17/08/2024
Nagyon fontos írás!
Szükség van arra, hogy változtassunk a TÁRS fogalmának értelmezésében! Férfiaknak elsősorban, de nőknek is ajánlom! Azért szeretném leszögezni, hogy már sok valtozást tapasztalok a férfiak gondolkozásában azt illetően, hogy mit is jelent társnak lenni.
Gyakran hallom a párterápiás üléseken a kapcsolatról szóló narratívákban, hogy az egy óriási dolognak számít, ha a férfi részt vesz, "segít" a házimunkában.
Ezzel az a baj, hogy csak akkor lehet részt venni benne, ha a másik fél teljes felelősséget vállalva irányítja a munkát. Részt venni mindig könnyebb, mert nem jár döntésekkel, sőt, meg van az a lehetőség is, hogy nem vesz részt benne az illető. Bizonyos értelemben egy szabadon választott tevékenység.
"Ha van kedvem megpucolom a krumplit, ha nincs, akkor nézem a Forma 1-et." Ettől még az ebéd elkészül majd.
Ezzel szemben, aki irányít, az teljes mellszélességgel szervezi a munkát, az egész "projekt" az ő vállán nyugszik. Aki rendszeresen éli át, az tudja, mi a különbség. Mint ahogy egy kliensem felkiáltott párterápiás ülésen"
"Egyszer. csak egyetlen egyszer lenne olyan helyzet, amikor nem nekem kell agyalnom, törnöm a fejem, szerveznem és meg is valósítanom a vasárnap családi ebédet! Szeretnék egyszer én segíteni!"
Az alábbi sorokat viszont egy férfi mesélte. Sajnos nem tudom, ki fogalmazza meg.
"Nemrég átjött hozzám egy barátom kávézni, üldögéltünk és az életről beszélgettünk. Egy ponton megjegyeztem: „Megyek és elmosogatok, rögtön jövök”.
Erre úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy űrhajót építek. Csodálattal vegyes csodálkozással t***e hozzá: „Örülök, hogy segítesz a feleségednek. Én nem szoktam, mert ha mégis, a nejem sosem dicsér meg. Múlt héten például felmostam, és azt se mondta, köszi.”
Visszaültem mellé az asztalhoz, és elmagyaráztam, hogy én nem „segít***em” a feleségemnek. Ami azt illeti, a feleségemnek nem segítségre van szüksége, hanem egy partnerre. Én partner vagyok az otthoni teendők elvégzésében, és nem „segítség” az, hogy házimunkát is végzek.
Nem segítek a feleségemnek a takarításban, mert én is itt élek, és muszáj takarítanom.
Nem segítek a feleségemnek a főzésben, mert én is akarok enni, ezért főznöm is kell.
Nem segítek a feleségemnek a mosogatásban, mert én is használom azokat a tányérokat, amikből eszünk.
Nem segítek a feleségemnek a gyerekek körüli teendőkben, mert ők az én gyerekeim is, és az a feladatom, hogy az apjuk legyek.
Nem segítek a feleségemnek mosni, teregetni és összehajtogatni a ruhákat, mert ezek az én és az én gyerekeim ruhái is.
Nem segítek otthon. Én is ott lakom, a házhoz tartozom. Ami pedig a dicséretet illeti, megkérdeztem a barátomat, hogy mikor fordult elő utoljára, hogy a felesége végzett a takarítással, a mosással, az ágynemű felhúzásával, a gyerekek megfürdetésével, a főzéssel, a rendrakással és a többivel, és te annyit mondtál: köszönöm.
De nem csak egyszerű "köszönöm" - ről van szó, hanem a totális elismerésről: „Nahát! Fantasztikus vagy!” Ez így most furcsának tűnik?
Furán nézel most magad elé?
Amikor te egyetlen egyszer életedben felmostál, rögtön elvártad, hogy kitüntetést kapj... de miért is?
Gondolkoztál már ezen, drága barátom?
Talán azért, mert macsó kultúránkban azt tanultad, hogy mindez az ő dolga. Esetleg azt képzeled, hogy mindez pikk-pakk megvan, a kisujját sem kell mozdítania érte? Akkor hát dícsérd őt úgy, ahogy elvárod, hogy ő dícsérjen téged, ugyanolyan intenzitással! Nyújtsd a kezed, viselkedj igazi társ módjára, ne pedig úgy, mint egy vendég, aki csak enni, aludni, fürdeni és a sz*****is szükségleteket kielégíteni érkezik!Érezd magad otthon, hiszen ez a te házad is!
Az igazi változás társadalmunkban otthon kezdődik:
Tanítsuk meg fiainknak és lányainknak, hogy miről szól az, ha igazi társ vagy!"
