22/07/2025
"Nem vagy túl sok vagy túl kevés. Csak egy olyan idegrendszered van, ami máshogy működik, és túl sokszor kellett védekezned akkor is, amikor még nem tudtad, hogy mi történik veled."
Van ez a jelenség, amiről nem beszélünk eleget, pedig rengeteg neurodiverz ember (ADHD-sok, autisták) küzd vele nap mint nap. Úgy hívják: RSD, vagyis Rejection Sensitivity Dysphoria.
Magyarul valahogy úgy lehetne lefordítani, hogy elutasítással szembeni túlérzékenység, de ez nem adja vissza, milyen szinten képes szétcsapni egy ember napját, önbecsülését, kapcsolatát, vagy akár az egész életét.
Az RSD nem azt jelenti, hogy valaki sértődékeny vagy gyenge idegzetű. Ez egy idegrendszeri reakció. Konkrétan: az agy túlreagálja azokat a helyzeteket, amikor úgy érzékeli, hogy az embert elutasították, kritizálták, nem fogadták el, vagy csak esetleg ez megtörténhetett.
❓Hogyan néz ki ez a valóságban?
Gyerekeknél:
🔹 sírnak vagy dühöngenek, ha nem ők nyernek egy játékban
🔹 nem akarják kipróbálni az újat, mert félnek, hogy rosszul csinálják
🔹 már attól megsemmisülnek, ha valaki "csúnyán" néz rájuk
🔹 azt mondják, hogy „senki nem szeret”, csak mert nem kaptak fagyit
🔹 újra és újra megkérdezik: „Ugye nem haragszol?”
Felnőtteknél:
🔹 hetekig rágják magukat egy sima visszajelzés miatt
🔹 félnek bármit kérni, nehogy elutasítsák őket
🔹 egy barát késői válasza után már biztosak benne, hogy utálják őket
🔹 kerülik a konfliktusokat, helyzeteket, embereket, csak hogy ne kelljen újra megélni azt, amit már annyiszor: hogy nem voltak elég jók.
❓Miért pont a neurodiverz embereknél gyakoribb?
Mert a neurodiverzitás nem csak azt jelenti, hogy máshogy gondolkodunk, hanem azt is, hogy máshogy érzékeljük és dolgozzuk fel az érzelmi és társas helyzeteket.
A legtöbb neurodiverz ember:
✅ máshogy érzékeli a szociális jeleket (néha túl erősen, néha túl gyengén)
✅ hiperérzékeny a visszajelzésekre, különösen, ha az negatív
✅ és nagyon gyakran már gyerekkorától kezdve visszautasítással, szégyenítéssel, megbélyegzéssel találkozik.
Ez nem csak pár rossz élmény. Ez évekig tartó, folyamatos visszajelzés, amit a társadalom, az iskola, a környezet, sőt, sokszor a saját család is közvetít:
🔹 "Valami baj van veled."
🔹 "Túl sok vagy."
🔹 "Miért nem tudsz olyan lenni, mint mások?"
Az agy ezt megtanulja. Beég. És amikor újra jön egy „nem”, vagy csak egy fáradt arckifejezés, beindul a riasztás.
❓Ez trauma is lehet?
Sokszor igen. Az RSD mögött gyakran komplex trauma húzódik meg. Nem egyszeri nagy trauma, hanem évek alatt kialakult belső sérülés, amit az okoz, hogy valaki újra meg újra el lett utasítva, félre lett értve, ki lett nevetve, degradálva lett. És ami még durvább: sok neurodiverz ember elkezd maszkolni, vagyis elrejteni az igazi énjét, hogy megfeleljen. Ez működhet ideig-óráig. De ha így is elutasítják, az még jobban fáj.
❓ Hogyan tudsz segíteni?
👉 Ne mondd neki, hogy ne vedd magadra
Ez kb. olyan, mintha egy égő házban álló embernek azt mondanád: „Ne legyen már meleged.”
👉 Ne bagatellizáld
Nem „hiszti”, nem „érzékenykedés”, nem „önsajnálat”. Ez valós idegrendszeri reakció.
👉 Nyugtass, ne javíts
Egy RSD-roham közepén a „dehát nem is úgy gondolta!” típusú érvelés nem segít. Mondhatod azt, hogy: "Értem, hogy ez most nagyon fáj, itt vagyok veled."
👉Taníts eszközöket
🔹 különbség a kritika és az elutasítás között
🔹 mi az, amit a másik tényleg mondott, és mi az, amit én érzékelek?
🔹 testreakciók szabályozása (pl. légzéstechnikák)
🔹 hogyan kérdezzek rá biztonságosan, ha nem vagyok biztos valamiben?
👉Teremts elfogadó közeget
Legyen az egy szülő, partner, tanár, főnök vagy barát – ha valaki biztonságot ad és nem erőltet maszkokat, az csökkenti az RSD intenzitását.
🫶 Végül: ha te is ilyen vagy
Nem vagy túl sok vagy túl kevés. Csak egy olyan idegrendszered van, ami máshogy működik, és túl sokszor kellett védekezned akkor is, amikor még nem tudtad, hogy mi történik veled.
És most már tudod. Igen, ez baromira nem könnyű. De nem is reménytelen.
