11/03/2026
🌺Nőnapi ünnepség intézményünkben🌺
2026. március 10-én meghitt és vidám hangulatban ünnepeltük meg a nőnapot intézményünk aulájában. Az ünnepség célja az volt, hogy tisztelettel és szeret***el köszöntsük hölgy ellátottjainkat és munkatársainkat.
A rendezvényt intézményünk lakója, Vinnai Gyula bácsi vezette, aki megnyitó gondolataiban arról beszélt, mit jelent számunkra a nőnap, és miért fontos, hogy ezen a napon külön figyelmet fordítsunk a női lét szépségére, az édesanyák, nagymamák és dédnagymamák szeretetére és gondoskodására.
A műsor során több megható és szép előadást hallhattunk. Kiss Jani bácsi Aranyosi Ervin: Március 8. nőnap című versét adta elő, majd a Molnár István Kamara Kórus tavaszi dalokkal ajándékozta meg a közönséget. A kórust Szabó Bence református lelkész vezette.
Az ünnepi műsor folytatásában Haskó Pali bácsi Radó Lili: A nő dicsérete című versét szavalta el.
Nagy örömet okozott a vendégfellépők műsora is: a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola Bábabokra Néptáncegyesület 1. osztályos növendékei néptánc produkcióval léptek fel. A gyermekeket Szatmáry Éva készít***e fel.
A program során Török Imre bácsi Aranyosi Ervin: Mindennap ünnepellek című versével köszöntötte a hölgyeket, majd Korom Pali bácsi egy mini koncerttel örvendezt***e meg a jelenlévőket, aki szintetizátoron több ismert dallamot is eljátszott.
🌷Az ünnepi műsort Kerepeczki Magdolna intézményvezető asszony gondolatai zárták. Ezt követően intézményünk férfi munkatársai virággal köszöntötték a hölgyeket, miközben halk zene szólt az aulában. 🌷
A rendezvény végén közös ünnepi ebéd várta a lakókat.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Varga-Kovács Hortenziának a virágok felajánlásáért, valamint minden fellépőnek és közreműködőnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap igazán emlékezetes legyen.
Minden hölgy lakónknak és munkatársunknak ezúton is boldog Nőnapot kívánunk!
Szociális -és Terápiás csoport