16/11/2025
OKKLÚZIÓS KONFLIKTUS:
AMIKOR NÉHÁNY TÍZED MILLIMÉTER MEGVÁLTOZTATJA A TESTET
A száj egy meglepően precíz rendszer: a mikron nagyságrendű vastagságbeli eltéréseket is felismeri, amelyek jóval az „elfogadhatónak” tekintett klinikai küszöb alatt vannak.
Mégis elég egy minimális interferencia — egy elmozdult csücsök, egy megváltozott vezetés, egy korai érintkezés — hogy okklúziós konfliktus alakuljon ki.
Mi történik ilyenkor valójában?
A neuromuszkuláris rendszer nem marad közömbös: kompenzál.
Az emelőizmok fokozzák aktivitásukat, hogy legyőzzék az akadályt, és a fascia – mint egy folyamatos, érzékeny háló a mechanotranszdukcióra – védelmi módba kapcsol.
A test megfeszül, hogy stabilizáljon, nem pedig azért, hogy jól működjön.
Ez a válasz végigfuthat a miofasciális láncokon, a tónusos poszturális rendszeren, a nyaki kontrollon és a mozgás biomechanikáján.
Az eredmény idővel nem csupán „egy kis fogászati kellemetlenség”, hanem a globális neuromiofasciális tónus megváltozása.
A test nem hagyja figyelmen kívül a problémát. Kompenzál. És a kompenzációnak ára van.
Ismétlődő nyaki feszülések, rágóizom-fáradtság, testtartási instabilitás vagy csökkent mozgáshatékonyság gyakran annak a néma jelzései, hogy a rendszer a fiziológián túlterhelten működik.
---
Kulcsüzenet
A modern okklúziós vizsgálat nem korlátozódhat a fogra: szükség van a biomechanika, idegtudományok, fascia és motoros kontroll integrációjára.
Mert a száj nem elszigetelt terület.
A teljes test aktív része.
És akik azt mondják: „Csak egy fog”… nekik mindig azt válaszolom:
„Egy apró kavics is kicsi — amíg be nem kerül a cipődbe.” 😬
/Forrás: Piero Malpezzi/
