Kék Lótusz Bárka

Kék Lótusz Bárka A változás benned kezdődik!

21/08/2025
20/08/2025

Ez most nem asztrológia bejegyzés, csupán egy merengés.
Évek óta motoszkál bennem, hogy az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk az Alphard állócsillag égisze alatt zajlik. Ezen a napon érjük el az Északi Vízikígyó, vagyis a hidra szívét. Ez a magányos csillag a félelmek, a széthullás és a szorongások jelképe. Mintha állandóan ott lüktetne a magyar államiság szívverésében is. A hidra archetípusa arra figyelmeztet, hogy a démonainkat nem lehet vég nélkül futtatni, mert minden szorongó gondolat újabb szorongást szül. Nem az a feladatunk, hogy legyőzzük őket, hanem hogy a fénybe emelve tudatosítsuk őket. A félelem ellenszere ugyanis nem a mantrázott biztatás, hanem a bizonyosság, a hit, a meggyőződés ereje.

Amikor végigpásztázzuk a többi nemzeti ünnepünket, különös mintázat rajzolódik ki az égen. Október 23-án a Nap átlép a Mérlegből a Skorpióba: elhagyja a kompromisszumok világát, és belép a drámai átalakulás, a végletes fordulat, a mindent elsöprő változás birodalmába. Március 15-én a Nap a Pegazus egyik csillaga, a Matar mellett halad el. Ez a szabadságvágy szárnyaló illúziója, a „Pegazus-szindróma”: az a hit, hogy elég a szó és a szív ereje, még akkor is, ha a realitás mást mutat. Augusztus 20-án pedig eredetileg egészen más fény ragyogott: 1083-ban, István szentté avatásakor a Nap az Alioth közelében állt, a Göncölszekér legfényesebb csillaga mellett, amely a „hét bölcs” egyikét testesítette meg. Az államiság születése így a bölcsesség és az isteni rend fényében történt. Az évszázadok alatt azonban a Nap helyzete lassan elcsúszott, és ma már az Alfardhoz, a vízikígyó szívéhez kötődik – a bölcsesség csillagától a félelem csillagáig.

A félelemmel való szembenézés mindig magányos munka, hiszen tudatalattink mélyére csak mi magunk merészkedhetünk be. De talán épp ezért tanítja a magyar kollektív emlékezet is újra meg újra: a romantikus illúzió, a végletes átalakulás és az ezerarcú félelem egyaránt bennünk él – és csak rajtunk múlik, mennyit emelünk fel mindebből a fénybe.

18/08/2025

A haiku és japán kardvívás párhuzamai - egy út, két forma.

Bevezetés

A japán kultúra egyik legérdekesebb vonása, hogy a különböző művészeti formák – legyenek akár költészet, kardvívás vagy kalligráfia – nem különálló világok, hanem szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A harcos útja (budō) és a költő útja (haikai no michi) ugyanannak a belső fejlődési folyamatnak lehetnek a megnyilvánulásai.

A haiku és a japán kardművészet például elsőre aligha tűnnek rokonoknak: az egyik háromsoros költészet, a másik harcos mozgásforma. Ám ha mélyebbre nézünk, kiderül, hogy több bennük a közös, mint hinnénk. Lássuk, mik is ezek!

I. A forma kerete és a belső szabadság

A haiku szigorú formai szabályokat követ: három sor, 5–7–5 morás (szótagolt) szerkezet, évszakszó, pillanatkép. A japán kardművészetben is megtaláljuk ezt a fajta kötöttséget: a kata gyakorlása során rögzített mozdulatsort kell követni, meghatározott tempóban, meghatározott helyen és irányban.

Mégis, a mesteri szintet nem a szabályok puszta követése jelenti, hanem az, amikor a gyakorlaton belül megszületik az élő jelenlét, a forma mögött megjelenik az ember. A szabályok keretet adnak – de a tartalom, az igazi érték, mindig az adott pillanatban születik meg.

A jó haiku nem attól él, hogy 5–7–5 szótag.
A jó vágás nem attól jó, hogy pontos.
Hanem attól, hogy igaz.

II. A pillanat megragadása – az "itt és most" gyakorlata

A haiku lényege nem a hosszú történetmesélés, hanem egyetlen, pontosan elkapott jelenet. Egy esőcsepp a faágon. Egy madár árnyéka a hóban, a szél fodra a vízen, egy csendes reggel az eső előtt. Egyetlen jelenet, egy villanás – és mégis, benne van egy egész világ.

Ugyanez a szemlélet jellemzi a japán kardvívást is, ahol a kardrántás és az első vágás gyakran egyetlen mozdulatban történik. Az éles helyzetekben nincs idő latolgatni: a döntés pillanata egyben a cselekvésé is. A döntés súlya és az időzítés pontossága mindkettőben sorsszerű.
A döntés, mit figyel meg a költő, ugyanúgy visszajelzés a belső világára, mint a harcos döntése, mikor és hogyan mozdul. A szavak és a vágások nem korrigálhatók. Ami megszületett, az ott és akkor érvényes – vagy nem.

III. A belső állapot tükröződése

Akár egy haikuról, akár egy vágásról beszélünk, a külső megnyilvánulás mindig visszatükrözi a belső állapotot. Egy sietve, vagy csak a szabályoknak megfelelően írt haiku sosem lesz élő. Ahogy egy kapkodó, üres mozdulat sem lehet hiteles a kard útjának gyakorlásában.

A haiku – bármennyire egyszerűnek tűnik – nem tud őszintétlen lenni. Ha nincs mögötte valódi élmény, érzés, jelenlét, azonnal üresnek hat. A vágás is ilyen. Egy gyakorló mozdulatban is benne van a gyakorló belső állapota: türelmetlen? Feszült? Üres?

IV. Mushin – az üres elme

A zen által inspirált harcművészetekben központi fogalom a mushin (無心) – az üres, nem-ragaszkodó tudatállapot. Nem olyan formában üres, mint egy üveg, hanem olyan, mint a tiszta víztükör: nem torzít. Ez az állapot szükséges egy tökéletes vágáshoz és egy jó haikuhoz is.

„Haikukat nem írni kell.
Hanem engedni, hogy megíródjanak.”

Ez a hozzáállás az iaidoban is ismerős, a test tudja, mit kell tennie – ha az elme nem zavarja meg. Ez a „nem-gondolkodás” teszi lehetővé, hogy a mozdulat vagy a verssor valóban a jelen pillanatban szülessen meg, egyfajta közvetlen intuícióból.

V. Csend – a szavakon és mozdulatokon túl

A haiku sokszor a kimondatlanra mutat. Három sor – de a negyedik ott van a sorok között. A kardvágás is ilyen: amit látunk, az csak a felszín. A "ma" (間) – a mozdulatok közötti üres tér – legalább olyan fontos, mint maga a mozdulat. A ritmus, a szünet, az időzítés – ezek mind láthatatlan, de lényegi elemei a cselekvésnek.

A jó mozdulat nem a gyorsaságban rejlik, miképpen a jó haiku sem a csavaros képekben. Sokkal inkább abban, hogy valami mély, kimondatlan minőséget hívnak elő – csendben, pontosan.

Összegzés: egy út, két forma

A haiku és a kardművészet látszólag külön utak – egyik a toll, másik a penge útja. Mégis, a mélyebb rétegeikben ugyanazt tanítják: hogyan lehet jelen lenni egyetlen pillanatban. Mindkettő arra tanít, hogy a legkisebb dologban is ott lehet az egész – ha teljes figyelemmel fordulunk felé.

A modern világ gyakran elvárja, hogy gyorsan, hatékonyan és látványosan teljesítsünk. Ezzel szemben ezek az ősi gyakorlatok arra hívnak, hogy lassítsunk le, legyünk pontosak, és figyeljünk – ne csak másokra, hanem önmagunkra is.
A kard nem pusztán fegyver.
A haiku nem pusztán vers.

Mindkettő egy-egy tükör. Kérdés csak az: belenézünk-e – és látjuk-e, amit mutat?

17/08/2025

Ősi örökség – női beavatás – az égjáró tündérek, dákinik útja – a szellemi fény útja Nyugat feléSzeretettel meghívunk minden érdeklődőt e különleges, szakrál...

17/08/2025

Ősi örökség – női beavatás – az égjáró tündérek, dákinik útja – a szellemi fény útja Nyugat feléSzeretettel meghívunk minden érdeklődőt e különleges, szakrál...

15/08/2025

PROGRAMVÁLTOZÁS:
További időpontok és témák:

4. 2025. augusztus 30. szombat, 10.00 –16.00
De: Boldog Zsófia, Boldog Gertrúd, Prágai Szent Ágnes, Nápolyi Mária királyné, Portugáliai Szent Erzsébet – Gondos Béla előadása
Du: Boldog Konstancia, Boldog Jolán, Szent Kinga, Szent Hedvig – Gondos Béla előadása
Tössi Boldog Erzsébet – Szántai Lajos előadása

5. 2025. szeptember 20. szombat, 10.00 –16.00
Fénylő Úrnők Keleten – Obrusánszky Borbála előadása
Szent Kinga – Szántai Lajos előadása

6. 2025. szeptember 27. szombat, 10.00 –16.00
Szent Margit 1. – Szántai Lajos előadása
Szent Margit 2. – Szántai Lajos előadása

7. 2025. október 18-19. Záró konferencia
(Tervezett előadók: Csöpel Láma, Szántai Lajos, Szabó Gyula atya, Gondos Béla, Kocsis István, Fülöp Szabolcs, Horváth Zoltán György, Balla Ede-Zsolt, Bánhegyi Ferenc, Prokopp Mária dr., Somos Zsuzsa, Obrusánszky Borbála, Pap Gábor, Zétényi Zsolt dr., Árgyusi Imre)

15/08/2025

Plejádok hét nővére - 5. rész - Celaeno – A hurrikán szívének papnője

Celaeno nevének jelentése „sötét” vagy „viharos felhő”, ami már önmagában is sejteti erejét.

Celaeno a belső viharok, a titkok és a sötétség archetípusa. A titok, amelyhez kapcsolódik, a belső világ rejtett kincseihez vezet. Ő a Vihar Szíve. Ő az, aki ismeri a tomboló erőket és a pusztító széllökéseket, de tudja azt is, hogy a hurrikán közepén ott van a mozdulatlan béke.

Celaeno taníthatja meg számunkra, hogyan lehet egy ember egyszerre a vihar és a nyugalom, hogyan lehet jelen lenni akkor is, amikor minden más szétesni látszik.

Gyermekkori vagy előző életbeli traumái gyakran a káosz és bizonytalanság tereiben gyökereznek.

Celaenohoz olyan gyermekkor kapcsolódik, amely kiszámíthatatlan, bizonytalan volt, hasonlóan, mint egy hurrikán, amelynek erejét és irányát sosem lehet pontosan előre látni. Lehet, hogy az egyik nap békés volt és szeretetteljes az otthon, másnap pedig kirobbanó viták, hideg elutasítás vagy fenyegető feszültség lengte be.

Lehetett érzelmileg elérhetetlen a szülő, jelen lehetett az alkoholizmus, családi erőszak vagy bármilyen más állandó fenyegetettség.

Előző életbeli mintázataiban gyakran jelenik meg természeti katasztrófa, háború vagy politikai üldöztetés, olyan időszak, amikor nem volt biztonságos semmiben és senkiben megbízni, és ahol a túléléshez állandó éberség volt szükséges.

A kiszámíthatatlanság miatt a gyermek folyamatosan arra kényszerül, hogy figyelje a „légkört”, a jeleket, hogy előre érezze, mikor tör ki a vihar.

Gyakran a Celaeno-gyerekek kettősen viselkednek: van, amikor csendben figyelnek és alkalmazkodnak, más esetben pedig épp az ellenkezője történik, dacos lázadóként viselkednek.

Ez a fajta érzelmi szélsőségesség néha felnőttkorra bipolaritás formájában jelenik meg, ahol a hangulat hosszabb ciklusokban leng ki a mély depresszió és a mániás, túláradó energia között.

Máskor pedig borderline személyiségzavarként manifesztálódhat, amikor az érzelmi hullámzás sokkal gyorsabb és helyzetfüggőbb. A szeretet és a düh, a remény és a kétségbeesés akár percek alatt válthatják egymást.

A borderline mögött gyakran ott húzódik a gyermekkori bizonytalan vagy kaotikus kötődés, az érzelmi biztonság hiánya és az a belső készenléti állapot, hogy bármikor kitörhet a vihar.

Alacsony szinten Celaeno mintázata állandó érzelmi készenlétben, hiperéberségben nyilvánul meg. Az ilyen ember ritkán tud ellazulni, gyakran kimerült, és úgy érzi, mindig védekeznie kell.

Hajlamos a drámai helyzeteket bevonzani vagy felnagyítani, mert a belső világában megszokta a felfokozott intenzitást.

A kapcsolataiban gyanakvó, nehezen enged közel másokat, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan gyorsan, határok nélkül nyílik meg, majd csalódva vonul vissza.

Celaeno sebzettségéből gyakran születik az a hiedelem, hogy a világ veszélyes, és csak az maradhat életben, aki állandó készenlétben van. Ez a túlélési filozófia rövid távon segíthet ugyan elkerülni a sérülést, de hosszú távon elszigetel és állandó feszültségben tart.

A Celaeno-típus hajlamos kontrollmániává vagy a káosz feletti illúziókereséssé alakítani ezt a mintát. Minden helyzetet előre tervez, figyel, és sosem engedi meg magának a teljes pihenést.

Magas szinten Celaeno a vihar szívének papnője. A hurrikán szemében állva tudja, hogy nem a külső körülmények békéjére kell várnia. Tudja, hogy a béke belül van, ami mindig jelen van.

Ez az állapot rokon a zen filozófia Itt és Most tanításával: teljes jelenlét a pillanatban, amikor nem a múlt sebe vagy a jövő félelme ural, hanem tisztán érzékeled azt, ami most van.

Magas aspektusban Celaeno azt tanítja, hogy a viharok beavató folyamatok. Képes megmaradni a vihar szemében. Jelen van az Itt és Mostban. Tudja, hogy a titkok és a sötétség a fejlődéshez vezető kapuk.

A vihar általa megszentelt, transzformáló tér, ahol az árnyékokkal való találkozásra nyílik lehetőség, amely által a lélek megtanulhatja a belső középpont megtartását a világ zűrzavara közepette is.

Aki Celaeno útját járja, az megtanulja, hogy a világ káosza nem szükségképpen zilálja szét a saját belső terét, sőt. Ő, mint a vihar szívének papnője, az, aki tudja, hogy a vihar nem ellenség, hanem a tisztulás eszköze. És hogy az Örök Béke és nyugalom a legnagyobb hurrikán „közepén” is ott van.

A zen és más buddhista hagyományok beszélnek egy olyan belső állapotról, amit „kimozdíthatatlan középpontnak” nevezhetünk. Ez nem fizikai hely, hanem egy tudatállapot, ahol nem vagy beleragadva a múlt fájdalmaiba, ahol nem pörögsz a jövő félelmein, s ahol a jelen pillanatban létezel teljes figyelemmel.

Mindent átélsz, de semmi nem sodor el – épp úgy, ahogy a hurrikán szemében a szél nem ér hozzád, miközben mégis tudod, hogy az körülötted fúj

A cikk végén egy zen koannal búcsúzom:

„A vihar közepén ülve nem mozdul a hold.”

---

Orsival (Csillagokkal üzen-Ő) készítettünk egy vezetett meditációt ehhez az energia minőséghez (Plejádok).
A címe:
"A Belső Nő és Férfi Szent Egyesülése - A Teremtőerő Felszabadítása"

Valamint egy 7 oldalas munkafüzet is készült "Ha a föld megremeg a lábad alatt, tanulj meg a levegőn járni" címmel.

A meditáció és a munkafüzet is hozzászólásban kérhető, ha még nincs meg. Mindkettő hozzájárulásos alapon elérhető.

Szeretettel:
Csillag jelen-Lét - Dévai Varga István

14/08/2025

„A halál és a reggeli tea”
Egy Edo-kori szamuráj reggele

I. Bevezetés

Az Edo-kor (1603–1868) Japánja hosszú, viszonylagos béke időszaka volt. A szamurájok többsége ekkor már nem hadjáratokban vett részt, hanem közigazgatási, udvari vagy szolgálati feladatokat látott el. A „harcos” identitás mégsem tűnt el: a hangsúly a mindennapi fegyelemre, a rendezett életvitelre és a belső munkára került. Ezt a szemléletet jól mutatja, hogyan indult a napjuk: egyszerű, ismétlődő mozdulatokkal, amelyek a testet és az elmét egyaránt ráhangolták az indulásra.

II. Hajnal: a test és a figyelem felébresztése

A reggel nem látványos gesztusokkal kezdődött. Mosdás, az öltözet rendbe tétele, a testtartás igazítása, néhány nyújtás és légzőgyakorlat – ezekkel rázódtak bele a nap kezdetébe. A cél az volt, hogy a figyelem tiszta legyen, a mozdulat takarékos, a reakció pedig ne kapkodásból fakadjon.

A kései Edo-kor szövegeiben gyakran előkerül a „halál tudata” mint fegyelmező gondolat. A Hagakure (Yamamoto Tsunetomo, 18. sz. eleje) például azt tanácsolja: úgy érdemes élni – és reggel elindulni –, mintha bármelyik nap az utolsó lehetne. Ez nem borúlátás, hanem emlékeztető arra, hogy a döntések legyenek tiszták és felelősek.

III. Reggeli: egyszerűen és józanul

A reggeli többnyire egyszerű volt: egy tál főtt rizs (gohan), miso leves, pácolt zöldségek; esetenként tofu vagy kevés hal. A menü függött a rangtól és a pénztől, de a mértékletesség általános elv maradt. A korabeli feljegyzések – például egy alacsonyabb rangú szamurájcsalád 19. századi naplója – jól mutatják az adagok arányát és a mindennapi fogások egyszerűségét.

A „rizs–leves–savanyúság” hármas (egy alap, egy meleg fogás, egy kísérő) a kora újkori Japánban széles körben elterjedt étkezési minta volt.

IV. Tea: apró rítus, nagy szereppel

A porított zöld tea (matcha) a zen kolostorokból érkezett a világi elit kultúrájába. A 13. századi zen szerzetes, Eisai 'Kissa Yōjōki' című írása nemcsak egészségtani érveket sorol a tea mellett, hanem azt is érzékelteti, hogyan segíti a koncentrációt. Az Edo-korban a chanoyu – a „tea útja” – kifinomult, mégis visszafogott rítussá vált. A víz hőfoka, a csésze megemelése, a teahoz kapcsolódó tárgyak tisztítása mind tudatos mozdulat, mind „figyelemgyakorlat” volt és az a mai napig is.

A szamuráj reggelében a tea nem feltétlenül ünnepélyes ceremónia volt, inkább egy rövid, csendes ráhangolódás: egy-két perc, amikor a napot nem a rohanás, hanem a rend és figyelem kezdi el.

V. A kard: fegyver és tükör

A kard ellenőrzése – a penge, a hüvely, a szerelék állapota – a reggeli rutin része lehetett, ha a szolgálat engedte. Gyakran ekkor kapott helyet néhány „száraz” vágás (fegyverrel vagy anélkül), pár lépésgyakorlat, a viselet rendbetétele. Ennek nem az volt a lényege, hogy „harci lázba hozza” az embert, sokkal inkább a mozdulat tisztítása és az azonnali reagálás előkészítése, ha a helyzet napközben úgy kívánja.

A 17. századi kardmester, Yagyū Munenori (Heihō Kadenshō – The Life-Giving Sword) úgy fogalmaz: A kard művészete nem a nyers erőről szól, hanem arról, hogy a megfelelő pillanatban (idő), a megfelelő helyről (tér/távolság és szög) és tiszta szándékkal (nem dühből, nem kapkodva) cselekedjünk. A „jó” vágás az, amely a lehető legkisebb kockázattal rendezi a helyzetet – nem hagy rést sem előtte, sem utána. Ilyenkor a kard mérce is: visszajelzi, mennyire rendezett az elme és mennyire fegyelmezett a figyelem.

VI. Nincs egyetlen „szamuráj-reggel” – de van közös nevező

Az időbeosztást sok tényező alakította: rang, beosztás, városi vagy vidéki környezet, szolgálati kötelezettségek. Mégis kirajzolódik néhány állandó szempont:
~ Rend: korai kelés, a ruházat és a felszerelés ellenőrzése, a napi feladatok kiosztása.
~ Mérték: egyszerű, tápláló reggeli; a túlzás kerülése.
~ Ráhangolódás: rövid, összeszedett tevékenységek (tea, légzés, pár alapmozdulat), amelyek a nap döntéseihez biztos alapot adnak.

Ez a hármas – rend, mérték, figyelem – jól illeszkedik a Tokugawa-kori társadalmi berendezkedéshez is, ahol a jogok és kötelességek rendszere a mindennapok szintjén is fegyelmet kívánt.

VII. Miért „a halál” a címben?

A „halál tudata” a korszak harcos irodalmában nem borúlátás. Inkább emlékeztető arra, hogy az élet véges, és a kapkodás ritkán jó tanácsadó. A reggeli rítusok – a letisztult étkezés, a tea rendje, a mozdulatok tisztítása – azt üzenték: legyen helye a józanságnak és a felelősségnek. Ha az ember így indul, nap közben is könnyebb tisztán dönteni.

Összegzés

Egy Edo-kori szamuráj reggele – a maga egyszerű eszközeivel – arról szólt, hogyan lehet „helyre tenni” a testet és az elmét még a nap elején. A tea nem pusztán ital, a kard nem pusztán fegyver: mindkettő a jelenlét gyakorlásának eszköze. A béke korszakában ezek a mindennapi mozdulatok vitték tovább a harcos erényeket: nem csatákban, hanem a hétköznapok rendjében.

A mai világban gyakran ennek az ellenkezőjével indulunk: felkelés után azonnal értesítések, kapkodó készülődés, gyors kalóriák, szétaprózódó figyelem.
A "szamuráj-reggel" lényege nem a látvány, hanem a minőség: kevés mozdulat, de mindnek súlya van. Ha a nap elején sikerül megteremteni a rendet és a mértéket, a figyelem már nem szétesik a rohanásban, hanem tartani tudja a nap ritmusát.
Ez a régi szokás ma is működik – és nem kerül több időbe, mint a kapkodás.

12/08/2025
08/08/2025

A hétfői beszélgetésről Csöpel Lámával, és a Magyarok Istenének ünnepéről

Augusztus 4-e különleges alkalom volt számomra.
Tarra utaztunk néhányan, ahol Csöpel Láma fogadott egy beszélgetésre bennünket, a Yotengrit eszmeiségének és az Ózdi Arvisura Társaságnak néhány képviselőjét. Az előre megbeszélt téma: a buddhizmus és az ősi magyar hitvilág közötti párhuzamok és különbségek, - de ennél sokkal többet kaptunk. Azért is ez volt a fő téma, mert a Láma törekszik ötvözni és megjeleníteni mindkét világképet. Példa erre a területen található Szkíta Templom, melyet két éve avattak, és ahol a beszélgetés történt.
Különleges élmény volt, hogy maga Csöpel Láma mutatta be a templomban látható gazdag képi ábrázolások egy részét, beszélt azok jelképiségéről. Szólt életútjának részletein keresztül arról, hogyan jutott a buddhizmus és az ősi magyar világképek közös jellemzőihez, hogyan éli és jeleníti ezt meg. Kérdések is elhangzottak, amelyekre válaszolt. A kérdések nyomán többek között beszélt a spiritualitás megélésének lehetőségeiről a mai világban. Szóba kerültek a mostanában mindenki által tapasztalható nagy változások, és a (bármelyik vallás vagy világkép gyakorlói számára) kerülendő és javallott viszonyulás ehhez. A beszélgetést néhány perces közös csöndes elmélyüléssel zártuk, ami csodálatos élmény volt számomra. Felmerült annak a lehetősége, hogy ez a beszélgetés nagyobb nyilvánosság előtt folytatódjon, mert többek érdeklődésére is számot tarthat. A több mint két és fél órás beszélgetésről hangfelvétel alapján lejegyzést készítek, és mivel hatalmas anyag, részletenként teszem hamarosan közzé, a gazdag képanyagról készített fényképekkel együtt.
A beszélgetés után négy társammal együtt a Csevice forráshoz mentünk, és megtartottuk a szert a Magyarok Istenének tiszteletére, kinek a rábaközi Tudók hagyatékában augusztus elején az ünnepe van. A szer több okból különleges alkalom volt, például azért is, mert a Yotengrit hagyományai szerint megemlékeztünk Bárdos Istvánról.

Köszönöm Csöpel Lámának és mindegyik jó társamnak a feledhetetlen alkalmat!

Írás: Dibáczi Ambrus Enikő

A fényképen Velich Dóra Teo alkotása látható, amely a Szkíta Templomban található.

Cím

Hévizgyörk
2192

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kék Lótusz Bárka új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás