Shinden DOJO

Shinden DOJO Boldog új évet kívánunk a Shinden Dojo közösségének! ✨
Az új év, új célokat, friss lendületet és még több közös mozgást hoz!

Velünk az egészség, a fejlődés és a feltöltődés egész évben fókuszban marad, új órákkal, új mozgásformákkal!

❣️
22/02/2026

❣️

40 felett sokan érezzük már azt, hogy valami nem úgy működik a testünkben, mint régen.

Hiába edzünk, hiába eszünk kevesebbet, hiába kísérletezünk annyi mindennel. ( Tegye fel e kezét, akinek ismerősek ezek a dolgok. 🙋🏻‍♀️)

Ez nem azt jelenti, hogy a tested az ellenséged és megmakacsolta magát. Sokkal inkább azt, hogy lehet nem a megfelelő sorrendbe adod neki a számára szükséges dolgokat.

Nem a kalóriák számolása a legfontosabb, nem ezzel kell kezdeni és nem az olyan edzésekkel, amikkel “megerőszakoljuk” a testünket. (Ki esett már bele ebbe a csapdába? 🙋🏻‍♀️)

Sokkal fontosabb, hogy először a belső gyulladást és az emésztést hozzuk rendbe és teremtsük meg a testünkben, a beleinkben az egyensúlyt. Ugyanis ameddig a bélrendszer nincs rendben, addig a hormonrendszer sem tud stabilan és kiegyensúlyozottan működni.

Ezt követi a a tudatos táplálkozás, a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérje. Majd ezután következik a megfelelő edzés, ahol izmot építünk, anyagcserét támogatunk. Ezek mellé nagyon fontos a megfelelő alvás és a hidratálás valamint a nyugalom az idegrendszerünk számára.

Hoztam egy képet. A bal oldalon egy rugalmas fasciát láttok, egy jó izomtónust. Ez az illető megfelelő mennyiségű fehérjét fogyaszt, rendszeresen edz és a keringése is rendben van. A jobb oldali képen azt látjátok amit a mozgáshiány, a nem megfelelő táplálkozás és folyadékbevitel (esetleges gyulladás a testben) okoz.

22/02/2026

🌟 9. heti edzésprogramok – Shinden Dojo 🌟

„Az erő nem hangos. Az erő következetes.”

A héten is teljes lendülettel zajlanak az edzések.
A most megosztott Pilates (Klauval) reels csak egy pillanat abból, ami nálunk történik – fókusz, kontroll, fejlődés.

📅 Az aktuális órarendet a kommentek között találod.

💪 Programjaink (Sport Mate applikációval használható)

Boksz 🔹 Buzogányos erőedzés 🔹 Funkcionális köredzés 🔹 Karate 🔹 Pilates 🔹 Személyi edzés 🔹 Street Workout 🔹 Társastánc

Egyéb programjaink

Full Body edzés 🔹 Kick-box 🔹 Jumping Fitness 🔹 Step-Aerobic 🔹 Teddy Tennis 🔹 Wing Tsun Kung-Fu 🔹 Zumba

📍 Shinden Dojo – Törd át a határaid
Ha most vágsz bele, segítünk megtalálni a számodra megfelelő mozgásformát.

, , , , , , , , ,

16/02/2026

Ha nálatok is nehéz a tanulás körül a hangulat, ez ismerős lehet:
✅ nehezen ül le, ✅ szétesik a figyelme, ✅ sok idő, kevés eredmény, ✅ dolgozat előtt stressz.

A jó hír: elhoztuk nektek Budapestről a Lantos Módszer Lépéselőny tanfolyamát, így nem kell utazni – Győrújbaráton, a Shinden Dojo-ban is elérhető. A tanfolyamot a Lantos Módszer saját oktatói tartják.

🗓 3–4. oszt.: 2026.02.21. (1×6 óra)
🗓 5–7. oszt.: 2026.03.21–22. (2×5 óra)
⚠️ Kis csoport, a helyek gyorsan fogynak.

👉 Jelentkezés: https://www.shindendojo.hu/webshop/tanfolyamok/lepeselony_tanfolyam_5_7_osztalyosoknak

Bővebben a tanfolyamról: link kommentben!

🌟 8. hét edzésprogramjai 🌟„A kitartás nem látványos, de az eredménye az.”A Shinden Dojo-ban ezen a héten is teljes lendü...
15/02/2026

🌟 8. hét edzésprogramjai 🌟

„A kitartás nem látványos, de az eredménye az.”

A Shinden Dojo-ban ezen a héten is teljes lendülettel zajlanak az edzések.
📅 Az aktuális órarendet a kommentek között találod.

💪 Programjaink (Sport Mate applikációval használható)

Boksz ◾ Buzogányos erőedzés ◾ Funkcionális köredzés ◾ Karate ◾ Pilates ◾ Személyi edzés ◾ Street Workout

Egyéb programjaink

Full Body edzés ◾ Kick-box ◾ Jumping Fitness ◾ Step-Aerobic ◾ Teddy Tennis ◾ Wing Tsun Kung-Fu ◾ Zumba

📍 Shinden Dojo – Törd át a határaid

, , , , , , , , ,

11/02/2026

‼️Figyelem! - Időpontváltozás‼️

A Lépéselőny tanfolyam 3-4 osztályosoknak időpontja változatlan: 2026.02.21 Szombat - Még foglalható!

A Lépéselőny tanfolyam 5-7 osztályosoknak új időpontja: 2026.03.21-22 (Szo-Va) - Várjuk a jelentkezéseket!

Szeretettel várunk minden jelentkezőt a Lépéselőny tanfolyamokra!❤️

7. heti edzésprogramok – Shinden Dojo„A fejlődés akkor kezdődik, amikor kilépsz a megszokottból.”A héten is a megszokott...
08/02/2026

7. heti edzésprogramok – Shinden Dojo

„A fejlődés akkor kezdődik, amikor kilépsz a megszokottból.”

A héten is a megszokott rend szerint zajlanak az edzések a Shinden Dojo-ban.
Az aktuális órarendet a kommentek között találod.

Kiemelt hétvégi program:
Szombaton és vasárnap kerül megrendezésre a Lépéselőny tanfolyam.
Ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék, hogy gyermekük magabiztosabban, tudatosabban kezelje a mindennapi helyzeteket.
👉 Érdemes időben jelentkezni, a férőhelyek száma korlátozott.

Programjaink (Sport Mate applikációval használható):
Boksz - Buzogányos erőedzés - Funkcionális köredzés - Karate - Pilates - Személyi edzés - Street Workout - Társastánc

Egyéb programjaink:
Full Body edzés - Kick-box - Jumping Fitness - Step-Aerobic - Teddy - Tennis - Wing Tsun Kung-Fu - Zumba

📍 Shinden Dojo – Törd át a határaid

🎓 Lépéselőny tanfolyam először Győrújbaráton, 3-4 és 5–7. osztályosoknak!Gyakorlati tanulási technikák, jegyzetelés, fók...
07/02/2026

🎓 Lépéselőny tanfolyam először Győrújbaráton, 3-4 és 5–7. osztályosoknak!

Gyakorlati tanulási technikák, jegyzetelés, fókusz és motiváció - hogy könnyebb legyen a felkészülés, és kevesebb legyen a stressz a tanulás körül.

⏳ A férőhelyek korlátozottak, és gyorsan fogynak – ha biztosra mennétek, érdemes most lefoglalni.

✅ Jelentkezés / vásárlás a webshopban:
https://www.shindendojo.hu/webshop/tanfolyamok/lepeselony_tanfolyam_5_7_osztalyosoknak

✅ Jelentkezés / vásárlás a Sport Mate applikációban:
https://www.sportmate.hu/app/shinden-dojo

Lépéselőny tanfolyam 3-4 és 5–7. osztályosoknak (Lantos Módszer): kiscsoportos, gyakorlatias fejlesztő program a jobb figyelemért, koncentrációért, emlékezetért és hatékonyabb tanulásért.

05/02/2026

Jó hangulat, tiszta technika, kemény munka. 🥊
Nálunk a box nem csak az ütésről szól: erőnlétet építünk, fejlődünk, és közben jól érezzük magunkat.
Fiúk, lányok, férfiak, nők – kezdők és haladók együtt edzenek, egymást húzva előre.

Ha szeretnél erősebb lenni fejben és testben is, gyere és csatlakozz!






🌟Heti edzésprogramok 🌟☀️ A beach body nem nyáron készül – hanem most. 💪Egy korábbi reels-ben szinte az összes edzésünk m...
01/02/2026

🌟Heti edzésprogramok 🌟

☀️ A beach body nem nyáron készül – hanem most. 💪

Egy korábbi reels-ben szinte az összes edzésünk megjelenik - és nem véletlenül.
Ez az a időszak, amikor érdemes beszállni: rendszer, lendület, közösség.
Ha most kezdesz el mozogni, nyárra már érezni és látni fogod a különbséget.

📅 Az aktuális órarendet a kommentek között találod 👇
Most kell csatlakozni – a tested később megköszöni.

💪 Programjaink (Sport Mate applikációval használható)

🥊 Boksz - Talabér Tamással
🏋️‍♂️ Buzogányos erőedzés Dáviddal
🎡 Funkcionális Köredzés Diával
🥋 Karate Gáborral és Joe-val
🧘‍♀️ Pilates Klauval és Krisztivel
🏃‍♀️ Személyi edzés Kittivel
💪 Street Workout Markoval
💃🏽 Társastánc Klauval

Egyéb programjaink

🏋️‍♂️ Full Body Edzés Ninával
🥊 Kick-box a BM Tiiger csapatával
⏫ Jumping Fitness Krisztával
🦶 Step-Aerobic Ninával
🎾 Teddy Tennis Zolival
☯️ Wing Tsun Kung-Fu – Barta Tamással
🪩 Zumba Mártival

📍 Helyszín: Shinden Dojo – TÖRD ÁT A HATÁRAID!
💬 Nem kell mindent egyszerre. Elég, ha most elkezded.

, , , , , ,

KRISZTI | 32 👩✨A Shinden Dojo-ban készítettünk Kezdő-kártyákat, hogy 1 perc alatt megtaláld: melyik órákkal érdemes kezd...
01/02/2026

KRISZTI | 32 👩✨
A Shinden Dojo-ban készítettünk Kezdő-kártyákat, hogy 1 perc alatt megtaláld: melyik órákkal érdemes kezdeni (neked vagy a gyermekednek).

Kriszti (32) – forma • energia • énidő 💪⚡🧘‍♀️

Neked szól, ha:
✅ formálódnál, feszesednél
✅ stresszes a hétköznap, kell a levezetés 😮‍💨
✅ újra rendszerbe állnál 🔁
✅ ülőmunka miatt feszült a nyak–váll–hát 🪑💻

Nálunk ezt válaszd: ✅
Funkcionális edzés + pilates 🏋️‍♀️🧘‍♀️

👉 Írd kommentbe: „Kriszti 32”, és megírjuk, melyik órákkal érdemes kezdeni. 💬
⏩ Ha gyorsan szeretnéd: írj privátban: „START” – elküldjük a kártyádat + egy 2 hetes kezdő tervet. 😊

🎁 START csomag (új vendégeknek): az első Shinden Dojo bérlethez +1 alkalom ajándék.
Az akció a Shinden Dojo bérletekre érvényes, és azokra a szolgáltatásokra, amelyeket az adott bérlet tartalmaz.

,

Cím

Széchenyi Körút 39
Gyorujbarat
9081

Nyitvatartási idő

Hétfő 06:00 - 20:00
Kedd 10:00 - 20:00
Szerda 06:00 - 18:00
Csütörtök 10:00 - 19:00
Péntek 17:00 - 20:00

Telefonszám

+36203294814

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Shinden DOJO új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram