20/11/2025
Az történt, hogy akartunk készíteni egy csoportképet, hogy kitegyük ide, Nektek, de a teremben akkora kavarodás volt, hogy Panna nem találta meg a cipőjét, helyette piros mamuszban pózolt a fotókhoz, és ezen mi meg annyira röhögtünk, hogy hát... ilyen lett a kép, na.
De vissza az elejére.
Hol vagyunk?
A Boden-tó partján (a háttérben látható), Németországban, a Hand in Hand nemzetközi anyaszervezetünk regionális elvonulásán.
Kik vagyunk a képen?
Kapcsolódó Nevelés oktatók és oktatójelöltek, akik az Erasmus+ pályázatunknak hála ebben az évben lehetőséget kaptak ideutazni. Kiket ismertek fel közülünk?
És miért is nem lett meg a cipő?
Az úgy volt, hogy ezeken az alkalmakon 2 fő dologgal foglalkozunk egy egész hétvégén át. Az egyik, hogy Támogató csoportokban meghallgatjuk egymást, mert ez az a gyógyszer, amiről tudjuk, hogy jobb szülők és jobb szakemberek leszünk tőle. A nehéz érzések elférnek, a kapcsolódás és a valahova tartozás érzése pedig olyan adagokban áramlik befelé, hogy elmesélni sem tudjuk. (De nem is kell elmesélnünk, minden egyes hónapban ingyenes online Támogató csoporton adunk belőle ízelítőt. Linkeljük hozzászólásban a legközelebbit!)
A másik dolgunk pedig ilyenkor, hogy játszunk. Sokat. Hangosan, intenzíven. Képzeljétek el, ahogyan 37 felnőtt nő (és 1 férfi) visítva párnacsatázik és azt játssza, hogy az nyer, akinek a többiek nem tudják levenni a zokniját. Higgyétek el, mi is félénkebbek voltunk régen, és nem hittük el, hogy teljes erőbedobással, kacagva, izzadva, őrülten és hangosan is tudunk játszani, de megtanultuk, hogy mindez nem (csak) személyiségtípus kérdése, hanem attól is függ, hogy mennyi stresszt, gátlást, fájdalmat, rossz emléket tudtunk előtte letenni.
És amikor pedig ki akartunk menni fotózkodni, akkor minden tele volt matraccal, párnával, széthajigált zoknikkal, semmi nem ott volt, ahol hagytuk... beleértve Panna cipőjét.
Ui: Később meglett, ne aggódjatok!
