Profi Családfa, Bethlen Gábor Utca 4, Halásztelek (2026)

05/04/2026

Húsvétvasárnapi sonka és kalács szentelése (pászkaszentelés)
Miskolc-Görömböly, 1945 után.

Húsvéti ételszentelés, pászkaszentelés a görömbölyi ruszinoknál, a görög katolikus templom előtt.

Az ünnepi liturgia része a kosárban vitt, szentelőkendővel (vagy más néven pászkakendővel) letakart ételek megszentelése. Sonka, kalács, bor, sárgatúró (ruszin elnevezéssel szirka vagy szirec) és tojás a legjellemzőbb ételek.

A www.proficsaladfa.hu ajánlásával

A "szentelt"-ből étkezik a család, és ezzel kínálják a vendégeket, a locsolókat a húsvéti asztalról. Néprajzi gyűjtőúton, terepmunka során rögzített dokumentációs fényképfelvétel negatívja. Görömböly, az egykor önálló, ruszin nemzetiségű falu 1950 óta Miskolc közigazgatási területéhez tartozó, falusias városrész.

A húsvéti ételek megszentelése ma is része a katolikus ünnepi hagyományoknak. A szentelt ételeket fogyasztják az ünnepi asztalnál, és belőle kínálják a vendégeket, locsolókat.

A kalácsot, sonkát, kolbászt, tojást, tormát, sót, bort, sárgatúrót és újabban süteményeket tartalmazó kosarakat díszes kendőkkel, kifejezetten erre a célra készült és díszített kosárkendővel vagy pászkakendővel takarják le az asszonyok.

Északkelet-Magyarországon a görög katolikusok hatására terjedt el szélesebb körben a sárgatúró, ruszin nyelvjárási elnevezésekkel szirik, szirka vagy szirec készítése.

A görög katolikusok a húsvéti kalácsot pászkának nevezik, kifejezetten az ünnepi pászkaszentelésre sütik hagyományos mintákkal, keresztény szimbólumokkal megformázva.

A hagyományos népi kultúrában az ünnepi kendők külön csoportját jelentik a kosárkendők. Nemcsak húsvétkor, hanem a komatál, mátkatál küldése alkalmából is használtak díszes szőtteseket és hímzett kendőket a kosár letakarásához.

A szentelőkendők között találunk kifejezetten húsvéti darabokat is, a feltámadt Krisztus ábrázolásával, Krisztus-monogrammal, húsvéti feliratokkal díszítve.

Bartha Elek összefoglalása szerint „a görögkatolikus hagyomány a pászkával és szentelésével kapcsolatban több mozzanatnak is nagy jelentőséget tulajdonított. Végardón úgy tartották, aki a legnagyobbat viszi szenteltetni, az a legjobb háziasszony.

Velétén az asszonyok akkora pászkát sütöttek, hogy nem fért ki a kemence száján, meg kellett azt bontani. (…) Sokfelé elterjedt szokás, hogy a húsvéti ételszentelés után mindenki igyekszik mielőbb hazaérni.

A történeti Szabolcs megyében a hiedelem szerint, aki elsőnek ér haza, annak a tehene adja majd a legtöbb tejet. Rudabányácskán, Rakacán az asszonyok szaladtak hazafelé a pászkával, mert aki itt első volt, az a munkában is élen járt.”

A Zemplén megyei Komlóskán a pászkaszenteléshez előkészített ételek a sonka (sodra) – mivel minden család vágott ebben az időszakban disznót –, a a főtt tojás (jojco) a pászka, az édestúró (széra) és a töltelék (ponéna).

A pászka a húsvéti ételszentelés legfontosabb eledele. A pászkasütéshez különleges kerek tepsit használnak. Az alkalomnak megfelelő módon kereszttel és emellett virággal, apró rózsákkal is díszítik a tésztát.

Szintén jellegzetes görög katolikus ünnepi fogás a sárga túró: ehhez egy liter tejet forralnak fel, majd 10-15 tojást, porcukrot és vaníliát kevernek össze. Ez utóbbiakat folyamatosan összefőzik a forró tejjel és végül konyharuhán keresztül leszűrik és a magasba kötve lecsöpögtetik. Ez az étel Szabolcsban is ismert.

Kizárólag Komlóskán készítik azonban a tölteléknek nevezett húsvéti ételt. Előbb darált húsból, beáztatott zsemléből és tojásból egy a fasírthoz hasonló masszát gyúrnak a háziasszonyok. Ezután tésztával kibéleli a pászkasütő tepsit tésztával és ebbe teszi bele a tölteléket.

A főtt tojást mindehhez hagyma héjával festették meg.
Hajdúdorogon az ebből maradt pászkamorzsát a tűzbe vetve elégették, vagy a ház valamelyik sarkánál elásták. Az étkezés utáni maradékot nem volt szabad megetetni az állatokkal. Mindez megvédte a házat a villámlástól és más csapásoktól.

Szokás volt még gyermekek között a cucázás is: a festett tojásokat összekoccantották és a győztes elnyerte a törött tojást is. Mindez a pravoszláv népeknél is szokásban van más és más néven.

Kép: Herman Ottó Múzeum - Miskolc

03/04/2026

Nagypénteki imádság Mátraszőlősön (1942)

A kép a mátraszőlősi Szent Erzsébet templom mellett készült, amely a 14. század elején, 1300 körül épült kora gótikus stílusban.

A templom 1669-re ismét rossz állapotba került. A renoválás során Náray György plébános a saját költségén állíttatta a korabarokk és reneszánsz oltárokat.

A templomot 1778-ban renoválták, a hajót ekkor növénymintás festett fa mennyezettel fedték be. Ezt vagy 1864-ben vagy 1925-ben bonthatták le. 1798-ban épült az orgonakarzat a Canonica Visitatio szerint.

Tornyát 1864-ben építették az elbontott körítőfal köveiből. A sokszögű szentély külső felét egyenessé alakították át, és ehhez épült hozzá a torony. A templom szentélyében ekkor kerültek elő az 1611-es falfestések.

A https://proficsaladfa.hu/ ajánlásával.

A falusi keresztek, feszületek a parasztság szemében jellemzően Krisztus szentkeresztjével azonosulnak.

A nagycsütörtök estétől nagypéntek hajnalig végzett keresztjárás a mindennapokból való rituális átváltozást, a szent időbe való beavatást eredményezte. A keresztjárásból hazatérők számára nagypéntek éjjelén felismerhetővé vált a boszorkány, megláthatták, amint harmatot szed vagy tehenet vezet (Ludányhalászi, Karancskeszi, rimóci településcsoport, Nógrád megye).

Karancskesziben még halott visszatéréséről is beszéltek, hisz az Isten kínszenvedése és kereszthalála olyan szakralitás, amely az e világi teret és a túlvilágot egyaránt érinti, határaik elmosódhatnak.

Ezért a Mátra vidéki palócok húsvétra cipót sütöttek felajánlásként halottakénak, amelyet azután a szegényeknek ajándékoztak, hogy imádkozzanak elhunytjaikért. Nagyhéten és különösen nagypénteken, Krisztus kereszthalála napján az emberek a gyász színét mutató ruhába öltöztek az egész Palócföldön, sokszor még napjainkban is.

A lányok fekete szalagot kötöttek a hajukba. Mindenki úgy jártkelt, mintha halott lenne a háznál. Rimóciak szerint nagypénteken még az ég is gyászol, hogyne osztozna a földi ember is Jézus kereszthalálának kozmikus gyászában.

A nagypénteki szentsír tiszteletével kapcsolatos legelmélyültebb népi ájtatossági forma a sír mellett való virrasztás. A templomi virrasztás szokásának igen mélyek a gyökerei, s nem lehet kizárólag az oltáriszentség kitételében meglelni magyarázatát.

Feltehetőleg döntő hatása van itt annak a népi szemléletnek is, amely a halott Krisztust valóságos halottnak tekinti. Számos helyen az asszonyok fekete gyászruhát öltve mennek a templomba nagypénteken napjainkban is.

Nagypénteket a néphagyomány nem tartotta szerencsés napnak, s ezért az e napra vonatkozó tilalmakat gyakran a többi pénteki napra is kiterjesztették. Úgy vélték, hogy a pénteken kezdett vágy végzett munkán nincs áldás.

Pénteken, de különösen nagypénteken nem sütöttek kenyeret, mert - úgymond - kővé válna, nem mostak, mert a ruha viselőjébe villám csapna, nem fontak, nem szőttek. Tiltották az állatok körüli munkákat is.

Forrás:
Limbacher Gábor: A kereszt és a feszület (Etnographia, 2009)
Magyari Márta: A nagypénteki szentsír és a hozzá kapcsolódó népi liturgia
Tátrai Zsuzsanna, A nagyhét (Élet és Tudomány, 1991/13)

02/04/2026

90 éve született Csukás István:
Kisújszállás, 1936. április 2.
„Csiszi-csöszi köszörű, ez az élet gyönyörű.”

Az évszázados puritán református hagyományokat is hordozó Nagykunság egyik nagy adománya ő a magyar nemzet számára.

Képzeletének szülöttei sokunk gyermekkorát aranyozta be és még felnőttként is milyen sokszor felemlegetjük szállóigévé vált mondatait, olyan nagyon találóan megkomponált történeteit.

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékezése:

A gyökerei, őseivel való kapcsolata számára is személyiségének egyik alapköve volt. De mondja el inkább ő, a saját szavaival:

„Kisújszálláson születtem, édesanyám kun volt, édesapám jász, az én fizimiskám kunra, szőke öcsémé inkább jászra sikeredett.

Apám kovácsmesterként kereste a család kenyerét, de volt egy traktorja meg egy cséplőgépe is, amik a nagy mezei munkák idején szerencsére nem álltak tétlenül.

Ilyenkor gyakran magával vitt, s olykor két hétig haza se mentünk: kint laktunk a cséplőkkel együtt a földeken. Kiskölyökként hatalmas, meghatározó élményeket gyűjtöttem ezeken a nagy kalandokon, bár minden mai gyerek is átélhetne hasonlókat””

Valóban egészen pontos értesülésekkel rendelkezett felmenőiről. Egészen az 1700-as évek végéig feltártam családfájának egyenes ágait. Apai oldalon Kisújszállás mellett Karcag (vagy, ahogyan régen írták, Kardszag), Kunhegyes és Mezőtúr került fel a képzeletbeli térképre.

Édesanyja, az 1911. szeptember 23-án született Varró Margit eddig felkutatott ősei mind kisújszállásiak voltak. Mivel a helyi kálvinista anyakönyveket 1723-től vezették, könnyen lehetséges, hogy felbukkanhat más mezőváros is.

A református felekezethez tartozók túlmyomó részt magyar anyanyelvűek voltak,, mint már korábban írtam, „magyar hitnek” is nevezték a protestantizmusnak ezt az ágát, legalábbis a Kárpát-medencében.

Valóban voltak kivételek, mint az egészen Balmazújvárosig eljutó Tolna megyei református németek, de ők inkább a szabályt erősítő kivételek voltak.

De voltak. Csukás István elődeinek családnevei is ugyanezt támasztják alá: Sütő, Buzgány, Tolvaj, Vágott, Varró, Szegő, Butsai, Pápai, Budai, Sáfár, Nyitrai, Sáfár stb. Így sorjáznak a magyar eredetű vezetéknevek.

Szintén református sajátosság – ami nagyon szimpatikus számomra is – az Ószövetséghez fűződő szoros viszony. Ez t***en érhető a korban használatos keresztnevekben is: Sára, Rebeka, Eszter, Zsuzsanna, Judit, illetve Sámuel. sajátos ízt ad a családfakutatás ezen ágának még akkor is, ha haladva visszafelé az időben egyre szűkebben mérik az adatokat az anyakönyvi bejegyzésekben.

Idősebb Csukás István és Varró Margit 1935. január 23-án keltek egybe az író szőlővárosában. Lakóhelyeik a Kossuth Lajos utca 32. és a Király utca 15. szám alatt volt.

Csukás István többször nyilatkozott édesapja kovácsműhelyéről és valóban: a földművesek mellett egy sor kézművest vonultat fel a családfa. Egyik apai dédapja, Budai István szűcsmester volt és ezen az ágon ez családi hagyomány is volt.

Ehhez az ághoz kapcsolódik egy sajnálatos családi tragédia is: Csukás István nem ismerhette meg anyai nagymamáját, Budai Eszter, aki 1924. július 22-én hunyt el 38 évesen gyermekágyi lázban. Férje, Varró László nem nősült meg újra.

Csukás István egy 1998-as interjúban is kifejezte, hogy milyen erős forrás számára az a közeg, amiben felnőtt:

„Én még élő mesét hallottam anyám mellett, aki magával cipelt kukoricafosztásra, fonóba. Az élő mese élménye összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az olvasmányoké, mint a televíziós meséé. A nyelv is elevenebb, amit közülük hoztam. Én a szavaknak az érzéki jelentését is ismerem, nem csak az alakját.

Minden nyelvből lehet költészetet csinálni, Vas István a lepusztult, szegény pesti nyelvből csinált nagy költészetet. Nekem még ma is érzéki örömöt okoznak a gyermekkoromból hozott alapszavak.

Az í-ző kiejtés: píz (pénz), níz (néz), míz (méz). Ha honvágy kap el, csak a szülőfalum után érzek nagy nosztalgiát. Pedig régen más világ vár ott engemet, mint amit odahagytam. A sok rokon, Buzgány Eszter nevű nagyanyám kilenc élő gyermekének leszármazottai most is szeret***el fogadnak.”

Két megható verssel zárnám soraimat, amelyekkel a költőként is nagyot alkotó író szüleiről emlékezett meg:

Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jut, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e földalatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremt***ed, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

Apám, egy darázs és én

Legelőször nézzük apámat,
vagyis hogy én nézem mosolyogva,
simléderes sapkáját felemelve
rövidre nyírt ősz fejét mutatja,
köszönés helyett a fején egy púpot,
már akkora mint egy fürjtojás,
mivel a simléderes sapka alatt
megcsípte egy darázs.
A púp megvan, hümmögöm, titkon
somolyogva, de hol a t***es?
Apám rám néz szigorúan: agyoncsaptam,
csak nem hagyom magam, ne nevettess!

Apám nyolcvannyolc éves, ez szép kor,
és még hetykén viseli a sapkát.
A darázs nem tudom mennyi, s nem is
tudom meg, mivel agyoncsapták,
egy púp maradt utána, szinte
semmi, mert az is lelohad,
meg talán ez a vers, illetve a ráeső
rész, de ezzel sem mondtam sokat.

Aztán üdvözöljük egymást apámmal,
sapka fenn, a darázs elfelejtve,
helyretesszük a felcserélt sorrendet,
csak én sóhajtok elfordulva, rejtve:
de szeretném, ha az én fejemet is
megcsípné egy darázs, bármíly goromba,
esküszöm, hogy agyon se ütném,
nyolcvannyolc éves koromban!

Képek forrása: Irodalmi Magazin, Konyhaművészet, Népszava, Új Ember.

28/03/2026

A Bátki-család tragédiája – Herminatelep, 1944. április 13. 13 óra

1944. április 3-án és 13-án érte Herminatelepet (ma: 1951 óta Halásztelek) el először a háború pusztítása.

A szövetséges légierők parancsnoksága április 13-ra az amerikai 8., 15. hadászati és a 9. harcászati légi hadseregek és a RAF kötelékei együttes csapását tervezték nyugat- és délkelet-európai célpontok ellen.

A hadműveletek célja a hadászati bombatámadások negyedik ütemének megfelelően a német- és magyarországi repülőgép-, mindenekelőtt vadászrepülőgép-, a golyóscsapágygyártás, továbbá a repülőterek, a közlekedési útvonalak, a kőolajipar rombolása, szétzúzása volt.

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékezése:

1944. április 13-án kora reggel dél-itáliai repülőterekről (Foggia, Bari, Brindisi) 567 bombázó és 228 kísérő vadászgép (P-38, P-47) szállt fel ismételten magyarországi célpontok ellen.

1944. április 13-án,egy csütörtöki napon, kedvező időjárásiviszonyok közepette a 15. AAF 535 nehézbombázója szállt fel a budapesti repülőterek, repülőgépgyárak ismételt, valamint a győri repülőgépgyár és a bródi vasútipályaudvar bombázására.

A támadást részletes légi felderítés előzte meg. A kötelék előtt néhány órával repülve pedig meteorológiai felderítőgépek pásztázták végig a célkitűzéseket.

A kora reggeli - inkább hajnali - órákban megtartott parancskihirdetésen az 5. wing B-17-es Bomber Group-ja (BG) parancsot kapott a győri Magyar Waggon és Gépgyár (ma: RÁBA) repülőgépgyára és a város pályaudvara bombázására 12.00-i kezdettel.

A 47. wing négy B-17-es BG-je a Ferihegyi-repülőtér, a 304. wing négy B- 24-es BG-je a tököli repülőtér és a 49., valamint 55. wingek BG-jei a Horthy-ligeti (Szigetszentmiklós) Dunai Repülőgépgyár RT. (később: Csepel Autógyár) rombolására készült 12-13 óra között.

A kötelékeket a 306. vadász wing (Fighter Wing) P-38- as „Lighting” és P-47 „Thunderbolt” kísérő vadászai biztosították, oltalmazták.

Hazánk ellen a nappali támadások során az amerikaiak B-17 „Flying Fortres” és B-24 „Liberator” (ezek voltak többségben) négymotoros nehézbombázókat.

A bombázó kötelékek Bosznia-Hercegovina felett vették fel a zárt harcrendet, a,,Bomberpulk Combat Box"-ot. Egy-egy „Combat Box”-ban általában egy-egy BG, de legalább két század repült együtt. A gépek szoros, zárt kötelékben repültek. Bombázáskor még jobban összezárkóztak.

Egy amerikai nehézbombázóban 10-12 db, 12,7 mm-es nehézgéppuska volt elhelyezve. Ezért egy „Bombat Box” szinte áthatolhatatlan tűzfüggönyt tudott maga köré vonni. Nagyon megkeserít***e a támadó magyar-német vadászgépek életét. Pilótáink mégis merészen és bátran támadták a gépeket.

A célterületet általában először gyorsjáratú gépek speciális célkijelölő bombákkal behatárolták. A célterület elérésekor, meghatározott parancsra legtöbbször, automatával indított sorozatvetéssel oldották a bombákat.

A B-24 bombázókba a következő csoportosításokban lehetett az AN-M bombákat elhelyezni: négy db 2000 fontos; nyolc db 1000 fontos; 12 db 500 fontos vagy 20 db 250 fontos. A mellékelt táblázaton olvashatók a tököli repülőtér, ellen bevetett bombák száma és paraméterei.

A 304. Wing – négy B–24-es Group – azt a feladatot kapta, hogy 12 óra 52 perckor rombolja szét »BUDAPEST/TÖKÖL« repülőteret, repülőtéri létesítményeket és az ott lévő repülőgépeket.

A 304. Wing 131 db B–24-ese Tököl repülőterének bombázását kapta feladatul. Hat B–24-es műszaki hiba miatt még saját terület felett, egy a célpont közeléből visszafordult.

A tököli repülőteret vadászkíséret nélkül támadó 304. Winget a célpont elérése előtt 15-20 perccel támadták meg a vadászgépek és a rombolók.

A Hermina Étteremnek is helyet adó szolgáltató ház helyén állt egykor a Bátki család vendéglője. A nyugalmazott rendőrből korcsmárossá váló családfő famíliája az épület udvarában házilag kialakított óvóhelyre húzódott vissza a támadás elől. Vesztükre azonban telitalálat érte a menedéknek gondolt pincét és a bent tartózkodók mind odavesztek.

Az egyik csatolt képen is olvasható, hogy 1944. április 13-án 13 órakor a tököli repülőteret támadó bombázók 100 és 120 fontos repesz és romboló bombákat dobtak le célpontjaikra.

Bátki József római katolikus állami rendőr, akkor még Markovics József néven 1923. október 27-én vette el feleségül a tököli születésű, de ekkor szintén Hermina-telepen élő református Süki Esztert.

Az ifjú pár külön püspöki engedéllyel kelhetett egybe a tököli katolikus templomban. A vőlegény Dunapentelén született 1897-ben és 1934-ben magyarosította nevét. Menyasszonyának (*1903) tehenész szülei eredetileg Kiskunlacházáról költöztek a már említett majorba.

A számukra végzetes napon a családfő, Bátki József, 17 éves József fia és 19 éves Ilona nevű leánya, annak férjével, Neszták Jánossal együtt a korcsmaként és vendéglőként is működő épületből az udvarban lévő pincébe menekültek.

Mint később kiderült, sajnos pont ez okozta a végzetüket, az alkalmi óvóhely telitalálatot kapott. A jókora bombatölcsér még akkor is figyelmeztetett évekkel a tragédia után a veszteségre, amikor már egykori otthonuk kápolna és plébánia lett.

Az 1960-s évek elején végbe ment funkcióváltást követően nevezték el a helyiek a telket Pap-kertnek.

Bátki József felesége, Süki Eszter túlélte a borzalmakat, további sorsáról egyenlőre nem sikerült kideríteni többet. Külön érdekesség, hogy József nevű bátyja rendőr törzsőrmesterként hunyt el Csepelen 1943-ban.

Ugyanitt szolgált férje is, akiről az alábbi híradást találtam 1930 augusztusából:

„Tornai János 36 éves munkás, aki már többízben volt büntetve és úgy a fővárosból, mint a környékbeli községekből ki van tiltva, pénteken délután Csepelen, a Fő utca 104. számú ház előtt összeveszett egy munkástársával.

Markovics József rendőrőrmester, mivel Tarnai botrányosan viselkedett, igazolásra szólította fel. Tarnai ekkor a rendőrre támadt, aki kénytelen volt kardját használni.

Markovics rendőrőrmester Tarnait baloldalt a fején megvágta kardjával. A mentők Tarnait elsősegélyben részesítették s mivel kórházi ápolásra nincs szükség, előállították a csepeli kapitányságra, ahol kihallgatása után letartóztatták.”

Béke poraikra…

21/03/2026

A régi magyar férfi hajviselet története:
Szabó János (*Kisgyalán, 1823) példáján keresztül.

A csatolt képeken látható Szabó János római katolikus vallású gazdaember 1823. július 2-án Kisgyalánban (Somogy vm.) született, Szabó András és Eskütt Erzsébet második gyermekeként.

Hét gyermeküket, 4 fiút és 3 leányt találtam az anyakönyvekben 1819 és 1833 között. Szabó János 1845. január 5-én nősült meg szülőfalujában, a szintén helybéli Széles Borbálát véve el nőül.

Az ő házasságukból 8 gyermek jött világra: 5 fiú és 3 leány. Közülük Katalin, Péter, János és József biztosan megélték a felnőttkort.

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

A képeken látható Szabó János „földmíves” 1910. május 26-án hajnali 2 órakor „aggkori végkimerülés” következtében hunyt el, immár özvegyként. Felesége, Széles Erzsébet már Péter nevű fiúk 1898. évi menyegzőjét sem élhette meg.

Garay Ákos festőművész, néprajzi gyűjtő (1866-1952) a „régi magyar férfihajviseletre” irányuló kutatásai és gyűjtése a Kárpát-medence egészére kiterjedtek.

Egy 1911. évi tanulmányában számos konkrét példán keresztül mutatta be fényképekkel és grafikákkal illusztrálva ezt az ősi szokást. Én egy somogyi esetet ragadtam ki ebből.

Szabó Jánosról az alábbiakat jegyezte le Garay Ákos:

„Haját megzsírozva, középen hosszában elválasztja, végig le a nyakszirtig. Egyik-egyik felől a haját összefogva a füle mögé húzza, ott hármas fonással megfonja. Vége felé gallanyt — fekete fűzőt — fon bele, amivel a legvégét megköti.

Az egész fonásból csomót tekerget össze. A csomó a fül mögött lóg le, úgy hogy a fül felső részét eltakarja. Gombos hajnak nevezik. Viselik Somogy, Baranya, Vas, Zala megyékben, Tolna megyének pedig csak Somogy és Baranyával határos részein.

Baranyában bütyök és csimbók is a neve. Az ország egyéb vidékein nem viselik.

Magyarországon 1848-ban ment ki a szokásból a férfiak fonásos hajviselete, így mondják ezt az ország különböző vidékein egyaránt az öreg emberek. Addig a férfinép épp úgy hordta a haját, mint most az asszonyok.

Nem nyírta, hanem leeresztve, vagy befonva, vagy fürtbe sodorva viselte. Abban az időben már a fiúgyermek haját nem igen fonták be, csak a legénysorban, 16-17 éves korukban.

Voltak vidékek, ahol még 48 előtt a fiúgyermekek haját is befonták.
Huber János számadó juhász azt mondja, hogy az ő gyermekkorában, az úgynevezett belső Somogyban a kis fiúgyermekek haját is befonták, épp úgy mint a nagyokét. 48 előtt ő maga is viselte már a gombos hajat.

Azt mondja: „Ha rosszak voltunk az iskolában, a mester megfogta a fülünk mellett a gombot". Simon József sopron megyei szanyi származású juhászgazda azt mondja, hogy ő húsz éves koráig viselte a gomboshajat.

De egyszer, amikor elaludt, a czimborái levágták az egyik gombját, „mert akkor már igen kezdték elhagyni a régi viseletet". Azóta nem is viseli. Dunántúl szokás ez a mondás: „Lemetszem a gombodat!" Körülbelül ilyesmire vezethető vissza.

1848-ban azoknak, akik a honvédseregbe vagy nemzetőröknek álltak be, le kellett a hajukat vágatniok, egészen rövidre. Szemtanuk elmondása szerint, ahol megnyírták őket, a sok hajfürt, csimbók, sodrás garmadával feküdt a földön.

Voltak olyanok is, akik a levágott csimbókjaikat eltették, magukkal hordozták az egész hadjárat alatt, azután haza is hozták. Aki azután a hadjáratból hazakerült, többet nem igen hagyta hosszúra megnőni a haját.

Be nem fonta többet, vagy csak ritka esetben. De voltak azért ilyenek is, sőt még az 50-es években 10-12 évig katonáskodó emberek közt is találtam olyat, aki megszabadulva, újra megereszt***e a haját és viseli ma is a csimbókot.

Legtöbb csimbókos öregember van még Somogy megyében. Némely vidéken már egyáltalában nincs élő viselője.”

Forrás: neprajz.hu, Néprajzi értesítő (1911).
Kép: Rippl-Rónai József Múzeum (Gönyey Ébner Sándor)

18/03/2026

Paréj János (1902-1979) a Lánchíd hídmesterének története.

A csatolt képeken látható Paréj János 1902. november 7-én 16 órakor született a Veszprém vármegyei Dég községben az akkor 41 éves, hántai születésű idősebb Paréj János és a Várpalotáról származó Mereczei Julianna fiaként, evangélikus napszámos családban.

Ő maga 1935. január 21-én t***e át székhelyét a fővárosba, amikor is a Budapest Székesfőváros Gázművei nevű társaság alkalmazottja lett. Paréj János nyugalmazott hídmester 1979. január 12-én hunyt el.

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

Fazekas Jánosról, Paréj János utódjáról 1996-ban készített a Népszabadság érdekes riportot, amely a hídmesteri teendőket is leírta:

„Télen nyolckor kezdi a munkanapját, amikor egy újságkihordónak már délután van, egy újságírónak viszont még éjszaka. Fazekas úr azért kezd nyolckor, mert ha előbb kezdene, nem látna semmit a sötétben, annak meg mi értelme lenne.

Fazekas úr, aki különben a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság alkalmazottja, idestova negyven éve minden reggel szépen végigjárja a hidat az egyik oldalán is, a másikon is, és megnézi, nem történt-e vele valami a múlt reggel óta, ami bajt okozhat. A hídmesternek ugyanis a baleset-megelőzés a legfontosabb feladata.

(…) nap mint nap végig nézi az úttestet, a gyalogjárdát, a lámpákat, a lánckamrákat, ellenőrzi a híd kilengését. Időnként a pillérek tetejére, a hengerszekérhez is felmászik, hogy megszemlélje, megfelelően tudnak-e benne mozogni a láncok.

(…) a hajléktalanok majdnem mindennap felnyomják valamelyik lánckamra ajtaját, meg hogy a huligánok időnként összetörik a lámpákat, a Lánchíd még mindig a legnyugodtabb híd a magyarok fővárosában.

Az Árpád és a Margit hídon például állandóan azon kell aggódniuk a hídmestereknek, hogy jajistenem, mindjárt megint belerohan egy autó a korlátba, itt viszont ettől nem kell félni, mert a korlátig csak tankkal tudnának eljutni, meg egyébként is, a két keskeny sávon már annak is örülnek az úrvezetők, ha kettesbe kapcsolhatnak.”

Azóta még egy alapos renováláson átesett Budapest első hídja és az autók már közlekedhetnek rajta keresztül át a Dunán, így az átkelő is jobban kímélve van. Vajon ki látja el napjainkban a hídmesteri teendőket?

Köszönöm a figyelmet és a megosztásokat!

15/03/2026

Kossuth szárnysegédjéből Lincoln tábornoka:
Asbóth Sándor (1811 – 1868) hősies életútja.

1810. december 21-én született Asbóth Sándor, vagy ahogy Amerikában ismerik, Alexander Asboth, aki az 1848-1849-es szabadságharcban alezredesként Kossuth Lajos szárnysegédje is volt.

Tábornokként az északiak seregében az amerikai polgárháborúban tűnt ki, amiért napjainkban is tisztelik és ápolják emlékét, nemcsak Magyarországon, hanem Argentínában és az Egyesült Államokban is.

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékezése március 15-e alkalmából:

A szakirodalom sokszor tévesen 1811. december 18-ára teszi születése napját, de mint azt a mellékelt képen is látszik. Asbóth János Sándor 1810. december 21-én látta meg a napvilágot Keszthelyen.

Édesapja, Asbóth János, a helyi magyar mezőgazdasági tanintézet, a Georgikon tanára, majd 1801-től igazgatója volt. A soproni evangélikus líceum egykori diákja, a göttingeni egyetem teológus hallgatója, később a késmárki evangélikus líceumi tanára lett.

Asbóth János (*1768, Nemescsó) születését tekintve ahhoz a 18. századi protestáns nyugat-dunántúli kisnemesi értelmiségi réteghez tartozott, amelyik komolyabb vagyoni háttér hiányában csakis egyéni képességei, műveltsége révén remélhetett boldogulást.

Magyar nemességet a 18. század elején kapott a család, Asbóth Gergely személyére és fiainak leszármazására vonatkozó érvénnyel. Nemességüket 1715. június 28-án hirdették ki Sopron vármegye közgyűlésén.

Sándor az 1848-as szabadságharc kitörése után önként jelentkezett a honvéd hadseregbe. Mérnökkari tisztként vett részt a délvidéki harcokban. Hősiesen küzdött Szenttamás ostrománál, Kápolnánál és Nagysallónál.

1849 áprilisának végén a Honvédelmi Minisztérium táborkari osztályához vezényelték. Kossuth Lajos kormányzó elnök is fölfigyelt a szilárd jellemű, művelt Asbóth őrnagyra, s őt bízta meg a kormányzói hivatal katonai osztályának vezetésével.

1849. július 16-án alezredessé léptették elő. Kossuth Lajos szárnysegédjeként mindvégig kitartott szeretett kormányzója mellett. Amikor a lemondott Kossuth Arad várából Damjanich tábornok kocsiján elmenekült, Asbóth alezredes ült mellette.

Követte Kossuthot Vidinbe, a kisázsiai Kiutahiába, majd az amerikai Mississippi hajó fedélzetén az Egyesült Államokba hajózott számos emigránstársával. 1851. november 10-én New York-ban szálltak partra.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai kormány nem tesz kedvező lépéseket a magyar ügy érdekében, Asbóth Sándorvisszatért a mérnöki tervezőasztalhoz.

New Yorkban egy acélöntödét létesített (a korabeli leírások szerint saját újítása alapján), de vállalkozótársa megszökött az üzem tőkéjével. A balul végződött ipari vállalkozás után Asbóth nem veszít***e kedvét, mert mérnökként már nevet szerzett magának.

A város egyik tervező és kivitelező mérnöki állását nyilvános pályázat útján nyerte el, ott városrendezési és -fejlesztési terveken dolgozott, majd az amerikai polgárháború kitörésekor hadiszolgálatra jelentkezett.

1861-1865 között Lincoln hadseregében a háború egyik vezető parancsnoka volt, előbb dandártábornok, később pedig Florida és Kentucky katonai parancsnoka. Az amerikai polgárháborúban legalább 800-900 magyar emigráns fogott fegyvert —szinte kivétel nélkül az északiak oldalán.

1861-ben Frémont tábornok lett a Nyugat-Amerikában harcoló csapatok főparancsnoka. Vezérkarában és a „Frémont-testőrség” csapatában a következő magyar tisztek voltak:

Asbóth Sándor tábornok, vezérkari főnök, Fiala T. János ezredes, mérnökkari főnök, Wagner Gusztáv ezredes, tüzérségi parancsnok, Zágonyi Károly őrnagy, a testőrcsapat parancsnoka, Albert Anselm ezredes, Haskell Feonidas és Reményfy József századosok, mint hadsegédek.

Asbóth első sebesülését Pea Ridge-nél szerezte, amikor egy konföderációs muskétagolyó átfúrta a jobb karját, és eltörte azt.

További két sérülést szenvedett az 1864. szeptember 14-i, floridai Marianna-i csata során. Az első két helyen eltörte a bal karját, a második pedig a bal arccsontját szilánkosra zúzta.

A sebészek nem találták a golyót, így az beágyazódott az arcába. A seb károsította a szaglását, látását és hallását. Amikor az orvosok 1866-ban végre felfedezték a golyót, a makacs tábornok úgy döntött, elhalasztja a műtétet, és Argentínába hajózott, hogy elfogadja az amerikai követi posztot.

Ez a döntés az életébe került. „Régóta rokkant és sokat szenvedett” – jelent***e egy Buenos Aires-i tudósító 1868 januárjában bekövetkezett halála előtt.

A polgárháború befejezése után, 1866 márciusában, kinevezték az Egyesült Államok első argentínai és paraguayi követévé.

Állomáshelyének elfoglalása előtt, sebesülésének kezeltetésére, rövid időre Párizsba ment. 1866-ban megérkezett Argentínába, és az épp folyó dél-amerikai háborúban békét közvetített.

Egészségi állapota azonban egyre rosszabb lett, és két év múlva Buenos Airesben meghalt. Az argentin kormány nemzeti gyászt rendelt el temetésének napjára. A Buenos Aires-i angol ótemetőben helyezték örök nyugalomra.

A Standard ezt írta a szertartásról:

„A temetés szerdán, január 22-én ment végbe. A tetem a Buenos Aires-i protestáns egyházban tétetett le, honnan az elhunytnak végrendelete értelmében Washingtonba fog örök nyugalomra szállíttatni.

A tetem egy érckoporsóban volt elhelyezve, melyet ismét egy mahagónifából készült s ezüsttel ékített koporsó fedett.

E koporsót az Egyesült Államok zászlója, az elhunyt tábornok kardja, kalapja és egyéb jelvényei, egy babér- s egy fehér virágokból font cipruskoszorú díszíték.”

Földi maradványai 1990-ig pihentek az argentin fővárosban. 1990. október 23-án (az 1956-os magyar népfelkelés 34. évfordulóján) helyezték immár végső nyugalomra az arlingtoni nemzeti kegyhelyen, Washingtonban.

Profi Családfa

05/04/2026

03/04/2026

02/04/2026

28/03/2026

21/03/2026

18/03/2026

15/03/2026

Cím

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás

Kategória