14/02/2026
"Az élet olyan, mint egy doboz bonbon: az ember nem tudhatja, mit vesz belőle." - hangzik el egy '94-es filmklasszikusban (FG). Új év, új vágyak, új remények, új tervek... a szakma és a kliensek iránti lelkesedés viszont töretlen... 😍 Nos, szeretettel TudatLak benneteket, hogy Mátészalka, Budapest (és az online alkalmak :)) mellett mostantól egy harmadik helyszínen is elérhető vagyok személyesen - innen kívánok nektek boldog Valentin-napot 💞 amire most egy (örökké :)) aktuális saját élményen keresztüli pszichológiai elemzéssel 💌 készültem - avagy miért (nem :)) félünk változtatni?...
"Nagyon - vagy sehogy." (Címerpajzsfölirat) - ez rám szerelmi és szakmai téren is jellemző... 😛 Fodor Ákost olvasgatva csodálom a vad keleti tájat a vonatablakból... sokadjára, miközben a gondolataim egy állásinterjú körül járnak. Hiába kaptam jó lehetőséget Budapesten, különböző okokból mégsem éreztem magaménak a munkát és a rendszert, így felmondtam. Senkit nem biztatok arra, hogy impulzív módon hozzon meg egy hasonló döntést a bizonytalanság ellenére - vagy mégis?... 🤭 Eddigi utam és munkám során azt tapasztaltam, hogy az egyik saját önismereti kérdésem - igyekezni a kisebb ellenállás irányába haladni a konstruktív lázadás helyett (?)... 🫣 - totális ellentéte annak, amivel a legtöbben küzdenek. Sokan akkor is igyekeznek alkalmazkodni, amikor már a saját testi-lelki egészségük forog kockán, legyen szó akár munkahelyi klímáról, akár párkapcsolatról... Felmerül a kérdés: miért félünk változtatni? Miért félünk új dolgokba belevágni? Miért maradunk benne mérgező kapcsolatokban, munkahelyi közegekben?...
A válaszok természetesen nagyon komplexek és egyediek lehetnek, de megpróbálunk néhány univerzális feleletet adni a pszichológia segítségével. Először is, mert félünk a bizonytalanságtól. Lehet, hogy már nem érezzük kihívásnak a munkát, amit mindennap végzünk vagy lehet nem túl jól vagy éppen kifejezetten rosszul funkcionáló közegben/kapcsolatban élünk, de gyakran inkább a "biztos rosszat" választjuk a bizonytalannal szemben, mert az már ismerős és ez mégis ad egyfajta (hamis) biztonságérzetet. Dolgozik bennünk a kudarctól való félelem is. Félünk attól, hogy vajon megálljuk-e majd a helyünket egy új munkahelyen, elég jók vagyunk-e az adott feladatkör ellátására vagy éppen elég jók vagyunk-e egy másik embernek, hogy szeressen bennünket (?)... Találunk-e hasonló (vagy jobb) munkahelyet, partnert, mint az aktuális. Félünk az álláskereséstől. Félünk az egyedülléttől. Félünk attól, mások mit fognak gondolni. Erős a valahová tartozás vágya. Megérdemeljük-e egyáltalán, hogy elismerjék a munkánkat, hogy szeressenek bennünket?... - a legsúlyosabb szkepszist a végére hagytam. (Természetesen igen, kezdjük is el tudatosítani, de erről később.) Ezek az érzések, félelmek, önmagunkra, másokra, illetve a világban való működésünkre vonatkozó (téves, torzított) gondolatok, sémák gyakran nem is tudatosulnak bennünk, mert mélyebbről, korai, gyermekkori vagy későbbi meghatározó élményekből fakadnak. Terápiás jellegű folyamatban feltárhatóak és módosíthatóak; életünkben való mintázatokra vonatkozó felismerések (miért kerülök mindig ugyanabba a helyzetbe? mi az én részem az egészben?...) azonban gyakran már a terápiás jellegű folyamat előtt is megfogalmazódnak sok kliensben - ezekkel a sémákkal, illetve a felszínen megjelenő, könnyebben azonosítható negatív automatikus gondolatokkal dolgozik a kognitív pszichológia.
Visszakanyarodva: hogyan lehet felülírni ezeket az élményeket, félelmeket a tudatosítás, megértés mellett? Új, pozitív tapasztalatokkal - ha változást szeretnénk elérni, ezt az utat nem lehet kihagyni: motiváció, döntés és cselekvés. Szóval, ha döntöttél és már ma, egyedül is belevágnál, igenis, lépj ki a komfortzónádból! Koncentrálj az erősségeidre! Arra helyezd a fókuszt, amit képes vagy irányítani! Elég (jó) vagy. Szerethető vagy. Megérdemled az elismerést, a boldogságot. Az egyik első lépés az önmagunkkal való stabil kapcsolat kiépítése. A közegen és a másik emberen nem tudok változtatni, remélhetem, hogy ha én változok, a közeg vagy a másik fél is változik. De az, hogy saját magamért mit teszek meg, az én részem a dinamikában, az én felelősségem - és ezzel már tudok dolgozni. Ne legitimáljuk a mérgező közegeket, kapcsolatokat! Merjetek váltani, változtatni! Maradjatok a jelenben: nem kell mindent már most, előre tudni. A fejlődéshez vállalni kell a kockázatot és a nehézségeket is. és még egy kapcsolódási jótanács: tanuljátok a szerethető egyedüllétet is, az mindennek az alapja... ☺️
Ja, hétfőn kezdek az új főállásomban... 😇
Köszönöm a kitartó figyelmet, sokat jelent, hogy itt vagytok; remélem, van olyan, amit magatokkal tudtok vinni... 🥰❤️
Záróakkordként itt hagyok nektek egy inspiráló és atmoszférikus Leonard Cohen-dalt, amivel mostanában gyakran volt dallamtapadásom (remélem, az új szomszédaim is szeretni fogják 🎶 :)), számomra szól szerelemről, fiatalságról ("bolondságról" :)), útkeresésről, a kívülállóság élményéről, ugyanakkor az önmagunkba vetett hitről is... tökéletességét csak emeli, hogy a szerző Janis Joplin-nal való futó viszonya ihlette; a Chelsea Hotel az akkori New York-ban egyfajta művésztelep volt... 💕 https://www.youtube.com/watch?v=WmbFZA16nrE&list=RDWmbFZA16nrE&start_radio=1
