Liv Duna Medical Center

Liv Duna Medical Center Megújult szereplő a hazai magánegészségügyben - Útjára indul a Liv Duna Medical Center
(1517)

Kiemelkedő csúcstechnológia, magas szintű szaktudás, széles spektrumú, komplex egészségügyi szolgáltatások.

Új szereplő a hazai magánegészségügyben - Útjára indul a Liv Hospital Duna Medical Center

A Liv Hospital DMC új, innovatív és egyedülálló koncepcióval lép a magyar magánegészségügyi piacra. Kiváló alapot biztosítanak erre a Duna Medical Center épületének meglévő adottságai, amelyet Magyaro

rszágon szinte egyedüliként, kifejezetten kórházi épületnek terveztek és építettek fel a közelmúltban. A közel 20.000 négyzetméter alapterületű, 12 emeletes klinikán a járóbeteg részlegen minden orvosi szakág megtalálható, a fekvőbeteg ellátást 7 jól felszerelt műtő, az intenzív ellátás képessége, valamint egy teljes kapacitás esetén 130 ágyas fekvőbeteg részleg szolgálja ki. A meglévő szolgáltatásokat továbbfejlesztve és újakat bevezetve a létrejövő kórház a legkomplexebb szolgáltatás csomagot nyújtó magánegészségügyi intézménnyé válik a magyar piacon, amely kiemelkedően beteg központú, prevenciós szemléletű és holisztikus megközelítéssel áll majd a páciensek rendelkezésre. Ezen túlmenően határozott cél, hogy a magánegészségügy területén egészen egyedülálló módon az ott dolgozó orvosok és egészségügyi szakemberek számára is kiváló lehetőséget biztosítson az intézmény a szakmai fejlődés szempontjából.

2021-ben átadott új, önálló kórházépületünkben elhivatott, nemzetközileg is elismert szakemberekkel dolgozunk a betegek biztonságos gyógyulásáért. Elkötelezett szakemberek
Orvosaink a modern gyógyítás iránt elkötelezett, elismert szakemberek, szakmájuk legjobbjai közül kerülnek ki, sok esetben jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek. A rendelőkben, műtőkben és a fekvőbeteg részlegen dolgozó egészségügyi szakdolgozóink tudásukkal, gyakorlati tapasztalatukkal és humánus szemléletükkel mind a páciensek biztonságát, magas színvonalú ellátását és gyógyulását szolgálják. Modern diagnosztika
A legújabb berendezésekkel felszerelt radiológiánkon az alacsony sugárdózissal működő röntgen mellett a legmodernebb 3 dimenziós, szöveti mintavételre is alkalmas digitális mammográf készülék, a csontsűrűség mérését végző röntgen készülék, illetve a számos szakterületen használható ultrahang berendezések mind a pontos diagnózis felállítását segítik. Természetesen szolgáltatásaink közé tartozik a szükséges laboratóriumi vizsgálatokhoz kapcsolódó mintavétel és az eredmények kiértékelése is. Szakrendelések szinte minden területen
Az andrológiától a gasztroenterológián és a nőgyógyászaton át az urológiáig szinte a teljes abc-t lefedik rendeléseink: 45 szakterületen kínálunk vizsgálati lehetőséget új, a legmodernebb eszközökkel felszerelt rendelőinkben. Precíziós, minimál invazív sebészet
A Duna Medical Center vadonatúj kórháza a magyar egészségügyi ellátásban elérhető legkorszerűbb műtéti infrastruktúrával, eszköz- és műszerparkkal rendelkezik. A laparoszkópos műtéti eljárásokhoz használt speciális nagyfelbontású 3D kamera- és monitorrendszer segíti sebészeink munkáját. Kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosaink a legkorszerűbb műszereken keresztül követik a páciensek műtét közbeni életfunkcióit és biztosítják a megfelelő altatást, fájdalomcsillapítást és lélegeztetést. Szülészeti központ
Szülészeti központunk filozófiája, hogy egyesítse magában a biztonságot, a szakmaiságot és a harmóniát. gyakorlatában előtérbe helyezzük a természetes szülést, ugyanakkor élvonalbeli műtéti eszközparkunkkal és szakszemélyzetünkkel fel vagyunk készülve a szülő nők és a születendő gyermekek biztonsága érdekében szükségessé váló – akár tervezett, akár sürgős, a szülés folyamata során felmerülő - szülészeti műtéti beavatkozásokra is. Modern, kényelmes kórházi környezet
Olyan magán-egészségügyi intézményt működtetünk, ahol a magas színvonalú orvosi ellátás mellett hangsúlyt fektetünk betegeink kényelmére, emelt szintű kiszolgálására is. Sebészeti osztályunk fekvőbeteg részlegén és szülészetünkön egy- és kétágyas elhelyezést kínálunk pácienseink részére. Távirányítóval több ponton állítható ágyak, a műtétet követően szükséges étrendnek megfelelő, dietetikus által meghatározott ebéd, valamint kávé, tea és frissítő kínálattal ellátott betegnappali, és wifi szolgáltatás biztosítják lábadozó betegeink és a kismamák kényelmét, mielőbbi felépülését.

Radiológiai vizsgálat gyorsan, várakozás nélkül!⏱⏩Sürgős képalkotó diagnosztikára van szüksége? A Liv Duna Medical Cente...
29/07/2025

Radiológiai vizsgálat gyorsan, várakozás nélkül!⏱

⏩Sürgős képalkotó diagnosztikára van szüksége? A Liv Duna Medical Centerben gyorsan és kényelmesen foglalhat időpontot radiológiai vizsgálatainkra, legyen szó MR-ről, CT-ről, ultrahangról vagy más képalkotó eljárásról.

✅Elérhető vizsgálataink:
MR vizsgálat
CT vizsgálat
Ultrahang vizsgálat
Mammográfia
Röntgen
Csontsűrűség mérés

Modern eszközparkunk és tapasztalt szakembereink biztosítják a pontos és megbízható diagnózist. A vizsgálatokra előzetes beutaló nélkül is jelentkezhet, azonban javasoljuk, hogy hozza magával korábbi leleteit és orvosi dokumentációját a pontosabb értékelés érdekében.❗

👉További információkért látogasson el a Liv Duna Medical Center weboldalára: https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/vizsgalatok/radiologiai-diagnosztika



Radiological examinations—quickly and without waiting! ⏱

⏩Do you need urgent diagnostic imaging? At Liv Duna Medical Center, you can book an appointment for our radiological examinations quickly and conveniently—whether it’s an MRI, CT scan, ultrasound, or another imaging procedure.

✅Our available services:
MRI
CT scan
Ultrasound
Mammography
X-ray
Bone density measurement

With our modern equipment and experienced specialists, we ensure accurate and reliable diagnostics. You can attend the examination even without a referral; however, we recommend bringing any previous test results and medical documentation to support a more precise evaluation.❗

👉For more infomration, visit the Liv Duna Medical Center website: https://dunamedicalcenter.org/en/services/outpatient-services/radiological-diagnostics

Gyors és precíz laborvizsgálatok🔬Egészsége megőrzése érdekében fontos a rendszeres laborvizsgálat.✅ A Liv Duna Medical C...
25/07/2025

Gyors és precíz laborvizsgálatok🔬

Egészsége megőrzése érdekében fontos a rendszeres laborvizsgálat.✅ A Liv Duna Medical Centerben különböző laborcsomagokat kínálunk, amelyek segítenek az egészségi állapot felmérésében és a betegségek korai felismerésében.

Elérhető laborcsomagjaink:👇
Kisrutin – alapvető egészségügyi állapotfelmérés
Nagyrutin – átfogóbb vizsgálatok
Műtéti labor panel – műtétek előtti szükséges vizsgálatok
Laborvizsgálatok tükrözéshez – altatásban vagy anélkül végzett endoszkópos vizsgálatokhoz

❗A vizsgálatokat éhgyomorra végezzük, és az eredményeket rövid időn belül biztosítjuk Önnek.
További információért látogasson el weboldalunkra: 🔗https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/vizsgalatok/laborvizsgalatok/laborvizsgalati-csomagok


Fast and accurate laboratory tests 🔬

Regular lab tests are essential to maintaining your health. ✅At Liv Duna Medical Center, we offer a range of laboratory packages designed to assess your overall health and support the early detection of potential illnesses.

Our available lab packages:👇
Basic Routine Package– for general health screening
Comprehensive Routine Package – for a more comprehensive overview
Surgical Lab Panel – required tests before surgery
Lab Examination for Endoscopy – for procedures with or without sedation

❗All tests are performed on an empty stomach, and results are delivered within a short time.
For more information, visit our website: 🔗https://dunamedicalcenter.org/en/services/outpatient-services/laboratory-tests/laboratory-test-packages

23/07/2025

🎉 Megnyílt a Liv Duna Dental Clinic! 🦷
Örömmel jelentjük be, hogy pácienseinket magas színvonalú fogászati ellátással várjuk a vadonatúj Liv Duna Dental Clinic-ben.
Legyen szó állapotfelmérésről, esztétikai beavatkozásról, implantációról vagy teljes szájrehabilitációról – újonnan megnyílt, az Imperial Dental együttműködésével létrejött rendelőnkben szeretettel és szakértelemmel fogadjuk Önt.
✔️ Több mint 20 év tapasztalat az implantológiában
✔️ Házon belüli fogtechnikai labor
✔️ Empatikus, magasan képzett fogászati csapat
✔️ Korszerű technológia, páciensközpontú szemlélet
A mosolya közel áll a szívünkhöz!
További információért látogasson el weboldalunkra:
https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/vizsgalatok/szakrendelesek/fogaszat


🎉 The Liv Duna Dental Clinic is now open! 🦷
We are pleased to announce that we welcome our patients with high-quality dental care at the brand-new Liv Duna Dental Clinic.
Whether it’s a dental check-up, an aesthetic treatment, implant placement, or full mouth rehabilitation – we are ready to welcome you with warmth and professionalism at our newly opened clinic in collaboration with Imperial Dental
✔️ Over 20 years of experience in implantology
✔️ In-house dental laboratory
✔️ Compassionate and highly trained dental team
✔️ Modern technology and patient-centered care
Your smile is truly close to our hearts!
For more information, visit our website:
https://dunamedicalcenter.org/en/services/outpatient-services/consultations-2/dentistry

Térdfájás futás után? 🏃A futás egészséges, de ha utána rendszeresen fáj a térde, érdemes utánajárni az okoknak:⚠️ Helyte...
18/07/2025

Térdfájás futás után? 🏃
A futás egészséges, de ha utána rendszeresen fáj a térde, érdemes utánajárni az okoknak:
⚠️ Helytelen futótechnika
⚠️ Nem megfelelő cipő
⚠️ Túlterhelés, ízületi gyulladás vagy porcleválás

A fájdalom nem a fejlődés jele – egy jó gyógytornász vagy ortopéd szakorvos segíthet a kiváltó ok kezelésében.

📌 Keresse fel ortopédiai szakrendelésünket, és konzultáljon orvosainkkal: https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/vizsgalatok/szakrendelesek/ortopedia



Knee pain after running?🏃
Running is healthy, but if your knees hurt regularly afterward, it’s worth investigating the cause:
⚠️ Incorrect running technique
⚠️ Inappropriate footwear
⚠️ Overuse, joint inflammation, or cartilage injury

Pain is not a sign of progress—a physiotherapist or orthopedic specialist can help identify and treat the root cause.

📌 Visit our Orthopedic Clinic and consult with our experts: https://dunamedicalcenter.org/en/services/outpatient-services/consultations-2/orthopedics

17/07/2025

Mi az a Baba–Mama Klub? Kik vehetnek részt? Milyen kérdések merülnek fel? – Dr. Bodnár Erika most mindenre választ ad! 👶💬
Havonta egy alkalommal megrendezésre kerül a Baba–Mama Klub a Liv Duna Medical Centerben – egy támogató közösség újdonsült anyukáknak és kismamáknak, ahol őszintén beszélhetünk a szoptatásról, újszülöttgondozásról és a kezdeti nehézségekről.

📅 Következő időpont: 2025. július 18. (péntek)
🕘 Kezdés: 09:00
📍 Helyszín: Liv Duna Medical Center – Hartman terem
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 5.)
Részvételi díj: 10 000 Ft

Legyen részese Ön is a közösségnek, jelentkezzen még ma a Liv Duna Medical Center weboldalán!
🔗https://dunamedicalcenter.org/hirek/baba-mama-klub



What is the Mother and Baby Club? Who can attend? What questions come up? – Dr. Erika Bodnár answers everything! 👶💬
The Mother and Baby Club is held once a month at Liv Duna Medical Center – a supportive community for new moms and expectant mothers, where we can speak openly about breastfeeding, newborn care, and the challenges of the early weeks.

📅 Next session: July 18, 2025 (Friday)
🕘 Start time: 09:00
📍 Location: Liv Duna Medical Center – Hartman Room
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 5.)
💰 Participation fee: 10,000 HUF

Be part of the community – sign up today on the Liv Duna Medical Center website!
🔗https://dunamedicalcenter.org/en/news/mother-and-baby-club

„Nemzetközi tapasztalatok az egészségügyben” témájú szeminárium a Liv Duna Medical Centerben!Következő szakmai szeminári...
16/07/2025

„Nemzetközi tapasztalatok az egészségügyben” témájú szeminárium a Liv Duna Medical Centerben!
Következő szakmai szemináriumunkon két kiváló előadó nyújt betekintést a német, brit, osztrák és magyar egészségügyi rendszerekbe. A fókuszban a változást előidéző tényezők, jó gyakorlatok és tanulságok állnak.
🎙 Előadóink és témáik:
• Dr. Sipos Péter PhD.
A német és brit egészségügyi rendszerek egy magyar sebész szemszögéből – adatok, személyes tapasztalatok és meglátások
• Dr. Nagy Viktor
Aktív idősödés – Hogyan lehet egy egészségügyi intézmény a változás motorja -osztrák és magyar tapasztalatok tükrében
💡 Miért érdemes részt venni? :
✔️ Nemzetközi kitekintés és összehasonlítás
✔️ Inspiráló, adatvezérelt előadások
✔️ Értékes szakmai párbeszéd
✔️ Lehetőség új szakmai kapcsolatok kialakítására

📅 Időpont: 2025. július 24., 16:30–18:30
📍 Helyszín: Liv Duna Medical Center – Hartmann terem
📢 Csatlakozzon hozzánk, és fedezze fel a nemzetközi gyakorlatokban rejlő új megközelítéseket!
Regisztráljon most: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScCbqGUNZb-3ziJpAWl92u0icOUUreTwA0ZAulvXVWm2ftOVg/viewform?usp=dialog



“International experiences in healthcare” seminar at Liv Duna Medical Center!
At our upcoming seminar, two exceptional speakers will provide valuable insights into the healthcare systems of Germany, the UK, Austria, and Hungary. The focus will be on key drivers of change, best practices, and lessons learned.
🎙 Our speakers and their topics:
• Dr. Péter Sipos, PhD
The German and British healthcare systems from the perspective of a Hungarian surgeon – data, personal experiences, and insights
• Dr. Viktor Nagy
Active ageing – How can a healthcare institution become a driver of change? Reflections based on Austrian and Hungarian experiences
💡 Why should you attend?
✔️ International outlook and comparisons
✔️ Inspiring, data-driven presentations
✔️ Valuable professional dialogue
✔️ Opportunity to build new professional connections

📅 Date: July 24, 2025, 16:30–18:30
📍 Location: Liv Duna Medical Center – Hartmann Room
📢 Join us and discover new approaches in international practices!
Register now: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScCbqGUNZb-3ziJpAWl92u0icOUUreTwA0ZAulvXVWm2ftOVg/viewform?usp=dialog

⚠️A visszatérő torokfájás, orrdugulás, fülpanaszok vagy rekedtség gyakran apró kellemetlenségnek tűnnek azonban, ha huza...
14/07/2025

⚠️A visszatérő torokfájás, orrdugulás, fülpanaszok vagy rekedtség gyakran apró kellemetlenségnek tűnnek azonban, ha huzamosabb ideig fennállnak, érdemes kivizsgálni az okokat.

Magánkórházunk fül-orr-gégészeti szakrendelésén modern eszközökkel, kíméletes módszerekkel és tapasztalt szakorvosokkal derítjük fel a panaszok hátterét. Legyen szó fülzúgásról, légzési nehézségekről, allergiáról vagy hangképzési problémáról, célunk a pontos diagnózis és a személyre szabott kezelés. ✅

📢A vizsgálat gyors és fájdalommentes, hozzájárulhat a komolyabb szövődmények megelőzéséhez is.

További információért látogasson el weboldalunkra 👇
https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/vizsgalatok/szakrendelesek/ful-orr-gegeszet



⚠️Recurring sore throat, nasal congestion, ear discomfort, or hoarseness may seem like minor issues at first, but if they persist, it’s worth investigating the underlying causes.

At our private hospital's ENT clinic, our experienced specialists use modern tools and gentle methods to uncover the background of your complaints. Whether it’s tinnitus, breathing difficulties, allergies, or voice issues, our goal is an accurate diagnosis and personalized treatment. ✅

📢The examination is quick and painless, and can also help prevent more serious complications.

For more information, visit our website 👇
https://dunamedicalcenter.org/en/services/outpatient-services/consultations-2/ear-nose-and-throat

✨Az egészséges önkép és a testi-lelki egyensúly megőrzése fontos mindannyiunk számára. 👉A Liv Duna Medical Center plaszt...
11/07/2025

✨Az egészséges önkép és a testi-lelki egyensúly megőrzése fontos mindannyiunk számára.

👉A Liv Duna Medical Center plasztikai sebészei esztétikai és rekonstrukciós beavatkozásokkal támogatják pácienseinket abban, hogy magabiztosan élhessék mindennapjaikat.

Fő szakterületeink:
– szemhéjplasztika, anyajegy eltávolítás
– hegek és bőrelváltozások korrigálása
– esztétikai beavatkozások, testformálás, rekonstrukciós műtétek
- orr-, arc-, has- és mellplasztikai műtétek
📍Konzultáljon tapasztalt specialistáinkkal diszkrét és biztonságos környezetben!
https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/vizsgalatok/szakrendelesek/plasztikai-sebeszet



✨A healthy self-image and maintaining physical and emotional balance are important for all of us.

👉At Liv Duna Medical Center, our plastic surgeons support patients through aesthetic and reconstructive procedures, helping them live their everyday lives with confidence.

Our main areas of expertise include:
– eyelid surgery, mole removal
– correction of scars and skin lesions
– aesthetic procedures, body contouring, reconstructive surgery
- rhinoplasty, facelifts, tummy tuck, breast augmentations, lifts, and reductions
📍Consult our experienced specialists in a discreet and safe environment:
https://dunamedicalcenter.org/en/services/outpatient-services/consultations-2/plastic-surgery

📢Gyakori fejfájás, szédülés, zsibbadás vagy memóriaproblémák esetén fontos, hogy időben feltárjuk az okokat, mert ezek m...
09/07/2025

📢Gyakori fejfájás, szédülés, zsibbadás vagy memóriaproblémák esetén fontos, hogy időben feltárjuk az okokat, mert ezek mögött komolyabb idegrendszeri eltérések is állhatnak. Minél korábban történik a diagnózis, annál hatékonyabb lehet a kezelés.

✅Neurológiai szakorvosi vizsgálataink során:
– részletes anamnézist veszünk fel
– szükség esetén képalkotó és laborvizsgálatokat végzünk
– személyre szabott terápiás tervet készítünk

📍További információért és időpont-egyeztetésért keresse fel oldalunkat:
https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/vizsgalatok/szakrendelesek/neurologia-idegsebeszet



📢Frequent headaches, dizziness, numbness, or memory problems should be investigated in time, as they may indicate more serious neurological conditions. The earlier the diagnosis, the more effective the treatment can be.

✅During our neurological specialist examinations:
– We take a detailed medical history
– Conduct imaging and laboratory tests, if necessary
– Create a personalized treatment plan

📍For more information and to book an appointment, visit our site:
https://dunamedicalcenter.org/en/services/outpatient-services/consultations-2/neurology-neurosurgery

Nőgyógyászati műtétek – szakértelemmel, korszerűen, empátiával.A női egészség számunkra kiemelt fontosságú ➡nőgyógyászat...
06/07/2025

Nőgyógyászati műtétek – szakértelemmel, korszerűen, empátiával.

A női egészség számunkra kiemelt fontosságú ➡nőgyógyászati műtéteinket ezért a legnagyobb szakmai kompetenciával és odafigyeléssel végezzük. Legyen szó laparoszkópos beavatkozásról, mióma eltávolításról vagy egyéb nőgyógyászati műtétről, korszerű műtőink és tapasztalt szakorvosaink a legmagasabb szintű ellátást biztosítják pácienseinknek.

🌸 Rövid felépülési idő, minimalizált megterhelés, maximális figyelem!

📍Tudjon meg többet: https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/mutetek/nogyogyaszati-mutetek



Gynecology surgeries – with expertise, modern technology, and empathy.

Women’s health is a top priority at Liv Duna Medical Center.➡ Our gynecological surgeries are performed with the highest level of medical expertise and attention to detail. Whether it's a laparoscopic procedure, fibroid removal, or other gynecological surgery, our modern operating rooms and experienced specialists ensure the highest quality of care for our patients.

🌸 Short recovery time, minimal discomfort, maximum care!

📍Learn more: https://dunamedicalcenter.org/en/services/surgeries/gynecological-surgeries

🤱 Baba-Mama Klub – A szoptatás első hetei és a nyár babávalAz anyaság első időszaka számos kérdést és kihívást tartogat ...
04/07/2025

🤱 Baba-Mama Klub – A szoptatás első hetei és a nyár babával
Az anyaság első időszaka számos kérdést és kihívást tartogat – legyen szó a szoptatás kezdeti nehézségeiről vagy a kisbabás nyár hétköznapjairól. Ezeket a témákat járjuk körül következő Baba-Mama Klubunkon, ahol kötetlen hangulatban beszélgethet szakértőinkkel és más édesanyákkal.
👶 Kismamákat is szívesen látunk! Ha még csak most várják a babát, akkor is érdemes eljönni – hasznos útravalóval gazdagodhatnak, mire eljön az otthoni időszak!

Szakértő előadóink:
Dr. Bodnár Erika
Kovács Karina

📅 Időpont: 2025. július 18. (péntek)
🕘 Kezdés: 09:00
💰 Részvételi díj: 10.000 Ft
📍 Helyszín: Liv Duna Medical Center – Hartman terem
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 5.)
Ne maradjon le az eseményről, jelentkezzen a Liv Duna Medical Center weboldalán:
https://dunamedicalcenter.org/hirek/baba-mama-klub



🤱 Mother and Baby Club – The First Weeks of Breastfeeding and Summer with a Newborn
The early stages of motherhood bring many questions and challenges – from the initial difficulties of breastfeeding to navigating everyday life with a baby during the summer. These are the topics we’ll explore at our upcoming Mother and Baby Club, where you can engage in open conversation with our experts and fellow moms in a warm and friendly setting.
👶 Expecting moms are also welcome! Even if you're still waiting for your little one to arrive, it's worth joining – you’ll gain valuable insights to help you prepare for the weeks at home after birth.

Our expert speakers:
Dr. Erika Bodnár
Karina Kovács

📅 Date: Friday, July 18, 2025
🕘 Start time: 9:00 AM
💰 Participation fee: 10,000 HUF
📍 Location: Liv Duna Medical Center – Hartman Room
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 5.)

Don’t miss out – register now on the Liv Duna Medical Center website:
https://dunamedicalcenter.org/en/news/mother-and-baby-club

30/06/2025

A szülészet és nőgyógyászat aktuális kérdései kerültek fókuszba neves hazai és nemzetközi előadók részvételével júniusi szemináriumunkon.
📌Tudta?
➡A populáció közel 20%-át érinti meddősség.
➡A terhesgondozás kapcsán számos probléma merül fel. Ilyen például a hüvelyi mikrobiom egyensúlyának felborulása, a terhesség alatt kialakuló magas vérnyomás, vagy a transzfuziológiai kérdések megfelelő kezelése.

A cél ezúttal is a tudásmegosztás és az együttműködés erősítése volt, köszönjük előadóinknak és résztvevőinknek, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!



The current issues of obstetrics and gynecology were in focus at our June seminar, with the participation of renowned national and international speakers.
📌Did you know?
➡Infertility affects nearly 20% of the population.
➡There are several issues that can arise during pregnancy care. These include the imbalance of the vaginal microbiome, hypertension during pregnancy, or the proper management of transfusion-related questions.

The goal this time as well was to share knowledge and strengthen cooperation. We thank our speakers and participants for contributing to the success of the event!

Cím

Ferencváros

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Liv Duna Medical Center új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Liv Duna Medical Center számára:

Megosztás

15 ok, amiért szeretnek minket

1: Pácienseink nálunk kiemelt figyelemben részesülnek. 2: A Duna Medical Center a magán-egészségügyi ellátás egyik legjobban felszerelt központja. 3: 45 szakterületen, szinte az összes terápiás területen fogadjuk betegeinket. 4: Széleskörű sebészeti ellátással és innovatív műtéti technikákkal állunk rendelkezésükre. 5: Fizio- és fizikoterápiás részlegünkön is kiváló szakemberek dolgoznak. 6: Nemzetközileg is elismert szakember gárdával büszkélkedhetünk, többen külföldről tértek haza, hogy a Duna Medical Centerben folytassák karrierjüket. 7: Személyre szabott, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtunk. 8: Csúcstechnológiás diagnosztikai eszközökkel dolgozunk. 9: Lábadozó betegeink páratlan környezetben gyógyulhatnak. 10: Sebészetünk műtőblokkját orvosaink számára egyedileg, minden igényt kielégítően terveztük meg. 11:Különleges kialakítású műtőinkben minimál invazív atroszkópiás, Arthrex Synergy HD3 tornyot szereltünk fel, melynek segítségével nem csak diagnosztikára, hanem terápiás ellátásra és speciális ízületi mozaik plasztikák elvégzésére is van lehetőség. 12: A műtőnkben elhelyezett 3D Endo-eye endószkópos laparoszkópia az egyik legkorszerűbb műtéti eszköznek számít. A nálunk alkalmazott FESS technológia az endoszkópos orrmellék és arcüreg sebészetben jelent minőségi javulást és kényelmesebb gyógyulást. 13: Munkánkat számos díjjal és tanúsítvánnyal ismerték el. 14: Pácienseink orvosaink munkáját 4.89 pontra értékelték (maximum 5 pontból). 15: Hisszük, hogy munkatársaink elhivatottságukkal, szorgalmukkal és odafigyelésükkel teszik intézményünket kivételessé.

A Duna Medical Centerről

A Duna Medical Center a magyarországi magán-egészségügyi ellátás egyik legjobban felszerelt központja, ahol elhivatott, nemzetközileg is elismert szakemberek dolgoznak a betegek gyógyulásáért. Modern diagnosztika Kizárólag a Duna Medical Centerben érhető el a GE Voluson E10 3D/4D ultrahang készülék, mellyel sokkal hatékonyabbá válik, és új dimenziót nyit a magzati fejlődés vizsgálata. A legújabb gépekkel felszerelt radiológiánkon az alacsony dózissal működő röntgenünk mellett különlegesen felszerelt 3 dimenziós, szöveti mintavételre alkalmas Hologic mammográf készülékünk, valamint csontdeniztométerünk is a pontos diagnózist segíti. Precíziós, minimál invazív sebészet Egynapos sebészetünk műtőblokkját orvosaink számára egyedileg, minden igényt kielégítően terveztük meg. Különleges kialakítású műtőinkben minimál invazív atroszkópiás, Arthrex Synergy HD3 tornyot szereltünk fel, melynek segítségével nem csak diagnosztikára, hanem terápiás ellátásra és speciális ízületi mozaik plasztikák elvégzésére is van lehetőség. A műtőnkben elhelyezett 3D Endo-eye endószkópos laparoszkópia az egyik legkorszerűbb műtéti eszköznek számít. A nálunk alkalmazott FESS technológia az endoszkópos orrmellék és arcüreg sebészetben jelent minőségi javulást, és kényelmesebb gyógyulást. Kiváló, elkötelezett szakemberek Munkatársaink kivétel nélkül a modern nemezetközi gyakorlat mellett kötelezték el magukat. Orvosaink és konzulenseink elismert szakemberek, többen külföldről tértek vissza, és nálunk folytatják karrierüket. Ezzel biztosítjuk a világszínvonalú ellátást. Teljes körű szolgáltatás, egy intézményben Olyan magán-egészségügyi intézményt alapítottunk, ahol nemcsak az ellátás magas színvonalú, hanem betegeink modern, kényelmes környezetben kapják meg a szükséges kezelést. Szakrendelőnk és egynapos sebészeti központunk 2015. július 21-én kezdte meg működését, jövőre tervezzük a Duna Medical Center kórházának megnyitását. Ezzel Magyarországon elsőként jön létre egy világszínvonalú komplex magán-egészségügyi intézmény.