03/11/2022
Minden gyermek más és más, és ez így van jól 😊
Egy blogger megkérdezte az oldalán a szülőket, miket néz és olvas mostanában a gyerekük.
Valóságos bezzegverseny alakult ki: csakis komoly könyveket írtak, mindenki hangsúlyozta, hogy az ő gyereke a koránál érettebb könyveket olvas, Fekete Istvánt, indián népmeséket és persze senki nem néz tévét, de ha igen, akkor csakis ismeretterjesztő műsorokat meg komoly művészi értékű rajzfilmeket. Spongyabobot, Teletubbies-t, idióta animációs filmeket, amitől a szülő hátán feláll a szőr, bugyuta könyveket, amin a szülőnek kikerekedik a szeme és magában már fogalmazgatja a reklamáló levelet a kiadónak, miközben a gyereke újra meg újra kéri ugyanazt elolvasni, egyikük sem. A kommentekből kiderült, hogy a 10 év alatti generáció csupa érett kis zseniből áll, akik érettek a Nobelre, az Oscarra és az olimpiai aranyéremre egyaránt.
Vajon mi van a versengő kommentek mögött?
Természetesen az, hogy megjelent az első bezzegelős írás, a többiek követték, az akinek meg Kisvakondot meg Bogyó Babócát néz a gyereke már meg se mert szólalni. Azok meg már a kérdésnél elpárologtak, akiknek a gyereke rákattant valami teljesen agyament történetre, amit ciki bevallani.
Ez történik mindig.
Beírja valaki, hogy az övé már 6 hónaposan mászik és nem mernek megszólalni azok, akiknek 10 hónaposan kezdte el, viszont megjelennek, akik rákontráznak, az 5-4-3-2-1 hónaposan mászók és azok, akiknek a gyerekük már az anyaméhből négykézláb jött ki, majd felállt, elénekelte a Himnuszt. Koreaiul. Visszafelé. Miközben hátraszaltókat és tripla leszúrt Rittbergereket mutatott be és közölte, hogy Chuck Norris nyaralni ment, ő helyettesíti 😃
Az a baj, hogy ezeknek a játszmáknak a csendben maradók isszák meg a levét. Ők bizonytalanodnak el.
Ők érzik úgy, valamit nem jól csináltak, mert az ő átlagos gyerekük csacskaságokkal tölti az idejét, miközben mások már rég babaatomfizikára járnak és 3 nyelven tanulnak lovagolni.
A statisztika, a "mit kéne már tudnia", a "mekkorának kéne lennie", "mennyit kéne ennie" csak átlagok és iránymutatók.
A lehetőségek, hogy mi mindent csinálhatunk, mi mindent tanulhatunk már csecsemőkortól, csak lehetőségek.
Valahol minden gyerek eltér ezektől. Nagyobbra nő, lassabban hízik, gyorsabban csinálja, lassabban tanulja meg.
Mi emberek különbözőek vagyunk, a gyermekink is azok.
Ezek nem az anyai alkalmasság fokmérői, nem leszel jobb vagy rosszabb tőle.
Mindezeknél sokkal fontosabb, a versenynél, a versenyistállónál, a ki a jobb és miben, a mire tanítsuk a gyereket - kérdésnél, hogy van-e gyerekkora a gyereknek.
Sárban tapicskolós, mesélős, fáramászós, dombról friss fűben legurulós, unalmas vasárnap délutánokon bunkerépítős és hatalmas rendetlenséget rakós, sok szaladgálással, szabad játékkal, szülői szeretettel kitöltött IGAZI gyerekkor!
Amit nem kell kirakatba tenni, mert nem ez a lényege, hanem az, hogy jólérezzük magunkat benne.
Igazuk van a bezzegelőknek is: az ő gyerekük tényleg nem átlagos! Tényleg különleges!
Nekik.
Mindenki másnak a saját gyerekei a legkülönlegesebbek.
És nem gond, ha ezt elmondjuk egymásnak,
csak tudjuk, hogy nem ilyen mézesmázosan tökéletes ám a világ.
Ez csak az a kép, amit kifelé jó mutogatni.
Meg, ami felé törekszünk, amire vágyunk.
De valójában jól elvagyunk a kicsit maszatos, kicsit idegborzoló rajzfilmeket néző, matekból nem olyan jó, lassan hízó, gyorsan mászó, éjjel átmászkáló gyerekekkel is.
Ezért különlegesek.
Ezt is szeretjük bennük.
Sőt, ettől még jobban ❤