPS?

Ők azok, akik mindenkivel foglalkoznak, szüntelenül fecsegnek, és úgy osztják az észt, mintha ingyen lenne. De vajon miért csinálják? A válasz tiszta spirituális pszichológia: amíg a te életedet „szerelik”, addig sem kell a saját lelkükbe nézniük.

Mindenkinek megmondják a tutit, miközben a saját életükkel egyről a kettőre nem jutnak. Ez nem jószeretet. Ez tiszta irányítási kényszer. Rettegnek, hogy ha elengedik a gyeplőt, minden kicsúszik a kezeik közül.

„Én a te helyedben…” – Nem vagy ott, b.meg!
Na, ettől a mondattól kiver a víz már évek óta.

Nem vagy a helyemben! Nem tudhatod, nekem mi a jó, mi okoz örömöt. Fogalmad sincs, mivel küzdök, mik a rémálmaim, vagy milyen családi generációs mintákat cipelek. Semmit nem tudsz rólam, csak a saját korlátozott tapasztalataidból akarsz nekem utat mutatni. Kösz, de nem kérném.

Régebben én is elkövettem azt a hibát, hogy nem a megérzéseimre hallgattam. Valaki más megmondta a „tutit”, én meg elbizonytalanodtam, hittem neki. Tudjátok mi lett a vége? Szinte mindig ugyanoda jutottam, ahová a lelkem eredetileg is indított volna. Csak épp t***em egy hatalmas, felesleges kerülőutat. Volt, hogy ez a vargabetű évekbe telt. (De erről majd mesélek még később!)

A te saját lelked mindig pontosan tudja az igazat. Nem kell hozzá semmi más, cak figyeld a tested jelzéseit:

Ha görcsben áll a gyomrod valamitől, az biztosan NEM a te utad.

Amit tenned kell, amerre menned kell, attól nincs benned rossz érzés. Már a gondolatától is azt érzed, hogy szárnyalsz.
Persze az út során biztosan jönnek majd próbatételek és nehéz helyzetek. Olyanok, amik néha téged is elbizonytalanítanak. De ilyenkor se a külső zajra figyelj!

Légy bátor, állj bele a saját erődbe, és kövesd a szíved dobbanását!
Légy Ön-mag-ad, légy egy-edi, és ne érdekeljen mit mond a külvilág!

És persze ne feledd:
Légy jó magadhoz ma is!

fénykép: pinterest

24/05/2026

15 perces Alfa hímek tündöklése és bukása, mert a férfi klimax is létezik :D

Nyílik az ajtó, és megjelenik egy 55 év körüli pasi. Végig fut rajta a tekintetem. Az ő tekintete is végig fut a helyiségen, megvárja, míg mindenki észre veszi, csak az után lép beljebb. A kényelmes, bővebb fazonú nadrágot lecserélte egy szűk szaggatott farmerre. A nadrág annyira tapad a vádlira és a combra, mint egy búvárruha. Zoknit nem visel, kilóg a bokája.
Amikor leül elém, mosolyogni próbál, de az arcára kiül a fizikai fájdalom. A szűk nadrág elszorítja a vérkeringést, ráadásul a derékrésze kíméletlenül átvágja a hormonális sörhasat. A pólója, egy tinédzser osztálykirándulásokat idéző darab. A sörhas úgy feszül benne, mint egy túlpumpált lufi. Olyan intenzív parfüm felhő lengi körül, mintha egy virágboltban lennék.
Gondolom ismeritek azt a pillanatot, amikor egy 50 feletti, hirtelen „másodvirágzásba” borult úriember úgy dönt, hogy te vagy az ő személyes időkapszulája, ami visszarepíti a húszas éveibe? Mindegy hány éves a nő, csak hódítani lehessen.
Szépen mosolygunk egymásra és beindul a bájgúnár-gépezet. Olyan mély hangon kezd beszélni, mint egy rádióbemondó, és olyan bókokat dobál be, amiket valószínűleg még a ’90-es évek elején magolt be. Kicsit behúzza a hasát, és a világ leglazább pasijának t***eti magát.
Szépen mosolygok, várok, mert már tudom, hogy minden show-műsornak van egy szavatossági ideje. Pontosan addig tart, amíg a háta mögött meg nem csikordul egy magassarkú, vagy meg nem hallatszik egy határozott torokköszörülés.
És igen! A feleség megérkezett.
Mint egy kaméleon! Az az átváltozás! Az addigi magabiztos, sármos ragadozó egyetlen nanoszekundum alatt zsugorodik vissza egy megszeppent, bűnbánó kisfiúvá. Azonnal átvált: „ Óh, drágám, épp a szerződésünkről kérdeztem a hölgyet”.
A tekintete? Csakis a cipőorrára szegeződik, mintha ott lenne megírva az élet értelme. A feleség persze mindent lát, mindent tud, de nem szól semmit, csak egyetlen olyan pillantást vet a férjére (meg persze rám is), amivel komplett hadseregeket lehetne leszerelni. Leül, megbeszélünk mindent, aztán elindulnak kifelé.

Kedves urak! Értjük mi a kapuzárási pánikot, és esküszünk, a flörtölési kísérlet még szórakoztató is lenne, de nem az!
És mert mindenből lehet ám tanulni:..és őszintén szólva, ahogy néztem őket, hirtelen nem is tudtam, kit sajnáltam jobban: a nőt vagy a férfit?

Miért sajnáltam a férfit?
Mert abban a pillanatban láttam rajta a halandósággal való kétségbeesett küzdelmet. Nem engem akart felszedni, ő csak a harminc évvel ezelőtti önmagát kereste. Menekült a saját múlandósága elől.

De miért sajnáltam még jobban a nőt?
Mert neki ez valószínűleg nem az első ilyen meccse volt. Ott van mellette egy férfi, akivel leélt egy életet, és ahelyett, hogy egy méltóságteljes partner lenne, egy örök kamaszt kapott, akit folyton ellenőrizni kell. Iszonyat fárasztó lehet és kicsit talán megalázó is.

Mit gondolok az egész helyzetről?
Ha valódi tisztelet van egy kapcsolatban, ez a jelenet meg sem történhetett volna. Mert ott,a férfi tudja, hol a határ a barátságos kedvesség és a szánalmas flört között, mert házassága fontosabb neki, mint a saját egója. Ez a szituáció pont azért volt egyszerre vicces és szomorú, mert megmutatta: ha volt is valaha tisztelet a kapcsolatban, annak helyét átvette a sunyiság és a kontroll. Ahol pedig a tisztelet meghal, ott nem házastársak élnek együtt, hanem csak két gyanakvásban lévő lakótárs.

Annyi mindent tudnék még írni, de csak :
Légy jó magadhoz ma is!

fénykép:pinterest

24/05/2026

Hát, most akkor őszintén, ahogy szoktam :D
Elmúltam 50, és van, hogy reggelente tiszta roncsnak érzem magam. Néha, nem csak reggelente :D De! Rájöttem valami gyönyörűre: az öregedés nem a leépülésről szól, hanem az igazi, mély spirituális ébredésről és az önelfogadásról.

A testünk változik, de a lelkünk bölcsessége – és a humorérzékünk – csak fényesebb lesz! Nézzétek csak, hogyan alakul át a spirituális gyakorlatom az ötvenen túl:

Nem is olyan régen (kb. 5 éve) a jógamatracon simán lendít***em hátra a lábam egy kecses mozdulattal. Ma? Ma már nem emelek semmit a levegőbe feleslegesen. Inkább centinként, finoman csúsztatom a lábam a padlón: tíz centi... pihenő... újabb öt centi...pihenő …. ééésss megérkeztünk. Elsőre talán viccesen néz ki, de valójában ez a legmagasabb szintű tudatosság: tiszteletben tartom a határaimat, és nem sietek sehova. A testem jelzi, mi a jó neki, én pedig szeret***el hallgatok rá.

Azt hiszed, csak a meteorológia tudja, mi jön? Dehogy! A térdemben, a derekamban és a csípőmben lakozó ősi energiák csalhatatlanul jelzik a frontokat. Ez nem kopás, ez tiszta, ösztönös természetfeletti érzékelés, mély kapcsolat a Földanyával.

Tovább is van ám!
Gyakran előfordul, hogy belépek egy szobába, majd megállok középen, mert fogalmad sincs, miért mentem oda. Ez nem memóriazavar! Ez a teljes elmelecsendesedés. Megszűnik a múlt és a jövő, nincs felesleges agyalás. Csak állok a térben, és eggyé válok a jelennel.

És tudjátok mit?!
Ötven felett már nem akarok tökéletes lenni. Elengedtem a felesleges elvárásokat, a jópofizást és a drámákat. A ráncaim mögött ott van minden nevetés, a lassabb mozdulataim mögött pedig ott a türelem. Szeretem ezt a testet, ami már több mint fél évszázada hűségesen szolgál engem, még akkor is, ha néha recseg-ropog.

Évtizedeken át bizonyítani akartam, hajszoltam és próbáltam megfelelni a külvilágnak. Ötven felett viszont megérkezett a megváltó felismerés: nem én vagyok a munkaért, hanem a munka van értem. Már nem akarom megváltani a világot. Megtanultam nemet mondani, meghúzni a határokat, és csak annyit tenni, amennyi nem okoz gyomorgörcsöt. A legnagyobb karrierem most már saját magam menedzselése.

A rohanó hétköznapok helyét átvette a csend iránti vágy. Az énidő már nem luxus, hanem lélekszükséglet. Egy séta a fák között, egy meditáció, egy jó könyv, vagy csak egy negyedóra, amikor nem szól a tévé, nem pittyeg a telefon, és nem akar tőlem senki semmit. 50 felett, ha szerencséd van, rájössz, hogy a legizgalmasabb utazás nem külföldre vezet, hanem befelé, a saját lelked mélyére.

Kár, hogy ezt nem tudtam korábban, mert akkor sokkal jobban megbecsültem volna, és jobban kihasználtam volta életem minden egyes percét. De, soha nincs késő és a lényeg az, hogy ma ott tartok, ahol nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok!

Figyelj magadra! Figyelj a testedre, a lelkedre.

Légy jó magadhoz ma is!
fénykép: pinterest

Ismeritek azt a sztorit, amikor megkérdezték Arisztotelészt, hogy nem zavarja-e, ha kibeszélik a háta mögött? A bölcs ör...
24/05/2026

Ismeritek azt a sztorit, amikor megkérdezték Arisztotelészt, hogy nem zavarja-e, ha kibeszélik a háta mögött? A bölcs öreg csak megvonta a vállát:
„Ha nem vagyok ott, tőlem meg is verhetnek!”

Amikor ezt olvastam, hangosan felkacagtam. Aztán elgondolkodtam: én is ilyen laza vagyok? Hááát, nem egészen, de tanulom :D
Engem nem is az bosszant, ha kibeszélnek, mert amit rólam mondasz a hátam mögött, az nem engem minősít, hanem téged. Az a te gondolatod, a te szűrőd, viseld egészséggel! (Ezt azért rágd meg te is párszor... 😉)

De van egy szint, amitől a hajam égnek áll.
Amikor valaki nem tőlem kérdezi meg, hogy mi van velem. Hanem X-től kérdezi meg, hogy Y mit hallott Z-től arról, hogy én mit éreztem, mondtam ... múlt kedden. Ez most komoly?
Ha engem érdekel valami veled kapcsolatban, én egy egészen elképesztő, titkos technikát alkalmazok: MEGKÉRDEZEM TŐLED. Sokkoló, ugye?
Miért csináljuk ezt a körmérkőzést?
A kerülőút rövidebb?
Félünk a közvetlen választól?
Vagy ez egy új nemzeti sport, csak én maradtam le róla?
Addig sem kell foglalkozni saját magunkkal!? (erről majd legközelebb)

A legjobb az egészben, hogy a dolog mindig visszajut az alanyhoz. Az nem ciki? Dehogynem!

Hogyan lehet ezt kezelni?
Amikor valaki odamegy hozzád azzal, hogy „Képzeld, X azt kérdezte tőlem, hogy mi van veled”, ne menj bele a pletykába.
Mit mondj?„Tényleg? Legközelebb mondd meg neki nyugodtan, hogy hívjon fel és kérdezze meg tőlem, szívesen válaszolok neki.”

Ha megtudod, hogy valaki a hátad mögött nyomozott ahelyett, hogy téged kérdezett volna, lépj oda hozzá. De ne haraggal, hanem teljesen lazán! (Erre még én is gyúrok :D)
Mit mondj?„Szia! Hallottam, hogy érdekelt, mi van velem. Legközelebb kérdezz bátran egyenesen tőlem, sokkal gyorsabb, és első kézből kapsz választ!”

Sokan azért csinálják ezt, mert a környezetük engedi nekik. Legyen egyértelmű szabályod: az érzéseidről és a magánéletedről csak azzal beszélsz, akire az tartozik.

Ha pedig valaki harmadik félről kezd el neked beszélni, állítsd le:„Figyelj, ezt inkább beszéld meg vele, én nem szeretnék kihagyni senkit a saját történetéből.”
Emlékeztesd magad, a fent leírtakra. Az, hogy ők a kerülőutat választják, az ő gyengeségük, félelmük és bizonytalanságuk.

Te csak:
Légy jó magadhoz ma is!

fénykép: pinterest

Pokol? Ugyan már! Kedves nőtársaim, tegyük félre a tabukat és a legyezőket, mert a „változókor” minden, csak nem romanti...
15/05/2026

Pokol? Ugyan már!
Kedves nőtársaim, tegyük félre a tabukat és a legyezőket, mert a „változókor” minden, csak nem romantikus.

Amikor a belső termosztátom megbolondul:
Épp édesdeden alszol, amikor hirtelen azt érzed, mintha egy vulkán belsejében ébredté volna, és az összes láva rád zúdul. Szitkozódva lerántod magadról a paplant és várod, hogy vége legyen. Igen ám, de mikor a forróság elmúlik, fázni kezdesz, és vacogva húzod vissza magadra a takarót. Sokan mondják, hogy a pokol mélyén örök tűz ég, de amit ilyenkor tapasztalsz, az szerintem 3 pokol tüzével vetekszik.
Amíg otthon vagy, nincs is akkor gond, mert megpróbálsz túl élni, na de épp dolgozol, és mondjuk emberekkel foglalkozol, és a belső fűtőrendszered egyszer csak úgy dönt, hogy most jött el itt az ideje bekapcsolni nukleáris reaktor 4-es blokkját!
Ahogy hirtelen a tarkódról elindul a láva. Az ügyfél épp egy számára komoly kérdést tesz fel, de te már csak azt hallod: „Sssssssss...” – ahogy a saját verejtéked elpárolog a homlokodon.
„Nyugalom, nem kaptam stroke-ot! Csak a belső fűtőrendszerem épp most tartja a 'Pokol pár perce!” bemutatót.
Mi a helyzet velem? Nálam nem „tünetek” vannak, hanem extrák. Tulajdonképpen én vagyok a menopauza prémium kiadása, mert minden szoftver működik, csak a hűtőrendszer ment tönkre.
Azt mondják, a változókorban az ember elfelejti a PIN-kódját, meg azt is, hova t***e a kocsit (ez néha megesik ám bevallom :D, de ez 20 évvel ezelőtt is így volt), de pl. arra pontosan emlékszem, mint mondott a férjem 2019.04.25. -én, és pl arra is, milyen színű ruhát viselt a barátnőm az utsó találkozásunkkor.
A másik gond, amit mondanak a kilók, hogy egy szem salátától is fel szer 3 kilót. Nekem ezzel is sincs gondom, de mivel folyamatosan 2000 watton izzom, a szervezetem egyszerűen mindent eléget, még mielőtt rám rakódna. A süti, nasi és minden más is így távozik üzemanyagként a kövi hőhullámmal és minden „bosszú” ruhába beleférek.
És van itt más is! A hangulatingadozás? Ugyan már! Én maradok hű a kronobiológához, mely szerint, érzelmi szinten szenvedélyes vagyok, ezek alapján akár már 30 évesen is lehetett volna klimaxos .icsának titulálni. Én régen is tíz perc alatt háromszor váltatottam avilágbéke mosoly és sárkánytűz tekintet között. Tehát a hangulatom sokszor látványos, kiszámíthatatlan és néha jobban teszed, ha csak távolból csodálod.
Szóval, kedves sorstársaim, ne dőljetek be a riogatásnak: a menopauza nem egy betegség, hanem egy exkluzív VIP klub, ahol a belépő ugyan egy kicsit forró, de a tagság mellé jár a „legyőzhetetlen amazon” fokozat is.
Ha te is azon szerencsések közé tartozol, akiknek az agya élesebb, mint a szike, a súlya pedig stabilabb, mint a forint, akkor gratulálok: te vagy a természet válasza a globális felmelegedésre! Ami pedig a „szenvedélyes” hangulatodat illeti? Nos, a kronobiológia nem téved: egy igazi nő nem „hisztis”, hanem érzelmileg nagyfeszültségű.
Lehet, hogy a pokol bugyraiban hidegebb van, de ott nincsenek ilyen stílusos nők, akik képesek egyetlen pillantással jeget varázsolni a szobába, miközben ők maguk épp belülről olvasztják a sarkvidéket.
Emelt fővel, izzó arccal és jeges kávéval a kézben előre!

Légy jó magadhoz ma is!
fénykép:pinterest

Amikor a „vissza a startvonalra” a legjobb előrelépés!Ismerős a helyzet? Kicsivel több mint egy éve ültem a lakásban, és...
14/05/2026

Amikor a „vissza a startvonalra” a legjobb előrelépés!
Ismerős a helyzet? Kicsivel több mint egy éve ültem a lakásban, és egy nagyon nehéz döntést hoztam meg: "Elég volt, felmondok!" . Tettem mind ezt, magam miatt, de sírva. Otthagytam a régi bankot a zöldebb fű reményében. Átigazoltam egy másik pénzintézethez, tele tervekkel, jó érzéssel. Eltelt 370 nap, és most ugyanúgy ott állok a felmondásommal a kezemben. És most jön a csavar: megyek vissza pontosan oda, ahonnan elindultam!
Ez nem kudarc, és nem is hátraarc. Ez az élet egyik legszórakoztatóbb, legtanulságosabb köre, amit csak futhatok.
Én alapvetően egy izgága, pörgős alkat vagyok, az új hely nekem kicsit nyugis volt. Bevallom, hiányzott a régi csapat is, a pörgés, a pult túloldalán lévő pezsgés és az a hamisítatlan, pörgős ritmus, ami igazán én vagyok! Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy ők kerestek meg, ha nem így történik, akkor lehet, soha nem lépek és nem tudatosul bennem mind az, ami történt.
Én hiszek a sorsban, és hiszem, hogy mindennek oka van! Nem hiszek a véletlenben és tudom, hogy ennek a kitérőnek is komoly célja volt. Miért kellett ez az egy év? Néha el kell menni ahhoz, hogy lássuk, hogy ami már mögöttünk van, az nem is volt talán annyira rossz! Amszerdamot sem lehet értékelni anélkül, hogy ne láttam volna más városokat. Most már pontosan tudom, mit hagytam ott, és miért éri meg visszamenni. Ez alatt az egy év alatt, én is megváltoztam, aki visszatér, már nem lesz ugyan az az ember. Tapasztaltabb, talán bátrabb és magabiztosabb is lettem.
És ezt ugye már tudjuk: Az élet változás – Ne agyald túl!
A létező legnagyobb szupererő: a felismerés, hogy semmi sincs kőbe vésve, bármi is történik, mindig tudsz újra tervezni, mert nincs végleges döntés, rossz választás, csak tapasztalat szerzés van.
Ha esetleg mégsem működik úgy, ahogy szeretted volna, bármikor tudsz rajta változtatni. Holnap is, jövőre is, meg újra és újra, bármikor. Az élet egy áramlás, képzeld hát el, hogy Te most pont a hullámokat lovagolod épp meg ahelyett, hogy a parton állva félnél a víztől és irigyelnéd a lovasokat a bátorságukért.
Akkor én most megünneplem ezt a fura, vicces és hihetetlenül bátor döntést! Sokan egy életen át merengenek azon, „mi lett volna ha”. Én megcsináltam, megnéztem, és most emelt fővel, tele új energiával sétálok vissza a startvonalra – ami valójában már a célvonal is egyben.
Szóval, drága régi kollégák: készítsétek a kávét, mert a bumeráng visszatér, és alig várom, hogy újra együtt pörögjünk.
Ti voltatok már így? Hogy egy vargabetű után jöttetek rá, hogy a kiindulópont volt a tökéletes hely? Ki hisz még a bumeráng-hatásban?

Ne feledd:
Légy jó magadhoz ma is!

Fénykép:pinterest


Csak egy átlagos nap volt. FB görgetése közben szembejön egy arc, egy név, egy történet, és a világ egy másodpercre megá...
13/05/2026

Csak egy átlagos nap volt. FB görgetése közben szembejön egy arc, egy név, egy történet, és a világ egy másodpercre megáll. Elsőre hitetlenkedtem. Aztán gyanakodtam és mikor a gyanakvásból és hitetlenségből eljutottam a valóságig hirtelen egy megrázó érzelmi hullámvasúton ültem. Beteg egy gyerek, ráadásul ismerem a szülőket. Órákon keresztül nem tudtam magamhoz térni. Azért sem, mert én amúgy is elég érzékeny vagyok ha beteg gyerekről, vagy bántalmazott, kidobott állatokról van szó. A védtelenek szenvedése felháborít és sokszor tehetetlennek érzem magam és ez ráadásul egy ismerősöm gyereke.

Belegondoltam abba az emberfeletti küzdelembe, amit ez az anya most vív. Amikor reggel kinyitja a szemét, és az első gondolata nem a kávé, hanem a remény, hogy a mai nap egy kicsit könnyebb lesz. Amikor a gyermeke felett virrasztva elnyomja a saját fájdalmát, hogy csak a végtelen gyengédség maradjon belőle. Amit ő most tesz – hogy félreteszi a szemérmét, a büszkeségét, és az egész világ előtt kitárja a sebét, segítséget kérve –, az az önfeláldozás legmagasabb foka. Amikor egy ismerősöddel történik ilyen tragédia, a hír már nem csak egy távoli szalagcím, hanem hirtelen bekúszik a nappalidba. Összeszorul a torkod, és óhatatlanul végigfut rajtad a gondolat:
„Mi lenne, ha...?”
Egy ilyen hír szembesít azzal, hogy az életünk mennyire törékeny. Amit tegnap teljesen természetesnek vettünk (hogy egészségesek vagyunk, hogy mindenünk meg van), az másodpercek alatt összeomolhat.
Szülőként a legrosszabb megélni, hogy van olyan helyzet, amit nem tudunk puszta akarattal, puszival, simivel, öleléssel meggyógyítani. Egy anya számára, ha beteg a gyerek megszűnik a külvilág, és minden egyes sejtje a gyermeke gyógyulására fókuszál. Ez az az állapot, amikor az emberi teljesítőképesség határai kitolódnak, és olyan erőtartalékok mozgósít magában, amikről korábban fogalma sem volt. Képes hetekig, hónapokig éber maradni egy kórházi székben, minden apró neszre figyelve, miközben a saját fáradtságát észre sem veszi. Ha kell, a világ végére is elmegy. Nincs számára „zárt ajtó” vagy „lehetetlen”.
Képes a közösségi média erejét mozgósítani, vadidegenektől segítséget kérni, legyőzve minden büszkeséget. Miközben belül zokog a félelemtől, a gyermeke előtt képes mosolyogni, hogy a gyerek biztonságban érezze magát. Az anyai szeretet ilyenkor nem ismer logikát, csak a célt: a gyógyulást.

Pár napja írtam a varjakról (ha nem olvastad, olvasd el ;) ). Legyünk mi is varjak! Kérlek, ne lapozz tovább minden egyes alkalommal, ha segélykérő posztot látsz. Tudom, sok van és nem tudunk
mindenkinek segíteni, de legalább néha segíthetünk, akár egy megosztással. Lehet, hogy azért fordulsz el, mert tehetetlennek érzed magad, lehet, hogy kevésnek érzet azt a pár ezer forintot, amivel
segíteni tudnál, de tudd: egy sötét szobában egyetlen gyufa lángja is irányt mutat. Amikor utalsz, azt üzened: Nem vagy egyedül a sötétben. És amikor pedig otthon, csendben átöleled a saját gyereked, azzal tisztelegsz minden édesanya - édesapa küzdelme előtt.
Én nem félek az érzéseimtől. Nem szégyellem a könnyeimet, amik kicsordulnak egy-egy poszt olvasásakor. Ezek a könnyek bizonyítják, hogy a szívem érez, hogy még tudok kapcsolódni.

Légy jó magadhoz ma is!
Fénykép:pinterest

Vannak reggelek, amikor az égbolt pont olyan szürke és barátságtalan, mint egy hivatali ügyintéző arca. Esik az eső, a f...
12/05/2026

Vannak reggelek, amikor az égbolt pont olyan szürke és barátságtalan, mint egy hivatali ügyintéző arca. Esik az eső, a forgalom pedig lassú, de mindenki szokás szerint rohanna, az állapotom közel egy kis reggeli idegösszeomláshoz.
Hallgattam a rádiót, közben igyekeztem minden érzékszervemet csúcson járatni, amikor a körforgalomban feltűnt a piros kisautó. Akkor még nem gondoltam, hogy gond lesz, pedig a természetben a mérges gomba pirossága is jelzi a bajt!. Emberünk kit***e az indexet, de esze ágába se jutott kihajtani az első kijáratnál. Én meg, újra, mint a hiszékenység bajnoka persze elhittem neki. „Ó, micsoda szerencse, haladok!” – gondoltam, és lendületesen kihajtottam elé. Igen ám, de a piros kicsikocsi sofőrje valószínűleg úgy gondolta, inkább előbb jelez, mint soha, persze nem kanyarodott ki. Ahogy realizáltam, hogy majdnem összehoztunk egy fekete piros színkombinációt a korosszérián, megszállt a közúti túlélőművész szelleme. Onnantól kezdve úgy vezettem, mintha egy csordultig töltött húsleveses fazék lenne a hátsó ülésen, a gyorsabban közlekedő biciklis, simán megelőzött volna. Szerencsém volt, mert a mögöttem lévő kocsisort a kicsi piroskocsi vezette, ezért sem volt gond, hogy én voltam a közlekedés lassított felvétele egész úton. Mire beértem melóba a pulzusom elég magas tartományba volt. A számítógépem előtt ülve rájöttem a nap legnagyobb igazságára: a túléléshez nem gyorsaság kell, hanem egy jó adag szerencse.
Na de! Hogy egy kicsit más szemszögből is lássuk a világot:
A spirituális nézőpont szerint a közlekedési szituációk ritkán véletlenek. Leggyakrabban tudatosságunk tükrei, amelyek rávilágítanak lelki állapotunkra.
Mi történt? A másik autós jelezte ugyan szándékát, de a cselekedete ezt nem követte.
Mit üzen ez nekem? Életemben túl sokszor vagyok hajlamos hinni mások ígéreteinek, néha talán elhamarkodottan ítélkezem, ahelyett, hogy megvárnám a t***ek igazolását.
A kihajtás pillanatában lehet, hogy egy kicsit siettem, és hogy a gondolataim már 2 kanyarral előrébb jártak, ezért is hívták vissza a figyelmem a jelenbe.
Mi az üzenet: Lassíts. Ha rohansz, elveszíted az irányítást az életed felett.
Amikor másra bízzuk a biztonságunkat (jelen esetben a másik indexére), lemondunk a saját felelősségünkről. Néha megesik, hogy másoktól várom a megoldást és kiengedem az irányítást a kezemből
Üzenet: Ne a külvilágtól várd, hogy biztonságban érezd magad, légy éber.
A helyzet után ijedtséget, bosszúságot éreztem, és saját magamat hibáztattam.
Tanulság: Ez a pillanat a tudatos elengedés tesztje. Ha haragszom a másikra, vagy akár saját magamra, azzal saját energiámat pazarolom.
Mi az üzenet: Engedd el a haragot, ismerd el, hogy te is hibázhattál, és légy hálás, hogy nem történt nagyobb baj.
Mindig tanul az ember. ;)
Légy jó magadhoz ma is!
Fénykép:pinterest

Cím

Rákóczi U
Felcsút
8086

Telefonszám

+36203555838

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Életút - iránytű lelkünkhöz új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Életút - iránytű lelkünkhöz számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória