Hoffman Erna Dominika -Integrál személyiségfejlesztő és családállító /Győr

Kezdőlap
Magyarország
Gyorujbarat
Hoffman Erna Dominika -Integrál személyiségfejlesztő és családállító /Győr

A fejlődés nem mindig egyenes út, néha akadályokkal teli, de minden lépés közelebb visz önmagad legjobb verziója felé.

A változás bátorságot igényel, ez teremti meg a valódi erőt. Minden apró siker egy újabb mérföldkő egy teljesebb élet felé... Az Integrál Akadémián ismerkedtem meg az integrál pszichológiával, ami a nyugati pszichológia és a spirituális hagyományok ötvözte. Különböző módszereket tanultam, így számodra a legmegfelelőbb módon tudok segíteni a teljesebb élet felé. Ha elakadtál, döntéshelyzet előtt állsz, kiteljesednél, változtatnál, vagy csak jobban megismernéd önmagad, fordulj hozzám bizalommal!

16/02/2026

Nem azért zársz le valamit, mert hirtelen rossz lett.
Hanem mert kinőtted.
Az önismereti érés egyik legnehezebb pontja, amikor rájössz: amit eddig identitásnak hittél, az csak alkalmazkodás volt, amit biztonságnak neveztél, az inkább megszokás, amit hűségnek gondoltál, az néha önfeladás volt.

Szabadság vs. biztonság

Ki vagyok, ha nem felelek meg?
Ki vagyok, ha nem mentek meg senkit?
Ki vagyok, ha nem tartom össze a rendszert?
Ki vagyok, ha nem teljesítek?

Amikor a szabadság erősebb lesz, mint a félelem, ott indul el az igazi leválás.

Egy kapcsolat akkor működik, ha:
nem szerepeken alapul,
nem hiányok pótlására jön létre,
nem függés tartja össze,
nem a megmentés vagy megmentettség a kötőanyag.

Önismereti szempontból ez azt jelenti:
👉 Megtanulod megtartani magad.
👉 Nem vállalsz felelősséget más érzelmeiért.
👉 Nem várod, hogy más tartson meg téged.

Ez felnövés.

Önismeretben ez a pont az, amikor:
már nem tudsz visszamenni a régi tudatlanságba,
már nem tudsz ugyanúgy reagálni,
már nem tudsz ugyanúgy félni.
Valami benned meghal.
De nem a lényed, csak a régi struktúra.

És az újjászületés nem eufória.
Hanem letisztultság.

A korszakváltás benned kezdődik:
új határok
új felelősségvállalás
új önazonosság
új minőségű kapcsolódás
Ez nem egy varázsütés, ez egy folyamat.
Ez identitás-átstrukturálódás.

Várlak ezen az úton!

Nőiség Útja Elvonulás 🌿 Erdély

12/02/2026

Nőiség Útja 🌿 Elvonulás Erdély és A Funtineli boszorkány

Ez a néhány nap arra hív, hogy lelassulj, megérkezz önmagadhoz, és újra kapcsolódj női minőségeidhez; a természet, a közösség és a belső bölcsességed támogatásával.
Az elvonulás szellemiségét, A Funtineli boszorkány archetípusa inspirálta.
Ez a minőség emlékeztet.
Visszavezet a természethez, az ösztönökhöz, a ciklikussághoz és a belső igazsághoz.
A női lélek ősi rétegeit hordozza:
– a tisztaságot és a másságot,
– a sebezhetőséget és az erőt,
– azt a belső bölcsességet, amely akkor is tud, amikor a világ elhallgattatná.

🌿 Helyszín:
Ivó, a Madarasi Hargita.
✨️ Időpont:
Április 29. - május 3.

🌸
A folyamatok során a személyiség szintjén és a transzcendenssel is dolgozunk - a nőiséged teljes spektrumán.
A belső mozdulásodat követjük: ott találkozunk veled, ahol most tartasz, és arra nyílunk, ami benned éppen megszületni készül. Azzal haladunk, ami valóban jelen van benned, és ott mélyülünk, ahol készen állsz a továbblépésre. Teret kap az a részed, amely most megszólalna, amely élő benned, és amely a biztonságos, megtartott térben tovább mozdulna – hogy megérkezhess valami sokkal tágasabba.
🌿
,,Minden embernek van egy útja, tudod, amelyiken járnia kell. Nem lehet letérni róla. Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak az útjok is egy. De ez nem így van. Nem a födélen múlik, hanem az utakon. A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig. ”

Szeretettel várlak !

👇Bővebb információ:
Nőiség Útja Elvonulás 🌿 Erdély

11/02/2026

Az önelfogadás nem velünk született állapot, hanem egy képesség, amely fokozatosan tud kibontakozni. Nem egy hirtelen felismerés eredménye, hanem egy folyamat, amelyhez tér, idő és biztonság kell. Egészséges, elfogadó közegben ez a képesség szinte észrevétlenül növekszik: ott, ahol nem kell folyamatosan védekeznünk, ahol nem kell szerepet játszanunk, ahol nem kell elrejtenünk azt, akik éppen vagyunk.

Ahol azonban bántalmazás, megszégyenítés vagy folyamatos kritika vesz körül minket, ott az önelfogadás idegen testté válik. Az ilyen közeg nem tükröt ad, hanem torzítást: azt tanuljuk meg, hogy valami alapvetően nincs rendben velünk. Így ott, ahol sok bántást kaptunk, nemcsak a másokba vetett bizalom sérül, hanem a saját magunkhoz való kapcsolatunk is. Nem azért nem fogadjuk el magunkat, mert képtelenek lennénk rá, hanem mert nem volt tér, ahol ezt gyakorolhattuk volna.

A gyógyulás ezért nem magányos folyamat. Ott kezdődik, ahol őszinte a kapcsolódás. Ahol nem kell valamilyennek lennünk, hanem lehetünk olyanok, amilyenek az adott pillanatban éppen tudunk lenni. Amikor ebben a valódiságban elfogadás érkezik, akkor valami bennünk megmozdul, egy kicsivel kevésbé kell védekeznünk, egy kicsivel kevésbé kell elbújnunk.

Amikor van bennünk valami, amit szégyellünk, amit letakarunk vagy próbálunk lehalkítani, akkor nemcsak mások elől bújunk el, hanem a kapcsolódás elől is. A valódi közelséghez látszódni kell. És ez ijesztő, mert a láthatóság magában hordozza a visszautasítás lehetőségét is. Mégis, amikor felvállaljuk a sebezhetőségünket, jön valaki aki azt mondja: „De jó, akkor nem vagyok egyedül”.

Az önelfogadás sokszor a traumatizált részeinkkel való lassú találkozás. Nem egy nagy döntés, hanem apró lépések sora. Először csak magunknak mondjuk ki az igazságot. Aztán egy biztonságos közegben is meg merjük nevezni. És amikor ott elfogadás érkezik, akkor szépen lassan tágul a tér: egyre több részünk válik vállalhatóvá, egyre kevésbé kell maszk mögé bújnunk.

Ez a folyamat nem lineáris, lesznek visszalépések, újra felbukkanó szégyenek, régi reflexek. De minden egyes őszinte kapcsolódás, minden egyes elfogadó találkozás új tapasztalatot ír a testünkbe: lehetünk jelen úgy is, hogy nem kell tökéletesnek lennünk. Lehetünk jelen úgy is, hogy csak annyira vagyunk nyitottak, amennyire éppen biztonságos.

Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy mindent szeretünk magunkban, hanem azt, hogy kapcsolódunk magunkkal. Ahogy ez a belső kapcsolat erősödni kezd, akkor a külvilág felé is könnyebbé válik a kapcsolódás, mert már nem a rejtőzésből, hanem a jelenlétből találkozunk.

09/02/2026

Lehet, hogy benned is ott van valami, amit nem akarsz érezni. Valami, amitől legszívesebben elfordulnál, elnyomnál, elfojtanál. De mi lenne, ha a harc és a nem elfogadás helyett most valami mást választanál?

Vannak részeink, amikkel dolgunk van. Nem akarjuk érezni, mégis ott vannak.

Vannak részeink amik folyton vissza rántanak, de nem azért mert baj van velünk, hanem azért, mert valamit mutatni akarnak.

A legnagyobb erőnk sokszor pont ott van, amit a leginkább elutasítunk magunkban.

Ha odafordulunk ezekhez a részeinkhez, és ránézünk, megláthatjuk magunkat bennük. Azt, ami valóban a miénk, túl a szerepeinken, túl az elvárásainkon. Valamit, ami mélyen igaz bennünk. És ez sokkal nagyobb erő annál, mint amit valaha is képzeltünk.

Nem visszatart többé, hanem tovább visz.
Egy új életszakaszba.
Egy új minőségbe.
Egy tágasabb önmagunkba.

30/01/2026

Nem kell senki ahhoz, hogy bántson. Nem kell, hogy ne fogadjanak el, hogy kritizáljanak, hogy megszégyenítsenek vagy belénk rúgjanak. Megtesszük magunkkal. Gyakran a legnagyobb fájdalmat a saját gondolataink szülik: a belső kritikus, aki folyamatosan mérlegel, összehasonlít, hibáztat és megszégyenít.

Az önismeret nem azért van, hogy másoknak jobbá váljunk. Nem azért, hogy megfeleljünk elvárásoknak, hogy szerethetőbbek, elfogadottabbak legyünk. Az önismeret valódi célja az, hogy minden, ami bennünk van, együtt élhessen velünk.

A félelmek, a hibák, a sebezhetőség, mind a részeink, és elfogadásukkal válhatunk teljesebbé. Nem a világ elvárásaihoz kell igazodni, hanem saját magunkhoz.

Nem kell jobbá válnunk senki számára, ha önmagunknak nem vagyunk elég jó. A belső elég-ség az a pont, ahol megszűnik a kényszer a folyamatos bizonyításra.

Örülj, hogy vagy. Nem a teljesítményedért, nem azért, amit elértél vagy amivé váltál. Csak azért, hogy létezel, hogy jelen vagy, hogy érzékeled a világot a saját lencsédon keresztül. A léted önmagában is értékes. Nincs szükség hozzá feltételekre. Engedd meg magadnak, hogy elég legyél.

Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy minden tökéletes, hanem hogy minden tökéletlenségünkkel együtt otthon legyünk önmagunkban.

29/01/2026

Az idegrendszer logikája kegyetlenül egyszerű:
amit ismer, azt biztonságosnak érzi;
amit nem ismer, azt akár veszélyként is értelmezheti még akkor is, ha valójában jó lenne nekünk.

Ezért jöhet létre az a paradoxon, hogy
vágyunk közelségre, gondoskodásra, intimitásra, bőségre, nyugalomra, békére...,
és amikor mindez megjelenik, nem ismerjük fel, nem tudunk vele mit kezdeni.

Elsiklik mellettünk, vagy kényelmetlenné válik, mert az idegrendszerünknek még nincs térképe hozzá.
A változás akkor kezdődik, amikor belsőleg változik meg a befogadóképességünk, és elindul a hiány korrekciója:
– elismerjük a saját szükségleteinket,
– gondoskodunk a saját „kicsinkről”,
– jelen vagyunk magunk számára,
betöltjük azt a hiányt, ami egykor nem volt meg.
Ilyenkor nem a világ válik mássá, hanem mi leszünk képesek mást észlelni.

Később már felismerjük: addig is jelen volt, beakart érkezni hozzánk - csak nem volt idegrendszeri „antennánk”, ami ráhangolódjon.

A vágyott élet sokszor a hiányból táplálkozik.
Ez olyan, mint egy feneketlen táska:
hiányból vágyva bármit beletehetsz - kapcsolatot, sikert, figyelmet, szerelmet - nem fog megtelni. Nincs alja, és ami érkezik, kicsúszik belőle.

Ahhoz, hogy valami valóban be tudjon érkezni,
vissza kell mennünk oda, ahol a hiány keletkezett.
Új mintákra van szükség, hogy az idegrendszerünk be tudjon fogadni olyasmit, ami eddig nem volt ismerős,
és ezért nem volt elérhető sem.

A vágyott élet nem kívül vár ránk.
Ott kezdődik, ahol már képesek vagyunk felismerni azt, ami eddig is jelen volt - és végre be tudjuk engedni.🌿

27/01/2026

Átmenet.
Még mindig a csend esik jól.
Nem üres, nem elnyomó, hanem hordozó.
A csend lehet az a közeg, ahol a rendszernek nem kell reagálnia, nem kell fenntartania magát.

Életünk jelentős részét külső minták, megszokások, narratívák mentén éljük:
gondolkodással, magyarázással, állandó értelmezéssel tartjuk egyben az identitást.
Ez a működés sokáig fenntartható. Egy ponton azonban az idegrendszer kapacitása megváltozik.

Közben valami elindul. Vannak részeink, amelyek ki tudnak nyúlni valahová - oda, ami lehet.
De ez még csak rezgés. Finom hívás. Lehet, hogy még nincs formája, de érezhető. Halk, mert ez már nem a régiből jön.

Most még csend van. Visszahúzódás. Inkubáció.
Kevés a kell. Kevés a döntés, a gondolat, az inger, a beszéd. Átmenet van. Átrendeződés.

Ilyenkor nem működnek a régi struktúrák. Az idegrendszer nem hajlandó tovább fenntartani a disszonanciát. Nem akar már túlélni.
Minden, ami megalkuvással, „kibírom”-mal volt összetartva, szétesik. Nincs rá energia.

A bizonytalanság erősödik - de ez is a folyamat része. Nem lehet úgy eljutni egy ismeretlen működésbe, hogy közben minden kapaszkodó megmaradjon.

A régi minták már nem működnek, az újak még nem álltak össze. A rendszer egy időre referenciapont nélkül marad.

Ez szorongást, félelmet, ellenállást hoz - nem azért, mert rosszul csináljuk, hanem mert ez az átmenet természete. A kérdés nem az, hogy mit kell tenni, hanem hogy lehet-e ezzel lenni.
Kapaszkodók nélkül.
Mert most a nem-visszamenés történik.
A régi mintákba, a belső kompromisszumot igénylő helyzetekbe már nem tudjuk visszatolni magunkat. Ami állandó önfeladást kérne,
az nem opció többé, mert a rendszer nem engedi.

Ami illeszkedik, marad.
Ami nem, leesik.

Amikor a túlélő üzemmód elveszti az értelmét,
a rendszer nem motivál tovább.
Leállít.
Szétesik.
Visszahúzódik.
Mert az átalakuláshoz tér kell.
Most ez a tér van.

25/01/2026

Figyelem az ablakon át, ahogy fúj a szél, finoman rángatja a bokrokat, az ágakat. Hallom a süvítését. És ahogy így figyelek, felbukkan bennem egy érzés. Ismerős. Valahonnan.

Aztán összeáll: életem első elvonulásán éreztem ezt, talán pont tíz évvel ezelőtt. Egy téli női elvonuláson. Soha nem féltem annyira, mint amikor megtettem ezt a lépést, hogy elmenjek az ismeretlenbe. Bennem kiszolgáltatottság, szégyen, rengeteg fájdalom, és még annál is több düh volt. Mégis, valahogy meg tudtam engedni a hívását.

Ahogy most figyelem ezt az érzést, emlékszem: kint hideg volt, bent meleg. Puha takarók, báránybőr, fények, gyógynövények illata, finom, tápláló ételek. Gondoskodás. Olyan intim és puha megtartás, amit addig soha nem tapasztaltam.
Ott voltam magammal, miközben mások is ott voltak magukkal. Annyira gyógyító volt megélni, hogy nem vagyok egyedül. Hogy vannak mások is ugyanabban. Mintha a testem és az idegrendszerem akkor tapasztalta volna meg először: itt most nem történik baj.

Mindenki a maga belső világában, mégis közös fájdalomban, közös emberségben. Kapcsolódásban.

Ott is kitekintettem az ablakon. És valójában akkor tudtam megállni életemben először egy pillanatra. Megérintett a biztonság. A tér, ahol elfogadást és figyelmet kaptam. Ahol tápláltak. Ahol csak lehettem azzal, ami van.

És ott… ott éreztem meg először a jelenlétet. Addig mindig a múlt fájdalmaiban vagy a jövő félelmeiben éltem. De ott és akkor megéreztem valamit. Elkezdtem megérkezni önmagamba.

Ott volt az a pont, amikor megálltam.

És ott volt az a pont, ahonnan elindultam.

És most itt vagyok.

És nagyon hálás vagyok mert meg tudtam engedni, hogy valami mást is tapasztaljak. Hogy ne ugyanott, ugyanazokat a köröket fussam újra és újra, hanem valahonnan máshonnan is tapasztaljak.

Ez most egy emlékeztető.
Mintha újra bekopogna, ugyanaz a finom érzés ami hallkan súgja: biztonságban, lehetek azzal ami van.
🤍

23/01/2026

Életünk során különböző énrészeink működnek, amelyek mind fontos szerepet töltenek be. Vannak részeink, amelyek a biztonságunkat szolgálják, mások a túlélést, az alkalmazkodást vagy a teljesítményt támogatják. Ezek az énrészek nem „rosszak” vagy meghaladandók; épp ellenkezőleg: nélkülük nem jutottunk volna el oda, ahol most vagyunk. Ezek a működések egykor szükségesek voltak, még akkor is, ha ma már szűknek érezzük őket.

A vágyott én gyakran olyan énrészekhez kapcsolódik, amelyek eddig háttérben maradtak, mert korábban nem volt számukra megfelelő tér vagy biztonság. Az önismereti folyamat során lassan láthatóvá válik, hogy ezek a részek mindig is jelen voltak, csak nem kaptak szót. A változás egy belső kapcsolatfelvétel: figyelni, meghallani és elfogadni azokat a részeinket, amelyek eddig csendben maradtak.

A változás, belső engedély. Engedély arra, hogy másképp működjünk, mint eddig; hogy ne csak a megszokott stratégiáinkra támaszkodjunk, hanem új belső válaszokat is kipróbáljunk. Ez nem elszakadás a múlttól, hanem integráció: a régi és az új énrészek együttműködésének kialakítása. Az önismeret nem lecserélni akarja a régi énünket, hanem kibővíteni azt.

Amikor a múlt tapasztalatait képesek vagyunk összehangolni a jelen vágyainkkal, akkor a változás természetes folyamattá válik. Nem küzdelem lesz belőle, hanem belső átrendeződés.

Az önismeret emlékezés: visszatalálás azokhoz a belső lehetőségekhez, amelyek mindig is bennünk voltak. Amikor teret adunk ennek, a vágyott átalakulás már nem célként lebeg előttünk, hanem belső mozgásként jelenik meg. Olyan kibontakozásként, amely nem idegen tőlünk, hanem mélyen ismerős, mert valójában mindig is a részünk volt. Egy finom rendeződés, ahol nem elveszítek valamit magamból, hanem többet engedek meg abból, ami eddig csendben volt.

22/01/2026

Az önismeret; szembenézés.
Nem azért nehéz, mert rosszul csinálod, hanem mert természeténél fogva az.
„Fáj. Megérint. Szétszed.”
– fáj, mert régi sebekhez nyúlsz,
– megérint, mert személyes és elkerülhetetlen,
– szétszed, mert lebontja azokat a védelmi rétegeket, amiket túlélésből építettél fel.

„Azokhoz a részeidhez visz közel, amelyeket eddig nem akartál érezni.” Nem azért nem érezted ezeket, mert gyenge voltál, hanem mert akkor még nem volt hozzá erőd. Ezek lehetnek szégyen, harag, gyász, félelem, elnyomott érzelmek, amelyek eddig csendben irányítottak.

A gyógyulás nem a fájdalom hiánya, hanem az a pillanat, amikor már nem menekülsz el előle. Amikor képes vagy megmaradni egy érzésben anélkül, hogy azonnal elnyomnád, racionalizálnád vagy elterelnéd magad.

Cím

Panoráma 67
Gyorujbarat
9081

Telefonszám

+36703339629

Weboldal

https://hoffmanerna.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hoffman Erna Dominika -Integrál személyiségfejlesztő és családállító /Győr új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Hoffman Erna Dominika -Integrál személyiségfejlesztő és családállító /Győr számára:

Parancsikonok

Szeretnéd, hogy a(z) rendelőod elsőként szerepeljen az Klinika tematikájú vállalkozások között Gyorujbarat városában?

Megosztás

Kategória

Mentálhigiénés szolgáltatás