13/10/2025
VATA, PITTA, KAPHA - A KÜLÖNBÖZŐSÉG EREJE
A védikus tanítások szerint mindenki egy bizonyos alkattal születik, s ez meghatározza fizikai testének a felépítését, anyagcseréjét, táplálkozását,gondolkodását, lelki-érzelmi beállítottságát is.
Három alapvető típust különböztetünk meg : a vátát, a pittát és a kaphát.
A régi bölcsesség azt tartja, mindenki akkor élhet teljes értékű, boldog életet, ha alap-alkatához hű marad, tulajdonságait megéli, s
a közössége szolgálatába állítva, megtalálja a maga helyét a világban.
Ez a három minőség (dosha) különböző arányokban keveredik bennünk, de mindenkiben van egy domináns, s mellette különböző arányokban keveredik a másik kettő.
Senki sem tisztán csak váta vagy pitta vagy kapha.
Néhány jellemző röviden a három alap típusról, a teljesség igénye nélkül:
VÁTA
(Levegő-éter)
Ők a vékony, könnyű csontozatú, nyúlánk, levegős típusok.
Anyagcseréjük gyors, sokszor esznek keveset, alig raktároznak, a táplálékot tiszta energiává alakítják.
Gyorsak, pörgősek,szellemi dolgokon gondolkoznak, az anyagi világ, pénz,kevésbé érdekli őket. Lelkesek, könnyedek, életelemük a változékonyság, de könnyen kifáradnak,szétforgácsolódnak. Figyelniük kell a kellő pihenésre.
PITTA
(Tűz-víz)
Ők a normál alkatúak,se nem soványak, se nem kövérek.
Anyagcseréjük egyensúlyban van. Bármit jól megemésztenek.
A tűz és a víz elem egyformán bennük van, ezért szélsőségesek, szenvedélyesek, jó vezetők.
Érzelmeiket nagy hőfokon élik meg.
Képesek egyszerre látni az igazság mindkét oldalát.
Közepes erőkifejtésre képesek. Vigyázniuk kell az erős, szélsőséges érzelmi megnyilvánulásaikra, azt egyensúlyban kell tartaniuk.
KAPHA
(Föld-víz)
Ők a testesek. Erős alkat,kötött izomzat, erős csontozat jellemzi őket.
Anyagcseréjük lassult. Ritkábban esznek, de akkor sokat, és annak minden grammját lassan emésztik és el is raktározzák.
Rendkívül stabil, nyugodt, türelmes emberek, lassabban beszélnek, gondolkodnak.
Jól bánnak a pénzzel, fontosak számukra az anyagiak.
Nagy, kitartó erő kifejtésre képesek.
Viszont nehezen változtatnak, túlságosan ragaszkodnak dolgokhoz.
Figyelniük kell a változatosságra,mozgásra, az élet áramlásának fenntartására.
A különböző alkatúak egymást sokszor nehezen értik,vagy fogadják el, mégis ez a különbözőség hasznos és jó dolog is tud lenni.
Erről szól a következő történet, amiben előre is elnézést, ha kissé általánosítottak és sarkosak a típusok, de a különbözőség talán így láthatóbb.
AZ ÁTJÁRÓ
Volt egyszer egy csapat, aki fontos küldetésre indult.
Sok kilométerre levő társaikhoz kellett eljutniuk, s az út bizony hosszú volt és nehéz, hegyeken, völgyeken át.
Szépen haladtak, amikor egyszer csak útjukat állta egy hatalmas hegy.
Mindenhol csak meredek sziklafalak,amerre csak néztek, sehol egy átjáró. Megkerülni a hegyet pedig túl sok időt vett volna el.
Egy napon át fáradhatatlanul kerestek, kutattak, de nem találtak olyan helyet, ahol át lehetett volna kelni.
Nap végére elfáradtak,végtelenül lehangolódtak és el is keseredtek.
Mást nem tudtak tenni, mint letáboroztak a hegy lábánál.
A csapatban vegyes volt a társaság. Voltak szikár és könnyed váták, tüzes pitták és testesebb,nehézkesebb kaphák is.
A kaphák tüzet raktak, húst kezdtek sütögetni,hogy legalább egyenek egy jót, és közben arról beszélgettek, hogy ha nincs átjáró, semmi értelme az egésznek és vissza kéne fordulni, mert holnapra sem lesz jobb semmi.
A pitták egyből lehurrogták őket, hogy ne beszéljenek ilyet, ez a küldetés nagyon fontos, mindenképp oda kell érniük és nem adhatják fel, találniuk kell megoldást.
Hamarosan felcsaptak az indulatok,jól összevesztek, s főként a pitták nehezen is csillapodtak le.
Aztán borosflaskák kerültek elő, és lassan jobb kedvre derültek. A pitták a hirtelenkedésért még bocsánatot is kértek.
A kaphák legyintettek és sült hússal vigasztalódtak.
A vátákat azonban nem érdekelte sem a sült hús, sem az, hogy kinek van igaza, nem tudtak a tűz körül nyugton ülni. Ideges gyomruknak a hús se esett jól. Éhségüket egy kis szárított gyümölccsel enyhítették.
Egyfolytában járkáltak, kerestek, kutatták a bokrokat, köveket.
Ezerrel dolgozott az agyuk, hogy juthatnának át a hegyen?
Az nem lehet, hogy nincs megoldás!
Egészen sötétedésig kerestek, de semmi eredménnyel, míg teljesen kifáradtak.
Akkor végre kimerülten leheveredtek a tűz mellé és mély álomba zuhantak.
Mellettük hortyogva aludtak már a pitták, akik a bortól, a kaphák pedig a jóllakottságtól szenderedtek el.
A hajnal első fényei ébresztették fel az egyik vátát.
Csodálkozva dörzsölte meg a szemét. Különös álma volt.
Egy fehér ruhás alak egy nagy, vöröses színű sziklára mutatott, melyet két oldalról mályva bokrok szegélyeztek.
Felébresztette a többieket is.
Elmesélte az álmát.
A kaphák legyintettek, ez csak egy álom. Tegnap már ezerszer megnéztek minden lehetséges helyet.
A pitták se nagyon hittek neki.
Ám a váták fellelkesedtek, felpattantak és elkezdték keresni a vörös sziklát a mályvabokrokkal.
És hamarosan meg is találták. Tegnap is látták már, de nem lehetett átmenni rajta.
Ám most az egyikük felmászott az egyik ingatag bokorra, és a vörös szikla megmozdult egy kicsit. Mind belekapaszkodtak és fújtatva-zihálva,de nagy nehezen elgördítették a hatalmas, embernyi követ.
És láss csodát, a vörös szikla mögött a bokrokkal benőve egy hasadék látszott, ami azonban el volt torlaszolva kisebb-nagyobb szikladarabokkal.
Egy kőomlás lehetett itt, az temette be az átjárót.
Lelkesen kiáltottak a többiekért.
Egyszerre felvillanyozódtak.
És mind reménykedve nekiálltak a nagy munkának,elkezdték elhordani, elgörgetni a köveket. Nagy erővel dolgoztak.
Ám hiába a lelkesedés, kis idő múlva a váták nagyon kifáradtak. Vékony tagjaiknak amikkel oly könnyedén másztak, szökelltek, túl nehezek voltak a kövek.
Minden porcikájukban remegtek.
A pitták még lelkesen dolgoztak. Jó ideig. De aztán eljött a pont, amikor ők sem bírták tovább cipelni a köveket.
Egyedül a kaphák bírták. Fáradhatatlanul dolgoztak. Egyfolytában emelték, görgették a nehéz kődarabokat.
Minden porcikájukban érezték az erőt, végre használhatják erős izmaikat.
A kődarabok szépen fogytak, de még mindig nem látszott semmiféle út.
A kaphák kedve alábbhagyott, kezdték feladni.
De a pitták biztatták őket.
Át kell jutnunk!
Lelkesedésük olyan átható volt, mint a lobogó tűz, hogy a kapháknak is visszatért a kedve, hinni kezdték, hogy sikerülhet!
Folytatták a munkát.
Teltek az órák. Már a kaphákról is csorgott a víz. Lassan fáradtak.
A váták italt hoztak nekik. A pitták biztatták őket.
A kaphák pedig minden erejüket összeszedve dolgoztak.
Kezdett felszabadulni az átjáró.
És napnyugtára, amikor már a kapháknak is remegett minden porcikája,teljesen megtisztult és láthatóvá vált a sziklafal hasadékán átvezető út.
Az öröm egyszerre hullámzott át rajtuk, kaphák, pitták és váták egyként érezték a sikert és a szabadságot.
A küldetés tovább folytatható.
Közben a váták nemcsak vízzel itatták a kaphákat,de a tábortűznél tekintélyes adag húst is sütöttek.
Most már az egész csapat megkönnyebbült, elégedetten körbeülték a tábortüzet.
A kaphák csakúgy falták a húst, a pitták evés közben anekdotáztak és megnevetteték a többieket. A váták is most már megnyugodva, jóízűen ettek velük.
Aztán a jóllakottságtól és a fáradtságtól eldőltek, mint a zsák és váták, pitták, kaphák egyként hortyogva elégedett, mély álomba merültek.
Az akadály legyőzése sikerült. De külön-külön nem tudták volna megoldani, kellettek hozzá mind. Kellettek a váták éteri álmai, amikor szemmel látható megoldás nem látszott, ahogy fontos volt hitük és kutató szándékuk is, kellett a pitták lelkesedése, erélyessége
és hajtóereje a nehéz pillanatokban,amikor nehezen látszott a cél és kellett a kaphák hatalmas fizikai ereje és kitartása, amikor már mindenki más kimerült. Egymás nélkül nem sikerülhetett volna.
Egységben az erő ,szokták mondani, s a különbözőségből egy cél érdekében születő közös erő talán az egyik legszebb és legnagyobb dolog a világon.
Sokszor nehéz megértenünk egymást, de ha van egy nagy közös cél, amit szolgálhatunk, egyből láthatóvá válik, ki, miért olyan,amilyen.
Lehet, hogy épp a másik, számunkra furcsa, másféle tulajdonsága az, ami a legértékesebb.
Mert ez egészít ki, segít a közös cél elérésében.
S rájövünk,hogy milyen fontos és értékes tud lenni az, hogy különbözőek vagyunk.
Ha minden különböző képes meghallgatni egymást és összeadja,amit tud, abból lesz az igazi nagy egész.
VÁTA, PITTA ÉS KAPHA ÚGY, ÉS OLYANNAK TÖKÉLETES, AHOGY VAN.
És ez a történet is úgy tökéletes, ha van utóirat.
Ui.:
Mikor leszállt az éj, s már az éjszakai állatok neszezése is elhalkult, egy különös, fehér ruhás alak foszlányai derengtek elő,mintha a tűzből emelkedett volna ki.
Két finom, éteri karja jól kivehetően széttárult, végtelen szeretettel körbefonta mindegyiküket, s így őrizte az álmukat reggelig ...
