Az első lépést megtenni, elhagyni a biztonságosnak látszó komfortzónát, ahol, ha nem is érezzük magunkat olyan jól a bőrünkben, de még is a megszokott érzésekkel, érzelmekkel éljük az életünket, néha inkább csak küzdünk. Tudjuk, hogy valami nincs rendben, de nap mint nap mégis ugyan úgy cselekszünk, reagálunk reflexszerűen. Ugye ismerős ez a mondat: Én ilyen vagyok, fogadj el így. Nem tudok megváltozni. Ez a hang az Egod hangja. De miért is nem hagyja az Egod az igazi Énedet szabadon, szorongásoktól mentesen élni? Miért uralkodik Rajtad? Miért nem hagyja, hogy azt a saját Utad járd?
És most nem csak Rólad beszélek, hanem a Társadról, Szerelmedről, Szüleidről, Testvéredről, Baráraidról is. Igen, ők is az Egod áldozatai, viselkedésed és kommunikációd vesztesei, és ez által Te sem nyerhetsz. Itt vagy mindenki nyer, vagy mindenki veszít. De hát Te nem tudsz megváltozni mondhatnád. Gyerekként ki ne álmodozott volna… képzelt el Önmagát felnőttként. Hogy fogom élni az Életem, hány gyermekem, milyen otthonom, Társam, munkám lesz. Mennyire, de mennyire boldog leszek, amikor felnőtt leszek. Idézd fel ezeket az álmaid, és légy őszinte most magadhoz, ha engedi az Egod. Egyet elárulok Neked ismeretlenül is, ha nem úgy van, ahogy elképzelted nem a Te hibád. És azt is elárulom hiába várod kívülről, az Élettől a Sorstól vagy bárkitől a változást. Ha el is indulsz az Úton a hátizsákodban rengeteg terhet cipelsz, ami születésed óta egyre csak több és több. Cipeled nagyszüleid, szüleid terheit, saját életed, csalódásaid, kudarcaid fel nem dolgozott, meg nem értett fájdalmait, próbálod meggyászolni a veszteségeid, vagy inkább csak jó mélyen a zsák legaljára rejted… de attól még mert nem látod ezeket, a terhek húzzák a vállad. Elfáradsz, megállsz. Aztán a könnyebbnek tűnő lejtős ösvényeket választod, de ezek az ösvények sehova sem vezetnek. A visszatérés az Utadra mindig csak nehezebb ezeken az emelkedőkön. Egyszer az Életutunk végére érünk így vagy úgy. Megfordulni, visszamenni és megváltoztatni nem tudunk már semmit. Csak keseregni tudunk, hogy mit is kellett volna máshogy csinálni. Bárhol is tartasz most, sosem késő, nincs olyan, hogy már mindegy, nincs értelme változtatni, túl idősnek és fáradtnak érzem magam hozzá. Ha elhozod magaddal a zsákod én segítek Neked a terhek köveit az út mentén magunk mögött hagyni.
