17/11/2025
Nagyon fontos, hogy sztereotípiàktól és okoskodàsoktól mentes, valódi elfogadàst és tàmogatást kapjanak, de nagyon messze vagyunk még ettől…😔😔💙❤️
Jól funkcionáló autista vagyok. Csak kicsit vagyok autista. Szokták mondani. Úgy néz ki, minden rendben van velem. Van munkám, nem is egyfajta, hanem több. Tudatosan úgy alakítottam, hogy ha az egyik megszűnik, ott a másik. Vagy a harmadik. Mert muszáj. Mert nem engedhetem meg magamnak az összeomlást, pedig az néha már testközelből integet.
Németországban élek egy kis bohém lakásban, amit egymagam bérlek, fizetek, tartok fenn, takarítok, rendezem be. Németül is kommunikálok minden nap, saját vállalkozásom van, ügyeket intézek, és ha valaki kívülről néz, azt hiheti: "Ez az ember nem szorul támogatásra. Teljesen jól van."
Régebben voltak párkapcsolataim is, van négy gyerekem. Három már felnőtt, egyetemista, mindegyiket támogatom anyagilag, rendszeresen. A legidősebb AuDHD-s, és mivel ő kontrollt igényel, még velem él. A negyedik gyerekem még kicsi, ő teljesen rám van utalva. Pénzt adok, ételt adok, szeretetet adok, hátország vagyok. Egyedül.
És ezek miatt rám sütik a címkét: "Csak kicsit autista."
👉 Mert dolgozom.
👉 Mert beszélek.
👉 Mert szexeltem.
👉 Mert szültem.
👉 Mert néha mosolygok.
👉 Mert éppen nem rohanok ki sikítva a munkahelyemről, amikor valaki felhangosítja a rádiót.
👉 Mert nem török darabokra az emberek előtt.
Csak otthon.
👉 Csak amikor végre beérek a lakásba, bezárom az ajtót, és összeesem a csendben.
👉 Csak amikor a belső világom már nem tudja tovább tartani magát, és shutdownba kerülök – az idegrendszerem lebénul, a külvilág zajai túltöltöttek, az arcom kifejezéstelen lesz, és van, hogy órákig nem tudok normálisan reagálni semmire.
👉 Csak amikor maszkolás után jön a kimerülés – mert amit mások "jól funkcionálásnak" hívnak, az valójában állandó szerepjáték.
És ez a szerep – az elfogadható, csendes, precíz, együttműködő, bármikor alkalmazkodó Nefi – nem én vagyok. Ez csak az, akit a világ könnyebben elvisel.
De közben:
👉 Nem tudok fenntartani valódi társas kapcsolatokat, mert nincs hozzá sem energiám, sem belső stabilitásom.
👉 Nincs biztonságom, mert mindent csak én tartok össze – de van C-PTSD-m, évek bántalmazásai után, és igen: a bántalmazóim sokszor kifejezetten a neurodivergenciámat használták ellenem.
👉 Van szorongásos depresszióm, amit alkalmanként gyógyszerrel kezelek, és ha nem tenném, már nem biztos, hogy itt ülnék és ezt a posztot írnám.
👉 Vannak szenzoros túlterheléseim, amikor a gyerek rágása, a mosógép zúgása vagy a villogó LED fizikai fájdalmat okoz.
👉 Vannak napok, amikor alig alszom, mert a gondolatok nem állnak le, egyszerre van bennem félelem, aggodalom, tervezés, analizálás, önvád, kontroll.
👉 Vannak hetek, amikor csak túlélés van, és egyetlen örömöm az, ha van a boltban abból a zacskós tésztából, amire rá vagyok kattanva.
És ezekről mások nem tudnak semmit, mert a társadalom nem kérdezi meg, mi van a "jól funkcionálás" mögött.
Elmondjam?
Fájdalom. Állandó kontroll. Kényszeres működtetés. És egy világ, ami attól még nem tesz támogatásra jogosulttá, hogy minden erőmmel igyekszem nem terhére lenni.
‼️ A "jól funkcionáló" nem egy dicséret. Az "enyhe autizmus" nem diagnózis. Ez csak egy másik módja annak, hogy a társadalom ne vegye komolyan azt, aki kívülről túl jól csinálja a túlélést.
👉 Ne azt nézd, mit csinálok. Nézd meg, mibe kerül, hogy meg tudjam csinálni.
