Pszichológus - V. Kiss Éva Miskolc

16/01/2026

🟢 P**A – Nem siettetem magam az újrakezdéssel

A második hónapban gyakran megjelenik egy furcsa belső nyomás. Nem kívülről jön, hanem belülről. Az a gondolat, hogy „most már illene jobban lennem”. Hogy „most már kellene akarnom valamit”. Valami újat. Valami mást. Valami „pozitívat”.

És amikor ez nem jön, akkor sokan magukat kezdik el piszkálni. Mi a baj velem? Miért nem vágyom? Miért nem mozdulok?

Pedig ilyenkor nem az a kérdés, hogy mi hiányzik, hanem az, hogy mi esett ki végre. A folyamatos alkalmazkodás. A készenlét. Az, hogy mindig valakihez vagy valamihez kellett igazodni.

A belső rendszer ilyenkor nem előre néz, hanem szétpakol. Leveszi a polcokról azokat a dolgokat, amiket eddig azért tartott meg, mert muszáj volt. És ehhez idő kell. Csend kell. Üres hely.

Ez az az időszak, amikor nem akarsz új kapcsolatot, de nem is akarsz egyedül „fejlődni”. Nem akarsz új munkát, de nem akarsz magyarázatokat sem. Csak lenni. És ez sokkal nehezebb, mint csinálni bármit.

Nem azért nem sietsz, mert nem tudsz.
Hanem mert most először nem kell.

És ha ebben a csendben maradsz egy kicsit, akkor egyszer csak megjelenik valami nagyon halk érzés. Nem vágy. Nem cél. Csak annyi, hogy „ez most már az én tempóm”.

Ez a p**a nem látványos.
De ez tart meg attól, hogy visszamenj oda,
ahol mindig sietni kellett önmagad elől.

14/01/2026

14/01/2026

🧠🫀 Mi történik velünk egy kilépés után – és miért olyan nehéz az első hónap

Amikor egy hosszú ideig fennálló, fájdalmas vagy bántó helyzetből kilépünk, nem csak egy kapcsolatot vagy munkát hagyunk ott. Egy teljes belső világ borul fel. Az a rendszer, amelyhez alkalmazkodtunk, hirtelen megszűnik, és ezzel együtt eltűnik az a kapaszkodó is, ami eddig – bármilyen torz módon – keretet adott az életünknek.

Ilyenkor gyakran nem az a legijesztőbb, ami volt, hanem az, ami nincs. A csend. A bizonytalanság. Az a kérdés, hogy most ki vagyok én ebben az új helyzetben.

Az első időszakban az ember nem a jövőjét keresi, hanem az értelmét annak, hogy miért történt mindez. Az elme magyarázatokat gyárt, visszanéz, újrajátssza a múltat, mert a megértés átmenetileg biztonságérzetet ad. De ez a biztonság törékeny, mert nem érinti azt a réteget, ahol a félelem és az üresség valójában megjelenik.

A test és a belső világ eközben mást él át. A megszokott szerepek, feladatok, elvárások eltűnnek, és ezzel együtt az ember könnyen elveszíti azt az érzést is, hogy mi tart meg engem most. Ezért jelenik meg a vágy a visszamenésre – nem azért, mert az jó volt, hanem mert ismerős. Az ismerős kiszámíthatóbbnak tűnik, mint az ismeretlen, még akkor is, ha fáj.

Az első hónap szabályai nem tiltások. Kapaszkodók. Arra szolgálnak, hogy időt adjanak annak, hogy az ember újra kapcsolatba kerüljön önmagával anélkül, hogy azonnal új történetet, új döntést vagy új magyarázatot kellene gyártania.

Amikor nem értelmezünk újra mindent, nem döntünk érzelmi hullámban, nem magyarázkodunk és nem megyünk vissza, valójában teret teremtünk. Teret arra, hogy lassan kialakuljon egy belső tartás, ami már nem a túlélésből, hanem a saját értékeinkből indul ki.

Ez az időszak nem a lezárásról szól. Nem a megbocsátásról. Nem a „tanulságokról”. Hanem arról, hogy az ember elkezd újra jelen lenni a saját életében, és megtapasztalja: akkor is létezem, ha nincs, ami meghatároz.

💛 És amikor ez megszületik,
nem kell többé visszamenni oda,
ahol önmagunkat kellett feladni azért,
hogy legyen helyünk a világban.

10/01/2026

🧠🫀 Az első hónap egy kilépés után – ami segít, hogy ne menj vissza

Ha egy hosszú, nehéz párkapcsolatból, bántalmazó helyzetből vagy mérgező munkahelyi viszonyból léptél ki, az első egy hónap nem a „feldolgozásról” szól. Hanem arról, hogy az idegrendszered túlélje a változást.

Ilyenkor az idegrendszer nem érti, miért nincs ott az, ami eddig fájt, de ismerős volt. A hiányt veszteségként érzékeli, még akkor is, ha az a helyzet bántott. Ezért jönnek a gondolatok: talán túlreagáltam, lehetett volna másképp, vissza kellene mennem.

🧠 Az első hónapban nem az a dolgod, hogy újraértelmezd a múltat. Az a dolgod, hogy biztonságot adj az idegrendszerednek.

🫀 Ez nagyon egyszerű dolgokon múlik: ritmuson, ismétlésen, testen keresztüli megnyugváson. Azon, hogy ugyanabban az időben kelsz és fekszel, eszel, sétálsz. Hogy figyelsz arra, mikor feszül a tested, mikor kapkodsz levegő után, mikor jelenik meg a nyugtalanság – és ilyenkor nem döntesz, nem írsz, nem mész vissza.

🛑 Az első hónapban nem kell lezárni, megbocsátani, megérteni mindent. Az első hónapban nem hozunk nagy döntéseket. Csak tartjuk magunkat.

🌿 Ha az idegrendszer megnyugszik, az elme tisztábban lát. Ha a test kap biztonságot, a lélek nem fog visszavágyni oda, ahol túlélni kellett.

💛 Az első hónap nem arról szól, hogy jól legyél.
🫶 Hanem arról, hogy ne add fel magad.
És ez bőven elég.

21/12/2025

Az ünnep sajnos nem mindenkinek örömteli és békés. Akár egy nemrégiben tönkrement kapcsolat, egy elvesztett gyermek/szülő, vagy csak egy máshogyan, jobbnak elképzelt karácsony miatt is könnyen belekerülhetünk egy negatív gondolatörvénybe, amelyben az önhibáztatás, a magány f....

21/12/2025

Az ünnepi időszak sokunk számára a készülődést, közös étkezéseket, színes fényeket és nevetést jelenti. De mi van akkor, ha idén mégsem a család körében töltöd az ünnepeket, és – akár szándékosan, akár rajtad kívül álló okok miatt – egyedül maradsz? Hiszen az ü...

04/12/2025

Nyolc év. Ennyi idő telt el a férjem halála óta. Azt hittem, túl vagyok mindenen — dolgoztam, költöztem, újraterveztem, éltem tovább.

Aztán egy nap a lányom esküvője olyan érzéseket hozott fel, amikről nem is tudtam, hogy még bennem vannak: félelmet, dühöt, hiányt.

De az a nap végül nem a veszteségről szólt. Hanem a szeretetről, az összetartozásról, azokról a pillanatokról, amelyekbe belefér az „üres szék”, és mégis tele van lélekkel. Hálát éreztem, nem hiányt.

És amikor pár nappal később elkísérhettem a 90 éves Maminkat az utolsó útján, megértettem, hogy a búcsú lehet békés is. Hogy a szeretet átvisz a határon, és megengedi, hogy ott legyünk egymás mellett — az elején és a végén is.

Ma, nyolc év után először leültem a férjem sírjához. Nem rohantam. Nem menekültem. Csak sírtam… és megköszöntem mindent.

Most jött el a megbocsátás. Most jött el a hála.
A gyász útja nem egyenes — de egyszer csak megérkezel.

– Rönkösné Seres Ilona, gyászcsoportvezető

Olvasd el a teljes történetet egyesületünk oldalán: https://www.gyaszportal.hu/gyaszoloknak/tortenetek/ferjem-nelkul-a-lanyom-eskuvojen-megbocsatas-es-hala

04/12/2025

Vallomás arról, milyen teher lehet mindent egyedül vinni, és hogyan küzd meg valaki a belső fáradtsággal, a szabadság áraival és a társ utáni vággyal.

30/11/2025

“Az „anya” szó egy elképesztően terhelt kulturális konstrukció. Nemcsak egy biológiai funkciót jelöl, hanem egy egész mitológiát is magában hordoz: a tökéletes gondoskodást, a feltétel nélküli és önfeláldozó szeretetet, az ösztönös tudást, a végtelen odaadást – hosszan sorolhatnánk. Amikor valaki „anyának” szólít, nemcsak egy személyt szólít meg, hanem egy archetipikus elvárásrendszert aktivál. Ez az elvárásrendszer pedig gyakran nem fedi azt, aki valójában vagy, hiszen hiányoznak belőle a te saját hibáid, kétségeid, emberi gyengeségeid. Sajnos szinte mindannyiunkban létezik egy belső cenzor, ami végigfuttatja a fejünkben, hogy „egy anya tehet-e ilyet”. Ez a hang eredetileg nem a mi saját hangunk, hanem a társadalom kollektív hangja, amely generációk óta diktálja, hogy milyen egy „jó anya”. Ez a hang azt súgja, hogy az anyáknak mindig türelmesnek kell lenniük, sosem lehetnek önzőek, nem szabad dühösnek lenniük, mindig a gyerek érdekeit kell előtérbe helyezniük, és mindig tudniuk kell, mit kell tenniük. Az anyákkal szembeni társadalmi és családi elvárások több szinten is hátráltatják az egészséges anyává válást. Először is, megakadályozzák az autentikus anyai identitás kialakulását. Ha folyamatosan azt figyeled, hogy „megfelelő anya vagy-e”, nem tudsz ráhangolódni arra, hogy te milyen anya szeretnél lenni. A belső iránytű helyett az fog irányítani, amit a külvilág elvárásának gondolsz. Másodszor, ezek az elvárások minden egyes természetes emberi reakció után bűntudatot generálnak. Ha mérges vagy fáradt vagy, ha egy pillanatra azt kívánod, bárcsak ne lenne gyereked, ha nem érzed magad boldognak, azonnal jön a „jó anyák nem éreznek ilyet” típusú önkritika. Harmadsorban, az elvárások megakadályozzák, hogy valódi kapcsolatot alakíts ki a gyerekeddel, hiszen ha folyton azt monitorozod, hogy jól csinálod-e, akkor biztosan nem tudsz jelen lenni a pillanatban, és nem fogsz tudni ráhangolódni a gyereked tényleges szükségleteire.”
(Orvos-Tóth Noémi)

A teljes interjú az EZT SENKI NEM MONDTA című bookazinban olvasható, amit Ott Anna oldalán is meg tudtok rendelni. ❣️

https://ottanna.hu/

30/11/2025

Szerinted mi egy apa feladata?

Férfikörben ülünk. Húszan vagyunk. Csend van.
Felteszem a kérdést:
„Mi egy apának a legfontosabb feladata?”
Először senki nem szól.
Aztán valaki halkan mondja:
- „Hogy dolgozzon?”
A másik:
„Hogy biztonságot teremtsen.”
A harmadik:
- „Hogy példát mutasson?”

A válaszok igazak, szépek, de mégis azt érzem, hogy erről még beszélnünk kéne.
Mert erre a kérdésre még ködös a válaszunk.
A Warrior tribe férfikörökben összegyűjtöttem pár fontos pontot, ami irányt mutathatnak apáknak.
- - -
1. Ne old meg helyette. Tanítsd meg.
Múlt héten kislányom, Elzi és a barátnője egy hatalmas, kartondobozt próbáltak mindenáron bepréselni egy szűk bejáraton. Nem ment. Magamban jót nevettem, mert pont olyan volt, mint amikor mi, felnőttek, egy bútort próbálunk beforgatni egy ajtón, csak most kisgyerekek próbálkoztak.
Régen persze azonnal rohantam volna segíteni.

Megoldottam volna helyettük. Gyorsabban, könnyebben.
Most megálltam.
Odamentem, de hozzá sem értem a dobozhoz.
- „Szerintetek mitől nem fér be?”
Elzi rám nézett:
- „Túl nagy, apa.”
- „Igen, és szerintetek mit lehetne csinálni?”
Gondolkodtak.
- „Talán másik irányból?”
- „Próbáljátok meg!”
Forgatták, küzdöttek, kb 20 percig, és egyszer csak sikerült beforgatniuk.

Elzi arca felragyogott:
- „Sikerült, apa! Megcsináltuk!”
És akkor nem csak megértettem, hanem megéreztem, talán mélyebben mint valaha:
Ha én oldom meg, az csak egy elintézett feladat, nulla tapasztalat.
Ha ő találja ki, akkor tanulás, önbizalom, belső erő és büszkeség születik benne.

Az apaság nem arról szól, hogy mindent megoldasz.
Hanem arról, hogy megtanítod: ő is képes rá.
Tanulság:
A gyereknek nem megoldások kellenek, hanem lehetőségek, amelyeket ők maguk megugranak.
Így tanulja meg: „Én is tudom. Nekem is van erőm.”
- - -
2. Légy jelen, nem csak testben, lélekben is.
Gábor, 44 éves:
„Évekig ott voltam vacsoránál, fürdésnél, lefekvésnél.
De igazából? Nem voltam ott.

A fejemben a meeting, az email, a holnapi feladatok futottak.
A fiam egyszer odajött:
- „Apa, játszunk?”
- „Persze.” - feleltem.
De közben a telefonomat néztem.

Múlt héten fellépett az iskolai ünnepségen. Énekelt, táncolt.
Én ott ültem az első sorban, de a fejben a másnapi feladataim jártak.
Hazafelé megkérdezte:
- „Apa, láttad, amikor…?”
És nem tudtam mit mondani.
Mert fizikailag láttam, de fejben nem volt ott.”

Tanulság:
A gyerek nem azt akarja, hogy ott legyél.
Hanem azt, hogy vele legyél.
Mit tehetsz?
Tedd le a telefont.
Nézz a szemébe.
Mondd:
- „Mesélj, érdekel.”
- „Mit játszunk?”
- „Figyelek rád.”
A jelenlét nem fizikailag együtt töltött idő kérdése.
Figyelem kérdése.
- - -
3. Mutasd meg, hogy tévedhetsz és tanulsz belőle.
István, 47 éves:
„A fiam hatéves volt, amikor egyszer rákiabáltam.
Semmi komoly, csak nem rakta el a játékát.
Háromszor kértem, nem csinálta.
És kiabáltam.
Aztán láttam rajta: megijedt.
Rájöttem: nem miatta kiabáltam.

Fáradt voltam. Rossz napom volt. Ő volt a legkönnyebb célpont.
Bár nem volt könnyű de visszamentem hozzá.
- „Fiam, bocsánat. Hibáztam. Nem a játék miatt kiabáltam. Rossz napom volt, és ez nem volt fair veled.”
Megölelt:
- „Rendben van, apa. Én is voltam már ideges.”
A legfontosabb nem az volt, hogy bocsánatot kértem,
hanem hogy látta: apja sem tökéletes, és ez rendben van.”

Tanulság:
A gyerek nem a hibátlan apát tiszteli.
Hanem az őszintét, aki felelősséget vállal.
- - -
4. Dolgozz magadon, mert amit nem gyógyítasz meg, azt továbbadod.
Zoltán, 45 éves:
„Azt hittem, jó apa vagyok. Otthon vagyok, gondoskodom, dolgozom.
Aztán a feleségem azt mondta:
- „Ugyanolyan vagy, mint az apád.”

Először azt hittem, ez dicséret.
De folytatta:
- „Nem mutatsz érzéseket. Nem beszélsz arról, mi zajlik benned. Fal van körülötted.”
Azóta rájöttem:
Apám sem mutatta az érzéseit.
Én sem.
És a fiam ezt tanulja tőlem.
Amit magamban nem gyógyítottam meg, azt továbbadom neki.”
Ezért kezdett terápiát, férfikört, önismeretet.
Nem gyengeségből, hanem felelősségből.

Tanulság:
A generációs minták nem maguktól öröklődnek.
Mi adjuk tovább őket, ha nem gyógyítjuk meg.
Amikor te gyógyulsz,
a gyereked is szabadabbá válik.
- - -
5. Tanítsd meg: minden érzés jogos.
Péter, 42:
„A fiam hétévesen sírva jött haza.
- „Leestem a fáról, fáj nagyon”
Régen azt mondtam volna:
- „Ne sírj, nincs semmi baj.”
Most lehajoltam hozzá:
- „Látom, hogy fájt. Rendben van, hogy sírsz.”
Azt mondta:
- „De apa régen azt mondtad, hogy egy férfi nem sír, nem?”
- „Tévedtem. Egy férfi érezhet. Az érzelmek nem azt jelentik, hogy gyenge vagy, hanem, hogy bátor vagy mert mersz érezni. Érezni fontos!”
Megölelt. Sírt tovább. De már nem szégyellte.

Tanulság:
Ha azt tanítod, hogy az érzések gyengeség,
a gyerek elfojtja őket.
Ha azt tanítod, hogy jogosak,
megtanulja egészségesen kezelni őket.
Ez az erő.
- - -
6. Légy igaz példa a gyermekednek.
András, 50 éves:
„20 éven keresztül kőkeményen dolgoztam, felépítettem egy komoly cégbirodalmat. Az motivált, hogy a gyermekeimnek már könnyebb legyen, ők már legyenek valakik. Tisztán emlékszem arra a napra, a fiam kb 10 éves volt, amikor büszkén mondtam neki:
- Egy nagy te fogod vezetni a családi céget.
- Apa, én nem szeretnék úgy élni ahogy te. Én boldog életet szeretnék.
Majdnem összeestem. Válaszolni sem tudtam.
Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor megértettem. Az egész életem példa volt, de nem úgy ahogy szerettem volna, hanem egy elrettentő módon.

Dolgoztam, működtem, teljesítettem,
de nem éltem. Fájt, amikor rájöttem.
Attól a naptól elkezdtem változtatni.
Dolgoztam magamon.
Elkezdtem élni, a családommal lenni, igazán kapcsolódni velük.
És egy nap azt mondta a fiam, ami szintén nagyon emlékezetes nap volt számomra:
- „Apa, büszke vagyok rád, mert mertél változni.”

Tanulság:
Ne az anyagi világban legyél példa a gyermekednek, mert hiába mondod, hogy boldog vagy, a gyermeked átlát a páncélodon.
- - -
Mit tehetsz most?
Kérdezd meg magadtól:
„Milyen apa vagyok?
Mit lát a gyermekem nap mint nap?
Azt élem, amit tanítani szeretnék?”
Mert a gyerek nem azt tanulja, amit mondasz.
Hanem azt, amit teszel.
- - -
Az igazi apaság
Az igazi apaság nem a hibátlanságról szól.
Hanem a jelenlétről.
A tanulásról.
Az őszinteségről.
A belső munkáról.
A gyerek nem tökéletes apát akar.
Hanem igazit.

Aki ott van.
Aki figyel.
Aki szeret.
Aki hibázik, majd feláll.
Aki mer változni.
És amikor majd felnő, nem azt fogja mondani:
„Apám tökéletes volt.”
Hanem azt:
„Apám mellettem volt. És ez volt a legfontosabb.”

Kiss Gergely
Férj - Apa - Férfi

30/11/2025

A nárcisztikus kapcsolatokban a szeretet helyét gyakran a kontroll és az önérdek veszi át. Szakítás után ez még látványosabbá válik, hiszen a nárcisztikus nem az ex ...