05/07/2025
Minden szavával egyetértek🩵💙
Így lettem autista – az oltás sötét hatalma (avagy egy veszélyes szuri, ami elvette tőlem a normális életet)
Kicsi voltam még. Ártatlan, naiv, és normális. Tudod, olyan gyerek, aki ordít a bevásárlóközpontban, mert túl hangosan szól a zene, nem lehet ölből lerakni, mert bepánikol, és egész álló nap nem alszik. Tök átlagos. Néha furcsán viselkedtem, de hát melyik gyerek nem számolja meg a villanypóznákat hazafelé, vagy sírja halálra magát, ha más színű a tányérja, mint tegnap?
Aztán eljött a nap. Az a bizonyos nap.
Bevittek a rendelőbe, és jött a fehér köpenyes. Elővette a fecskendőt. Anyám mosolygott. Én nem. És bumm, beadták az oltást. Még csak meg sem kérdeztek, hogy akarok-e autista lenni!
És ott, abban a szent pillanatban minden megváltozott.
Másnap már nem voltam olyan, mint a többiek. Hirtelen nem akartam babázni. Helyette a háztetők formáját kezdtem rajzolni alaprajz szerint. Nem beszéltem az oviban, mert minek, ha a többiek úgyis csak banális semmiségekről fecsegtek? Elkezdtem utálni, ha valaki hozzám ért, és visítottam, ha a zokni varrása rossz helyre csúszott.
Anyám azt hitte, csak érzékeny vagyok. Apám szerint “majd kinövöm”. Aztán a szomszéd Marika néni megmondta a tutit: "az oltás volt”.
Mert hát egy GONDOLKODÓ ember mit csinál, ha a gyereke furcsa? Visszanézi az oltási könyvet. A BŰNÖS MINDIG OTT VAN. A hárombetűs oltás, amitől másnap a gyereked már rád sem néz, csak lesi, hogyan forog a mosógép.
Mert ha a gyerek nem vesz fel szemkontaktust, az nyilván a védőoltás miatt van. Nem az idegrendszer fejlődése, nem genetika. Hanem egy szuri.
És azóta így élek.
Autistaként. Egy oltott autistaként. Felháborító, nem?
Nem tudok kiszámíthatatlan dolgokkal mit kezdeni. Mindent szó szerint veszek. Sosem voltam spontán, cserébe a naptáramat színkódolom. Néha meg túl mélyen elemzem a “Hogy vagy?” kérdést. És sajnálom, de ha érdekel valami, akkor órákon át csak arról akarok beszélni. Tudom, ijesztő.
Pedig, ha nem kaptam volna meg az oltást... akkor talán most nem lennék túlérzékeny a szagokra, viszont lehet, hogy meghaltam volna kanyaróban. Hát kinek mi a preferencia, ugye?
Nem, nem az oltás az oka, hogy a gyerekednek egyre csak romlik az állapota, hanem az, hogy nem vagy hajlandó elfogadni, hogy másképp működik. És tudod, ha nem lenne oltás, lehet, hogy nem lenne gyereked sem.
Rajtad múlik.
Te döntesz arról, hogy elfogadod-e a gyerekedet olyannak, amilyen, és megadod-e neki azt a támogatást, amire egy autista gyereknek tényleg szüksége van – vagy bedőlsz az oltásellenes konteónak, ami már rég nem a gyerekekről szól, és amit politikai haszonszerzésről szóló narratívák táplálnak.
Olyanok használják ki a szorongó, kétségbeesett szülőket, akiknek semmi más céljuk nincs, csak a félelem felnagyítása és a valóság eltorzítása. Ne legyél eszköz a kezükben. A gyereked nem elromlott – csak másképp működik. És az oltás nem vette el tőled, hanem megmentette.
