03/07/2025
„Van neked egyáltalán éneked?”
Egyetemi éveim messze legemlékezetesebb előadását Benedek Dezső professzor úr tartotta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegytemen. Nem is nevezném klasszikus előadásnak, hiszen mindössze annyi történt, hogy a professzor beült közénk a terembe, majd teáját lassan kortyolgatva négy órán át az életéről mesélt. Megbabonázva hallgattuk társaimmal, hiszen ez az élet olyan kalandos volt, hogy – úgy képzelem -Charriére Pillangója vagy Faludy önéletírása is féltékeny sóhajtozásba kezdhetett az otthoni könyvespolcomon. A prof tizennyolc nyelven beszél és a nyolcvanas években, négy évet töltött az akkor technikailag nagyjából kőkorszaki fejlettségi szinten élő Yami törzzsel. De az első két óra még csak ennek bevezetésével telt, melyben Benedek prof életének korábbi éveit ecsetelte, például, hogy hogyan szökött meg kamaszként a vándorcigányokkal (mint Jose Arcadió Macondóból) és tanulta meg nyelvüket, hogy miként lett európaiként kínai hajószakács Tajvan dél-keleti vizein, hogyan kenyerezte le friss hallal a matrózokat, hogy azok cserébe elmeséljék az antropológus-fülnek kincset érő történeteiket, vagy, hogy miként lebegett egy összeeszkábált tutajba csimpaszkodva a nyílt óceánon órákon át várva, hogy egy áramlat a szigetre sodorja, amelynek létezésében legfeljebb hinni lehetett addig és közben hogyan jártak a rémképek a fejében a Jaws véres jeleneteiből, melyet amerikai egyetemi társai nézettek meg vele pár hónappal korábban. Igen hatásos és megkapó, ha mindezt maga a főszereplő meséli el, aki több más közt a Georgia State University idős professzora és aki van olyan alázatos, hogy minden fejezetét azzal egészítse ki, hogy nem várja el, hogy mindezt elhiggyük, hiszen az a legjobb, ha az ember utána olvas a dolgoknak vagy maga győződik meg róluk. Ezekre a lábjegyzetekre azért is volt szükség, mert olyan dolgokat osztott meg velünk, melyek feszegették a newtoni világképet, amelybe itt Európa közepén jó ideje beleszorultunk. Olyan történeteket, amelyek arról is szóltak, hogy „nincs természetfeletti, meg alatti, meg melletti” – ahogy humorosan mondta, csak természeti van, a maga sajátos és számunkra talán misztikus törvényszerűségeivel. A Yami törzsről elmondott élményeinek egyik kulcsfigurája számomra a törzs sámánja volt. Ez a sámán egy jó húsban lévő, nagyjából negyvenes nő volt, aki folyton valami bagó-szerűt rágott és tőle nagyokat köpött a porba. Szóval, nem sokban hasonlított a bennem kialakult jimmorrisonos sámán- varázsló képre. Ez az asszony számos csodálatos módon gyógyította a törzs tagjait (a lenti cikk részletesebben kifejti). Az akkor még fiatal kutató Benedek persze jó darabig igyekezett racionális vagy véletlenszerű magyarázatokat találni minderre, de mikor a sámán asszony percre pontosan közölte vele, hogy nagyapja elhunyt Kolozsváron, majd a prof erről később meg is bizonyosodott, leomlott minden tudományos védőfal. Az asszony gyógyító módszere nagy vonalakban az volt, hogy a beteg hüvelykujját fogva, scannelte annak vérét (mint egy élő pulseoximeter), miközben a hozzá forduló ősi történetfűzérét, vagy énekét kántálta. Ugyanis a törzsben mindenkinek megvolt a saját, pontos és egyedi története, amelyet a törzs idős tagjai gondoztak, tartottak fenn, egészítettek ki, fűztek tovább. A professzor történetének számomra leginkább jelentőségteljes pontja az volt mikor betegen kereste fel a sámánt, kérve annak gyógyító segítségét, de az közölte, hogy nem tudja meggyógyítani, hiszen nem ismeri a történetét. Ma is a fülemben cseng, ahogy a prof idézi az asszony leglényegesebb szavait: „Van neked egyáltalán éneked?” A csatolt cikk értelmezésében ez annyit tesz, van-e valami, amiben megkérdőjelezhetetlenül hiszel?
Nekem is gyakran eszembe jut ez a mondat, hiszen a terápia során is valami hasonló dolog történik. Ez a yami asszony szájából elhangzó mondat emlékeztet arra, hogy mennyire fontos a változáshoz, hogy ismerjük saját történetünket és el tudjuk magunkat helyezni egy egyéni, sokszor és sokféleképpen megdolgozott narratívában. (folyt. a linkben)
De az első két óra még csak ennek bevezetésével telt, melyben Benedek prof életének korábbi éveit ecsetelte, például, hogy hogyan szökött meg kamaszként a vándorcigányokkal (mint Jose Arcadió Macondóból) és tanulta meg nyelvüket, hogy miként lett európaiként kínai hajószak...
