22/07/2025
Szétszedett, összerakott. Fejemre koppintott, majd megölelt. Tiszteletet adott.
Brigittéhez egy éve kerültem közelebb.
Mi történik akkor, amikor már nincs hová hátrálni? Amikor a múlt már nem húz vissza, és a valaha sebzett belső gyermek is megnyugodott? Hová lehet innen tovább menni? Milyen út az, amire akkor lépünk rá, amikor a gyógyulás nem cél, hanem alap?
Többször is jártam nála, amikor Magyarországon volt. Belekukkantottam a terébe. Éreztem, hogy dolgom van vele, de azt is tudtam: még nem állok készen. Aztán tavaly eljött az a pont, amikor egyértelművé vált bennem: itt az idő. Elindultam az elvonulására. Tele voltam kétséggel, bizonytalansággal, hiszen azt sem tudtam miért megyek. Amikor megkérdezte, miért jöttem, csak annyit mondtam: kinyílásért. Nevetett -tudta, miről beszélek.
Be voltam ragadva a személyiségembe. Csak azt láttam, aki vagyok, de nem láttam még azt, aki vagyok azon túl. A transzcendenst nem ismertem fel magamban. Ott nála viszont először láttam meg: a saját spiritualitásomat. Valamit, ami túlnő rajtam.
Mindig is vonzott a láthatatlan. Valami mély vágy hajtott, hogy rátaláljak. De Magyarországon sokáig nem találtam olyan embert, aki valóban utat mutatott volna. Valahogy mindig "rosszul alakult". Most már látom: hozzá kellett kerülnöm. Ő az, akihez vezettek.
Nemrég újra nála voltam. És hamarosan megint megyek.
Eljött az idő, hogy felvállaljam azt a részemet is, amit eddig rejtegettem. Azt, aki másként van jelen. Aki másfajta teret tart. Aki másképp érzekel.
És most, az Ő áldásával, valami újba lépek.
Szeptember 6-án, Pannonhalmán szertartást tartok, labirintusjárással. Ez a szertartás azoknak szól, akik vágynak megérkezni önmagukba. Akik érzik, hogy van bennük valami több, és hívja őket a csend. Akik szeretnék újraértelmezni, mit jelent az út, az irány, a középpont és hogyan lehet a mozgásból megérkezés.
Ez egy új rétege a valóságnak. Egy másik módja a jelenlétnek. Számomra ez egy teljesen új megtapasztalása önmagamnak.
***
"Az egész életünk egy belső harc a tehetetlenség ellen, hogy egyre újabb, addig ismeretlen létállapotokba jussunk. Mindig meg kell küzdeni azért, hogy egy új szintre érjünk. A fejlődés közben időről-időre összezavarodhatunk. Ez teljesen természetes. A tanulás és a megértés a kulcsa a folyamatnak. A kisbaba egy magatehetetlen zseniként születik, akinek minden új, nincsen semmilyen tapasztalata. Az egész világot a nulláról kiindulva kell kiismernie, és hihetetlenül gyorsan tanul. Roppant erőfeszítést igényel tőle az egyik testhelyzetet megtanulni a másik után, míg egyszer csak feláll. Gondolj bele, milyen érzés lehetett, amikor egyszer csak felültél, és hopp, hirtelen megfordult körülötted minden.
Ez ugyanolyan, mint amikor egy szikla repedésében felébred a mag és a virág szép lassan kibújik a kőből. Ahogy bekerülünk bármilyen új létformába, nekünk is mindig elölről kell kezdenünk a küzdést és a tanulást.
Ez történik a kamaszokkal is, és ugyanez zajlik a felnőtt életünkben, a személyiségünk fejlődése során. Mindig ugyanazzal a nehézséggel jár új szintre lépni, elölről kell kezdeni mindent. Mint amikor kisbabaként járni tanultunk. Újra és újra teljesen másként látjuk a világot, és megint új lesz az egész. De mindig megtalálhatod az örömöd abban, hogy ismét rátekinthetsz a dolgokra úgy, hogy azt tudod mondani: „Jé, én ezt még nem ismerem”. Persze mindenkinek más a természete, van, aki óvatos és vannak kalandorok. Más a tempó és mások a félelmek. De a benned élő zsenit senki nem veheti el, és nem is kell, hogy bárki megértse."
Brigitte Wingelmayr
Spirituális tanító, szufi ösvény ismerője Közép-Ázsia és az amerikai kontinens sámán kultúrájának beavatottja, aki szívén, álmain és látomásain keresztül éli meg és adja tovább a tanításait.
