Zuango Training&Coaching

26/11/2025

all your pieces
are safe
here.

24/11/2025

Amikor bántalmazásról beszélünk, túl gyakran hangzik el a kérdés hogy „Nem kellene meghallgatni a másik oldalt is?" Ennél hatékonyabb módja alig van annak, hogy elhallgattassunk egy traumatizált embert. A valódi áldozatok nem azért maradnak csöndben, mert nincs mit mondaniuk, hanem mert tudják hogy minden kimondott mondatuk újabb bizonyítási kényszer. Mert előre érzik a kételyt, a bagatellizálást, a relativizálást. Mert megtanulták hogy a fájdalmuk nem elég bizonyíték.

Pedig a bántalmazás mintázatai nem bonyolultak. A manipuláció zajos. Biztos. Támadó. Fekete-fehér történetet mesél és mindig hibást keres. A valódi áldozat nem így érkezik. Ő zavart. Kimerült. Nem harcol, hanem próbál egyben maradni. Nem hadjáratot indít, hanem próbál aludni végre. Nem azt kérdezi ki a hibás, hanem hogy vele van-e valami baj. A különbség látványos. Az egyik kívülről mutogat. A másik belülről szakad.

A trauma nem a szavakban mutatkozik meg, hanem a következményekben. A szétesett idegrendszerben. A krónikus fáradtságban. A szétzilált önértékelésben. A testben, ami már előbb reagál, mint ahogy az ember meg tudná magyarázni mi történt vele. Ezért kell hinnünk az áldozatoknak nem vakon, hanem értő figyelemmel. Mert a bántalmazás felismerhető. És a legtöbb esetben nem nehéz meglátni a különbséget aközött aki szerepet játszik és aközött aki túlélni próbál. Az egyik hangos. A másik hallgat. És a csöndje többet árul el, mint bármelyik mondat, amit valaha kimondott.

23/11/2025

„A kutatások azt mutatják, hogy a súlyosan diszfunkcionális családban nevelkedő gyermekeknek a 40-60%-a szenved később mentális problémáktól. Tehát minden második nem! Vajon min múlik, hogy ugyanazok a hatások valakit megbetegítenek-e, vagy sem?

Amellett, hogy mind többet tudunk a negatív gyermekkori élmények hatásairól, a kutatások az elmúlt években egyre inkább arra keresik a választ: képesek-e a pozitív gyermekkori tapasztalatok ellensúlyozni vagy legalább mérsékelni az ACE-ek hatását? Azt ugyanis tudjuk, hogy bizonyos klienseknél a magas ACE pontszám ellenére is jobb egészségmutatók figyelhetők meg, mint várható lenne.

Mivel magam is hatnál magasabb ACE pontszámmal rendelkezem, nem csak szakmai szempontból érdekelt, hogy van-e esélye valakinek ilyen gyermekkorral hosszú, boldog életre. Ha erről kérdeznek, azt szoktam válaszolni, hogy térjünk vissza erre a kérdésre körülbelül negyven év múlva, akkor fogok tudni biztosat mondani! De azt remélem, és a kutatások alapján azt valószínűsítem, hogy igen, van esély. Nézzük, vajon melyek lehetnek azok a tényezők, amelyek képesek tompítani az ártó hatásokat.

Az ACE pontszámunk kiszámolása után gondoljuk végig, hogy milyen PCE-k (Positive Childhood Experiences) voltak jelen a gyermekkorunkban! Makara és munkatársai hazai mintán a következő tizenhét pozitív gyermekkori élményt vizsgálták.
Jó kapcsolat az anyával.
Jó kapcsolat az apával.
Gondviselő, aki törődött vele.
Volt legalább egy jó barátja.
Volt felnőtt, aki támogatta.
Hitt valamiben, ami vigaszt nyújtott neki.
Volt egy tanár, aki törődött vele.
Szeretett iskolába járni.
Jó kapcsolat a szomszédokkal.
Lehetőség a szórakozásra.
Kiszámítható napirend.
Szerette önmagát.
Gyakran megdicsérték.
Biztonságban érezte magát.
Volt valami, amiben nagyon jó volt.
Közös programok a szülőkkel.
Volt olyan tevékenység, amibe bele tudott feledkezni.”
Hoffmann Kata: Megsebzett gyermekkor –25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető, itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/hoffmann-kata_megsebzett-gyermekkor-6587

23/11/2025

Az egyik leghangsúlyosabb bolygó…a Sorsformáló…az Idő Ura, mely a kollektívből vezet az egyéni Sorsok felé, mely kihat, átalakít, kontrollál, strukturál, tradíciókhoz köt, fegyelmez, önfegyelmez, felelősség-kötelesség témakörében vizsgáztat, tudatosít….a Nagymester, mely még láthatóvá engedi tenni magát, hiszen Ő az, aki még a horizonton szabad szemmel látható, ő őrzi a Kaput, mely után már a tudattalanunkhoz köthető bolygók analógiái tartoznak (Neptunusz, Uránusz, Plútó – szabad szemmel nem láthatók, képletünkben sincs ráhatásunk, együtt élni tanulhatunk meg velük) Jelenleg a Halak jegyében retrográd még egy rövid ideig, így a lelki-érzelmi helyzeteket hozza előtérbe, ezen a területen időszerű a változás.

A Halak jegyében tartózkodott a XX.század folyamán 1935-38, 1964-67, 1993-96, majd a jelen században 2023-26 (februárig lesz ott), így ezek a korszakok jelentősen befolyásolták a lelki-érzelmi helyzeteinket mind kollektív szinten, mind annak "örökségeként” egyéni szinten is, hiszen a kollektív rendszerekben szocializálódott családtagjaink örökítették át a mintázatokat, alapozzák meg a „gyökereinket”…érzéseik, hangulataik, veszteségeik, küzdelmeik, hiányaik, tradícióik befolyással vannak a „mára”.

Társadalmi traumákat a kollektív élmények adják, a háborúk, népirtások, gazdasági válságok, rendszerváltások, járványok, és ezek hatása generációkon keresztül meghatározó marad, tulajdonképpen transzegenerációs „sokkot” okozva. 1935-ben a Halakban járó szaturnuszi energia a lelki-érzelmi beszűkülés és a félelemérzet felerősödését adja, hiszen a gazdasági válság, a náci diktatúra terjedése a második világháború előszobája a bizonytalanságot és a félelmet erősítette fel ( majd a Kosban már agresszívebb helyzeteket hozott a Kos ura a Mars a háború bolygója is, a világháború kitörésekor pedig épphogy a Bikába lépett, ezzel megrengetve szó szerint a Földet) A szaturnuszi analógia árnyékos oldala uralja ezt az időszakot, mint a tekintély végletes túlműködése, a fegyelem-kontroll-szigor(diktatórikus államok) félelem és korlátozás (egyéni és kollektív elnyomás) veszteség-hiány-nélkülözés(háborús pusztítás) karmikus szinten pedig az emberi kegyetlenség szélsőségeinek megtapasztalása( holokauszt).

1945-89 között két párhuzamos arcát mutatja meg a Szaturnusz, amit történelmi szempontból a nyugati és a keleti társadalmak „fejlődésének” két pólusaként lehet megfigyelni. A Nyugat a szaturnuszi energia konstruktívabb oldalával dolgozik, újjáépítés, felelősségvállalás, jóléti állam, a trauma fegyelmezettebb feldolgozására irányuló magatartásformák, míg a Kelet a hideg kontroll és a korlátozás archetipikus megnyilvánulásait „alkalmazza” : diktatúra, állami megfigyelés, félelemkultúra, elfojtás, büntető struktúra, kollektív bizalmatlanság. És hát…ebbe tartozunk mi…a ma magyar társadalma…a családi alapok. A ma transzgenerációs szaturnuszi mintái ekkor alakulnak ki, a hallgatás, az érzelmi távolság, az artoriter nevelés, a teherbírás kényszere, a „tűrni kell”-állapota. Ez a legtöbb családnál ilyen vagy olyan formában „alap működési”-modell volt, ezeken a kereteken belül volt képes a szülő nevelni a gyermekét, átadni az energiáit…így alakult ki az érzelmileg megközelíthetetlenek társadalma, akik nem beszélnek, nem éreznek, nincs véleményük, mert azt „csak büntetik”.(és hányan élnek ma is ez alapján)

Tűrni kell, tenni kell, dolgozni kell, menni kell ….napról-napra élni kell….a szegénységtudat a háborús nélkülözések alapjaként folyamatosan öröklődött…megszületnek az átörökíthető önsorsrontó hiedelemmondatok „ ne bízz senkiben”…”maradj csendben, mert baj lehet”….”mindent kibírunk”..így szüleink, nagyszüleink, majd mi is megtanultuk már kicsiként, hogy nem a hiba veszélyes, hanem ha azt észreveszik – így megalkuvók lettünk….hogy nem a világ veszélyes, hanem a dolgok kimondása, így elfojtók lettünk…és hogy a figyelmet el kell kerülni, mert ha nem látszunk, akkor nem leszünk büntethetők…így lettünk mi a hallgatás és a titkok társadalma…így vált a szaturnuszi trauma sokaknál belső hanggá: túl szigorú önkritikává, a már gyermekkorban megjelenő szégyenérzetté, melyet a legnehezebb feldolgozni. Így alakult ki a „nekem nem jár”-érzés, a bűntudatunk ha pihenni merünk, vagy szükségünk lenne rá…és így lettünk „mindent túl kell”-élni emberek…ez a magyar történelmi szaturnuszi „kód”…az örökségünk. A mai magyar mentális állapot okozati következménye….érzelmek helyett a kötelesség…az óvatosság a kockázat izgalma helyett…az állandó biztonságkeresés….a munkamániára való hajlam..és a közelségtől való félelem az örökölt Sorsunk. Félünk szeretni, félünk igazat mondani, félünk a kiszolgáltatottságtól. És azoktól is félünk akik erre képesek. .Azoktól igazán.

Szóval a "hogy lehet ilyen"..."hogy lehetek ilyen" "hogy nem érzi"..."miért nem sikerül"..."annyira rideg"..."olyan zárkózott"..kérdésköröknél ezeket is érdemes figyelembe venni🧡

Hát TE? Te honnan jöttél? Ki volt a dédapád, nagymamád? Mit hoztak, honnan? Hát a szüleid? Ők mit kaptak életcsomagnak? Hogy szerettek tizenévesen? Szabadon? Dédnagymamád szerelemből mehetett férjhez? Nagyapád túlélte a háborút? Az ÁVH-tól féltek -e? Volt mit enni? Menekültek -e?

Érdemes elgondolkodni rajta. Mert Ők a Te múltad is, ebből van a jelened. És a ma társadalma már megkapja az esélyt a traumák feldolgozására, a tudatosság fontosságára, mert ma van eszköz a kezünkben ehhez. A múltunk adta meg. A nagyszülők összedolgozott öröksége inditotta útján a szüleinket...a szüleink pedig minket...a most pedig lehetővé teszi az érzelmek megélését, a tudatosságot, az önfejlesztést, amit az "akkor" nem engedett..az "akkor"-t ők túlélték, ahogy TUDTÁK..így lettünk mi..MI mihez kezdünk mindezzel?

Amennyiben elakadtál az életedben, nem találod a kiutat egy nehezebb helyzetből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad, vagy a partnerkapcsolatodat, akkor egy személyes vagy online konzultáció keretében szívesen segítek Neked.🧡

Ajándékozd meg magad a lehetőséggel🧡

Csodás vasárnapot kívánok mindenkinek🧡

Írás: saját
Fotó: Pinterest

22/11/2025

Magányos megküzdés

A traumatikus élmény túlélésében az a legnehezebb, hogy általában egyedül kell megküzdened vele. A trauma éppen
a biztonságot és támaszt nyújtó másik ember hiánya, akihez fordulhatnál.

Ha egy esemény annyira megterhel és megrémít, hogy azt érzed, nem tudod elviselni, a tested és a lelked ösztönösen egy másik ember felé nyúl
biztonságért. Az idegrendszer a közösségben keresi a biztonságot. De mi történik, ha a körülötted lévő emberek
nem biztonságosak, nem hangolódnak rád,
vagy érzelmileg nem reagálnak? Ha éppen azok a kezek, amelyeknek meg kellett volna védeniük téged, a bántás forrásai voltak?

Olyankor nem marad más választásos,
mint hogy megpróbálsz egymagadban túlélni. Az idegrendszere közbelép,
és úgy véd, ahogy csak tud. Ha senki nincs ott, aki segítsen elviselni a fájdalmat,
a tested alkalmazkodik: disszociál, legagy és berendezkedik az önvédelemre.

Idővel leszakad az a lélekrészed, amely hordozza a fájdalmat, a többi részed pedig megtanul egyedül túlélni. A seb a lelkeden túl nagy és túl ijesztő lesz ahhoz,
hogy egyedül érezd. Az életed ezután úgy alakul, hogy ne kelljen érezned ezt a sebet és a fájdalmat. Olyan identitásokat, mintákat és szerepeket építesz fel,
amelyek összekötnek másokkal –
ugyanakkor elszakítanak saját magad fájó részétől.

És gyakran évekig rezeg benned ez a csendes kérdés: „Ez vagyok én valójában?
Vagy ez az, akivé azért lettem,
 hogy biztonságban maradjak, elfogadott legyek és kapcsolódni tudjak?” A gyógyulás akkor kezdődik, amikor végre rá mersz látni erre a fájdalomra, mely gyengéden gyógyulhat egy érzelmileg biztonságos, ráhangolódó, segíteni képes ember által tartott térben. A komplex trauma az ilyen, biztonságos terápiás kapcsolatban gyógyulhat – pont azon keresztül, amire kezdettől fogva szükséged lett volna.

20/11/2025

07/11/2025

A depresszió nem azt jelzi, hogy valami baj van veled, hanem egy intelligens folyamat, amin a tested végigvezet, hogy eljuss egy új megértéshez arról, ki vagy valójában.

A trauma elválaszt minket azoktól a részeinktől, amelyek az élet-erőnk forrásai.
Ha ezeket a részeket elnyomjuk, természetesen kedvetlennek, csapdába esettnek és tehetetlennek érezzük magunkat.
Az elnyomás az expresszió ellentéte, és amikor az elnyomás válik a normává, az depresszióba fordul. A depresszió a krónikus elnyomás tünete. Azt jelzi, hogy el kellett nyomni létfontosságú részeinket a túlélés érdekében.

Mit kellett elnyomnunk?

1. A Hatalmunkat

A depresszió annak a jele, hogy kiegyensúlyozatlan hatalmi dinamikában vagyunk valakivel vagy valamivel. A trauma a tehetetlenség pillanata volt, és a testünk azt tanulta meg, hogy a túléléshez át kell adnia a hatalmát, mert nem biztonságos, ha a saját hatalmunkban vagyunk.

2. Az Érzelmeinket

A depresszió annak a jele, hogy a testünk megtanulta: a túléléshez el kell nyomni az érzelmeket, különösen a haragot, a gyászt és a félelmet. Ahhoz, hogy beilleszkedjünk és működőképesek legyünk, leválasztjuk magunkat arról, amit érzünk, és a testünk az érzelmeket fenyegetésként látja.

3. Az Ősi Ösztöneinket

A depresszió annak a jele, hogy ki kellett oltani az ősi ösztönöket, mint az egészséges agresszió, a sz*****is én, a spontán mozgás vagy a hangunk. Ahelyett, hogy szabadok lennénk, bezárt állatoknak érezzük magunkat a saját testünkben.

4. A Szükségleteinket

A depresszió annak a jele, hogy a létfontosságú szükségleteink nincsenek kielégítve – és valószínűleg már nagyon hosszú ideje.
Lehet, hogy még csak nem is látjuk, hogy nincsenek kielégítve, mert soha nem voltak kielégítve. Ez nekünk normálisnak tűnhet, mert nem ismerünk más valóságot.

5. Az Életerőnket

A depresszió annak a jele, hogy elszakadtunk azoktól a részeinktől, amelyek a vitalitáshoz vezethetnek. Olyan, mint egy egész univerzumnyi új lehetőség, amit nem látunk, mert a testünk nem ismeri a könnyedséget, a kényelmet és az elevenséget.

6. Az Intuíciónkat

A depresszió annak a jele, hogy nem bízunk magunkban és abban, amit mélyen igaznak tudunk. Nagyon bölcsek lehetünk, és sok üzenetet kaphatunk az intuíciónktól, de mert nem bízunk benne, figyelmen kívül hagyjuk őket.

Minden ilyen elnyomás bölcs túlélési stratégia volt, és megmutatja, mit kellett a testünknek tennie, hogy ma itt legyünk. Támadásnak tűnhet, de ha közelebbről megnézzük, szövetség. A depresszió nem támad minket. Arra mutat, hogy mit kell felszabadítanunk magunkból, hogy visszatérjünk ahhoz, akik a lényegünkben vagyunk. A depresszió gyakran szükséges folyamat, amin a testünk végigvezet bennünket, hogy időt adjon a reflexióra és eljussunk egy új megértéshez önmagunkról.

/The Trauma Educator posztja alapján/