21/01/2023
Nézzétek, ki látogatott meg a napokban!
Korábban írtam, hogy szépen sorban szeretnék bemutatni minden olyan tanítót, aki nagy hatást gyakorolt rám, és segített, hogy most itt lehessek, ahol vagyok lélekben. A gondolkodásom az elmúlt évtized során nagyon sokat változott. Ehhez valóban számos találkozás, és új ismeret, olvasmányélmény, valamint felismerések tömkelege segített hozzá. Az első, igazán jelentős mérföldkövet kétségkívül a Papp Lajos professzorral való megismerkedés jelentette számomra, amely az évek során közös gondolkodássá, együtt alkotássá és talán mondhatom, hogy barátsággá nemesült. Rendkívül sokat tanultam és tanulok tőle azóta is. A Kárpát-haza őrei című videóriport-sorozatom vele készült epizódjával kezdődtek el a rendszeres beszélgetéseink, amelyek azóta is tartanak. A segítségemmel megszületett, "Magyarok egészségkönyve" című kötetében - amely véleményem szerint a legfontosabb írásos munkája, - alkotótársának nevez, aminél nagyobb elismerést el sem tudok képzelni. A trianoni nemzetcsonkítás századik évfordulóján avattuk fel Verőcén a Kárpát-haza temploma előtt a Magyar kálváriát, melynek a legnagyobb magyarjainkról megemlékező stációszövegeit én írhattam. Ezek a gondolatok szintén egy Papp Lajossal közös kiadványunkban is napvilágot láttak "El innen, rablók – ez az én hazám!" címmel, mely Sajó Sándor versének sokatmondó sorát idézi. Számos más nagyszerű embert is megismerhettem, akik közül többen megtiszteltek barátságukkal. Nagy kincs számomra, hogy eddigi munkásságom során ilyen nagy formátumú emberek tudását közvetíthettem, akik ma valóban a Kárpát-hazánk erkölcsi őrei. Közülük szintén igyekszem majd bemutatni párat nektek is úgy, ahogy én látom őket.
Dr. Papp Lajos professzor. Úgy emlékszem az első találkozásunkra, mintha csak tegnap történt volna, pedig már öt év telt el azóta. Már akkor régóta tisztelője voltam a munkásságának, csodáltam azt a bátorságot és gerincességet, amellyel szembement a korrupt egészségügyi rendszerrel, az igazságérzetét, amely olyan erős volt, hogy többször az életét is kockáztatta miatta. Megtett mindent, ami csak emberileg lehetséges azért, hogy a szívműtétek halálozási arányát a minimálisra csökkentse; naponta csupán pár órát szánt alvásra, a többiben tanult, tanított, operált, kísérletezett és kutatott. Hazánkban egyedüliként kapta meg a kandidátusi fokozat kihagyásával az akadémiai doktori címet. Több általa kidolgozott módszert a mai napig alkalmaznak. Eredményeire az Egyesült Államokban is felfigyeltek, meghívták a Harvardra kutatni. Igazgatója volt a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinikájának, az általa létrehozott Zalaegerszegi Szívsebészeti és Szívgyógyászati Klinikának, valamint a Pécsi Tudományegyetem Szívsebészeti Klinikájának. Ez utóbbi vezetőjeként másfél százalék alá csökkentette a nyitott szívműtétek halálozási arányát, amely akkor az egész világon sehol nem volt két százalék alatt. Az irányítása mellett folytatott orvoslás nemcsak világszínvonalú volt, de erkölcsösségében is kimagasló, és a mai napig utánozhatatlan. Emellett pedig számos hazai egyetemen megfordult, előadóként bejárta Európát és a fél világot. Hivatásáról – melyet ő maga mindig élete nagy szerelmeként emleget – a szívsebészetről végül önként mondott le, ugyanis hiába volt számára minden másnál fontosabb az emberi szív – ahogy ő fogalmaz: a „szentek szentje” – szolgálata, miután rájött, mi zajlik a háttérben, és az is világossá vált, hogy a küzdelme ellene hiábavaló, nem volt képes arra, hogy ebben az álságos rendszerben működjön tovább, és minden pozíciójáról lemondott.
Véletlen lehet, hogy abban az évben, mikor mindez megtörtént, nagypéntek éppen a születésnapjára esett? Nem hinném. Ahogy az sem véletlen, hogy hatvan esztendővel korábban, születésének napján éppen virágvasárnap volt. Aranyosgadányi házukban reggel kezdett vajúdni az édesanyja, és mire a bába megérkezett, a gyermek már világra szentült, csak éppen lábtartással, a nyaka köré tekeredett köldökzsinórral. Mikor a bába nem észlelt szívhangot, közölte a családdal, hogy a gyermek halott, azonban mégis megpróbálta felpofozni, élesztgetni. Az újszülött szíve déli tizenkettőkor, a harang kondulásával indult újra. Hatvan évvel később ismét egy új élet kezdődött számára. Ettől fogva Papp Lajos professzor nem küzdött tovább az igazságért, hanem úgy döntött, szolgálja azt. Azt mondja, soha nem volt még ilyen boldog, hiszen immár maradéktalanul betarthatja a „nil nocere”, vagyis a „nem ártani” elvét. Talán ez a kegyelem – amelyet Reményik Sándor fogalmazott meg a legszebben versében –, mikor magától szűnik a vihar, csitul minden, és éled a remény. Azóta nem csupán a hozzá fordulókat látja el tanáccsal orvosi tapasztalata, holisztikus szemlélete, valamint a Teremtőtől kapott hit és a krisztusi szeretet jegyében, hanem a magyar nemzet lelkét is gyógyítja.
Tizenöt évvel ezelőtt Dobogókőn több mint száz dobos gyűlt össze. Összesen nyolcezer dob szólalt meg a világ minden táján ezen a napon, magyar idő szerint délben a szeretetért, a megbékélésért. Ide várták aznap a szívek orvosát is, aki virágvasárnap született, déli harangszóra dobbant először a szíve, és élete fordulóján a legnagyobb áldozata meghozatalának évében a születésnapján, nagypénteken, déli tizenkettőkor dobok ritmusát érezhette mellkasában zengeni. Harang és dob, szentistváni kereszténység és koppányi ősiség, melynek összetartozását a magyar lélekben ő is hiszi és vallja; áldozat és felemelkedés. Így tömörül egy magyar életút öt napba; virágvasárnaptól nagypéntekig; a feltámadás ígéretével. Ez az Ember - így nagybetűvel - egész addigi életének a legfőbb értelmét adó tevékenységéről önként lemondott, egyik napról a másikra képes volt elengedni mindazt, amiért addig mindent feláldozott. Többször elmondta nekem, hogy a legnagyobb veszteség a legnagyobb isteni kegyelem is volt egyben. Az ötödik szívinfarktusa után, elvágyva ebből a világból, ennek ellenére őszintén ki tudta mondani: „Uram, ne úgy legyen, ahogy én akarom. Legyen meg a Te akaratod.”
A Jóisten pedig úgy akarta, hogy maradjon, mert a magyarságnak ezekben az időkben minden eddiginél nagyobb szüksége van az útmutatására. Nap, mint nap szisztematikusan mérgezzük testünket, lelkünket, szellemünket. Legtöbbször úgy, hogy sejtelmünk sincs róla, mekkora önpusztítást végzünk. A fogyasztói társadalom manipulációja minket sem kímél. Az emberi lét legnagyobb ellentmondása a modernkor hozománya. Az egészség illúzióját gyilkosok árulják a mesterségesen tudatlanságban tartott emberiségnek. Az élelmiszeripar huszonkétezer-féle méreganyaggal dolgozik, melyekből minden nap kedvünkre válogathatunk a boltok polcairól, és amelyeket a milliárdos reklámipar tesz még vonzóbbá számunkra. A folyamatos méregbeviteltől egy idő után, óhatatlanul megbetegszik testünk, de „ne félj semmitől, zabálj tovább és mérgezd magad nyugodtan!” – mondja a gyógyszeripar, hiszen minden bajra van pirula. Még több pénzköltés árán, kapunk vény nélküli bogyókat és tablettákat, amelyek elnyomják a tüneteket, bár mellékhatásaik általában súlyosabbak, mint az alapprobléma. Tudnunk kell azonban, hogy a gyógyszerekkel történő, tüneti kezelés koránt sem jelent megoldást, hiszen nem a kiváltó okot szüntetjük meg, csupán elhallgattatjuk szervezetünket, amely mindig jelez, ha baj van. Mi azonban nem hallgatunk a jelekre, befogjuk fülünket és folytatjuk tovább önpusztító életmódunkat. A mi tudatlanságunk, betegségünk a minket megvezető manipulátorok gazdagságának záloga.
A test, a lélek és a szellem - ahogy Papp Lajos is gyakran fogalmaz - olyan, mint egy háromlábú szék, amelynek bármelyik lába kicsorbul, felborul az egészség. Azonban a mai diétázó, ilyen-olyan-mentes, a külcsínt éltető, művi és a végletekig dezinformált fogyasztói világban nehéz eldönteni, mi az, ami káros egészségünkre nézve. Ennél már csak a tudati manipuláció súlyosabb, melyet szintén tökélyre fejlesztett a fizikai világunkat uraló hatalom. A legelső lépés, hogy eljussunk a tudatosság szintjére, mivel a tudatos embert már nem olyan könnyű reklámokkal, akciókkal, manipulált, áltudományos eredményekkel befolyásolni. A tudatos ember többé már nem fogyaszt, hanem táplálkozik. Táplálja testét, lelkét és szellemét egyaránt. A test egészségének megóvása, a lelki minőség emelkedettségének elérése, illetve a tudat, a szellem pallérozása együttesen vezethet ki csak az útvesztőből, a fényűzés - vagyis, ahogy teremtő magyar nyelvünk az igazi jelentést őrzi -, a fény elűzésének korából.
„A csoda az emberben van.” A közelmúlt egyik legfantasztikusabb felfedezése igazolja azt az állítást, amelyet Papp Lajostól már számtalanszor hallottam, s amelyre Szent-Györgyi Albert is – korát jóval megelőzve – már a 20. század második harmadában rájött, mégpedig, hogy DNS-ünk olyan információs egység, amely gondolatainkkal, szavainkkal programozható, sőt: az Univerzum összes atomjával kommunikál. Magyarul, minden ember képes, csupán gondolatai által a gyógyulásra. Tudatunkkal megváltoztatható DNS-ünk szerkezete. Szervezetünk tehát csodákra képes, a testünk azonban még nagyobb csodát rejt; Istentől kapott lelkünket, amely örökkévaló és pusztíthatatlan. Allan Kardec francia tudós, a spiritizmus atyja, szellemi kinyilatkoztatások alapján írta „Szellemek könyve” című munkáját, melynek egyik meghatározó tétele az ismételt testetöltés. Ez a gondolat nem idegen a keleti vallásokban, bölcseletekben, de a Szentírásban is jelen volt, mielőtt a korai zsinatokon ki nem gyomlálták belőle, azonban nem voltak olyan gondosak azok a kezek, hiszen, ha figyelmesen olvassuk a meghagyott szöveget, több ízben is utalásokat találunk rá (Mt. 17, 9-13. vagy Jn. 3, 3-7). A reinkarnáció magyarázattal, illetve megoldással szolgál a földi élet látszólagos igazságtalanságaira, de sok egyéb kérdésre is választ ad. Az önálló gondolkodást és a szabad akaratot veszélyeztető vak hit helyett, lássunk a dolgok mögé, törekedjünk a megértésükre, és tudjuk, hogy ez az élet csupán egy állomása a lelki fejlődésünk végtelen útjának, amelyet járva időről-időre találkozhatunk lélektestvéreinkkel, csak fel kell ismernünk őket.
A hármas egység harmadik lába a szellem, amely nekünk magyaroknak, a tudás népének kifejezetten fontos kell, hogy legyen, mégis hagyjuk magunkat tudatunkban befolyásolni. Az elmúlt évszázadok során számtalanszor próbáltak elpusztítani bennünket nemcsak fizikai, de lelki-szellemi értelemben, történelmünktől való szándékos megfosztással, annak meghamisításával, elferdítésével, tudatos félremagyarázásával, kezdve a pozsonyi csatával, egészen a ma zajló, rejtett, magyarellenes aknamunkáig. Éppen ezért kiemelkedően fontos azokra hallgatni, akik képesek utat mutatni, és kivezetni a nemzetet saját önsorsrontásából. Papp Lajos professzor ilyen ember. Hálás vagyok, amiért mesteremnek mondhatom.
2022. Magvető 28.
