09/10/2025
Gondolataim a konferencia után
Szombaton előadóként és egyben hallgatóként is jelen voltam az Empátia Konferencián Kecskeméten. Még most is a hatása alatt vagyok, sok gondolat és érzés maradt velem, amelyek közül az egyik legerősebbet az utolsó előadó, dr. Temesvári Orsolya története és szavai idéztek fel bennem. Az előadásának a címét „A teljesség felé” természetesen már korábban is olvastam, hiszen a program leírásában szerepelt, de akkor még különösebben nem foglalkoztatott, hiszen a saját előadásommal voltam elfoglalva.
A délután folyamán egyszer csak megérkezett Orsi, vele együtt a története és egy vers amit elszavalt.
Weöres Sándor: A teljesség felé című kötetéből a Tíz lépcső című verset választotta, ami így kezdődik:
„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.”
Orsiról tudnod kell, hogy 2018-ban egy figyelmetlen autós elütötte, eltört az egyik nyaki gerinccsigolyája és nyaktól lefelé lebénult. Arról mesélt nekünk, hogy a nehézségeiből, hogyan tudott erőt kovácsolni és ma már a jogi diplomája mellett, coach végzettséget is szerzett és egyéni folyamatokban támogat másokat.
Orsi nekem is segített ezen a napon. Segített abban, hogy emlékezzem… Mégpedig az elszavalt versen keresztül.
Eszembe jutott, hogy kamaszkoromban mennyire szerettem Weöres Sándor verseit és ezt a kötetét lassan 40 éve, hogy nem fogtam a kezemben. Ezek a versek akkoriban az én nehéz kamasz szívemnek kapaszkodót, iránytűt jelentettek — olyan útmutatót, ami segített eligazodni a világban és magamban. Gryllus Dániel a kötet néhány versét megzenésítette, amit a régi magnómon annyiszor meghallgattam, hogy ha álmomban felébresztettek volna, el tudtam volna szavalni, akkoriban talán énekelni is.
Orsi előadása után eszembe jutott a következő verssor:
„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Szembefordított tükrök)
Ez a mondat azóta is visszhangzik bennem. Ismételgetem magamban, mert valahogy most is útmutatóul szolgál.
Majd jött a következő verssor, de ez már otthon az esti fogmosás közben:
„Hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.”
Ez is annyira összecseng azzal, amit a konferencián éreztem: hogy a lényeg sokszor nem abban rejlik, amit látunk, hanem abban, amit belül hallunk meg. A mélységekben, a csendben.
Nem álltam meg ennél a két verssornál, hanem a tettek mezejére léptem, a modern technika vívmányát segítségül hívtam és a neten megtaláltam a könyvet és elkezdtem olvasni…
És milyen különös, hogy az Orsi által szavalt – Tíz lépcső és a Szembefordított tükrök –a kötet első fejezetéből, a Forrás című részből valók. Ahogy ezen gondolkodtam, az jutott eszembe, hogy maga a konferencia is valami hasonlónak a kezdete lehet: egy forrás, ahonnan elindul valami új, élő, jövőbe mutató áramlás. Talán lesz majd folytatása, ahogy a forrás is patakká, folyóvá válik.
Ahogy tovább idéződtek bennem ezek az emlékek, egy egészen személyes kép is előbukkant. Kamaszkoromban annyira szerettem ezt a kötetet, hogy a könyvtárból kikölcsönzött példányt legépeltem – talán tizennégy-tizenöt éves lehettem. Ott ültem anyuék régi, nagy fekete írógépe előtt, amelynek szalagja már kopott volt, és napokon keresztül pötyögtem be a verseket két ujjal, figyelve minden betűre. Ma már szinte hihetetlennek tűnik, de azt hiszem, akkor tanultam meg, mit jelent valamit szeretettel, türelemmel és kitartással létrehozni.
És ez a gépelt példány itt lapul a könyvesszekrényemben.
Most a konferencia után, ahogy mindezt felidéztem, arra gondoltam: talán maga a konferencia is ilyen „pötyögéssel” született. Krisztina – megálmodta, aztán lassan, lépésről lépésre, gondolatról gondolatra, emberről emberre formálódott, míg végül testet öltött. Mint ahogy a betűkből szavak, a szavakból vers lesz.
Sok ember munkája, figyelme, szíve van benne. És akik eljöttek, ők is hozzátették a maguk részét ehhez a közös alkotáshoz.
Végül arra jutottam, hogy talán ez a nap is a „Teljesség felé” vezető út egy állomása volt. Mert mindannyian arra vágyunk, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, egymáshoz, az élet értelméhez. Tudom, hogy ez az út nehéz, és talán sosem érünk teljesen a végére. De ha néha megállunk egy forrásnál, ha meghalljuk mások és a saját lelkünk hangját, akkor talán már tettünk egy lépést a teljesség felé.
Főző Brigitta
2025. 10. 06.
