29/12/2025
Útravaló az új évre 🥳🤬🫨🫢
A mindennapi nyelvben gyakran elhangzik, hogy bizonyos emberek „leszívják az energiánkat”. A jelenség mögött azonban nem misztikus vagy spirituális okok állnak, hanem jól leírható idegrendszeri folyamatok.
Amikor valaki tartósan panaszkodó, negatív töltetű beszédnek van kitéve, a szervezete ezt nem semleges információként kezeli. Az idegrendszer elsődleges feladata a túlélés, ezért az ismétlődő negatív ingerekre fenyegetésként reagál. Ennek hatására aktiválódik az amygdala, beindul a stresszválasz, és megnő a kortizolszint. Ilyenkor a prefrontális kéreg – amely a mérlegelésért, döntéshozatalért és árnyalt gondolkodásért felel – átmenetileg háttérbe szorul.
Ez nem kognitív gyengeség vagy „lelki fáradtság” jele, hanem egy adaptív stresszreakció. Tartós fennállás esetén azonban ennek következményei lehetnek: a hippocampus működése érzékeny a krónikus stresszre, ami hatással lehet a memóriafolyamatokra és a tanulási képességekre is.
A panaszkodás azért hat ránk ilyen erősen, mert az idegrendszer empatikus mechanizmusai – köztük a tükörneuron-rendszer – nem tesznek különbséget aközött, hogy mi magunk éljük át a helyzetet, vagy csak hallgatjuk. A feszültség érzelmi szinten „átadódik”, belső állapotváltozást idézve elő.
Ez magyarázza, miért érezhet valaki kimerültséget egy olyan beszélgetés után is, amelyben látszólag nem történt semmi konkrét, csupán érzelmi túlterhelés zajlott megoldási irány nélkül.
A tudatosság nem azt jelenti, hogy valaki soha nem fejezi ki a nehézségeit. Sokkal inkább azt, hogy felismeri: mikor, milyen formában és milyen kapcsolati térben teszi ezt. Nem mindegy, hogy a feszültség olyan személlyel kerül megosztásra, aki képes érzelmi biztonságot nyújtani, strukturálni a beszélgetést, és segíteni a reflexióban.
Az idegrendszert elsősorban az a helyzet terheli meg, amikor a feszültség ismétlődően, irány és megtartás nélkül kering. Ilyenkor nem „elfogy az energia”, hanem az idegrendszer túlterhelődik.
Fontos hangsúlyozni: az agy nem akadályozni próbál minket, hanem következetesen reagál arra, amit rendszeresen tapasztal. Amit elé helyezünk – tartalmilag és érzelmileg –, azt komolyan veszi. Ezért nem mindegy, milyen mentális környezetben működtetjük nap mint nap.
