06/10/2015
Astanga vinyasa: 99% gyakorlat 1% elmélet ?
avagy
mi miért vállaljuk fel mégis az elméletet…
Pattabhi Jois híres mondása mára szlogenné lett az „astangások” (helyesebben astanga vinyasat gyakorlók) körében. Néhányan ehhez szigorúan tartják magukat és elutasítják a jógafilozófia tanulmányozásának szükségességét.
Hogy mi miért vállaljuk fel mégis az elméletet?
Mert egy mondás sosem céltalanul hangzik el az éterben. Mindig valahol, valaki(k)nek szól.
Guruji híres mondása is helyhez, időhöz és személyekhez kötődik. Ő olyan fejlett jógikat tanított, ahol az alapok már készség szinten rendelkezésre álltak. Nem volt kérdés az elköteleződés, sem a fegyelem, sem az alázat. Mindennapos kapcsolatuk volt a guruval, akinek az irányítása alatt gyakoroltak.
Az átlagos mai nyugati jógázó helyzete más. Benne él a világ forgatagában, az elméjét még nem képes tudatosan felülemelni az élet kavalkádján. Más a kiindulási helyzete, így sokat kell dolgoznia egészségi, energetikai állapotán és életmódján, hogy egyáltalán képessé váljon arra, hogy a jóga elkötelezett és kitartó gyakorlójává váljon. Ez általában (bár kivételek mindig akadnak) sok oda és visszalépéssel történik. Az elme folyton folyvást akadályokat gördít elé: „Kell ez nekem?” „Jó ez nekem?” „Biztos, hogy ez az én utam?” „Minek gyötörjem magam, ha más ezoterikus irányzatok kellemes kikapcsolódást, erőfeszítés nélküli haladást ígérnek?” ésatöbbi ésatöbbi.
Az elbizonytalanodás általában szükségképpen bekövetkezik egy ponton. Ha eddig a pontig az elme legkiválóbb részét, a buddhit nem képeztük és nincs tudásunk arról, hogy mi az elme szokványos működési mechanizmusa és hogyan hat erre a jóga, akkor nagy valószínűség szerint elvesztünk, mert nem leszünk képesek arra, hogy a jógikus tudományokra támaszkodva felülemelkedjünk nehézségeinken, esetleges lustaságunkon és az egyéb eltérítő körülményeken. Így magát a gyakorlásunkat vagy a gyakorlásunk rendszerességét veszélyeztetjük ezzel - a már megszerzett mentális, energetikai és fizikai jóllétünkkel együtt.
Ahhoz meg kell érni, hogy a mindennapos astanga vinyasa által beindított önismereti fejlődést elbírjuk. És persze szigorú, évek óta szokássá vált rendszeres napi gyakorlásra van szükség. Máskülönben szükségünk lesz elméletre is.
Nem csak azt kell tudnunk, hogy melyek az elménk szokássá vált helytelen mechanizmusai, de azt is, hogyan működik az anyagi világ, most éppen mi van, nagyjából mi vár ránk, ha ezt vagy azt a megoldást választjuk, mi az, ami fejlődésünket segíti. Mindezt pedig elemezni és analizálni kell tudni.
Szigorúan véve négy ösvénye van a jógának: 1. karma jóga, azaz a cselekvés jógája, 2. gjána jóga, azaz a tudás művelése, 3. rádzsa jóga azaz a királyi ösvény vagy más néven nyolc fokú jóga és 4. bhakti jóga, azaz az istenszeretet ösvénye.
Az ashtanga vinyasa egy gyakorlási mód, mely a rádzsa, azaz a patandzsali-féle nyolcfokú (astanga), (astau=nyolc) jóga ösvényén halad.
A nyolcfokú jóga második tagja a nijáma, azaz az előírt követendő cselekedetek. Ennek egyik elengedhetetlen összetevője a szvádhjája, mely a képzést és a szent iratok tanulmányozását is magába foglalja.
A fent idézett mondást helytelen dolog félreértelmezni és képtelenség lenne a szvádhjáját kivonni az astanga jóga ösvényéből. Guruji és Manju Jois sokkal inkább arra gondolt, hogy a tanítvány ne kérdezzen fölöslegesen, inkább gyakoroljon, gyakoroljon, gyakoroljon, fogadja el a guru utasításait. Az állandó kérdések (mikor érem el ezt…, hogyan lehet…) és az instant megvilágosodás vágya helyett építse ki magában a kitartást. És az is híressé vált mondásuk, hogy „practice and all is coming”, vagyis, „gyakorolj és minden megérkezik hozzád, aminek meg kell érkeznie”. Így a megfelelő tanító, irat és elméleti tudás is.
Ha megnézzük a jóga évezredes történetét, még az ősi időkben is folyvást változott a „jóga” tartalma. Sosem volt egyetlen egységes megközelítési mód. A siker kulcsa mindig abban volt, hogy tudjuk- e a jóga különböző fontos elemeit saját fejlődésünk érdekében integrálni. Így tehát szilárdul hiszek abban, hogy az aktuálisan tanultakat saját fejlődésünk érdekében a jógabölcselet építőkövei mellett személyes szűrőnkön át kell szűrjük. A régit az újjal, a balt a jobbal, a fentet a lenttel. HELY, IDŐ, KÖRÜLMÉNY, SZEMÉLY. De ez sosem lehet indok a gyakorlásban megnyilvánuló elköteleződés félretételére.
Ha az előrehaladás iránti vágyunk őszinte, mindig meg fog hozzánk érkezni az a tanítás és az a tudás, amire ott, és akkor szükségünk van. Ezt kizárni ostobaság volna. Ki kell használni az elme erejét, nem pedig félretenni. Ezt csak igen fejlett szinten engedhetjük meg magunknak, de ott akkor ezt már valóban meg kell tenni. Ott már csak a tapasztalás van. De ehhez előbb oda el kell jutni.
Mi tehát integráljuk az ashtanga vinyasa gyakorlatát a jógabölcselettel és a mantrameditációval. De ez sosem kényszer, csak egy lehetőség. Senkinek nem kell ebben elmélyednie akarata ellenére. Minden megközelítés elfogadható számunkra, az is, ha valaki pusztán azért jön, hogy gyógyírt keressen a derékfájására. De ha kérdés van, lesz válasz is.
És a dolog megfordítva is igaz: gyakorlás nélkül minden elmélet parttalanná válik.
A jóga útja egyéni megközelítést tesz szükségessé.
Minden hasonlítgatás fölösleges időpazarlás.
Vagyok én, van az eszközöm, a tanítás, az út.
Szívemből szólt az egyik legnagyszerűbb tanítóm, Bakos Attila. amikor azt mondta: „Azért kell az elmélet, hogy higgyünk az útban.”
Szeretettel kívánok mindenkinek békés és örömteli haladást az útján!
Om shanti
Balajthy Dóra
