05/02/2026
Sokáig azt hittem, hogy a test „tűr”.
Hogy bírnia kell.
Hogy a fájdalom a kemény munka velejárója.
Pedig a test nem hallgat.
A test jelez.
Először finoman.
Egy reggeli merevséggel.
Egy feszülő nyakkal.
Egy beszűkült mozdulattal.
Aztán, ha nem figyelünk rá, hangosabb lesz.
Fájdalommal.
Kimerültséggel.
Nyugtalan alvással.
👉 Nem azért, hogy megállítson.
Hanem azért, hogy irányt mutasson.
A rohanásban.
A statikus ülésben, állásban, fekvésben.
A ki nem használt mozgástartományokban.
A nap mint nap „zsugorodó” gerincben
a test egy dolgot kér:
figyelmet.
Nem egyszerre akar mindent.
Nem csodát vár.
Csak azt, hogy végre észrevegyük.
Több év kemény munka után én is eljutottam ide.
Amikor már nem elnyomni akartam a jelzéseket,
hanem megérteni őket.
Visszább vettem a tempóból.
Elkezdtem rendszeresen úszni, futni, erősíteni.
Mert rájöttem valamire, ami azóta a szakmai alapállásom lett:
👉 csak úgy tudok segíteni másoknak, ha én is rendben vagyok.
És ahogy figyelni kezdtem, a test válaszolt.
Elmúlt a nyakfájásom.
Nem fájtak a karjaim.
Jobban aludtam.
Kiegyensúlyozottabb lettem.
Lementek a felesleges kilók.
Újra öröm lett a munka.
Nem varázslat volt.
Nem gyors megoldás.
Csak egy döntés:
👉 hallgatok arra, amit a testem mond.
Mert a test nem ellenünk dolgozik.
Értünk.
—
💬 Kommentben kíváncsi vagyok a véleményedre:
Szerinted a fájdalom inkább figyelmeztetés – vagy gyengeség?