Profi Családfa, Bethlen Gábor Utca 4, Halásztelek (2026)

05/01/2026

50 éve hunyt el Takács Károly, az akarat bajnoka.
Takács Károly sportlövő, aki jobbkezesként lett balkézzel olimpiai bajnok.
(Budapest III. kerület, 1910. január 21. – Budapest X. kerület, 1976. január 5.)

Tavaly év elején már megemlékeztem példaértékű személyiségéről és ez az esztendő is alkalmat kínál, hogy joggal és okkal „pajzsra emeljem” inspiráló életútját.

1938 szeptemberében szerencsétlen katonabaleset érte Takács Károly őrnagyot, a magyar lövész sport ifjú reménységét. Egy hadgyakorlat alkalmával jobb kezében felrobbant a gránát, ami azonnal levitte kézfejét.

A korábban már általam is bemutatott amputált lábfejjel is kiemelkedő úszó és vízilabda eredményeket elérő Halassy Olivérhez mérhető Takács Károly csodálatos emberi tartása is.

Mindez nem törte meg elhivatottságát szeretett sportága iránt. Mielőtt az újrakezdés megindító történetét ő maga elmondaná, röviden felvázolom a kitartás bajnokának életútját.

Szinte teljes ifjúkorát a lőtereken töltötte. Kedvét az sem szegte, hogy őrmesterként eleinte nem versenyezhetett, ez a tisztek kiváltsága volt. Az 1936-os berlini olimpia után, ahol a hazai és a svéd altisztek taroltak a sportlövészetben, már Takács Károly is helyet kapott a magyar válogatottban.

1938-as balesete után rokkantnak nyilvánították, ám Horthy Miklós kormányzó külön engedélyével („Takács Károly ht. őrmesternek a tényleges szolgálatban kivételes kegyelemből való meghagyását engedélyezem”) végül a hadsereg állományában maradhatott.

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

Rendkívüli példaértékét az adja, hogy mindez nem szegte kedvét, nem törte derékba sportkarrierjét: 1939 nyarán Svájcban, egyéniben és csapatban és világbajnok lett! Sőt, 1940-ben megnyerte első magyar bajnokságát is. 1944-ben megnősült és családot is alapított.

A második világégést, az amerikai hadifogságot követően a honi lövészet vezéralakja lett versenyzőként éppen úgy, mint edzőként és sportvezetőként. Az 1948. évi (London) és az 1952. évi (Helsinki) nyári olimpiai játékokon is bajnok lett.

Takács Károly Ede alezredes 1976. január 5-én hunyt el szívbetegség következtében otthonában, Budapest X. kerületében, a Gergely utca 24. szám alatt. Nyugállományba helyezését megelőzően a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia testnevelési tanszékén dolgozott.

Ezt megelőzően két családi tragédiát is át kellett vészelnie: Szeretett felesége, Martinkovics Aranka Anna 1962-ben mindössze 40 évesen, Károly fia pedig 1972. november végén, mindössze 18 esztendős korában hunyt el.

Takács Károly szülei 1908. szeptember 20-án keltek egybe Újpesten. Takács Ambrus gyári munkás volt ekkor a Konkordia malomban. Nem véletlen hát, hogy a Ferencvárosban lakott, a Haller utcában.

Édesanyja, Török Anna női felsőruha varrónő házasságon kívül született 1885-ben a Zala megyei Felsőhahóton. Édesanyja Török Ilka volt, aki nem házasodott össze az anyakönyvi bejegyzésben megjelölt természetes apával, Táncos Gergellyel.

Már 1943-ban felfedezte a sajtó fantasztikus emberi és sportolói teljesítményét, mindent felülmúló akaraterejét. Az alábbiakban saját szavaival mondja el, hogy miképpen került a sportlövészet bűvkörébe:

„Takács Károly törzsőrmester ebben az évben jutott el versenyzői pályafutása eddigi csúcspontjára, 22 verseny közül tizennyolcban szerezte meg az elsőséget. Erről az érdekes versenyzői pályafutásról beszélgettünk a fiatal Takács törzsőrmesterrel, aki ismertette a nagy sikerekig elvezetett nehéz és fáradságosutat:

— Már gyermekkoromban a pisztoly volt legkedvesebb játékszerem — kezdi vallomását Takács Károly. — Tizenkétéves lehettem, mikor egy „igazi“ forgópisztolyt szereztem már magamnak, de a birtoklás öröme csak rövid ideig tartott.

Szüleim meglátták nálam a veszedelmes játékszert és azonnali hatállyal elkobozták tőlem. Két évvel később tiszthelyettesképző és nevelőintézetbe kerültem. Itt azután rövidesen áldozhattam kedvelt sportomnak, a céllövészetnek: harmadéves koromban az intézet legjobb hadipuskásává küzdöttem fel magamat.

Sajnos, az intézetben pisztolylövés nem volt s erről a legkedvesebb álmomról egyenlőre még le kellett mondanom. De nem kellett sokáig várnom. Tizennyolc éves koromban kikerültem a csapathoz, ahol egyre több alkalmam nyílt a magam képzésére és az ottanicéllövőélet fellendítésére.

Az eredmény nem is maradt el. Rövidesen megnyertem a dandár hadipuska bajnokságot, majd hadipisztolyban is a dandár legjobb céllövője lettem.

Végtelenül boldog voltam, amikor még ebben az évben, a Szent Istvánhét alatt megrendezett német-magyarmérkőzésen először szerepelhettem a válogatott csapatban, már nem, mint tartalék, örömöm azonban nem sokáig tartott:

1938. szeptember 15-én egy szerencsétlenség következtében elvesztettem jobbkezemet. Mindenki azt hitte, örökre vége szakadt versenyző pályafutásomnak, én azonban már a szerencsétlenség pillanatában elhatároztam, hogy ezentúl balkézbe veszem a pisztolyt.

A következő év tavaszáig állandó erős edzést tartottam balkézzel, mintegy 10—15.000 töltényt lőttem el. Nem akartam alulmaradni a sorssal szemben és végülis sikerült győznöm. Úgy emlékszem rá, mintha ma lett volna: 1939 áprilisában céllövő- és automatapisztoly-számban megnyertem az országos versenyt...”

A váltás azonban nem volt ilyen zökkenőmentes. Nem véletlen, hiszen a sportlövészet történetében ő volt az első, aki jobbkezes létére balkézzel ismét a legjobbak közé tudta magát küzdeni.

Mindezt így idézte fel saját szavaival 1963-ban:

„Nem elég az, ha valaki tehetséges, azt a sportágat, amire szánja magát, nagyon kell szeretni. Én is nagyon szerettem mindig a lövészetet, s ezért tudtam érte áldozni. Amikor a jobb kezemmel a sajnálatos baleset történt sokan „eltemettek” a lövészsportban.

Én átalakítottam a pisztolyaimat balkézre és gyakoroltam. Az újságból tudtam meg, hogy mikor lesz a válogató verseny és kimentem. A válogató vezetője meglepetten fogadott.

— Nagyon sajnálunk, hogy ez történt veled, de ha már kijöttél, nézdd végig a versenyt — mondta.
— De én nem nézni jöttem!
— Nem? Hát minek? Lőni?
— Igen!
— Balkézzel? — csodálkozott, de én bizony a lőállásba léptem és negyedik lettem a válogatón.”

Minkét olimpiai bajnoki győzelme után már előre megírt nyilatkozatot olvasott fel a meglepett riporternek. Ennyire biztos volt önmagában.

03/01/2026

Szőke Pál és Varga Sarolta esküvője és lakodalma – Sárpilis, 1931. október 28.

Munkám során tapasztaltam meg, hogy a 20. század közepéig január-február mellett október-november hónapokban tartották meg főleg vidéken az esküvők zömét.

Ennek érthető okai voltak, többek között a mezei munkákkal összefüggésben. Az adventi várakozás időszakában a házasságkötés tiltott volt, csak rendkívüli és alapos okkal tehettek kivételt.

Balogh Rudolf 1931. október végén egy sárközi menyegzőről készített rendkívül értékes képriportot. A https://proficsaladfa.hu/ ajánlásával.

A vőlegény, Szőke Pál református helyi földműves családban született 1913. augusztus 10-én. Édesanyja, Császár Erzsébet ekkor mindössze 16 éves volt.

A menyasszony, a római katolikus Varga Sarolta 1915. június 28-án jött világra Budapest VI. kerületében a református Varga András székesfővárosi rendőr és a római katolikusfelekezethez tartozó Varga Terézia katolikus leányaként a Bókay téri kórházban (ma: Szabolcs utca Angyalföldön).

Családja Erzsébetvárosban élt ekkor, a Kazinczy utca 41. szám alatt. Könnyen kiszámítható, hogy Varga Sarolta (Sári) ugyancsak korán, 16 esztendősen kötött házasságot. Édesapja sajnos ekkor már nem élt.

Mivel a házasulandók különböző felekezethez tartoztak, ezért a frigy megkötését megelőzően a főszolgabíró előtt írásban megállapodtak, hogy a születendő gyermekek valamennyien az atya református vallása szerint lesznek majd megkeresztelve.

Varga Sarolta szintén eltérő felekezetű szülei ezt nem tették meg, ezért lett ő leányként az édesanyja római katolikus vallása szerint megkeresztelve. Természetesen a fiúk ilyenkor az édesapa egyházának tagjai lettek a keresztség által.

Szőke Pál 1988. december 9-én hunyt el. Varga Sarolta Szekszárdon hagyta el az árnyékvilágot 2006. március 25-én.

A Sárközben emberemlékezet óta feltűnően korán házasodtak: „A vagyonos gazdák már gyermekkoruktól úgy nevelték a gyermeket, hogy — Ez lesz az urad! — Ez lesz a feleséged!" — mondják a sárköziek. A vagyoni érdek döntött, az érzelmeknek nem sok szerepük volt, „föld megy a földhöz", szokták mondani:

Édesanyám egyetlen egy lánya,
Korán eladta a más házára.
Átkozott legyen az az édesanya,
Ki a lányát korán férjhez adja!
Az ügyetlen, piperészkedő gazdag lányokat sok gúnydalban kicsúfolták:
Nem tud főzni, se fonni,
Se rántottát kavarni.. .

Mi haszna, ha szép vagy.
Ha mindig beteg vagy?
Pénteken beteg vagy,
Szombaton jobban vagy,
Vasárnap cifra vagy!

A sárközi lakodalom állomásait Katona Imre jegyezte le 1962-ben. Érdemes elolvasni:

Kérető vagy kullogó (lánykérés). Eredeti formájában első alkalommal a vőlegény rokonai lánynézőbe, másodszor a vőlegénnyel együtt lánykérőbe, s végül nagyobb társasággal eljegyzésre mentek. Bátán kéréskor ezt mondták: — Van egy páratlan madarunk, a párját keressük.

Úgy látjuk, ide repült. — — Jó helyen járnak —, volt a válasz. Másutt néha rigmussal, esetleg zenekísérettel mentek. Az elutasítás jele itt is az volt, hogy kitették a legény szűrét, vagyis a szándékosan ottfelejtett szűrt másnap reggelre kiakasztották az utcai kiskapura.

Elkendőzés, kézfogó vagy jegyváltás (eljegyzés). Az eljegyzésre a lányos háznál előre sütöttek, főztek, néha valóságos kis lakodalom kerekedett belőle. A lány hímzett kendőket, a legény gyűrűt és ún. csókpénzt adott át, s meg is csókolták egymást. Az egyezség örömére hajnalig tartó tánc volt.

Az eljegyzéstől a lakodalomig a fiatalok pántlikával, kendővel és bokrétával jártak. A jegyespár három vasárnapon át együtt jött ki a templomból, a legény hazakísérte a lányt, és ebéd előtt egy kendővel letakart márkatálat vitt neki, amely rétessel volt megrakva.

Ha az eljegyzés időközben felbomlott, a sértett fél nem adta vissza a jegyajándékot.

Hivogatás. A két házhoz jóelőre külön hívogattak a kis- és nagyvőfélyek, néha heten-nyolcan is: „alig fértek el egymás mellett, mikor hívogatni mentek" — emlékeznek vissza. Díszes botjuk és öltözékük jelezte tisztségüket, rigmusban beszéltek.

„Vendéghívók vagyunk, látják kigyelmetök.
Örömet hirdető vőfélyi követök ...
Jöttünk kigyelmetök invitálására,
Kovács János gazdánk parancsolatjára.”
A háziakat borral kínálták, azok viszont teletöltötték a kiürült kulacsot.

Ökörvágó vagy készítő. Nagyobb gazdáknál 80—100 meghívott vendég is volt, és néha egy hétig tartó lakodalom. A szegényebbek is legalább egy ökröt vágtak, még súlyos adósságok árán is.

Az előkészület napokon át tartott, minden este megvendégelték a segítőket, ún. kemencepereccel és borral. Valóságos lakodalmi főpróba volt ez.

Nász. Régen a lakodalom előtti napon vitték át a vőlegényes házhoz a holmikat, újabban ez a szokás összeolvadt az esküvő utáni menyasszonykikéréssel (1. ott), ettől kezdve a lakodalmat követő vasárnapi kisebb vendégeskedést nevezték násznak.

Esküvő: Bátán a lakodalmas házat díszes zászlók jelzik; ezeket viszik később a menet élén. A vőlegény követeinek jelenlétében folyik a menyasszony öltöztetése: fehér fátylat és díszes koszorút kap.

Mind a két fiatalt rigmusban búcsúztatják hazulról. A vőlegény menete kint várakozik a kapu előtt, s együtt vonul mindkét háznép.

Néhol csak a templom előtt találkoznak. Násznagyok, vőfélyek vezetik a menetet, és a fiatalok még nem együtt, hanem nyoszolyóikkal haladnak. Esküvőre menet komoly dalokat énekelnek, a zenekar esetleg hallgatókat húz.

Annál vidámabb a hangulat az esketés után: a helyi szokásoktól függően már a templom előtt megkezdődhetnek a különféle párostáncok, karikázok, s hazatérés alatt a lakodalmi menettáncok.

Arra ügyelnek, hogy más úton térjenek vissza, rendszerint minden utcasarkon megállnak és táncolnak egyet.

Lakodalmi ebéd. Eredetileg külön-külön tartották, újabban együtt étkeznek a vőlegényes háznál. A fiatalokat mindkét esetben rigmussal köszöntik be a vőfélyek. Ez alkalomra viszik el ajándékaikat a meghívott vendégek is. Késő délutánig „.. .harsog a zene, sír a sarkantyú és a lány pereg, mint az orsó", írják 1857-ben.

A menyasszony kikérése és elsiratása: az ágyvitel. A múlt században még a lakodalom előtti este volt az ágyvitel (nász), esküvő előtt a menyasszony kikérése és elsiratása, utóbb már mind a három a lakodalom délutánján.

A vőlegényes háztól vidám menet indul a menyasszonyért, külön kocsi a holmijaiért. Odamenet énekelnek, táncolnak, kurjongatnak. A kaput bezárják előttük és csak a találós kérdések megfejtése után kerülhetnek be az udvarra.

Általános szokás volt a menyasszony csókkal való befogadása. Még az udvaron fel kellett rúgnia egy vizesedényt, hogy könnyen szüljön majd. Bent a menyasszony átadja ajándékait, s különféle babonás szertartásokat végez.

Régen a kémény alján körben üldögélő öreg asszonyok vették maguk közé, s „...régibbnél régibb dalokat dúdoltak neki, hogy felejtse bánatát".

Mézet is adtak neki, hogy élete édes legyen. A menyasszony násznépe időközben visszatért, mert a másik háznál is rendeztek lakodalmi vacsorát.

Lakodalmi vacsora. A vacsorának mindenütt megszabott ülésrendje és étrendje van. A főrendező vőfély az egyes fogásokat rigmussal jelenti be; az étkeket a szakácsasszonyok hordják fel. A vőfély egész idő alatt munkában van, biztatja a vendégeket, parancsol a zenészeknek, elmond egy tréfás siratót a döglött lóról (a komoly sirató paródiája), példálódzik a házasságról.

Kásapénz és szakácstánc. Vacsora után a vőfély vezeti be a bekötött kezű főszakácsot, s adakozásra szólítja fel a násznépet, hivatkozik a főszakács fájdalmas égési sebeire.

A munka alól felszabadult asszonyok konyhai eszközeikkel hatalmas zajt csapva féktelen mulatozásba kezdenek, a menyasszonyos háztól jövő ajándékozók is csatlakoznak hozzájuk, tánc közben csípős nótákat énekelnek:

„Megvert engem az uram, de nem tudom mért. Tartottam szép szeretőt, talán lesz azért? Nem bánom én haver is, ha agyonver is. Tartottam szép szeretőt, de még tartok is!”

Lakodalmi tréfák, menyasszonytánc. Tág tere nyílik ilyenkor a különféle tréfáknak. A múlt században senki nem táncolhatott addig, míg a táncmesterrel (egy ügyetlen legénnyel) nem fordult egyet.

Az ún. gereblyés figyelte lépéseiket, s a legkisebb vétség esetén gereblyével leszedte a táncmesterről a hivatalt, ,,... mit sokszor pár hétig is megérez" — írták 1857-ben.

Általános szokás volt a menyasszony cipőjének ellopása, úgyhogy tánc előtt asztalra állva kellett bemutatkoznia; a „tolvaj" csak váltságdíj ellenében adta vissza, az ügyetlen vőfélyt pedig megbüntették.

Ilyenkor szedték a csókpénzt is; Alsónyéken pl. a vőfély „megborotválja" a férfivendégeket, a menyasszony sorra törli az arcukat, s pénzt kap érte. A vőfély néhány találós kérdés megfejtése árán elkezdi a menyasszony táncát.

A vendégek vagy pénz vagy ajándék ellenében táncolhatnak a menyasszonnyal, de mindenkinek meg kell forgatnia őt. Az ajándék ruhaneműt a menyasszony vállára terítik, még ha paplan is, s úgy táncoltatják meg. A módosabbaknál ez a szokás elmaradt.

Kontyolás. Sok helyen a gyertyás menyasszonytánc a kontyolás előtt volt, és a vőfélynek valósággal ki kellett szöktetnie a menyasszonyt: eredetileg a kontyolás a koszorú levételét s a menyecskének való felöltöztetést jelentette. (A főkötő, fátyol stb. feltevését tekereztetésnek mondták.)

A násznép a fiatal pár elvonulása után is tovább mulatott. Bátán ekkor járták a tréfás kígyósdit (mozdulatutánzó csoporttáncot). A két lakodalmas ház kölcsönösen meglátogatta egymást.

Csiszló vagy tyúkverő. Régebben a lakodalom másnapján a fiatal párt bemutatták a falunak. Utóbb már csak maskaráztak: viharlámpással a kezükben kísérték a fiatal párnak öltözött legényeket, kukoricaszárral táncoltak stb.

Közben összeszedték az elszökdösött vendégeket: kocsira, ajtóra téve megvasalták őket, és erőnek erejével vitték vissza a maradékot elfogyasztani. Útközben a maradékhoz sok tyúkot leütöttek, kolbászt, sonkát stb. csentek el.

Nász. A lakodalom utáni vasárnapon az új asszony szűkebb körű rokonság előtt bizonyította főzni tudását, másutt viszont a rokonok hívták meg a fiatal párt. Ezeket nevezték násznak.

02/01/2026

A halottnak hitt hadifogoly visszatérése:
Szabó Márton (Székesfehérvár, 1965 augusztusa)

Nem először hozakodom ezzel a konkrét esettel. Most a szándékom az, hogy eljusson a családhoz, ebben előre is köszönöm Olvasóim segítségét.

1914. szeptember 14-én Székesfehérváron a jelenlegi Alba Plaza helyén álló Felmayer Gyár területén sok hadköteles fiatal gyülekezett, hogy a gyorsnak remélt háborúba menjen harcolni, s mire a falevelek lehullanak haza is érkezzenek.

Tudjuk jól sajnos, hogy nem így történt, ahány ember annyi sors, annyi végkifejlet Sokan csak hosszú évekkel később láthatták viszont szülőföldjüket, szeretteiket. Ha egyáltalán viszontláthatták.

Volt közöttük azonban Fejér megye székhelyén egy 23 éves földműves, név szerint Szabó Márton, aki maga sem gondolta, hogy milyen fordulatok várják az elkövetkező esztendőkben, hogy 51 évnek kell eltelnie, mire újra láthatja Magyarországon élő családtagjait, ifjúságának színhelyeit.

A https://proficsaladfa.hu/ ajánlásával.

Beszélje el azonban inkább főhősünk a rejtélyes eltűnésének és felbukkanásának történetét korabeli sajtóorgánumok felhasználásával:

„Ötvenegy évvel ezelőtt, amikor elvittek bennünket a 69-es ezreddel Oroszország ellen harcolni, nem gondoltam, hogy ilyen sokáig kell várnom a székesfehérvári látogatásra. Az első ütközetben, 1914. november 20-án Radomnál láblövést kaptam.

A hatszáz magyarból harmincketten maradtunk életben. Ekkor fogságba estem, de ez volt számomra a legjobb.

Betegen Petrikába vittek, majd Varsó következett. 1914. december 6-án, a cár nevenapján már Moszkvában ápoltak. Félévig feküdtem kórházban. Amikor felgyógyultam, az Ural folyó mellé kerültem fogolytáborba. Vasútvonalat építettünk, amikor 1917-ben győzött az októberi forradalom.

Megnyitották a fogolytábor kapuit és hadsereget szerveztünk. 1918. februárjában a Vörös Hadsereg katonái között harcoltam. Egy év múlva, mikor hallottam, hogy Magyarországon is diadalmaskodott a forradalom, arra gondoltam, hogy hazajövök, de beteg lettem.”

Szabó Márton a veszteségi lajstrom és a korabeli napilapok által megadottakkal ellentétben sem Mohán, de még csak nem is Székesfehérvárott született:

1891. október 27-én látta meg a napvilágot Szabó Imre mohai születésű református béres és a Székesfehérvárról származó katolikus Pajor Horváth Katalin gyermekeként Magyaralmáson.

Később családja a megyeszékhelyre költözött és a Szárcsa utca 1. számú házban éltek jó darabig. Imre (Székesfehérvár, 1895), Mária (Sárkeresztes, 1902) Julianna (Magyaralmás, 1900), Pál (Fehérvárcsurgó, 1909) is itt alapított családot. Szabó Márton egyik húga, Anna 1918-ban baleset áldozata lett.

De vissza Szabó Mártonhoz: hogyan alakult sorsa mindeközben a távoli Szovjetunióban? A Rosztovtól 80 kilométerre található bányászvárosban, Sahtiban családot alapított, feleségül vett egy lengyel származású lányt.

Előbb egy cukorgyárban, majd a helyi kolhozban dolgozott és innen is ment nyugdíjba. Kései látogatásakor saját háza körül és a kolhoztól kapott 600 négyszögöles háztájiban dolgozott.

1965ös vizitjekor fia már 43 éves volt. Az ő bíztatására vette a bátorságot és levelet írt az anyaországi családjának. Azt tudta, hogy szülei utóbb az Öreg utca 38. számú házban éltek, így hát ide címezte sorait. A napjainkban Móri út névre hallgató utcában álló kis ház már nem állt, helyén az Úttörőház állt.

A postás az itt foglalkozásukat tartó úttörők által segítve megtalálták még két még élő testvérét, akik Szabó Imre unokaöccse által válaszoltak a levélre és létrejöhetett a csoda, több mint 5 évtized után újra láthatták egymást.

A történet pikantériája, hogy Szabó Márton neve fel lett vésve a belvárosi református templomban, a szószék mellett található emléktáblára is, amely a gyülekezet I. világháborús áldozatainak a neveit tartalmazta. A múlt idő azonban nem indokolt, hiszen ez ma is így van, de most már megalapozottan.

Érdekes volna tudni, hogy az 1965-ös találkozást követte-e újabb és, hogy a kapcsolat fennmaradt-e a família két ága között…

Köszönöm a figyelmet és a megosztásokat!

31/12/2025

A színésznő, aki Szilveszter napján (?) született:
Ruttkai (Russ) Éva - Budapest, VII. kerület, 1927. december 31.

Az „Álomszínészpár” című könyv tanúsága szerint az édesanya mindegyik gyermekét otthon, a Garay utca 29–31. szám alatt hozta világra, Évike születése előtt „elhatározta, hogy ha kislánya születik, összeszorítja a fogát, nem fog kiabálni.

Kiabálás nem, de volt nagy öröm. A boldog édesapa pezsgőt bontott, még az újszülött szájacskáját is megnedvesítette vele. Hiszen szilveszter volt! Illetve…”

Az erzsébetvárosi anyakönyvi bejegyzés szerint viszont Russ Éva Ilona, a későbbi Ruttkai Éva, 1927. december 29-én jött világra a Garay utca 29/31. szám alatti házban. Édesanyja az újév 4. napján tett eleget bejelentései kötelezettségének.

Második utónevét minden bizonnyal későbbi keresztanyja, Bársony Istvánné Dajbukát Ilona után kapta, merthogy izraelita vallásúként született úgy, hogy édesanyja római katolikus volt.

Főhősnőnk 1944. július 22-én a vészkorszak kellős közepén keresztelkedett meg az erzsébetvárosi plébániatemplomban.

Szülei hatodik gyermekeként érkezett meg e világra, azonban rajta kívül csak két fivére élte meg a felnőttkort: Iván (1922-2013) és Ottó (1921-1988) szintén a világra szóló deszkákkal köteleződtek el.

Édesapja, a gyöngyösi születésű izraelita Russ vagy máshol Rusz Márk első házasságát 1916. november 27-én kötötte az elvált és református Varga Rozáliával, ám a frigyet 1920-ban fel is bontották.

Rusz Márk/Márkus kereskedő segéd és a morvaországi Iglauban (Jihlava) született római katolikus Podrábsky Emma Terézvárosban keltek egybe 1921. január 11-én. Ruttkai Éva is ebből a frigyből született.

Ruttkai Éva idősebb bátyja, Ottó így emlékezett vissza édesapjukra:

Apám az első világháborút követő gazdasági válságban elveszítette munkáját, ezért elment árverésekre dolgozni, úgy hívták ezt a munkát, hogy „árverési hiéna". Nem volt más lehetősége, így is nagy szegénységben éltünk.

Több forrás az édesapát tévesen szegedi származásúként említi, noha Rusz Márkus néven 1889. február 22-én a helybéli Rusz Mór pékmester és a pásztói születésű Kohn Rozália fiaként született Gyöngyösön.

Ruttkai Éva apa nagyszülei 1871. május 9-én Balassagyarmaton házasodtak. Itt Kohn Rozáliát szügyi származásúként jegyezték be.

Az édesanya, Podrábsky Emma egész életében enyhe akcentussal beszélte a magyar nyelvet, de büszke volt rá, hogy maga tanította meg a Himnuszt a gyermekeinek. Az osztrák-magyar focimeccseken pedig a magyaroknak drukkolt.

Egy 1912. évi bécsi regisztrációs űrlapból lehet tudni, hogy Podrábsky Emma az első világháború előtt az osztrák főváros XVI. kerületében élt testvérével együtt. Édesapja, Josef 1859. június 30-án a csehországi Podluskyban született, édesanyját Stock Emmának hívták.

Korábban említettem, hogy annak dacára, hogy Ruttkai Éva édesanyja római katolikus volt, írásom főhősnője kezdetben mégis édesapja izraelita vallását követte. Ez úgy volt lehetséges, hogy édesanyja 1922. október 4-én a betért a pesti neológ izraelita hitközségbe.

Majd a túlélés érdekében nem lévén más választása, gyermekeivel egy időben visszavette eredeti vallását, amikor is szintén 1944. július 22-én megkeresztelkedett Erzsébetvárosban.

Ruttkai Éva édesapja, Russ Márk nem sokkal korábban, 1944. május 4-én délután szívbetegség következtében hunyt el. Halálesetét Iván fia jelentette be.

A „Szinház” című sajtóorgánum 1947. február idusán kiadott számában emlékezett meg pályája kezdeti periódusáról a Művésznő:

„A jubilánson egyáltalán nem látszik, hogy jubiláns, hogy most ünnepli pályafutásának tizenöt éves fordulóját. Nem övezi babérkoszorú, örökös tagság, nem állják körül a hálás tanítványok és nem dünnyög a hálátlan utókor. Nem filozófus és nem bölcs. Kedves, csillogószemű, játékos kölyök-foxi — kicsit megható, kicsit vicces.

A szóban forgó jubiláns ugyanis mindössze tizenkilenc éves. Ruttkay Éva, a Vígszínház fiatal naivája ünnepli a napokban színpadra lépésének tizenöt éves fordulóját.

Amikor figyelmeztetjük erre a tiszteletreméltó évszámra — egy pillanatra maga is meghökken. 1932-ben a Belvárosi Színházban... a darab címére már nem is emlékszem... gyerekszereplőt kerestek.

Édesanyám elvitt a bátyámmal együtt. Nagyon bátor, pimasz kisgyerek voltam. Szerződtettek. Soltész Anni játszotta az anyámat és nekem három felvonáson keresztül állandóan azt kellett mondanom, hogy „Mama, pipilni kell”. Sikerem volt. Igen... ez volt az első szerepem.

Utána jött az „Irja hadnagy", a Magyar Színházban a „III. Richard” és aztán az első főszerepek: a „Kis lord” és az „Eltévedt báránykák”. Az utolsó gyermekszerepemet a „Démon“-ban játszottam a Magyar Színházban. Csalódtam magamban, mert éreztem, hogy nem vagyok színésznő.

Következett az „Sturm und Drang” periódus. Sokáig tartott. Rájöttem, hogy ami eddig történt, az csak kedves játék volt — ami következik az már halálosan komoly játék lesz. Beiratkoztam Makay Margithoz és tanultam. — Sajnos, közbejött a háború és az egészből nem lett semmi.

Háború, légitámadások, ostrom — mégis úgy érzem, hasznomra volt. Sokat tanultam ebből is. Ostrom után a Zeneakadémián látott meg Jób Dániel. Azonnal szerződtetett a Vígszínházhoz és néhány nap múlva már Tolnay Klári helyett beugrottam a „Hattyú“-ba.

Akkor írták először a plakáton Ruttkay Évi helyett , hogy Ruttkay „Éva”. Sírtam a boldogságtól. Siker... vígszínházi tagság... és „Éva". Aztán a többi... és most az első vendégszereplés, a „Mimóza”.

A jó színész tudja magáról, hogy sikere van— de nem hiszi el, is én nagyon szeretnék jó színész lenni.”

Emlékéből fakadjon áldás!

31/12/2025

Újévi malacvásár a Nagycsarnok előtt - Budapest, 1927 szilvesztere.

Egészségben és békességben gazdag sikeres új esztendőt kíván a https://proficsaladfa.hu/ minden kedves követőjének, egykori és reménybeli megbízójának!

Mlecsenkov László családkutató-történész

30/12/2025

Kádár Gyula számadó gulyás (1877-1964).
Nagy-Sárrét. Dévaványa, 1938.

A legnagyobb közösségi online felület zegzugaiban barangolva a múltat igazán megelevenítő fénnyel írott emlékekre, fényképekre bukkanhatunk. Mindig az izgat ilyenkor a legjobban, hogy milyen személyes életút, egyéni történet húzódik meg a háttérben.

Amennyiben sikerül megnevezni a fotón megörökített embereket, úgy mindig kissé közelebb kerülnek hozzám. Legalábbis ez a személyes benyomásom.

Rendszeresen jelentkezem neves személyiségek életútját az anyakönyvek tükrében is megmutató posztokkal, de legalább ennyire foglalkoztat a hétköznapi emberek sorsa is.

Ezért örültem meg nagyon, amikor Kádár Gyula fényképére leltem és sikerült őt egyértelműen beazonosítanom.

Úgy tekintek rá, mint egy mozaikra Magyarország történelméből.

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

Az akkor számadó gulyásként szolgáló főhősünk éppen 61 esztendős volt, mikor is megörökítették díszes szűrjében és kutyája társaságában a pusztán.

Kádár Gyula 1877. január 20-án született Dévaványán Kádár Ferenc gulyás és Sőti Margit gyermekeként, majd 24-én meg is keresztelték – a kor szokásának megfelelően röviddel a születést követően – a helyi református templomban.

Jellemző módon a születés helyeként csupán a ház számát adták meg az anyakönyvben (Dévaványa 656.), az utca nevét nem. Azt is fontos megemlítenünk, hogy akkoriban egészen másként számozták a házakat, mint napjainkban. Nem utcánként külön, illetve a páros oldal-páratlan oldal megoldás sem volt még szokásban.

Elkezdték a falu egyik végén, majd befejezték a másik végén. Nagyobb települések esetében a városrészek (kerületek, tizedek stb.) házainak számozását egységenként oldották meg.

Első házasságát 1901. október 2-án kötötte a leányanyától – a római katolikus Fehér Esztertől – ugyancsak Dévaványán született Fehér Regina házi cseléddel, aki 4 évvel volt fiatalabb nála.

Házasságuk 20 éven át tartott, aminek Fehér Regina tragikusan hirtelen és korai halála vetett véget 1921. október 19-én este 9 órakor. Az ok „szervi szívbaj” volt a korabeli anyakönyvi bejegyzés megfogalmazása szerint.

8 év után véget ért egyedülléte, mivel 1929. február 20-án másodízben is megnősült, feleségül véve a szintén özvegy, nála 1 évvel idősebb, szeghalmi születésű Turi Gy. Máriát. 1962-ben újra megözvegyült.

Magánya nagyjából 2 évig tartott: 1964. november 18-án Kádár Gyula nyugalmazott éjjeliőr agyvérzés következtében elhunyt. Utolsó címe Dévaványán a Szérűskert utca 61. szám alatti házban volt.

Halálát követően megindító nekrológot írt róla Bereczki Imre a Békés Megyei Népújságban. Tanulságos olvasmány:

„Nyolcvanhét év. Ebből több mint hat évtizedet a jószág mellett töltött Kádár Gyula, az öreg számadó. Tizennégy esztendős korában, mint bárányos gyerek kezdte a Berettyó kotuján, ahol akkor még nemlehetett tüzet rakni. Valami két hónapja, hogy üzent neki Móré László hortobágyi pásztor Hajdúnánásról.

Kovács Miklós, a mezőgazdasági múzeum osztályvezetője, aki, az üzenetet átadta neki, meglepődve tapasztalta, hogy milyen frissen emlékszik az öreg gulyás a daruszőrű marha tartására.

1956-ban még éjjeli őrködik a simaszigeti hodályoknál. Az 1958-as csudaballai pásztornapon ő menti meg a pásztorbecsületet, hogy az összegyűlt szépszámú közönség pásztornótát is halljon a dzsesszslágerek mellett.

Nyolcvankét év gazdag termése hirdeti az öreg dévaványai gulyás munkáját. Számadói közül Szatmári Jánost, a Nagykunságból Dévaványára került gulyást meg Csordás Papp Sándort emlegette legtöbbször.

Az előbbitől főleg jószágismeretet, gyógyítást tanult. Csordás Papp Sándortól vette első leckéit a karikásfonás terén. Mindkettő hozzájárult a pásztori hivatás megszerettetéséhez.

Későbbiéveiben még Gonda János nagyrábéi gulyás volt rá nagy hatással, a pásztorszolidaritás terén elért eredményével. Legtöbbet azonban apjától, Kádár Ferenc gulyás számadótól tanult.

Kétbátyjával, Ferenccel és Zsigmonddal együtt, mint bojtárok szolgáltak a nagy erejű apa mellett, aki csak olyan helyre állott be, ahol fiainak nem kellett erejükön felüli munkát végezniük.

A jobbágyvilágban nevelkedett apa nemcsak a szorosan vett jószággondozásra tanította meg fiait, hanem szellemileg is foglalkozott velük. Régi történeteket vettek át tőle a kerek kunyhó tövében.

1942-ben e sorokírójának emlegették az akkor már elöregedett Kádár fiúk Kursinát, a boszorkányos dudást, meg az öreg Mitrut, a szuggesztióval bűvészkedő juhászt.

Csak a túrkevei anyakönyvekből derült ki, hogy Kursina az 1700-as évek végén szórakoztatta a népet boszorkányos bőrdudájával. A ványai összeírások szerint meg Kosztin Demeter, vagy ahogy a ványai nép emlegeti, Mitru bácsi a múlt század negyvenes, ötvenes éveiben élte virágkorát.

Kádár Gyula apja, Ferenc klarinéton, furulyán és náddudán is el-eljátszogatott. Fia a nótákat nagyapa korában el-eldalolgatta. Pásztorünnepélyeken, községi és iskolai rendezvényeken.

Talán ennél is nagyobb örömöt szerzett neki, ha a Ványára került diákságnak, népdalgyűjtőknek dalolhatott. A népdalgyűjtők közül Rábai Miklós több ízben járt nála. Benn Dévaványán is, Ködmönösön is.

Érdekes, hogy a vallási kérdésekkel nem bíbelődő Kádár család igen zokon vette, hogy Gyula fiuk a katolikus Fehér családból választott feleséget.

Öt fiuk és egy lányuk született. Nem sokkal a legkisebb gyermekszületése után meghalt az anya. Ekkor az apa másodszor is megnősült, hogy apró gyermekeinek nevelője legyen. Második felesége három gyermeket vitt a családba.

A kilenc gyermek közül hat volt fiú. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kádár Gyula a pásztorságot folytatta. Kiteltek a bojtárok a gyermekeiből...

A húszas évek derekán felkereste Madarassy László, a Néprajzi Múzeum őre. Mikor látta, hogy milyen ügyesen köti a karikást, biztatta, hogy készítse rendszeresen, s próbálkozzék mega botberakással is. így kezdett hozzá Kádár Gyula a díszítőművészethez.

Ez szinte a jószággondozó és gyógyító tudománynál is nagyobb öntudatot adott neki. Mikor ősszel beszorult, az egész családhozzáfogott a karikások, botok, erszények, hüvelyek, fa evő- és ivóeszközök készítéséhez.

Nemcsak saját fiait fogta be, hanem vele faragott unokaöccse, Ferenc is. A mezőgazdasági kiállításra készítenek tárgyakat. Emellett a „Tulipános láda" nevű művészi vállalkozásnak.

Közben végig lakja az egykori nádtermő réteket és a sárréti nagy legelőket. Nagyrábé határában Perjés, Csökmő mellett Darusziget, aztán Cirkó, Repülő, Akasztó, Ágota a főbb állomásai.

Az utóbbit tartotta a legtöbbre. Az volt a felfogása, hogy a gulyásrátermettségének a síkon való egyedüllét az igazi próbára tevője. Ötvenes éveiben már csak csordáskodott Ványán. Kivétel volt az 1950-es és 58-as esztendő, mikor még egyszer gulyásságot vállalt Atyaszegen.

A jelesebb pásztorok messzeföldön ismerték. Erre is sokat adott. A fiatalok úgy szerették, mint az édesapjukat. Szelíd, egyénisége, nyugodt kedélye, bölcs megfontoltsága kedveltté tették volna akkor is, ha nem járult volna hozzá karikásfonó, botberakó, daloló, mesemondó tehetsége.

Fiataléveiben a táncot is uzoválta, de hogy a lába visszeres lett, felhagyott vele. Saját fiain kívül mások is bojtárkodtak nála.

Aki látta Kádár Gyula „kígyóhátra font” karikásait, művészi botberakásait, hallotta balladázni, mesélni, az kell, hogy észrevegye a pásztoremberben élő és megnyilvánuló művészi tehetséget.

E tehetség megbecsülést szerzett a művész-pásztornak szerte az országban, s felhívták Dévaványára a figyelmet távoli vidékeken. Majd később külföldre is szállították a Kádár-féle készítményekből.”

Nagyon köszönöm a figyelmet és a megosztásokat!

Profi Családfa

05/01/2026

03/01/2026

02/01/2026

31/12/2025

31/12/2025

30/12/2025

Cím

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás

Kategória