
10/03/2025
Mostanában sokszor hallom kisbabás, kisgyerekes édesanyáktól, hogy nehéz ez az út, a szülőség útja, és az, hogy erről nem, vagy csak kevéssé beszélünk – még mindig. Többen jeleztétek, hogy érdekelnek a kisbabás csoportjaim. Ezért most csodálatos utazásra hívlak titeket, ahol tabuk nélkül lehet az érzéseitekről, tapasztalataitokról, gondolataitokról beszélni. Pontosabban két utazásra is, mert kétféle programot is kínálok Nektek tavasszal Gyömrőn.
Az Anya Útja egy 6 alkalmas önismereti csoport kisbabás és kisgyerekes anyáknak, mely a Nemzetközi Mother Nature Project keretében került kidolgozásra. Központi témája az anyává válás mindent átalakító ereje. Az egyes alkalmakon rátekintünk a szülésélményünkre, a nehézségeinkre és az örömökre, az anyaság ajándékaira - arra, hogy mit kaptunk, mivel gyarapodtunk, és arra, hogyan vagyunk mindezzel. Hétről hétre egy magtartó női közösségben találkozunk, ahol biztonságban dolgozhatunk. Felfedezhetjük az erőforrásainkat, új kapcsolódásokat hozhatunk létre, nehéz érzéseket mondhatunk ki, mindezt őszintén, kendőzetlenül. Lehetséges kisbabával és kisbaba nélkül is érkezni. Egy alkalom 2,5-3 óra.
A Megérkező kisbabás csoportot, mely 4 alkalmas, alapvetően 0-6 hónapos babáknak és szüleinek álmodtam meg. Ez egy olyan csoport, ahol kendőzetlenül, őszintén, egymást megtartva és meghallgatva beszélünk az anyaságról, a kisgyerekes időszak témáiról, evidencia alapú információkkal megtámogatva. Témák: a szülés-születés, gyermekágy, a kisbabák igényei, testközelség, alvás, táplálás, de bármi, ami foglalkoztat Titeket. Egy alkalom 2-2,5 óra.
Érdeklődés, jelentkezés és további információk a szluka.orsi.munka@gmail.com e-mail címen vagy a +36304593739 telefonszámon.
Az elköteleződés a teljes csoportfolyamatra szól. Egy alkalom díja 8000 Ft. Egy összegű befizetés esetén 10 százalék kedvezmény jár.
A csoportokat tartja: Szluka Orsolya, pszichológus, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, végzős perinatális szaktanácsadó hallgató, autogén tréning gyakorlatvezető, Anya Újta facilitátor.