09/11/2025
rajongók
Amikor a testünk jelez: a szédülés és fülzúgás rejtett üzenete
Van, amikor a test váratlanul jelez. Forog a világ, miközben minden mozdulatlan körülöttünk. Vagy ott a zúgás, ami nem kint, hanem bennünk szól, és ami elől nincs menekvés. Ilyenkor az ember ösztönösen megijed: valami nincs rendben, de nem tudja, mi. A vizsgálatok gyakran nem mutatnak eltérést, a tünetek mégis maradnak. És elindul a keresés – egyre kétségbeesettebben.
Pedig a test ritkán „téved”. A szédülés, a fülzúgás, a lebegés érzése mind annak a jelei, hogy az idegrendszerünk valamilyen okból elvesztette az összhangot a valósággal. A belső fül, a látás, az izmok és az agy között állandó információcsere zajlik, hogy tudjuk, hol vagyunk a térben, merre mozdulunk, hogyan tartjuk az egyensúlyt. Amikor ezek az információk elcsúsznak egymáshoz képest, az agy „nem egészen helyesnek” érzékeli a helyzetet – és ezt mi szédülésként, bizonytalanságként, fülzúgásként éljük meg.
A probléma tehát nem mindig a fülben vagy a testben van, hanem a kapcsolatban: abban, ahogyan az agy értelmezi a jeleket. Az idegrendszerünk rendkívül alkalmazkodó – ezt hívják neuroplaszticitásnak. Képes új idegi mintákat tanulni, újrahuzalozni önmagát, reagálni arra, amire figyelünk. De ez kétirányú folyamat: ahogyan az agy tanulja a stabilitást, ugyanúgy meg tudja tanulni a félelmet is.
A legtöbben a tünet megjelenése után egyetlen dologra koncentrálnak: hogy elmúljon. Ez érthető, de gyakran épp ez a küzdelem tartja fenn a problémát. Aki folyamatosan a tünetre figyel, újra és újra megerősíti az agynak: „ez fontos, erre figyelj”. Így a zúgás vagy a ringás egyre hangsúlyosabbá válik, és lassan a mindennapok középpontjába kerül.
A gyógyulás első lépése ezért nem az, hogy elhallgattatjuk a testünket, hanem hogy megtanuljuk meghallani. A tünet nem ellenség, hanem jelzés. Azt mutatja, hogy az idegrendszer túlterhelt, és új mintát keres. A figyelem, a nyugalom, a biztonság érzése mind olyan tényezők, amelyek segítik ezt az újratanulást.
A test nem felejt, de képes újraértelmezni. Amikor tudatosan lelassítunk, mélyebben lélegzünk, figyeljük a talpunk érintését a talajon, a légzésünk ritmusát, az apró mozdulatokat, az agy elkezdi újraépíteni a valósághoz igazodó idegi kapcsolatokat. A stabilitás és a nyugalom ismét megtanulható – de nem a félelemen, hanem a bizalmon keresztül.
A félelem ugyanis blokkolja az idegrendszeri tanulást. Amikor félünk, az agy vészüzemmódba kapcsol, és minden energiáját a túlélésre fordítja. Nem képes finomhangolni, új mintákat tanulni, javítani az érzékelésen. Ezért a gyógyulás kulcsa nem a küzdelem, hanem a biztonság megteremtése: annak az érzése, hogy nincs baj, csak változás.
A testnek idő kell, hogy alkalmazkodjon, és az agynak ismét idő kell, hogy elhiggye: biztonságban vagyunk. Amikor ez megtörténik, a szédülés vagy a fülzúgás fokozatosan veszíti el erejét. Nem hirtelen, hanem lassan, ahogy az idegrendszer újrarendezi a prioritásokat. A figyelem visszatér a külvilágra, a zene hangjára, a mozdulat örömére, a nyugalomra.
A gyógyulás tehát nem a régi állapot visszaszerzése, hanem egy új egyensúly megtalálása. Egy olyan testi-lelki állapot, ahol már nem rettegünk a tünettől, mert megértettük: nem ellenünk dolgozik, hanem értünk. Minden jelzés egy lehetőség arra, hogy jobban odafigyeljünk önmagunkra – a testünk kommunikációjára, amit talán régóta próbáltunk elnyomni.
A stabilitás nem egy mozdulatlan állapot, hanem dinamikus alkalmazkodás. Az élet folyton változik, és a testünknek minden pillanatban újra kell rendeznie magát. Aki megtanul együtt mozogni ezzel a folyamattal, annak az egyensúly többé nem külső cél lesz, hanem belső állapot.
A szédülés és fülzúgás így nyer új értelmet: nem egy hiba a rendszerben, hanem a szervezetünk módja arra, hogy tudassa velünk – itt az idő újrahangolni az életünket.
Forrás: Joey Remenyi – Rock Steady: Healing Vertigo or Tinnitus with Neuroplasticity (Page Two Books, 2021)
