31/03/2026
A tegnapi bejegyzésben a társas pragmatikai kommunikációs profilról (PKZ) és az autizmussal való átfedésekről írtam. Fontos azonban arról is beszélni, hogy ez a fejlődési profil hol helyezkedik el a diagnosztikai rendszerekben és miért fordul elő gyakran, hogy a gyermek nehézségei ellenére mégsem születik egyértelmű diagnózis.
A DSM–5 diagnosztikai rendszerben a társas (pragmatikai) kommunikációs zavar már önálló kategóriaként szerepel. Ezt a diagnózist olyan esetekben állapítják meg, amikor a társas kommunikáció használata érintett, de az autizmus diagnosztikai kritériumai nem teljesülnek. Korábban, a DSM–IV rendszerben ez a tünetegyüttes még a pervazív fejlődési zavarok körében, nem specifikált pervazív fejlődési zavar megnevezés alatt szerepelt, majd később átkerült a kommunikációs zavarok közé. Ez a változás is jól mutatja, hogy ezen a területen a diagnosztikai határok nem mindig egyértelműek.
A hazai gyakorlatban jelenleg még sok helyen a BNO–10 szerinti diagnosztikai besorolás történik, amelyben a társas pragmatikai kommunikációs zavar nem jelenik meg önálló kategóriaként. Emiatt ezek a gyermekek gyakran olyan, tágabb diagnosztikai kategóriákba kerülnek, amelyek csak részben írják le a nehézségeik természetét és nem feltétlenül tükrözik pontosan a társas kommunikáció területén megjelenő eltéréseket. A BNO–11 már tartalmazza ezt a kategóriát, ami a jövőben várhatóan pontosabb diagnosztikai megnevezést tesz majd lehetővé.
A gyakorlatban sokszor az történik, hogy a gyermek több vizsgálaton is részt vesz, felmerül az autizmus, az ADHD, tanulási vagy viselkedésszervezési nehézség lehetősége, de a vizsgálati folyamat végén az a megállapítás születik, hogy vannak bizonyos jellemzők, de a diagnosztikai kritériumok nem teljesülnek. Ilyenkor a nehézségek továbbra is jelen vannak a mindennapokban, miközben a viselkedés mögött álló okok sokszor nem kerülnek pontosan megfogalmazásra és értelmezésre.
Külön nehézséget jelent, hogy ezek a gyermekek sokszor jó nyelvi képességekkel, megfelelő szókinccsel és jó értelmi képességekkel rendelkeznek, sok helyzethez alkalmazkodnak, megfigyeléssel számos társas helyzetet megtanulnak, ezért a nehézségek nem mindig feltűnőek. A társas helyzetek azonban gyakran jelentős mentális erőfeszítést igényelnek tőlük, ami kimerültséghez, fokozott feszültséghez és érzelmi túlterhelődéshez vezethet. Ezt a jelenséget, a maszkolást,ugyanígy tapasztalhatjuk az autizmus terén is.
A PKZ fejlődési profil jellegénél fogva több szakterület határterületén helyezkedik el, ezért a szűréstől a diagnózisalkotáson át a terápia és az intervenció megtervezéséig több szakember együttműködését igényelné. A mindennapi gyakorlatban azonban a szakemberhiány és a kapacitáshiány miatt sokszor nem valósul meg valódi teammunka. A logopédus, a pszichológus, az autizmusban jártas gyógypedagógus és a pszichiáter ritkán látja együtt a gyermeket és még ritkábban ülnek le közösen értelmezni a vizsgálati eredményeket. Így a különböző szakterületek szempontjai nem mindig épülnek egymásra, pedig a differenciáldiagnózis éppen ezek összehangolt értelmezésén múlik.
A társas kommunikációs nehézségek, az autizmus és más fejlődési profilok közötti átfedések miatt különösen fontos lenne, hogy ezekről a határterületekről egyre több szakmai és közérthető információ jelenjen meg és hogy a különböző szakterületek együttműködése erősödjön. Enélkül könnyen előfordulhat, hogy a gyermek nem kap pontos magyarázatot a nehézségeire és nem a számára leginkább megfelelő támogatást kapja.
Svindt, V. (2021). A kommunikáció rejtett zavara: A pragmatikai kommunikációs zavar. Anyanyelv-pedagógia, 14(3). https://doi.org/10.21030/anyp.2021.3.1
Svindt, V. (2019). A társas pragmatikai kommunikációs zavar: Terminológiai kérdések, tüneti diagnosztikai módszerek és problémák. Magyar Pszichológiai Szemle, 74(2), 215–231.
Svindt, V., & Lukács, Á. (2019). A társas (pragmatikai) kommunikációs zavar szűrési, diagnosztikai és intervenciós lehetőségei. Gyógypedagógiai Szemle, 47(2), 163–181.
