29/05/2025
Mese a TÜRELEM fontosságáról. 🥰
Türelmetlen, elégedetlen, dacos, durcás gyermek, aki nem hajlandó együttműködni, semmi sem jó neki. Mindenre hamar ráun, nem találja fel magát, mindig mástól várja a segítséget. Ismerős?
Sajnos a rohanó világunkban nemcsak a gyermekekre jellemző a türelmetlenség, hanem ránk, felnőttekre is. Azonnal kell minden. Ha pedig elérjük és megkapjuk, máris elveszíti értékét, és abban a pillanatban már a következő dolog után sóvárgunk.
Jószívvel ajánlom Az elégedetlen című mesét.
Fejlesztési területek: türelem, szorgalom, együttműködési, szociális készség
Az elégedetlen
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, a törzsfőnök fia, aki igen szeszélyes volt. Folyton változott a kedve, fárasztotta minden munka, minden játék és mindenki, aki csak körülötte volt. Folyton elégedetlenkedett, habár mindene megvolt.
Egy tavaszi napon a fiú, akinek Vinasua volt a neve, leült egy zöld mezőn. A szellő édes illatokat fújt felé. A kisállatok, akik hosszú téli álmukból ébredeztek, épp ekkor merészkedtek ki először az odúikból. Minden élőlényt felvidított a langyos napsugár.
De Vinasua nem osztozott a többiek örömében, csak ült rosszkedvűen, s egyre ásítozott.
Hirtelen felerősödött a szél susogása, s a fiúnak úgy tűnt, mintha a suttogás szavakat formálna:
A Kívánságok Szele vagyok!
A Kívánságok Szele vagyok!
Fiam, mit kívánsz?
Fiam, mire vágysz?
- Bárcsak ne unatkoznék ennyire!- mondta a fiú. -Nem szeretem, hogy ilyen enyhe a tavaszi nap. Szeretném, ha olyan erősen sütne, hogy égetné a bőrömet. Szeretnék a patak vizében úszni, nem csak itt üldögélni és illatokat szaglászni, mint valami lány! Azt szeretném, hogy nyár legyen.
- Bizonyos vagy benne, hogy valóban azt kívánod, azon nyomban nyár legyen? - kérdezte a Kívánságok Szele.
- Egészen bizonyos. – felelte Vinasua. Akkor a Kívánságok Szele még erősebben kezdett fújni. Felkapta a fiút, s mint egy forgószél, pörgette, forgatta iszonyatos sebességgel. Órákon, nappalokon, éjszakákon, heteken, hónapokon át forgatta, még csak nyár nem lett.
Mintha mély álomból ébredt volna, Vinasua kinyitotta a szemét. Melegen sütött a nap, mindenütt zöldelltek a növények. A közeli patakban kristálytiszta víz csörgedezett. Vinasua hallgatta, milyen csengőn-bongón folyik a patak, mintha egy lány kacagását hallotta volna. Meg akart fürödni de aztán így szólt:
- Elég fárasztó lenne levetkőzni. És különben is, nincs hozzá kedvem.
Nézte, ahogy a nap sugarai megcsillannak a vízen: úgy csillogott a patak, mint egy tükör. Aztán ásítozni kezdett. A víz egyre hangosabban zúgott, aztán ezt suttogta Vinasua fülébe:
A Kívánságok Kútja vagyok.
A Kívánságok Kútja vagyok.
Fiam, mit kívánsz?
Fiam, mire vágysz?
- Nagyon unatkozom!- panaszkodott a fiú. - Elegem van a napsugárból, ami a vízen csillog.
A nyár olyan egyhangú! Bárcsak ősz lenne, amikor kész az új sör, a barátok összegyűlnek és énekelnek, körbeülik a gőzölő asztalt, és késő éjszakáig táncolnak!
- De miért nem keresel magadnak társaságot, hogy együtt élvezzétek a nyarat? - kérdezte a Kívánságok Kútja.
- Mert nincs hozzá kedvem. -felelte a fiú csökönyösen. -Engem csak az ősz érdekel!
- Bizonyos vagy benne, hogy valóban azt kívánod, azon nyomban ősz legyen? - kérdezte a Kívánságok Kútja.
- Egészen bizonyos. -felelte a fiú.
Akkor egyszeriben úgy tetszett, mintha a víz kijönne a kútból: körbenyalábolta a fiút, mintha megkötözte volna., felkapta és pörgette-forgatta iszonyatos sebességgel. Órákon, nappalokon, éjszakákon, heteken, hónapokon át forgatta, míg csak ősz nem lett.
Sült szarvas illata szállt a levegőben. Egy nagy fatetős házban, a fészerben hosszú asztalok álltak megterítve, az asztalok körül rengeteg ember ült, akik a vadászat ünnepét ülték, és friss sört kortyolgattak. Mindenki énekelt és tréfálkozott, fiatalok idősek egyaránt. Az ebéd vége felé egy csapat zenész felhangolta a hangszereit, s a fiatalok táncra perdültek. Volt, aki kiment a szabad levegőre és pipára gyújtott.
A kerek hold, mint egy nagy pogácsa csillogott az égen.
Vinasua is kiment a fészer elé. Amikor valaki behívta, hogy táncoljon a többiekkel, ingerülten legyintett, s e szavakkal küldte el az illetőt:
- Nincs kedvem táncolni! - És ásítozni kezdett, mintha minden fárasztaná.
A hold kerek arca egy szempillantás alatt elsötétült, és a felhők mögé bújt.
Esni kezdett az eső. Akik a szabadban voltak, nevetve futottak be a házba, s ittak még egy pohár sört, hogy megszáradjanak (legalábbis így mondták), vagy táncolni kezdtek, hogy elfelejtsék a váratlan zivatart. Vinasua tovább lógatta az orrát az esőben, ami egyre kitartóbban esett. Nem volt erős zápor, de a kitartó csöpögés, mintha folyvást ugyanazt ismételgette volna:
A Kívánságok Esője vagyok.
A Kívánságok Esője vagyok.
Fiam, mit kívánsz?
Fiam, mire vágysz?
- Halálosan unatkozom! -kiáltott fel a fiú. -Elegem van ezekből az emberekből. Egyedül szeretnék lenni egy szép havas hegyen! Hóborította lejtőn szeretnék síelni! Igen, bárcsak tél lenne!
- Bizonyos vagy benne, hogy valóban azt kívánod, azon nyomban tél legyen? -kérdezte a Kívánságok Esője.
- Egészen bizonyos -felelte a fiú.
Akkor az eső még erősebben kezdett esni, és becsavarta Vinasuát, mintha lepedőbe tekerte volna, felkapta, és pörgette-forgatta iszonyatos sebességgel. Órákon, nappalokon, éjszakákon, heteken, hónapokon át forgatta, még csak tél nem lett.
Vinasua egy hegytetőn találta magát, lábán egy pár síléccel. Szédítő sebességgel siklott le a puha hófehér havon. Egy ideig nagyon jól érezte magát, hallgatta, ahogy fütyül mellette a szél. Száguldott le a behavazott partig. Kétszer felment, és kétszer újra lesiklott. Aztán azt gondolta magában:
„Elfáradtam. Minden csúszás ugyanolyan. És hideg is van. Tetőtől talpig átfagytam.”
Akkor meghallotta, hogy hatalmas mennydörgés közeledik felé. Csodálkozott, hiszen az ég tiszta kék volt.
„No, és ha lavina jön? -gondolta. - Már csak az kéne! Milyen barátságtalan évszak a tél! Bárcsak megint azonnal tavasz lenne!”
Az ég egyre erősebben zengett. De valóban nem mennydörgés volt: lavina görgött le a magasból, s közben a dörgés szavak formálódtak:
A Kívánságok Lavinája vagyok.
A Kívánságok Lavinája vagyok.
Fiam, mit kívánsz?
Fiam, mire vágysz?
-Mindig csak ugyanazok a szavak! -kiáltott a fiú dühösen. -Miért is akarod, hogy bármit is kívánjak, ha nem azért, hogy a dolgok megváltozzanak, mikor már nem úgy mennek, ahogy szeretném? Elegem van abból, hogy úgy bánnak velem, mint egy szeszélyes kisgyerekkel. Szeretnék… szeretnék idősebb lenni. Bárcsak öregebb lennék!
Alig ejt***e ki az ifú ezeket a szavakat, a lavina felkapta, belegombolyította egy nagy kupacba, s pörgette-forgatta iszonyatos sebességgel. Órákon, nappalokon, éjszakákon, heteken, hónapokon át forgatta, meg sem állt, végül egy kút fenekére t***e, amit egy hegycsúcs vett falként körbe.
Minden szürke volt, akárcsak a földön fekvő kövek. Vinasua leült az egyik kőre, a haja fehér volt, hosszú fehér szakálla a mellét verdeste. Megpróbált felállni, de a lába nem bírta el. Lenézett a kezére: ujjai soványak és ráncosak voltak.
- Öreg vagyok! Lehetséges, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő? – kérdezte.
A Kívánságok Lavinája így felelt:
- Igen, sajnos lehetséges.
- És már nem lehet több kívánságom? -kérdezte Vinasua.
- Mit szeretnél kívánni? -kérdezte a lavina.
- Nem szeretnék sietni, szeretnék örülni az időnek úgy, ahogy jár, s mindennek, amit magával hoz.
A Kívánságok Lavinája erős szorításában megint megragadta a fiút, pörgette-forgatta, meg sem állt órákon, nappalokon, éjszakákon, heteken, hónapokon… és éveken át.
Vinasua megfiatalodott, s ott ült megint a mezőn, hallgatta a tavaszi szél suttogását. Épp olyan volt minden, mint azon a napon, mikor azt kívánta, bárcsak azonnal nyár lenne. Mintha semmi sem történt volna.
Vajon Vinasuárnak eszébe jutott-e akkor, milyen türelmetlen volt azon a távoli napon? Vagy teljesen elfelejt***e, hogyan pörgött-forgott végig az időn?
A történet erről már nem mesél nekünk. Senki sem tudja mi történt.
Csak azt tudjuk, hogy Vinasuából bölcs és türelmes törzsfőnök lett, akit mindenki szeretett és becsült.
Forrás: Carla Poesio, fordította: Érdi-Krausz Erika, Négy égtáj népmeséi, Kossuth, Budapest, 2011.
