05/10/2025
"A WHO Egészségügyi Világszervezet ajánlása úgy szól, hogy kétéves korig nulla képernyőidőt javasol. 4-5 éves kortól: napi maximum 25 percet egyszerre, szoros szülői jelenléttel, legalább másfélszer annyi fizikai mozgás mellett."
Képernyőidő
Nagy nehézségek árán tudtam meggyőzni egy jószándékú apukát, hogy ne büntetésnek fogja fel, hogy megvonja 2 éves kisfiától a napi több órára rugó mesenézést. Hogy jót tesz neki azzal, ha a napirendet átalakítva megszűntetik azokat a szokásokat, melyek károsak a gyermek fejlődésére.
A többedik szülőkonzultációra is úgy jött vissza, hogy látja ő, hogy a gyerek kezelhetőbb, mióta nem néz mesét, - könnyebb vacsorázni hívni, jobban leköti magát, hamarabb le lehet fektetni, kevesebb a dühös kirohanása -, de ő úgy sajnálja a fiát, hogy nem nézhet mesét.
Megfogalmazta azt az aggodalmát, hogy majd lemarad a többiektől, és nem fogja érteni, hogy a többiek a bölcsiben miről beszélnek, miért rajonganak egy rajzfilm figuráért.
Igyekeztem a tőlem telhető legjobban megnyugtatni őt, és biztosítani arról, hogy egészen biztosan nem fogják emiatt kisfiát kiközösíteni a bölcsis társai.
A felesége eközben bátorító pillantásokat küldött felém, mivel napközben ő volt a kisfiúval, - aki akkor még nem kezdte el a bölcsödét -, ő érzékelte a legjobban a tévénézés kiiktatása óta történt pozitív változásokat.
Szerencsére nem igazolódott be az anyuka azon félelme, hogy egész nap majd neki kell animálni, szórakoztatnia kisfiát, és nem lesz egy perc nyugta se, hogy például néhány alapvető házimunkát elvégezzen. Valójában nem ez történt.
Bence nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett, szinte teljesen megszűntek a dühkitörései, többet mosolygott és nagyobb érdeklődést mutatott a játékai iránt. Előfordult olyan is, hogy több, mint 20 percig is elmélyülten tudott egyedül játszani, ami korábban nem fordult elő.
Hogyan csúsztak bele a tv nézésbe?
Senki sem emlékezett erre, csak úgy megtörtént.
Az biztos, hogy előtte nem egyeztették, hogy vajon jó nevelési elvnek gondolják-e, hogy a nem egészen 2 éves gyereküknek egyedül be szabad kapcsolnia a tv-t. Innen nagyon hamar eljutottak oda, hogy Bence felkelés után egyből mesét szeretett volna nézni. Aztán reggelizés közben is, ebéd után megint, és este lefekvés előtt is. Hétvégén ennél többet. Ha ebben megpróbálták megakadályozni, vagy jelezték, hogy már ideje abbahagyni, akkor sikított, rúgott, és dobálózott, elhajítva azt, ami éppen a keze ügyébe került.
Úgy voltak vele, hogy a gyereknevelés rögös útján, jól esett nekik egy kis szusszanás, az apa sokat volt távol hétközben, az anya évek óta otthon volt már ekkor és nagyon jól esett ez az ölükbe hullott nyugalom. A tv tűnt az egyetlen dolognak, ami lekötötte Bencét. Végre nem kellett non stop rá figyelni, biztonságban és jól elvolt. Elmondták, hogy nem engedték, hogy olyat nézzen, ami nem neki való: csak mesét nézhetett, vagy állatos természetfilmeket. Esetleg reklámot, YouTube videókat, klipeket.
Nem is volt semmi baj, egészen addig, míg észre nem kezdték venni: hogy Bence éjjel felriad, nyugtalanul alszik, a legtöbbször nyűgös, ingerlékeny. Meg kellett küzdeniük napi több brutális kiborulással, amikor nagyon nehezen megnyugtathatónak bizonyult a kisfiú. Eszköztelennek és tehetetlennek érezték magukat és végül végső elkeseredésükben szakemberhez fordultak.
„Ez normális?” – kérdezték.
„Valami komoly baj van a kisfiúkkal? Miért produkál ilyen dühkitöréseket?”
A napirendet áttekintve tapintottam rá a képernyővel való elárasztottságra, és arra a nem kívánatos rutinra, amibe észrevétlenül belecsúsztak.
Mivel már a türelmük végén jártak, nagyon el voltak keseredve, be mertem dobni a nehézfegyvert: zéró képernyőnézést javasoltam.
Először nagyon meg voltak ijedve. ”Mit fog szólni Bence? Hogy fog reagálni? Mivel lehet lefoglalni azután?”
Mivel nem láttak más kiutat, belevágtak.
Sokkal hamarabb, sokkal jobb eredményeket tapasztaltak, mint remélték. Külön felhívtam a figyelmüket arra, hogy ez nem büntetés, és javasoltam, hogy Bence korához illő magyarázattal vezessék be az új napirendet.
Bence a 3.naptól nem is emlegette, nem is kérte a tévés mesét! Hihetetlen volt számukra, nem hittek a szemüknek! A kisfiúk figyelmesebben hallgatta, mikor könyvből meséltek neki, és elkezdett aktívan szerepjátékot játszani. Sokkal kezelhetőbb lett összességében, jobban tudtak rá hatni.
A WHO Egészségügyi Világszervezet ajánlása úgy szól, hogy kétéves korig nulla képernyőidőt javasol. 4-5 éves kortól: napi maximum 25 percet egyszerre, szoros szülői jelenléttel, legalább másfélszer annyi fizikai mozgás mellett.
El lehet képzelni, hogy az a fajta szokásrendszer, ami Bence családjában honosodott meg, hányszorosa ennek a mértéknek.
Vajon hány gyereket érint ez a jelenség? Hányan találkoznak túl korán, túl nagy mennyiségben képernyőből áradó tartalommal?
Hogyan hat ez a gyermeki pszichére?
Azt látjuk, hogy kisgyerekekben feszültség épül fel a készen kapott, elárasztó vizuális tartalom hatására. Drukkol, izgul, csodálkozik, esetleg megdöbben, fél. Közben nem mozog, passzívan fogad be ingereket, amik érzelmileg felkavarják. Módosult tudatállapotba kerül (csak bambul a képernyőre, nem reagál, ha a nevén szólítják), ahonnan nagyon nehéz kimozdítani.
A tv képernyője: a folyton mozgó, vibráló képek szinte mágnesként tapasztják oda a figyelmét, még ha nem is áll szándékában, akkor is megbabonázva nézi. Ez is a magyarázata a tevékenységváltás extra nehezítettségének, a rendszeres kiborulásnak, mikor abba kell hagynia a tv nézést.
A vizuális tartalom számukra lehet túl gyors, felfoghatatlan, ijesztő, érthetetlen, így érzelmileg feldolgozhatatlan. Ezek a felfogóképességet meghaladó tartalmak 'lebegnek' az emlékezetében, nem igazán tudja hová tenni őket, nem állnak össze egy koherens történetté. Egyfelől lebilincseli a képernyő, másfelől azt veszik észre a szülők, hogy rossz hatással van rá: a feszültség, a frusztráció sokféle tünetet okozhat.
Egy kisgyereknek sokkal jobbat tesz, ha mozgás közben, saját ritmusában találkozhat a korának megfelelő ingerekkel. Ha szóban hall egy mesét, el tudja képzelni, és érzelmileg be tudja fogadni. Annyit hasznosít belőle a maga számára, amennyire kapacitása van, amit még elbír. A vizuális tartalom ezzel szemben elönti őt, készen kapja a képeket, és az agya szivacsként, védekezés nélkül fogadja be a zavaros tartalmakat.
Ennek a 2-3 éves korosztálynak nincs jó szívvel ajánlható mese, így azokat a meséket nézik, amiket a nagycsoportos óvodás korosztálynak kéne először látnia.
A longitudinális kutatások még alig állnak rendelkezésre, melyek azt tudnák kimutatni, hogy hosszú távon mit okoz, ha valaki így nő fel. Annál veszélyesebb, hiszen nem ismerjük még pontosan a képernyő idegrendszerre és személyiségfejlődésre gyakorolt hosszútávú hatását.
Rövidtávon azonban egyértelmű, hogy visszaveti a gyerekek kreativitását, indulatkezelésükre rosszul hat, agressziót és szorongást növel.
Sajnáljuk a kisgyereket, mert nem nézhet mesét? Ez a legtrükkösebb a gyereknevelésben, mert ami rövidtávon jónak tűnik és kedvez a gyereknek, nem biztos, hogy hosszú távon a hasznára válik. Nagyfokú tudatosságra van szükség a szülők részéről, hogy ezt felismerjék.
Gyermekpszichológusként látom, hogy a korán bevezetett képernyőidő később még több képernyőidőhöz vezet. Bejönnek az új eszközök, digitális tartalmak: saját tablet ovisként, okostelefon 8-11 évesen, számitógépen játszható játék, videójáték konzol. A kontroll még inkább kikerül a szülők kezéből. Furcsa lenne odaállni a 13 éves, akkor már egész nap csak a szobájában gépező gyerek elé, hogy akkor most elvesszük Tőled a gépet. Hiszen a probléma nem akkor kezdődött. Hanem évekkel korábban. Akár olyan korán, mint 1,5 éves korban, mikor a szülő telefonját kézbe veheti a gyerek, mert ’csak’ képeket nézeget rajta. Mikor 4 évesen egyedül szörföl az interneten, a YouTube-on állítva be magának új és új meséket. Vagy mikor 6 évesen X-boxot kap születésnapjára.
Ezen a ponton, Bencéék esetében még van esély megfogni ezt a történetet, és sokkal tudatosabban, évekkel később felépíteni, hogy pontosan milyen tartalmat és milyen mennyiségben szeretnének a gyerekük közelébe engedni. Erre annál is inkább szükség van, mert Bencének hamarosan kishúga születik, aki nulla éves korától abba nőne bele, hogy ebben a családban napi több órát megy a tv, amit a 2 éves bátyja irányít.
Ez volt az az érv, amivel végül meg tudtam győzni az apukát.
