14/04/2026
Minek nekünk ellenség, ha mi is képesek vagyunk akadályozni magunkat? Avagy...
5 gondolkodási csapda, amivel észrevétlenül magad ellen dolgozol
A legtöbb ember nem azért nem halad az életében, mert ne lenne rá képes, hanem mert közben folyamatosan saját magát akadályozza. Nem tudatosan, nem szándékosan, mégis nap mint nap olyan gondolkodási mintákban él, amelyek lassan, de biztosan visszahúzzák. Ezek a gondolkodási minták egyrészt az elménk működéséből adódnak, másrészt a neveltetésünk következményei. Itt nemcsak arról van szó, hogy milyen hiedelmeink vannak, hanem arról, hogy milyen az észlelésünk, a hozzáállásunk, milyen szemüvegen keresztül nézzük a világot.
Ami miatt érdemes róla beszélni, mert ha tudunk róla, hogy ezek nem igazak, nem valósak egy kis odafigyeléssel megváltoztathatóak.
Az egyik ilyen a mindent vagy semmit gondolkodás, amikor azt hisszük, hogy ha valami nem tökéletes, akkor már nem is számít. Emiatt sokan el sem kezdenek dolgokat, vagy ha el is indulnak, az első nehézségnél feladják, mert nem fér bele a „tökéletes” elképzelésbe. A tökéletesség igénye már az elinduláskor mázsás súllyal nehezedik ránk, ezért az elménk úgy védekezik, hogy amilyen hamar csak lehet lebeszéli magát az egészről.
Másrészt jelentkezhet úgy, hogy semmi nem elég jó számunkra. A nem 100 %-os eredményeket leértékeljük, egyenesen megsemmisítjük. Így ténylegesen soha nem alakulhat ki bennünk a siker élménye, ami a motiváció egyik alapfeltétele is.
A másik csapda, amikor túl nagy súlyt adunk mások véleményének. „Mit fognak gondolni rólam?” – és közben észrevétlenül lassan elhagyjuk önmagunkat, csak azért, hogy megfeleljünk. Így egy idő után már nem is a saját életünket éljük. Az elménknek van egy olyan fura összehasonlító képessége ráadásul, hogy a saját leggyengébb képességeinket/ eredményeinket hasonlítjuk össze mások erősségeivel. Így ebben a versengésben mindenképpen alulmaradunk és elveszítjük az önmagunkba vetett hitünket, bizalmunkat. Nem csoda, ha ilyen állapotban a mások véleménye igazabbá, meggyőzőbbé válik.
Ott van a halogatás is, ami sokszor nem lustaság, hanem egy mélyebb belső félelem. Félelem attól, hogy nem sikerül, hogy nem vagyunk elég jók, vagy hogy csalódni fogunk. Így inkább halogatunk, mert az átmeneti biztonságérzetet ad. Ehhez erőteljesen hozzájárul a mindent vagy semmit gondolkodás is, mert már az elején elkaszáljuk magunkat akkor, ha eleve teljesíthetetlen elvárásokat támasztunk magunk elé.
A negyedik csapda a negatív fókusz, amikor szinte csak azt vesszük észre, ami nem működik. Ez pedig lassan egy torz képet alakít ki önmagunkról és az életünkről is, mintha állandóan bizonyítanánk magunknak, hogy „valami baj van velem”. A negatív fókusz valahol az agyunk természetes működése is egyben. Az életben tartás miatt az agyunk minden olyanra fókuszálni, ami veszélyes lehet, így a negatív dolgokat komplexebben tárolja, és könnyebb is észrevennie. A pozitív dolgokat viszont nekünk kell akaratlagosan önmagunk eszébe juttatnunk, hogy ne billenjen el végletesen a hiány állapotába az életünk.
És végül a „majd egyszer” gondolkodás, amikor azt mondjuk, hogy majd ha jobb lesz az idő, majd ha készen állok, majd ha több minden meglesz. És ezzel csendben, észrevétlenül eltoljuk a saját életünk elindítását. A majd egyszer erőteljes feltételekhez köti a vágyainkat, de a legnagyobb csapda ebben mégis az, hogy azt gondoljuk van időnk. Nehezen tudjuk magunkat beleképzelni a jövőbeli énünkbe, és abba is, hogy milyen lesz majd a negatív következményekkel együtt élni. És ha nem fáj eléggé, bizony maradunk a biztosnál, akkor is ha az nem igazán jó.
A legnehezebb felismerés az, hogy sokszor nem az élet tart vissza minket, hanem mi magunk. De ami ma így működik benned, az holnap már másképp is működhet. Ez egy választás, és bizony tudatos és kitartó munka kérdése.
