05/04/2026
Éppen a mai napon döbbentem rá arra a tényre, hogy immár 35 éve segítő hivatású vagyok. Gyakorlatilag teljes felnőtt életemet ez a hivatás határozta meg. Mindegy volt, hogy hogyan, a lényeg mindig az volt, hogy segíthessek. Hogy jelen lehessek, hogy támogatást nyújthassak, hogy megláthassam a személyek, életek és történetek mögött megbújó valódi lényeget, a LELKET.
Szeretem és mindig is szerettem az embereket, szeretem megismerni őket. Megérteni, hogy mit miért tesz, és mit miért nem tesz meg. Mindannyian mások vagyunk, de valahol mégis egyek. Bármit is teszünk, vagy nem teszünk, azt mindannyian pontosan ugyanazért tesszük, hogy kifejezzük önmagunkat, a belső világunkat, lényünket. Először sután, tanulatlanul tesszük mindezt, de hogyan is tehetnénk másként, ha sosem tanították ezt meg. Úgy fejezzük ki magunkat, ahogyan tudjuk, amire képesek vagyunk, amire megtanítottak minket.
Kevesek jutnak el arra a pontra, amikor ennél többet szeretnének.
Én eljutottam, nagyon régóta tanulok önismeretet. Megjártam már magamban mindent, többszörösen. Voltam a mélyben és voltam nagyon magasan is természetesen. Bármerre is jártam éppen, csak profitáltam belőle. Ma már tudom ezt, de akkor sokszor majdnem elpusztultam a félelmeim, belső fájdalmaim közepette. Voltak körülöttem tanítók és más emberek, de ők ebből semmit sem érthettek, mert ez az én történetem. Egyedül voltam mind a magasban, mind pedig a mélyben. Szerettem volna, ha valaki csak annyit mond nekem akkor azokban a pillanatokban: Itt vagyok, nem vagy egyedül!
Nem mondta senki sem. Mert talán nem érdekelte, mert elfáradt, mert neki sem volt könnyebb. Talán, lehet. Lehet, hogy ő is szenvedett. Lehet, de a lényeg, hogy ők ott akkor engem nem vettek észre, nem láttak meg. És igen, ez is kellet, hogy ma az legyek, aki lettem.
17 éve tanítok önismeretet felnőtteknek, látom, érzem, tudom ahogy szenvednek. Ismerem az utat, hiszen én is bejártam, a mai napig járom ezt. Tisztelem és becsülöm az embert, aki önismereti útra téved…igen téved, mert az első lépéseket nem tudatosan tesszük meg. Amikor erre az útra lépünk, még nem tudjuk, hogy mibe vágjuk a fejszénket. Csak azt tudjuk, hogy elég volt az eddigi életünkből, mást szeretnénk, jobbat, többet, igazabbat. És elindulunk előre a Lélek és a személyiség mélységeibe. Felfedezzük önmagunkat, viselkedésünket, reakcióinkat, lehetőségeinket és korlátainkat. Mindezt egyedül tesszük meg. Sok-sok magunkkal vívott harc és csata és nem látjuk hol a vége. Reméljük, de hinni nem tudjuk, lesz-e vége?! De bármi is lesz, csak megyünk előre…
Akárhogyan is lesz, csak jobb lehet…mondja odabent egy hang halkan és mi el hisszük ezt. El hisszük, sőt tudjuk, hogy annál ami van, csak jobb lehet. Mert van valami, valaki bennünk aki elhiteti ezt. A LÉLEK hangja ez és mi a megfelelő pillanatban mindig meghalljuk ezt. Halljuk és tudjuk, hogy menni kell. Tovább kell lépni, fejlődni, tanulni és másoknak is megmutatni, segíteni. S miközben ezt tesszük, egyre könnyebb lesz. Egyre könnyebbek a lépések, egyre ritkábbak a mélységek, és ha mégis beleesnénk a gödörbe, saját gödrünkbe, egyre könnyebben mászunk ki belőle. Egyre többen lesznek körülöttünk, egyre többeket érdekel, hogy mindezt mi magunk az út közben hogyan éltük meg. Érdeklődnek, figyelnek, tanulnak és jönnek…ők is lépnek. Mert nekik is lépniük kell. Mert bennük is van valami…a LÉLEK. S neki is mondja a fülébe…
Én itt vagyok és itt is maradok, ezen az úton, mert segítőnek születtem a Földre, segítő vagyok! Itt vagyok és látlak, látom a fájdalmadat, hallom a kérdéseidet és érzem a szomorúságodat. Látom, tudom, hogy nehéz helyzetben vagy és megoldást keresel. Látom azt amikor tehetetlen vagy, amikor elakadsz. Amikor nem tudsz lépni sem erre, sem arra…állsz sírva, zokogva a saját gödrödben. Látok és érzek mindent, látlak téged!
Itt vagyok és segítek neked! Látlak téged, oda megyek és felemellek és megkérlek, hogy tekintetedet szegezd az égre és hívd a Lelked, mert csak ő segíthet! Ő az aki igazán segíthet neked.
Amíg megérkezik hozzád, amikor már itt van, de te még nem hiszed el, nem érzed, akkor én vigyázok rád és óvlak téged! Ahogy anya óvja a kicsiny gyermeket. Szeretlek, s mert szeretlek, tanítgatlak téged az életre. Valódi, minőségi életre, arra az életre, amit odafent szántak neked. Arra, hogyan legyél boldog itt a az élet sűrűjében. Szeretnélek megtanítani arra, hogy mindig, minden körülmények között Önmagadat válaszd elsőnek– mert ez a lényeg! S ha ezt megteszed, megváltozik minden!
Nem mondom, hogy könnyű lesz, de igaz lesz! A valódi életed lesz. Az leszel benne, aki valóban vagy, és ettől boldog leszel! Nézz körül az úton, a Lélek útját járva és lásd meg a társakat benne. Lásd, hogy milyen sokan vagyunk, s mind egy felé tartunk, keressük Önmagunkat az élet sűrű dzsungelében.
A Lélek útján járva abban biztos lehetsz, hogy én mindig itt vagyok veled, és ha kell, ha segít megfogom a kezedet. Fogom, amíg lépteid biztosak nem lesznek, s a megfelelő időben elengedem. Elengedem, hogy megélhesd az érzést, a pillanatot, hogy neked is sikerülhetett!
Ha úton vagy a Lélek útján, egyet sose felejts el: Itt vagyok és én látlak, kereslek téged, mert tudom, együtt minden könnyebb és én az úthoz társakat keresek!
Várlak szeret***el: Váradi Andrea
