14/03/2026
A szülőt veri a gyerek
Több olyan apuka és anyuka járt hozzám, akit vert a gyereke.
Egy saller. Egy karmolás. Egy odacsapás.
Üt. Csíp. Rúg. Harap.
Szomorú? Vagy értethetetlen?
Pedig nem egyedi eset, inkább korjelenség.
Elrugaszkodtunk az autoriter, tekintélyelvű nevelési stílustól.
Ám ezzel együtt valahogy tiltás alá került a természetes, emberi, intuitív reakció is.
A kizárólagos vezető nevelési elv: a gyermekközpontúság. Nyugodtnak maradni. Türelmesnek lenni. Elmagyarázni. Megbeszélni a gyerekkel.
Lekevert a gyerek egy pofont valamelyik szülőjének? Belérúgott? Megmarta?
Mi erre a reakció?
Valamilyen egyvelege a helyesnek gondolt nevelési módszereknek:
- „Ignoráljuk, majd leszokik róla!”
- „Hagyjuk, úgysem tud annyira bántani.”
- „Biztosítjuk róla, hogy nagyon szeretjük, akkor is, ha így viselkedik.”
- Lefagyás, mivel váratlanul érte az akció.
- „Szorítsuk le a kezét, hogy ne tudjon megütni!”
- Halk hangon duruzsoljuk neki: „De hát, miért ütötted meg anyát?”
- Ébresszünk benne bűntudatot: „De hát ez fáj apának.”
- Erősítsünk rá mű sírással, hogy a gyerek lássa, hogy fájdalmat okozott.
- Faggassuk ki: „Ezt most miért csináltad? Ez, hogy jutott eszedbe?”
- Azonnal nyugtassuk meg.
- Tanítsunk neki valamit: mi is üssünk vissza!
- Szóljunk rá, hogy: „Kicsikém, hát ezt meg, hogy képzelted, tudod sokszor mondtuk már, hogy csúnya dolog megütni anyát!”
- Beküldjük a szobájába, hogy töprengjen azon, hogy el mit tett. Ha kijön 10 másodperc után, nem tudunk mit tenni.
- Figyelmeztetjük ilyenkor, hogy bocsánatot kell kérnie.
Éppen csak a hangsúly, a tekintetben lévő elszántság, a hiteles érzelmi reakció hiányzik.
Elfogadható az, hogy egy akárhány éves gyerek megüsse a szüleit? Nem.
Mégis annyira féltik a szülők a gyereket, nehogy megbántsák, nehogy rosszat okozzanak neki, hogy ez a fontos szabály hangsúlytalan marad. Nem sikerül érvényt szerezni neki. Vagy elsikkad a sok más szabály közt.
„Rászóltunk. Folytatta. Tehetetlenek vagyunk.”
Mikor óvatosan, félve mondom a szülőknek, hogy egy családon belül kell lennie hierarchiának. Hogy elkülönül a felnőtt és gyermek alrendszer egymástól. Hogy létezhet olyan helyzet, ahol a szülő megmutathatja a dominanciáját, anélkül, hogy bántaná a gyereket.
Már ez ütközik a: ’mi mindent megbeszélünk a gyerekkel, partnerként kezeljük, nem hagyjuk, hogy sírjon’ elvvel.
Nincs valódi határhúzás, a gyerek számára nem érzékelhetőek a keretek.
Emiatt az ütögetés, a szülők fizikai bántása évekig fennmarad, még 4-6 éves korban, akár azon túl is. A nyolcéves már széket dob keresztül a szobán és a lakásban tör-zúz, ha ellentmondanak neki.
A kisebb gyerekek, 3 éves kor alatt ösztönösen fizikailag fejezik ki feszültségüket, testi szinten adják ki magukból frusztrációjukat. Egy kisgyerek számára frusztrációt jelenthet egy tiltás, egy szabály, egy kudarcélmény, vagy, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő elképzelte.
Ilyenkor még éretlen az idegrendszer és nem tudja szabályozni, gátolni sodró indulatait. Sok minden hat rá: egy kimaradt délutáni alvás, éhségérzet, túl sok inger. Ezek mind rontják az alkalmazkodóképességét.
Idővel azonban, a tanulási folyamat során képes lesz elsajátítani az együttélés szabályait, melyek közül az egyik fő szabály, hogy nem bánthat senkit.
Mintha a szülők elvesztették volna azt a képességüket, hogy hatni tudjanak a gyerekükre.
Az agresszió kezelésére léteznek technikák.
Első a megelőzés szemlélete: nézzük meg, hogy mitől kerül ilyen állapotba a gyerek? Mi vezet idáig? Mik a gyújtópontok? Mitől lesz feszült, frusztrált?
Az elsődleges cél a megelőzés, mivel egy eszkalálódott helyzetet már sokkal nehezebb kezelni. A napirend áttekintése sokat segíthet abban, hogy rájöjjünk, mitől kerül a gyerek kibillent, túlterhelődött állapotba.
Jelzett már előtte más módokon, kifejezte véleményét, tiltakozását?
Éri őt fizikai inzultus az óvodában, iskolában?
Az idegrendszeri túlterheltség, a fáradtság, a szülővel való konfrontáció mind hozzájárulhat a gyerek agresszív viselkedéséhez.
Része van ebben a temperamentumának is: vannak vehemensebb, impulzívabb gyerekek. Ösztönös megnyilvánulásuk a fizikai levezetés, mellyel a bennük lévő feszültségtől igyekeznek megszabadulni.
A fizikai agressziót le kell állítani, lemenve az ő szintjére, a szemébe nézve, rövid mondatokat használva: „Nem szabad!”
Nem kell rezzenéstelen arccal viselni, ha a felnőttet váratlanul fizikai támadás, fájdalom éri. Az ösztönös és helyes reakció a kellemetlen meglepődés és indulat lenne ilyenkor, amit nem baj, ha megtapasztal a gyerek. Nem elborult dühöt, de egy markáns, domináns reakciót, mely tettének egyenes következménye. Ez a fajta számára kedvezőtlen kimenetel összekapcsolódik benne a tettével és segíti a gátlás kiépülését.
Érdemes a verbális kifejezés felé terelni, hogy el tudja mondani mi bántja. Az érzelmi kifejezésmód javulásával csökkenni tud a fizikai agresszió.
Mivel dúl benne az indulat, nem lehet szimplán leültetni egy székre, hogy gondolja át, mi történt. Segíteni kell neki abban, hogy konstruktívabb módon, mozgás segítségével vezethesse le a benne felgyűlt indulatokat. Toppantás, firkálás, díszpárna püfölés is jó ötlet lehet. Lényeg, hogy ne tehessen kárt sem magában, sem másban vagy a környezetében. Ne hagyja egyedül, hiszen az indulata részben Önnek szól.
Mikor elmúlt az incidens, utólag érdemes megbeszélni és levonni a következtetéseket, megfogalmazni az elvárásokat és ismét tudatosítani a szabályt.
Szinte kivétel nélkül minden kisgyerek bepróbálkozik azzal, hogy kezet emel szüleire, vagy feléjük lendíti a lábát, meg akarja rúgni őket, ha nagy frusztrációt él meg.
A különbség az, hogy ha ezt a működésmódot sikerül a felbukkanás után néhány héttel-hónappal leállítani, akkor normál életkori sajátosságról beszélhetünk. Azonban, ha ez a viselkedés fennmarad, akkor az már rendszerszintű elakadást jelez, ahol a szülő eszköztelennek éli meg magát és a gyermek nem csak képletesen, hanem fizikailag is leuralja a felnőtteket.
Ennek pedig messzemenően káros hatásai vannak a gyerek személyiségfejlődésére is.
Egy szülőnek nem kötelessége eltűrni, hogy a gyereke kezet emeljen rá. Határokat tudni kell húzni, különben a korlátok, gátlások hiánya az élet más területein is bajba sodorja majd a gyereket.
