Tarr Bence László
Zen-do
a zen útja
- Zen-do: The Way of Zen -
2009.
„Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad. Az állandóság tudása: világosság.”
(Tao Te King)
A zen szó jelentése, elmélyedés vagy meditáció. Sokan úgy gondolnak rá, mint a buddhizmus egyik ágára, és mint ilyen, gyökerei mélyen, valóban Buddha tanításáig nyúlnak. Ezért is nevezi önmagát a zen ág, a Buddha Szív Iskolának; kifejezve ezzel, hogy a Felébredett legmélyebb lényegi tanításának letételese. A zen lényege, a valóság legmélyebb természetének hirtelen felismerése, a formákon túli benső elcsendesülés gyakorlásán keresztül. Alapgondolata, hogy a szellemi megvilágosodás, nem fokozatosan érendő el, hanem egyetlen azonnali, és mindent beragyogó pillanatban, amely úgy világítja meg lényünket, mint egy kipattanó szikra által keltett világosság. Csak tiszta forrásból
Zen
A hirtelen megvilágosodás, és a „szavakon túli tanítás” gyakorlata, egy legenda szerint Buddha azon cselekedetéhez köthető, amikor is tanítóbeszéd helyett, egykor a Keselyűbércen felmutatott egy szál virágot a tanítványainak, mire az egyikük elmosolyodott. Ez, a tanítvány legbensőbb tiszta tudatából, önmagától ébredő belső mosoly áll a legközelebb, a valóság valódi természetéhez, amely mentes minden megkülönböztetéstől, meghatározástól, magyarázattól, szótól és gondolattól. A világ természete, önmaga érintetlen valóságában leginkább ’mentes’, vagy ’üres’, minden ráakasztott címkétől, fogalomtól. Csak az emberi szavak, fogalmak, és gondolatok mindent felölelő hálója ejti rabul tiszta tudatunk természetét. És mikor hirtelen elengedjük az értelem és a fogalmi megismerés kényszerét, akkor hasít belénk villámként a szavakon túli valóság-élmény világossága. Ez a zen lényege, a szatori. Egy mosolygó virág és egy virágzó mosoly indította tehát útjára ezt a hagyományt, amelyet vagy ezer évvel később, a 6. században Bódhidharma, a huszonnyolcadik indiai, és egyben az első kínai pátriárka vitt Kínába. A neki tulajdonított négysoros szerint:
„Külön hagyomány a Tanon túl,
Nem alapul írott jegyen,
Menten az ember szívéhez szól,
Hogy feleszméljen, Buddha legyen.”
Ezért is van, hogy a felébredésről szóló zen tanítás nem ’buddhista’ tanítás, hanem nyitottságának és a formák-feletti alapállásának köszönhetően, számos alakban a nem buddhisták körében is népszerűvé vált, különösen Ázsián kívül. Ma már olyanról is beszélhetünk, mint a keresztény zen ág megjelenése. Mivel a zennek nem is létezik hivatalos kormányzó testülete, szinte lehetetlen bármilyen hiteles leszármazási ágat is „eretneknek” minősíteni. A zen iskolák egyetlen hiteles forrása, a tudat tiszta természetének belátása, közvetlen felismerése. Zeisler István szavaival élve a zen gyakorlója az, akire igaz a japán unszui elnevezés, ami szó szerint azt jelenti: felhő és élővíz. A tudata szabad, akár felhő az égen, akár a víz a hegyi patakban. A zen kínai útja
Japánba a hirtelen felébredés tanítása Kínán és Koreán át érkezett, s így vette magára taoista és konfucianista vonásait. A taoizmus, amely a lét közvetlen megtapasztalásához vezető útról (ez a Tao) azt tanította, hogy ez legközvetlenebb formában a nem-cselekvés (wei-wu-wei) eszközeivel valósítható meg, ideális befogadó közege lett a hirtelen megvilágosodás tanításának, amely szintén a tudati szennyek elengedését hirdette. Kínában a zen-t csan néven ismerik, és Bódhidharmának tulajdonítják, akit Japánban Daruma Daisi néven tisztelnek. Bodhidharma az indiai Chola dinasztia harmadik hercege volt, aki i. sz. 520 körül hajózott a dél-kínai Liang királyságba, ahová Vu-ti császár rendelte kihallgatásra. Itt hangzott el a híres párbeszéd:
„– Lám építettem számtalan templomot, másoltattam számtalan szentiratot, gondoskodtam számtalan szerzetesről - hivalkodott a császár. Milyen érdemeket szereztem?
– Semmilyet. - mondta Bódhidharma.
– Mi szent hát?
– Minden üres, nem szent.
–Akkor ki áll itt előttem?
– Nem ismerem.”
Így fejtette ki, hogy az önző céllal véghez vitt jócselekedetek teljesen haszontalanok a megvilágosodás eléréséhez. A császár természetesen elkergette, így ezek után kolostorba vonult Észak-Kínában, ahol a legenda szerint kilenc évet töltött meditációval egy sziklafalat nézve. Egy legenda szerint, a kilenc évből hét évre álomba merült, és mikor felébredt olyan mérges volt, hogy levágta saját szemhéjait, hogy szemei be ne csukódhassanak többé. A lehulló szemhéjakból tealevelek nőttek, amely az éberség italaként mind a mai napig a zen gyakorlás közben elfogyasztható egyetlen ital. A legenda szerint átható és szüntelen tekintete lyukakat vájt a falba, és mind a mai napig látható a falon az árnyéka. Innen a „fal-nézés” (壁觀 bìguān) gyakorlata, ami zen meditációs forma, a zazen alapja. Bódhidharma a hajthatatlan semmit-tevés gyakorlatát csak akkor függesztette fel, amikor leendő tanítványa Huj-ko, a magas hóban térdelve hiába várva a mester törődését, végül levágta és felmutatta egyik karját, hogy szóra bírja mesterét:
„– Tanítványod szelleme nem ismer nyugalmat - mondta kétségbeesetten.
– Könyörgök, békítsd meg!
– Hozd ide azt a nyughatatlan szellemed - szólt a pátriárka. Megbékítem.
– Mihelyst keresem, megtalálhatatlan.
– Akkor meg is békült.”
A híres anekdota jól példázza, hogy az emberi gondolkodás csapdáján keresztül, a szellem el nem nyugtatható. Az út ehhez a meditáción át vezet. Zazen - a zen útja
Bódhidharma tanítványai tovább vitték a zen tanítását és bár sokfelé terjedt, később, a Szung dinasztia (960-1126) alatt, csak két irányzata marad fenn, így Japánban is, napjainkban ez a két irányzat, a rindzai és a szótó iskola a meghatározó. A rindzai iskola szellemi alapjait a kínai Lin-csi (japánul Rindzai) tette le, amit aztán 1191-ben Eiszai honosított meg Japánban. A szótó iskolát Eiszai tanítványa, Dógen hozta létre. Mindkét irányzat a tudat tiszta természetének közvetlen megtapasztalására helyezi a hangsúlyt, amelyet a cselekedetek nélküli időzés, jobb elnevezés híján a ’meditáció’ gyakorlásának útján történik. Annak ellenére, hogy a zen hagyomány megvetett és elvetett minden írott szót a tanítványok a lehető leghívebben jegyezték le mestereik beszélgetéseit, mondásait. Ezekből születtek a rövid anekdotikus példabeszédek (kung-an vagy kóan), amelyek feletti időzés ma sokszor kiegészíti a zazen gyakorlását. A zen-útjának tanítása, és a zazen lényege szavakon keresztül nem ragadható meg. A zen maga az élet, míg a zen útja a gyakorlás. Fáradhatatlanul.
