07/09/2025
Kedves Dharma-barátok!
A tiszteletreméltó Maniwa Sherab Gyaltsen Rinpoche – vagy ahogyan sokan szeret***el hívtuk: „Lama Rinpoche” – a Karma Kagyu hagyomány egyik legkedveltebb és legnagyobb tiszteletben álló mestere volt. Élete és rendkívül gazdag tevékenységei bőséges bizonyítékai annak a mély elköteleződésnek, amellyel a Buddha Dharma iránt fordult, és amellyel minden érző lény javát szolgálta.
Gyermekkorom óta ismertem Lama Rinpoche-t, és első találkozásunktól fogva mindig szerető nagyapaként gondoskodott rólam. Élete végéig egyetlen cél vezette: hogy beteljesítse a néhai Shamar Rinpoche kívánságait. Ezeknek a kívánságoknak a megvalósítása – csakúgy, mint a nagy 16. Karmapának tett fogadalmai – nem jelentett mást, mint egész életét a Dharma gyakorlásának szentelni. Lama Rinpoche maga volt ennek a teljes odaadásnak az élő példája.
Most, hogy fizikai jelenléte eltávozott e világból, mindannyiunkban mély szomorúság támadt. Ez a hiány újra megmutatja nekünk, mit jelent, ha van szellemi barátunk, és mit jelent, amikor elveszítjük ennek kézzelfogható megnyilvánulását.
Bár az a forma, amelyhez hozzászoktunk, feloldódott, Lama Rinpoche tevékenysége bizonyosan folytatódni fog – talán olyan módokon, amelyeket most elképzelni sem tudunk. A bódhiszattvák cselekvése sohasem szűnik meg; és ha van bennünk elég érdem, ezek a cselekvések számunkra is felismerhető formában fognak megnyilvánulni.
Rinpoche számtalan embert inspirált, segítve őket, hogy kapcsolatba kerüljenek a Buddhával és a Dharmával. Ugyanakkor mindig azon kevesek közé tartozott, akik soha nem várták el, hogy imádjuk vagy bálványozzuk őket.
Az ő szeretete, tisztelete és odaadása a 16. Karmapa iránt felfoghatatlanul hatalmas volt. Mi mindannyian hajlamosak vagyunk előre kialakított elképzeléseket táplálni arról, mit jelent az odaadás – de még ha úgy hisszük is, hogy értjük, valójában soha nem tudhatjuk teljesen. Igazából csak azt mondhatjuk el, mi nem odaadás – és biztosan nem azonos az imádattal vagy a bálványozással.
Kedves barátaim, Lama Rinpoche Parinirvánájának ideje számunkra nem az ünneplés ideje. Természetesen a halál önmagában nem rossz dolog. Olyan mesterek, mint Rinpoche, nem félnek tőle; számukra a halál ugyanolyan természetes és elfogadott, mint a születés. De a mi hétköznapi nézőpontunkból a halál erős érzelmek forrása lehet.
Ezért számunkra most nem az ünneplés, hanem az elmélyült elmélkedés ideje érkezett el. Az idősebb nemzedék mesterei sorra távoznak, és ez mindannyiunkat arra késztet, hogy feltegyük a kérdést: képesek leszünk-e folytatni azt, amit ők megvalósítottak?
Manjushrit hagyományosan ifjúként ábrázolják, mert a bölcsességben ott rejlik az ifjúság frissessége, kíváncsisága és ereje. Bár a fiatalabb generáció sok tagja valóban rendelkezhet ezekkel a tulajdonságokkal, Rinpoche Parinirvánája és más, nemrég elhunyt szellemi szülőalakjaink mégis rákényszerítenek minket, hogy őszintén feltegyük a kérdést: „Készen állunk?”
Személy szerint sok kétségem van – nem a képességeinkben, hanem a tapasztalatunkban. Amikor tapasztalatról beszélek, nem száraz tudásra gondolok, hanem arra az időre, amit tényleges gyakorlással töltöttünk. Ha erre elegendő időt szántunk, akkor minden más természetesen következik majd.
Lama Rinpoche Parinirvánája számunkra óriási felhívás: becsüljük meg, tanuljunk attól a néhány szellemi szülőtől, akik még közöttünk élnek, és kövessük példájukat. Nem csupán szervezeteink fenntartásáról vagy intézményeink irányításáról van szó, hanem arról, hogy átvegyük a gyakorlásuk szellemiségét. Az olyan mesterek, mint a néhai Lama Rinpoche és társai, saját mestereik példáját váltották valóra, és ebben rejlik az igazi tanítás.
Mert különben, bármennyi kolostort és Dharma-központot is építünk, azok csupán újabb intézmények lesznek, tele eszközökkel, amelyeket azonban nem tudunk valóban használni.
Tehát valóban elveszítjük-e Lama Rinpoche-t? Úgy érzem, ha nem tudjuk követni a gyakorlatát, az olyan, mintha végleg elveszítenénk. De ha kíváncsian, figyelmesen, éberen fordulunk a Dharma felé, akkor talán van remény arra, hogy valójában sohasem veszítjük el.
Ezért számomra Lama Rinpoche Parinirvánájának igazi tanítása az, hogy a Dharma gyakorlása a kulcs. És ez egyúttal emlékeztető is: hamarosan nem maradnak olyan hiteles szellemi barátok, akik ellenőriznék, hogy valóban gyakorlunk-e, és helyes úton járunk-e. Az igazi gyakorlók nemzedéke egyre fogyatkozik, ezért rajtunk múlik, hogy szembenézzünk ezzel a felelősséggel.
Ha azonban tudjuk, hogy gyakorlunk – és legfőképpen, ha örömünket leljük a gyakorlásban, mint ahogy Rinpoche is t***e –, akkor nincs sok okunk aggodalomra. Jönnek majd jó napok és nehezebbek, lesz kedvező idő és kedvezőtlen, de mindez lényegtelen, amíg magában a gyakorlásban találunk örömöt.
Imákkal és jókívánságokkal,
Thaye Dorje, Őszentsége a 17. Gyalwa Karmapa
www.karmapa.org/karmapas-message-on-the-parinirvana-of-maniwa-sherab-gyaltsen-rinpoche
